Posted on Hozzászólás most!

Az őrző-védő munka kutyával

Az őrző-védő munka a kiképzésnek az a területe, ami körül a legtöbb misztikum és tévhit kering, igen vegyes érzelmeket, véleményeket, előítéleteket vált ki az emberekből.
Kedves kutyabarát olvasó! Sajnos az ebtartási (kinológiai) kulturálatlan-ságunknak és a magyar mentalitásnak köszönhetően a befolyásolható laikusok számára minden őrző-védő kutyakiképzés azonos a gyilkos, vérengző, gyermekeket és időseket megtámadó harci kutyák képzésével. Egy dolgot szeretnék leszögezni, a szolgálati kutyákra (vagy egyéb őrző-védő kutyafajtákra) más biztonsági rendszabályok vonatkoznak, mint a kedvtelésből tartott házi kedvencekre. Ezért én úgy gondolom, hogy a biztonsági szabályok be nem tartása, a felelőtlenség, a nem megfelelő tartási körülmény igazi veszélyforrás, és nem az őrző-védő képzés.
Milyen emberi normával mért reakciót várhatunk el egy az életét méteres láncon leélő kutyától, akinek a legnagyobb jutalma az, hogy hetente jó esetben akár többször is kap vacsorát? Szeretet, szocializálás, kiképzés helyett pár „kedves” botütéssel-rúgással tanítják a feladatára. Ilyen megbecsülés után ne csodálkozzunk, hogy az idegileg sikeresen tönkretett kutya balesetet okoz! Ismételten feltehetem a kérdést, ki az igazi felelős a balesetért?
A kutya nem egy gyilkológép, s ha az ember nem teszi azzá, nagyon is békés, barátságos, toleráns állat! Érdekes az állatok viselkedésével kapcsolatos kettős emberi magatartás is, ugyanis valamilyen rejtélyes oknál fogva az ember a vadállatot szelídíteni, a szelíd állatot pedig vadítani próbálja, idomítás, képzés, és háziasítás címszavak alatt. A probléma általában akkor kezdődik, amikor az ember azt hiszi, hogy büntetlenül uralhat, irányíthat, genetikailag befolyásolhat olyan állatokat, amelyeknek az ősei már jóval az ember megjelenése előtt is sikeres, fajfenntartó ragadozók voltak. Amikor embertársaink nem a megfelelő alázattal viselkednek az állatokkal és az őket irányító, genetikailag kódolt, vad, ősi ösztönökkel szemben, akkor az állatvilág mindig megmutatja, hogy ki az erősebb, és milyen törékeny, sebezhető az emberi faj.
Természetesen a következtetés az ember részéről egyértelműen az, hogy az eddig csodált állatfaj az egyik pillanatról a másikra egy nevelhetetlen, született emberevő gyilkos kategóriává válik, amit azonnal ki kell pusztítani. Majd ugyanazt az állatfajt a természetes élőhelyén (ahová az ember hatolt be, és ami nincs is az ember közvetlen közelségében) majdnem teljesen kipusztítja. Ezek után ugyanaz az ember a túlélő egyedeket a saját környezetébe, otthonába, állatkertjébe viszi azért, hogy a szaporítás és a visszatelepítés után ismét elindíthassa ugyanezt a folyamatot. Az emberi történelem folyamán a legtökéletesebb példa erre a kutya őse, a farkas, amely fajt és leszármazottjait, a kutyát az ember időnként az egekig magasztalja, mert a közös fejlődésünk egy sikertörténet. Eleinte szinte létezni sem tudtunk a farkas, majd a kutya nélkül, a történelmünk folyamán mindig velünk, a közelünkben van, „háborúban és békében egyaránt hírneves állat”. Egyesek szinte embertársuknak tekintik a kutyákat, majd később az emberi társadalom hibái miatt halálos ítéletet mondanak rá. Elgondolkodtató, hogy az ember vagy az általa „szelektált”, kitenyésztett kutyafajta fejlődik-e rossz irányba.
Speciális őrző-védő feladatok végrehajtására kitenyésztünk jó genetikával, ösztönökkel rendelkező kutyafajtákat, majd miután embertársaink a jó tulajdonságokkal rendelkező kutyafajtákat rossz emberi célokra használják, megpróbáljuk kipusztítani azokat.
