Posted on Hozzászólás most!

Kutyapszichológia 8 – Vészjelzések

Amikor együtt dolgozom a gazdákkal, mindig hangsúlyozni szoktam, mennyire fontos, hogy a köteléképítés négy eleme szoros kapcsolatban legyen. Amikor elkezdik az első résszel, rögtön érinteni kell a második területet is. Ezt a területet szoktam a “vélt veszélyek észlelése” kifejezéssel illetni. Erre a leggyakoribb példa az a szituáció, amikor valaki jön hozzánk. Szerintem mindenki látott már kutyát, amint az szinte megtébolyodik, ha megszólal a kapucsengő vagy kopogtatnak az ajtón. Nincs olyan postás vagy villanyszámlás, aki ne lett volna már ennek a kéretlen üdvözlésnek a szenvedő alanya. Természetesen a tárgyalt viselkedés gyökere is a farkasfalka szokásaiban rejlik. Ha egy kutya önmagát a falka mindenható urának képzeli, az is természetes a számára, hogy a falka lakhelyét neki kell megvédeni. Tehát ilyen helyzetekben a kutya a pontosan nem azonosított, vélt veszély elhárításáért lép akcióba. Valaki vagy valami be akar lépni a falka területére, ő pedig szeretné, nagyon szeretné tudni, hogy ki az, és mit akar. Számára természetes, hogy a betolakodóval neki kell foglalkoznia.
A gazdának kettős a feladata ilyenkor. Az egyikben a gazda, a másikban a jövevény játssza a főszerepet. Amikor a kutya ugatni, toporzékolni kezd az ajtóhoz érkező látogató zajaira, a gazdának meg kell köszönnie ezt a kutyának. Ennek az az értelme, hogy a gazda, mint jó vezér, nyugtázza a hűséges falkatag viselkedését. A kutya felfedezte a lehetséges veszélyt, és jelezte azt a vezérnek, aki majd meghozza a döntést. Olyan ez, mintha a gyerekünk szólna, “Valaki jött!”, mi pedig megköszönnénk ezt neki. A kutya, miután a felelősséget átadta a döntéshozónak, nyugodtan megvárja, hogy a gazda beengedi-e a látogatót, vagy sem.
Nincs két egyforma kutya. Egyik jobban, másik rosszabbul reagálhat eleinte az ilyen helyzetekben. És természetesen az emberek közül is egyesek könnyebben, mások nehezebben alkalmazkodnak. Tapasztalataim szerint négyféle módon közelíthetünk ezekhez a szituációkhoz. Az első változat az, amikor a gazda odaengedi a kutyát az ajtóhoz, amikor kinyitja azt a vendégnek. Ekkor persze a jövevényt meg kell kérni, hogy pontosan úgy ne vegyen tudomást a kutyáról, ahogy azt korábban már megtárgyaltuk. Alaposan el kell magyaráznunk az ismerősünknek, hogy érezzen bármekkora késztetést is, mégse foglalkozzon a kutyánkkal.
Ez persze, jól tudom, nagyon nehéz dolog, különösen annak, aki szereti az állatokat, illetve olyan kutyák esetében, amelyek bármire képesek, csak hogy ők legyenek a figyelem középpontjában. Így hát a második lehetőség az, hogy a gazda ilyenkor a kutyát . pórázra veszi. Így már nagyobb befolyással lehet az állatra, ha a helyzet azt megkívánja.
Ha a kutya tényleg teljesen lehetetlen módon viselkedik, jöhet a következő megoldás, amikor is betessékeljük az állatot egy másik szobába. Nagyon fontos, hogy ezt kéréssel érjük el, ne legyen az egésznek büntetés vagy elzárás jellege. Sosem szabad közben a kutyát félrelökni, felemelni. Főleg pedig ne hajítsuk ki a házból a kertbe. Azt szeretnénk ugyanis, hogy a kutyát a művelet során pozitív élmények érjék, és jó asszociációk épüljenek ki benne a kért viselkedéssel kapcsolatban. Használjuk a már megismert jutalmazási technikákat. Először is dicsérjük meg a kutyát, amiért felismerte és jelezte a “veszélyt”, vegyük át tőle a döntéshozói feladatokat, majd adjunk neki egy jutalomfalatot a közreműködésért. Ezután már rázárhatjuk a másik helyiség ajtaját, hogy pillanatnyilag elrekesszük őt a bejövő emberektől.
Amikor a gazda ily módon teret és időt nyert, már nyugodtan elmondhatja a vendégnek, hogyan viselkedjen, és mi is ennek a dolognak a célja. Meg kell kérnünk az ismerősünket, hogy viselkedjen az új szabályoknak megfelelően. Ha ezzel megvagyunk, jöhet a kutya. Nagyon fontos, hogy a kutyához senki se szóljon ebben a pillanatban. Ellenkező esetben a kutya megint csak a régi, kellemetlen viselkedését fogja mutatni.
