Posted on Hozzászólás most!

A Mars Magyarország közreműködésével szépült a Vadaspark

A Mars Magyarország csongrád-bokrosi önkénteseinek munkájával szépült meg a Kecskeméti Vadaskert az Állatok Világnapján. A vállalat hat indiai antilopot is örökbe fogadott.
Budapest, 2012. október 5. – A Mars Magyarország csongrád-bokrosi gyárának munkatársai önkéntes munkával, örökbefogadással, és állatvédelmi előadással ünnepelték meg az október 4-i Állatok Világnapját a Kecskeméti Vadaskertben. A számos ismert állateledel márkát gyártó vállalat munkatársai kerítést festettek, facserjéket ültettek, és örökbe fogadtak hat indiai antilopot is. A munkálatokban rész vett Nagypál Sándor, Kecskemét alpolgármestere, és közel 80 diák is, akik számára a Felelős Állatbarátok Közhasznú Egyesülete állatvédelmi előadást tartott.

A Mars Magyarország munkatársai számára már hagyomány az önkéntes munka és jótékonykodás, amit a vállalat csongrád-bokrosi részlege eddig kisebb csapatokban végzett, főleg iskolákkal, óvodákkal együttműködve. Idén a Mars csongrád-bokrosi állateledel gyárából mintegy 80 fő vett részt az Állatok Világnapján rendezett közös segítségnyújtásban. A rendezvény keretében a munkatársak lefestették a Kecskeméti Vadaskert kerítését és facserjéket ültettek, amihez a helyi iskola közel 80 diákja, és Nagypál Sándor, Kecskemét város alpolgármestere is csatlakozott. A felelős állattartásért eddig is sokat kampányoló vállalat a gyerekek számára állatvédelmi előadást is szervezett, amelyet a Felelős Állatbarátok Közhasznú Egyesülete tartott meg. A tárgyi segítségen túl a Mars hat indiai antilopot is örökbe fogadott a vadaskertben, amelyek ellátását egy éven keresztül támogatja.
„Nagy örömmel értesültem a Mars önkéntességi tervéről, hiszen a vadaskertnek minden segítség jól jön. Ráadásul a nagy számban megjelenő Mars munkatársak és a hozzájuk csatlakozó gyerekek gyorsan és hatékonyan megoldották azt a munkát, ami nekünk napokat, akár heteket is igénybe vett volna. Az antilopok örökbefogadásával pedig a vállalat anyagilag is hozzájárul ahhoz, hogy a jövőben még több fejlesztést hajthassunk végre ebben az országos viszonylatban is gazdag állománnyal rendelkező állatparkban. Tervezzük az Ausztrál Kifutó felépítését, és nagyobb átépítések, bővülések is várhatóak”– mondta el Pullai Béla, a Kecskeméti Vadaspark igazgatója.
Nagypál Sándor alpolgármester hozzáfűzte: „Az önkormányzat nevében is hálásak vagyunk a Mars Magyarországnak példamutató munkájáért. Jó érzés látni, hogy egy nemzetközi nagyvállalat rendszeresen tesz a régió fejlesztéséért. Reméljük, hamarosan minél többen követik a jó példát.”
„Az október a Marsnál nemzetközi szinten is Önkéntességi Hónapnak számít, így jött az ötlet, hogy az Állatok Világnapja alkalmából együttműködjünk a vadaskerttel, és közben a felelős állattartást is népszerűsítsük. Nagy öröm számomra, hogy a mi munkánk is hozzájárul ahhoz, hogy a jövőben még szebb és jobb körülmények között élhessenek ezek a különleges állatok. Ráadásul vállalatunk csongrád-bokrosi részlegének munkatársai közül többen Kecskeméten élnek, így személyes ügyünknek is éreztük a vadaskert felújítását. Szeretnék köszönetet mondani a Mars csongrád-bokrosi gyárának étkeztetési ellátását biztosító Eurest Kft-nek is, amiért önként csatlakoztak a Mars Önkéntes Napjához és a mai napra a gyerekeknek, és önkéntes munkatársaimnak biztosították az élelmezési ellátást” – mondta el Mayer Zsolt, a Mars Magyarország vállalati kapcsolatok igazgatója.

Vélemény, hozzászólás?