Posted on Hozzászólás most!

Kutyapszichológia 6 – Szívélyes kötelékek és a falkavezérség

Azt hiszem, nincs olyan ember, aki nálam jobban tisztelné a kutyaintelligencia mélységeit. Sokszor még az is eszembe jut, a kutyák akár értelmesebbek is lehetnek, mint azon emberek némelyike, akikkel a balsors néha összehoz. Ugyanakkor azt is tudom, hogy egy dolog biztosan meghaladja a képességeiket – nem fognak tudni emberi nyelven megszólalni. Ez persze azt is jelenti, hogy ahhoz, hogy kommunikálni tudjunk velük, nekünk kell megtanulnunk “kutyául”. Ehhez nem kell más, mint hogy tiszteljük a kutyánkat, és figyeljük meg alaposan. Aki szolgának tekinti a kutyát, nem fog elérni szinte semmit. Mindig tisztelnünk kell a kutyát, mégpedig egyszerűen azért, mert kutya!
Van azért egy jó hírem is: míg az emberi nyelvek zavarba ejtően nagy számban és még több helyi változatban, dialektusban léteznek, a kutyák mindenhol ugyanazt a nyelvet “beszélik”. Csendes és rendkívüli erejű nyelv ez! Habár egészen kevés alapvető törvényszerűségen nyugszik, mégis, néhány finom változtatással az összes kutya viselkedését hasonlóan befolyásolja. Hogy megérthessük ezeket az alapelveket, először meg kell ismernünk azt a csoportszerkezetet, melyben feltételezésünk szerint minden kutya élni született. Ennek a csoportnak a farkasfalka a legtermészetesebb megjelenési formája.
A mai kutyák megjelenése és életvitele természetesen már igencsak eltávolodott a hajdanvolt ősökétől. A hosszú-hosszú szelekció és tenyésztői erőfeszítések mindazonáltal nem érintették a kutya alapvető ösztöneit. Lehet, hogy a kutyát kiemeltük a farkasfalkából, ám a farkasfalka emléke most is ott é1 a kutya ösztöneiben. A falka életét két hatalmas erő irányítja. Az első a túlélési ösztön, a másik a késztetés a szaporodásra. Ezeknek az erőknek megfelelően a farkasfalkában rendkívül erős hierarchia, rangsor alakult ki, melynek szigora, ahogy azt az állatvilágban megszokhattuk, csak a sikerességével vetekedhet. Minden falkában találhatunk vezéreket és alárendelt egyedeket. A ranglétra tetején az abszolút uralkodók, vagyis az alfa-pár áll.
Az alfák a legerősebbek, a legegészségesebbek, a legintelligensebbek és a legtapasztaltabbak, így hát főként rajtuk múlik a falkatagok sikeres túlélése is. Ennek megfelelően ők irányítják és uralják a falka minden tettét. Uralmukat erejük folyamatos kinyilvánításával tartják fenn. Vezérségük mindenhatóságát leginkább az fejezi ki, hogy a falkában egyedül ők hoznak létre utódokat. Ez emberi szemmel nagyon kegyetlen, idegen szabálynak tűnhet, hiszen mi egy másfajta evolúciós utat jártunk be, számunkra a demokratikusabb berendezkedés az elfogadott. Nekem néha mégis az jut eszembe, talán nem is a kutyák, hanem mi haladtunk rossz irányba. Vajon mi mennyire vagyunk képesek megbízni a vezetőinkben? Egyáltalán, hányan találkoztunk velük személyesen is? Egy farkasfalkában nyoma sincs az efféle bizonytalanságnak. Az alfaegyedek ellenőriznek és irányítanak mindent, a többiek pedig elfogadják ezt. Minden alárendeltnek tudnia kell a helyét és a feladatát. Látszólag mindannyian elégedetten élnek így, és mindannyian a falka boldogulásáért küzdenek.
A falkában felépített rangsor folytonos megerősítést kap, mégpedig az erőteljesen ritualizált magatartásformák révén. A falka élete folyamatosan változik – hiszen az alfák és az alárendelt állatok is gyakorta elpusztulnak -, ez viszont szükségessé teszi a gyakori emlékeztetőket a rangsorra. A farkasok domesztikált rokonait, a kutyákat tekintve úgy tűnik, négy olyan alapvető szertartás van, melyben megmutatkozik a bennük élő falkaösztön. Ezek megismerése nagyon fontos a mi számunkra is, hogy megértsük a következőket.
Nem meglepő, hogy az alfák vadászat és táplálkozás idején különösen intenzíven nyilvánítják ki hatalmukat. Az élelem a falka legfontosabb szükséglete, ezen múlik az állatok fennmaradása. Mint a legerősebb és legintelligensebb egyedeknek, az alfáknak jut a tisztség, hogy új vadászterületekre vezessék a falkát. Amikor felfedezték a zsákmányt, ők vezetik az üldözést és az áldozat elejtését. Talán sehol másutt nem nyilvánul meg ennyire a vezérek döntéshozatali szerepe. A farkas az egértől a bölényig és a rénszarvastól a jávorszarvasig minden fellelhető állatot elejt. A préda becserkészése, űzése és leterítése sokszor napokat vesz igénybe, és az állatok egy-egy vadászat során akár nyolcvan kilométert is megtehetnek. Egy ilyen hadjárat levezetéséhez elszántságra, taktikai és szervezési képességekre van szükség. Mindez az alfa-pár feladata. Az alárendeltek pedig követik és segítik őket.