A negyedik megoldást akkor alkalmazzuk, ha a hozzánk érkező személy nem hisz abban, amit a kutyával csinálunk, erről nem győzhető meg, vagy egyszerűen nem érti, mit akarunk tőle. A kisgyermekek természetszerűleg általában ebbe a kategóriába tartoznak, velük egyébként külön is foglalkozunk a könyv későbbi részében. Ebben az esetben a legjobb, ha a kutyát végig elkülönítve tartjuk. Ugyanezt javasolom, ha olyan családtagok, ismerősök jönnek hozzánk, akikről tudjuk, hogy nem fognak együttműködni velünk. A legtöbb gazda ugyanis nem akar barátok nélkül maradni a kutyája miatt. A köteléképítés sok tekintetben hasonlít arra, amikor megtanulunk autót vezetni. Egy idő múlva mindkét esetben szinte vérré válnak az alapvető fogások. A gazdának ekkor már csak különleges helyzetekben kell azon gondolkodnia, mit is kellene tenni. Az esetek túlnyomó többségében szinte automatikusan fogunk cselekedni, és ez az új képességünk nagyban hozzá fog járulni ahhoz, hogy a maga teljességében élvezhessük a kutyatartás örömeit.
Az is igaz azonban, hogy senki sem vezethet autót addig, amíg többek között nem ismeri az alapvető részek működését, mint amilyen a fék, a sebességváltó és a gázpedál. Pedig a kutyatartó számára a következő feladat a séta lesz. Mielőtt a gazda kilép a külvilágba a kutyával, meg kell tanulnia, hogyan irányíthatja az állatot ebben az új környezetben. Mint az összes többi helyzetben, az alapvető irányítási követelmények itt is a behívás, a gazda mellett haladás, az ültetés és a helyben maradás lesznek.
A régi mondás szerint mindenütt jó, de legjobb otthon. Ez különösképpen igaz, amikor valaki a módszeremet szeretné elsajátítani. Szenvedélyesen hiszek abban, hogy a kutya és gazda közötti köteléképítésre nincs még egy annyira megfelelő terület, mint a megszokott otthon. Így hát azt tanácsolom a gazdáknak, legalább két hétig csak otthon gyakorolják a részleteket.
A kutya behívását természetesen már rögtön az ötperces szabály elsajátítása után el kell kezdeni gyakorolni. A korai stádiumban a kutya kezd rájönni, hogy bizonyos viselkedésformákat jutalom követ, másokat pedig nem. Gyorsan rááll arra, hogy a jutalmazott magatartást mutassa, ne pedig a másikat. Ugyanez az elv lesz érvényben a kiképzés összes többi lépése során is.
Következő feladatul minden kutya számára az ültetést javasolom. A legtöbb gazda esetében időnként életbevágóan fontos, hogy mozdulatlanná tegye kutyáját. Vannak olyan helyzetek, amikor ez egyszerűen megmentheti a kutyánk életét!
Mint mindig, most is abból indulunk ki, hogy a kutya saját akaratából hajtsa végre a kívánságainkat. Az a lényeg, hogy a kívánatos viselkedés egyben pozitív élményekkel társuljon a kutyában. Azt szeretném, ha a kutya felismerné az előtte álló szituációt, hogy abban ott van egy megoldás, amiért jutalmat kap, ha megteszi. Ismét csak hangsúlyozhatom, nincs még egy olyan erős ösztönző erő a kívánt eredmény elérésére, mint a táplálékjutalom. Ha ülni tanítjuk a kutyát, először hívjuk oda magunkhoz. Ha odajött, tartsunk egy apró falatkát közvetlenül az orra fölé. Ezután mozdítsuk kezünket a falatkával hátrafelé, a kutya feje fölé. Ekkor a kutya ösztönösen követni igyekszik a vonzó illatot, hátrahajlítva a fejét, miközben a hátulja lefelé süllyed. Végül a kutya magától leteszi a fenekét a földre. Ebben a pillanatban pottyantsuk az eledelt a kutya szájába, miközben kimondjuk a vezényszót: “Ülj!” A jel így egyértelmű, a kutya helyes reakcióját pedig azonnal követi a jutalom.
Ha a kutya hátrálva követi a fölötte mozgatott jutalomfalatot, a másik kezünket tegyük mögé, és gátoljuk meg a tolatásban. Soha ne nyomjuk le a kutya fenekét erőszakkal a földre. Ha a kutya mégsem ül le, a legjobb, ha elrakjuk a jutalmat, majd pedig újra kezdjük az egész műveletet. A kutya hamarosan rá fog jönni az alapvető törvényszerűségre: ha jól csinál valamit, megkapja a falatot, ám ha nem, hoppon marad. Nem telik bele hosszú idő, és gyönyörűen leül majd, ha azt szeretnénk. Mindazonáltal ne feledjük, hogy a kutya nagyon is értelmes élőlény. Ha odaül elénk, anélkül hogy erre kértük volna, semmiképpen se jutalmazzuk meg ezért, hiszen csak megpróbálja visszaszerezni az irányítást a döntéshozatalban!
