Posted on Hozzászólás most!

Két oroszlánnal él együtt

Oroszlánokkal összezárva tölt egy hónapot Jim Jablon. A floridai férfi veszély esetén sem hagyja el a ketrecet inkább felmászik a fára.
Jim Jablon nem fél a vadmacskáktól, szerinte ugyanis megfelelő bánásmóddal akármelyik oroszlánból doromboló cica válhat. A negyvenhat éves floridai férfi pedig hamarosan be is bizonyítja ezt, ugyanis két hatalmas oroszlánnal, Eddel és Leával költözik össze egy hónapra.

– Amikor esznek, akkor eszem majd én is, játszom velük és együtt is fogunk aludni. Persze, ha úgy érzem, hogy veszélyessé válik a helyzet, akkor majd felköltözöm egy fára, de szinte kizártnak tartom, hogy gond legyen. Egy nagy pihenésnek fogom fel az egészet – mesélte Jim a Daily Mailnek, aki egyébként nem pusztán a szórakozás kedvéért változtat életmódján: jótékony cél vezréli.
Jablon tizenegy éve hozott létre egy rehabilitációs központot vadon élő állatok számára, ahol sérült, elhagyott jószágokat gondoz és ezzel a megmozdulással szeretne adományokat gyűjteni alapítványa számára. Ráadásul, a bevállalós állatbarát még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerülhet kis akciójával, persze csak akkor, ha időközben nem válik az oroszlánok vacsorájává.

Vélemény, hozzászólás?