Amikor a zsákmányt leterítették, a vezérek abszolút elsőbbséget élveznek a falásnál. Végső soron az egész falka túlélése az ő erőnlétüktől függ. Amikor az alfák jóllaktak, csak akkor jöhetnek a többiek – természetesen itt is szigorúan rangsor szerint, előbb az idősebbek, majd a fiatalok. A falka táborhelyén a hátramaradó kölykök és a rájuk vigyázó felnőttek sem maradnak éhen, számukra a falkatagok visszaöklendezik a hazaszállított zsákmány egy részét. Az evésnél nincs pardon, a magasabb rangúak akkor is megtámadják az eléjük tolakodó alárendelteket, ha azok vér szerinti rokonaik.
Az alfa-pár azzal hálálja meg a feléje irányuló hódolatot, hogy minden erejével a falka boldogulásáért küzd. Ha veszély fenyeget, ismét a vezérek járnak élen a harcban. Ez a harmadik olyan helyzet, amikor a falkában uralkodó rangsor szigorúan érvényre jut. Az alfák szünet nélkül és teljes erőbedobással irányítanak. Veszély esetén három megoldás közül választhatnak: a falkát menekülésre, rejtőzésre vagy harcra vezethetik. Bármit tegyenek is a vezérek, a falkatagok követik őket.
A negyedik kulcsfontosságú szituáció a szétszóródott falka újraegyesülésekor lezajló üdvözlési ceremónia. Amikor a farkasok találkoznak, az alfa-egyedek egy pillanatig sem hagynak kétséget afelől, hogy továbbra is ők az urak. Az állatoknak van egy úgynevezett személyes tere, ahová a többi farkas csak akkor léphet be, ha hívják. Az alfák azzal, hogy egyesek belépési szándékát elfogadják, másokra viszont rá se néznek, a falkába történő visszaérkezésükkor mindenfajta vér és erőszak nélkül újra tudják építeni elsőségüket.
Bármennyire házikedvencként bánunk is velük, a kutyák azért ma is úgy képzelik, hogy életüket a farkasfalka törvényei irányítják. Ez a “falka”, álljon bár mindössze a kutyából és a gazdájából, avagy egy népes családból, a kutya számára nem más, mint egy csoport, ahol állandóan rangsornak kell lennie. A legtöbb probléma pedig abból adódik, hogy egyes kutyák úgy hiszik, ők vannak ennek a rangsornak az elején, nem pedig mi, a “gazdáik”.
A modern világban a kutyák örökös kölyökszerepben vannak, mi etetjük őket és vigyázunk rájuk, szinte sohasem kell nekik gondoskodniuk magukról. Ezért nem szabad sohasem átadni nekik a vezérséget, hiszen nem tudnának megbirkózni az alfára szakadó összes felelősséggel. Ez a nyomasztó teher vezet azokhoz a viselkedésbeli problémákhoz, amelyekkel oly gyakran találkozom a kutyatartók között.
Az utóbbi években számos nehéz kutyaesettel volt dolgom: harapós ebekkel, “ugatógépekkel”, biciklisták rémeivel. Minden egyes alkalommal vissza tudtam vezetni az eseményeket a bajok gyökeréig, ami pedig nem volt más, mint a kutya helytelen elképzelése a saját helyéről a rangsorban. Így hát minden ilyen esetben azonos módon kezdtem, mégpedig a “szívélyes kötelékekkel”. Ettől egyszer sem tértem el, annyira alapvető fontosságúnak tartom.
A kötelékek kialakítása négy különálló részből tevődik össze. Mindegyik hozzáköthető egy speciális időszakhoz a csoporthierarchia kialakulása során. A kutya minden alkalommal egy kérdéssel szembesül, amire nekünk a megfelelőképpen kell válaszolnunk:
● Amikor újraegyesül a falka, ki a vezér éppen?
● Ha megtámadják a falkát, vagy veszély fenyegeti, ki fogja megvédeni tagjait?
● Amikor vadászatra indulunk, ki vezeti a többieket?
● Amikor eszünk, milyen sorrendben tesszük?
Az elemek folyamatos és ismétlődő hálózatot alkotnak. Kapcsolatban állnak egymással, és szüntelenül, nap mint nap követik egymást. A kutyát ennélfogva folyamatosan jelzésekkel kell ellátnunk. Meg kell tanulnia, hogy nem az ő feladata, hogy vigyázzon a gazdájára, nem neki kell gondot viselnie a házra. Neki az a feladata, hogy a háttérben maradjon, és szép kényelmesen élvezze a kutyaéletet. Olyan ez, mint valami ima, amelyet folyamatosan, újra meg újra elmormolunk. Csak ha célba ér az üzenetünk a kutyánál, és elfogadja a helyét, akkor tud a legerősebb szabályozó, az önkontroll munkához látni benne. Ha sikerül eljutnunk idáig, az adott kutya speciális problémáit már sokkal könnyebben meg tudjuk oldani.

Vélemény, hozzászólás?