Ha eddig megvolnánk, következhet a lábnál marasztás. Ezen azt értem, hogy el kell érnünk, hogy kutyánk megértse: számára a legmegfelelőbb hely mindenkor a gazda oldala mellett található. Most is a legjobb, ha póráz nélkül dolgozunk; a kutyának így módja lesz a menekülésre, ezáltal sokkal bátrabban fog viselkedni, mivel biztonságban érzi magát. A táplálékjutalom lesz most is az akaratunk legmegbízhatóbb megerősítője. A gazdánál mindig legyen a kutya kedvenc eledeléből pár falatnyi, ezzel csalogassa az állatot maga mellé. A simogatással se fukarkodjunk természetesen, és főképpen az olyan kulcsfontosságú területekre koncentráljunk, mint a fejtető, a nyak és a váll. Az üzenet lényege a következő: “A vezér én vagyok, ismerem a gyenge pontjaidat, de azért vagyok, hogy megvédjelek.” A kutya nem tehet mást, mint hogy megbízik egy ilyen meggyőző felhatalmazással bíró személyben.
A legtöbb kutya számára az esetek túlnyomó részében a leülés és lábnál maradás képessége elegendő is. Én azonban még azt is nagyon hasznosnak tartom, ha egy kutyát szükség esetén rá tudunk venni a lefekvésre is. Ennek nagyon egyszerű az oka. Módszerem lényege mindig a nyugodt hangulat, és egy kutya a földön fekve juthat a leginkább ellazult állapotba. Most is a jutalmazásos módszerrel fogunk élni, ám ezúttal a kutyát előbb valamely alacsony bútor alá (asztal, szék) hívjuk, majd ott fektetjük le. Megint csak a szituáció manipulálásával dolgozunk, hiszen a kutya inkább a saját belátása révén kerül a földre, nem pedig erőszakkal. A kutyák hihetetlenül gyorsan felfogják az ilyesmit.
Ebben a stádiumban már nem kell minden egyes jól végrehajtott akciót táplálékkal jutalmazni. A jutalomfalat nagyon komoly megerősítő, és különösen a kezdeti lépéseknél használatos. A későbbiekben folyamatosan ritkíthatjuk az effajta dicséretet. Lassanként már csak minden második-harmadik, végül csak körülbelül minden huszadik alkalommal adjunk falatkát a kutyának. Arra azonban figyeljünk, hogy ne szüntessük be teljesen a jutalmazást, mert a kutya figyelmét mindig fenn kell tartani valamivel.
Érdemes ismét visszanyúlni a gyermekekkel vont párhuzamhoz. Eszembe jut Ceri, az unokám, amint szüleitől az illedelmes viselkedést tanulta. A varázserejű “légy szíves” kérés volt éppen soron. Egyszer a kislány mégis elfelejtette mondani, amikor inni szeretett volna. “Elfelejtettem, hiszen még csak négyéves vagyok”, mondta angyali mosollyal. A kutyák is pont ilyenek. Náluk is beletelik egy időbe, amíg mindent pontosan elsajátítanak. Ha azonban rászánjuk a kedvességet és törődést, biztosan sikerrel járunk.
Az emberek sokszor azt hiszik, az én módszeremmel elvész az élvezet a kutyatartásból. Számomra ez zavarba ejtő, hiszen éppen az ellenkezőjéről van szó. Ha a gazda leveszi a felelősséget a kutyája válláról, ezzel sokkal boldogabb, szabadabb élethez juttatja az állatot. Ha a gazda megválaszthatja, hogy mikor foglalkozzon a kutyával, biztosítani tudja, hogy az így együtt töltött idő valóban eseménydús és kellemes, egyszóval minőségi legyen. Az effajta együttlétek alkalmasak igazán csak arra, hogy a kutyával mély és gyümölcsöző kapcsolatot alakíthassunk ki.
Két olyan tevékenység van, ami kiváltképp alkalmas arra, hogy még közelebb kerüljünk a kutyánkhoz. A játéktárgyakra és az ápolásra gondolok. A játékok egyszerre építik a kötelékeket, és erősítik a vezér helyzetét. Az ápolgatás, simogatás pedig hatalmas élvezetet nyújt a kutya számára. Itt ismét alkalmazhatjuk a jutalmazásos technikát: ha a kutya tiltakozás nélkül engedi kefélgetni, fésülgetni a legféltettebb testrészeit, adjunk neki jutalomfalatot. Az így kialakított beidegződések egy életre fennmaradnak. Később még részletesen is kitérek erre a két tevékenységre.

Vélemény, hozzászólás?