Persze ezekben az esetekben az ember, a gazda, a tulajdonos sajnos mindig úgy gondolja, hogy nem ő a felelős a bekövetkezett sérülésért, tragédiáért, hanem az általa és az ő céljaira kitenyésztett kutyafajta, amely csak azt cselekszi, amit ösztönei diktálnak, és amire jól vagy rosszul kiképezték.
Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy elég nagy homály fedi a kutyakiképzés ezen őrző-védő ágát. Ezt a tudatlanságot jól szemlélteti az is, hogy a már kutyát látott, magukat „kiképzőnek” nevező „szakemberek” meggyőződéssel oktatják azt, hogy az a jó őrző-védő kutya, amelyik folyamatosan acsarogva mindenre és mindenkire, indok nélkül támad, és azt hörögve, morogva harapja ott, ahol éri. Az ilyen kiképző irányítása mellett a kutyatulajdonost félrevezetik, mert azt hiszi, hogy a kutyája bátor és megbízható. Ezért büszke is a félelmében őrjöngve acsarkodó, habzó szájú, labilis idegzetű kutyájára, aki mellesleg, ha a póráz nem tartaná vissza, félelmében elmenekülne. Ez a magatartás a kutya részéről nem bátorság, hanem sajnálatra méltó „menekülés előre” nevű félelmi támadás, vagy ami még rosszabb, a felelőtlen túltenyésztésnek köszönhető örökölt idegrendszeri megbetegedés.
Ne felejtsük el, hogy minden állat ösztönösen támadva védekezik, ha valaki a kritikus távolság határán belül zaklatja, és más menekülési lehetősége nincs. A helytelen nevelés, tartás, kiképzés következményei az idegileg súlyosan és visszafordíthatatlanul sérült kutyák, mely kutyák a gazdáikra és más emberekre nézve is veszélyesek, mert magukban hordozzák (a kutyát nem szeretők és a média nagy örömére) az indokolatlan támadást és harapást.
Számtalan törvény és rendelet előírja a kutyának a kutyatartón keresztül, hogy neki mit szabad és mit nem, de ki szabja és magyarázza meg az embernek, hogy ő mit és hogyan engedhet meg magának a kutyával szemben!? Úgy gondolom, hogy azt a szolgálati kutyákkal szemben kialakult előítéletet, amely szerint az úgynevezett szolgálati fajták szélsőségesen agresszív, harapós egyedek lennének, meg kell cáfolnom és vissza kell utasítanom. Ugyanis az ilyen egyedek – amelyek általában valamilyen idegi vagy egyéb sérülésben, betegségben szenvednek – alapvetően nem alkalmasak szolgálati feladatok ellátására, mert a betegesen túlzott agresszivitás könnyen átcsaphat gyilkolási vágyba, amely vágy mindig áttöri az engedelmesség korlátait. A szigorú vizsgálatoknak és szűréseknek köszönhetően az ilyen egyedek be sem kerülhetnek az állományba. Csak az egészséges, idegileg stabil, gyors ösztönreakciókkal rendelkező egyedek lehetnek alkalmasak szolgálati, őrző-védő kutyának!
Természetesen képmutatás, hazugság lenne azt állítani, hogy a szolgálati, őrző-védő kutyák egyáltalán nem okoznak sérülést, hiszen pontosan arra vannak tanítva, hogy harapással, szájkosárban ütéssel ártalmatlanná tudják tenni a bűnözőt vagy bűnözőket. A kutya kényszerítő eszközként való alkalmazását szigorú törvények szabályozzák, az arányosság elve alapján. A kutyavezető felelőssége és döntése a helyzetnek megfelelően a kutya alkalmazása. A felesleges sérülések elkerülése miatt nagyon fontos a képzés, amely eredményeként a kutya tevékenysége folyamatosan irányítható marad. Véleményem szerint az ösztönelméleten alapuló őrző-védő kiképzésben is vannak félreértések, tudatlanságok.
Jól átgondolt képzéssel, a kutya ösztönvilágának megismerésével, kínzás és erőszak nélkül lehet felépíteni az őrző-védő munkát, egy olyan világba, ahol a kutya áll a középpontban, ahol hétköznapi kutyahősök születnek. A képek és cikk forrása: Kutyahirek.hu

Vélemény, hozzászólás?