Posted on Hozzászólás most!

Elpusztult Knut, a világ kedvenc jegesmedvéje

Egyelőre még nem tudni, mi végzett a Németországban sztárolt medvével, amely összeesett a ketrecében a berlini állatkertben. Halála okát a boncolás állapítja majd meg.
Knut csak 4 éves volt, ma délután bekövetkezett halála mindenkit váratlanul ért. A jegesmedve akkor került a figyelem középpontjába, amikor születése után az anyja eltaszította magától. Az egész ország aggódott érte, de mára felnőtt, ivarérett hím lett. Az utóbbi időben az érdeklődés is megcsappant iránta, már nem az az aranyos kis maci volt, akiért az egész ország rajongott. A berlini állatkert is – amely pedig rengeteg bevételhez jutott miatta – egyre kevesebb figyelmet fordított rá. Nemrég összezárták három idősebb nősténnyel, köztük az anyjával, akik ellenségesen fogadták.
Korábbi népszerűségének megvolt az árnyoldala is. 2008-ban akkori gondozója, Markus Roebke azt mondta a sajtónak, hogy Knut túlságosan kötődik az emberekhez és a showhoz, ami nem egészséges. A lelki állapota ezért is romlott. Videó a halálesetről itt.

Vélemény, hozzászólás?