Posted on 1 hozzászólás

A Cerberos kutyaiskola kiképzője segített a meglőtt dalmatán

Két napon át hevert az út szélén , iszonyú kínok közt haldokolva egy dalmata keverék, ám senki sem próbált meg segíteni rajta.
Szerencsétlen párát végül egy véletlenül arra járó kutyaoktató vette pártfogásába. Mint utóbb kiderült, ez mentette meg az legyengült eb életét.
– Azonnal láttam, hogy meglőtték, így orvoshoz rohantam vele – mesélte Trungel László, a Cerberos Kutyaiskola kiképzője – megröntgenezték és kiderült, hogy egy három részre szakadt lövedék darabjai vannak a hasában és a májában, amelyeket műtéti úton kell eltávolítani.
A kutyus egyelőre ideiglenes befogadónál erőt, megtalálói pedig pénzt gyűjtenek a gyógyulásra. Közben keresik a pettyes négylábú gazdáját.
– Megtalálási helye miatt a kutyát Bogdánynak hívjuk – mondta Trungel László – Láthatóan nagyon megviselte a gazdája elvesztése, végtelen szomorúsággal a szemében fekszik egész nap, látszik rajta, hogy vár vissza valakit. Ezért elsősorban a kutya eredeti gazdáját keressük. Ám ha nem kerül elő a tulajdonosa, akkor keresünk Bogdánynak valakit, aki képes arra, hogy begyógyítsa az állat testi és lelki sebeit.
Aki bármilyen módon szeretne segíteni Bogdánynak, vagy tud valamit a kutya előéletéről, írjon a kedvencek@blikk.hu e-mai címre, vagy telefonáljon a 06 30 696 0658-as telefonszámon – tudatja a Blikk.hu
Cerberos Kutyaiskola és Bűnmegelőzési Kutyás Klub Facebok oldalán közzéteszi, hogy megkerült Bogdány eredeti gazdija, egy kislány várja haza potyogó könnyekkel.
Ma az állatorvosuk konzultál Felkai dokival, és segít a 24 órás felügyeletben. Természetesen a Cerberos Állatvédő Egyesület továbbra is nyomon követi, segíti és fizeti Bogdány gyógykezelését és felépülését. Köszönjük az eddigi segítségeteket, de még nincs vége, nem nyugodhatunk meg, Bogdánynak még mindig segítségre van szüksége! Aki kiváncsi a Cerberos kutyasuli életére, itt a blogjuk.

1 thought on “A Cerberos kutyaiskola kiképzője segített a meglőtt dalmatán

  1. […] végződött Pötyi története. Mint megírtuk, a dalmata keveréket egy ismeretlen többször is meglőtte a Duna menti településen. A rémült […]

Vélemény, hozzászólás?