Posted on Hozzászólás most!

A legkegyetlenebb pszichológiai és pszichiátriai kisérletek

A világ tíz legkegyetlenebbnek tartott pszichológiai, pszichiátriai kísérletét hozták nyilvánosságra a szakértők a napokban. Bár elképesztőek és hátborzongatóak az esetek, a tudósok mégis megjegyezték: éppen e tragédiákkal végződő kísérletek járultak hozzá a mostani etikai szabályok kidolgozásához, és a hasonló vizsgálatok betiltásához.
A Podrobnosztyi hírügynökség által közreadott listán a 10-ik helyre sorolták az Iowai Egyetemen 1939-ben 22 árvaházi gyermeken végzett kísérletet. Két csoportba osztották őket. A pszichológusok a csoport tagjait megdicsérték, hogy szépen és tisztán beszélnek, a kontroll-csoportba tartozókat viszont a legkisebb beszédhibáért is kegyetlenül kigúnyolták. A kísérlet miatt a kontroll-csoportban azok a gyerekek is dadogni kezdtek, akiknek korábban nem volt semmi gondjuk a beszéddel. Néhányuknál a dadogás örökre megmaradt.
Helyet kapott a listán az 1971-es stanfordi börtönkísérlet: a két csoportra osztott önkéntesek egyik fele a foglyok, a másik fele pedig börtönőrök szerepét kapta. A foglyokat a kísérletvezetők utasították, hogy már az első napon szervezzenek börtönlázadást. Az őrök semmiféle utasítást sem kaptak, mégis, már a második naptól kegyetlenkedni kezdtek a foglyokkal, ugyanis tartottak az újabb lázadástól. A foglyokat játszó önkénteseknél viszont depresszió és identitászavarok jelentkeztek. Például, nevük helyett a pszichológusoknak is a számukat mondták, ha azt kérdezték tőlük, kicsodák. Emiatt a kéthetesre tervezett vizsgálatot hat nap után lefújták.
A hetedik helyre egy szörnyű, 1969-ben végzett állatkísérlet került: a kutatók patkányokon és majmokon vizsgálták, hogyan hatnak a kábítószerek a szervezetre. A bedrogozott álltok hallucinálni kezdtek, nem érezték a fájdalmat, ezért saját szőrüket tépték, sőt eltörték saját ujjaikat is. Két héten belül kínok között pusztultak el.
Hatodik lett a listán Carney Landis 1924-es minnesotai kísérlete. A professzor az emberi arckifejezések között próbált valamiféle univerzális szabályt felállítani. A vizsgálatban saját tanítványai vettek részt. Megkérte őket, hogy szagoljanak ammóniát, hallgassanak jazzt, nézzenek pornográf képeket, és dugják a kezüket békákkal teli vödörbe. Végül arra utasította őket, hogy fejezzenek le egy élő patkányt. A diákok egy része ez utóbbit már nem akarta végrehajtani, de végül megtört a tiltakozásuk, és megtették, amit a professzoruk követelt. A kísérlet nem várt eredményt hozott: Landis semmiféle közös jegyet nem talált az arcmimikák között, de bizonyította, hogy az emberek könnyen alárendelik az akaratukat, és utasításra olyasmit is megtesznek, amit maguktól sohasem tennének.
Ötödik helyezett lett a fóbiákat kutató John Watson 1920-as vizsgálata egy Albert nevű kilenc hónapos kisfiúval. Az árvaházi gyermek egyáltalán nem félt a patkányoktól, sőt, szívesen játszott velük. A vizsgálat során mutattak neki egy fehér patkányt, egy fehér nyulat, egy maroknyi vattát és egy fehér szakállú bohócálarcot. Két hónapon át minden nap leültették a kisfiút egy szőnyegre, és engedték, hogy játsszon a fehér patkánnyal. Ám amint a patkányhoz ért, hirtelen a háta mögött egy fémkalapáccsal rácsaptak egy fémlapra. A zaj hatására a kisfiú fokozatosan kerülni kezdte a kontaktust a patkánnyal. Kis idővel később megmutatták neki újra a fehér nyulat, a vattát, és a szakállas álarcot, Albert félelmében már ezek látványától is sírva fakadt.
1966-ban a menthetetlenségbe való beletörődés érzését tesztelték kutyákon – ez lett a negyedik legkegyetlenebb kísérlet. Az állatokat három csoportba osztották. Az első társaságot csupán ketrecbe zárták. A második egységbe tartozó ebeket árammal kínozták, de az áramot a ketrecen belül egy fogantyú elmozdításával ki lehetett kapcsolni. A harmadik csoport kutyát véletlenszerű áramütésekkel kínozták, amit sehogyan sem lehetett megszüntetni. Egy idő után a kutyákat kiengedték egy elkerítetlen területre, ahonnan szintén áramütéseket mértek rájuk. Azt tapasztalták, hogy a harmadik csoport tagjai nem futottak el, hanem beletörődve tűrték a fájdalmat.
A már dobogós harmadik helyet vívta ki magának Stanley Milgram, a Yale Egyetem pszichológusa engedelmességi kísérletével. A toborzott résztvevők a tanár szerepét kapták, akinek egyre nagyobb erejű áramütéssel kellett büntetnie a rossz válaszokért egy székhez közözött tanulót, aki valójában színész volt, és csak eljátszotta, hogy az áramütések fájdalmat okoznak neki. A kísérlet eredménye meglepte a tudósokat: 40-ből 26 önkéntes képes volt halálos dózisú áramütést mérni a tanulóra, miután a kísérletvezető biztosította őt afelől, hogy minden felelősséget magára vállal.
Harry Harlow 1960-as majom kísérlete lett a második helyezett: a tudós majomkölyköket szakított el szerető anyjuktól, és külön ketrecekben, egy évig teljes magányban tartotta őket. Miután szabadon engedte a majmokat, mindannyijuknál különböző pszichés problémák jelentkeztek. Harlow arra a következtetésre jutott, hogy még a boldog gyermekkor sem mentheti meg az embert a felnőttkori pszichés betegségektől. Éppen e kegyetlen és teljességgel fölösleges vizsgálat eredményének publikációja váltotta ki az állatok jogaiért folyó első küzdelmeket.
A legszörnyűbbnek az 1965-ben a kanadai Winnipegben született Bruce Reimer esetét minősítették a szakértők. Bruce-t orvosi tanácsra nyolchónapos korában körülmetélték, de sebészi hiba miatt súlyosan sérült a pénisze. Szülei a baltimore-i John Hopkins Egyetem egyik pszichológusához, John Munnyhoz fordultak segítségért, aki egyszerűen azt tanácsolta nekik, hogy neveljék kislányként a fiút. A pszichológus ugyanis éppen azt készült bizonyítani, hogy a nemi identitástudat kizárólag a neveléstől függ. Bruce-t átkeresztelték Brendává hormonkezeléseket kapott, és több átalakító műtéten esett át. A serdülőkort elérve azonban Brenda tiltakozni kezdett az operációk ellen, és nem akarta többet felkeresni az őt megfigyelő pszichológust sem. Addigra a szüleit is jócskán megviselte az ügy, anyja öngyilkossági hajlammal, apja alkoholizmussal küzdött. Súlyos depresszióban szenvedett Bruce is, háromszor próbált meg sikertelenül véget vetni életének. A kilencvenes években Davidre változtatta a nevét, majd 1997-ben átesett egy sor helyreállító műtéten, hogy visszakapja eredeti nemét. Később megnősült, de története még sem végződött happy enddel: elvált feleségétől, és 2004 májusában 38 évesen öngyilkosságot követett el.

Vélemény, hozzászólás?