Posted on Hozzászólás most!

Sütőzsiradék okozhatta a német dioxinbotrányt, tüntetés az ipari méretű termelés ellen

Valószínűleg tisztított és desztillált használt sütőzsiradék okozta a németországi dioxinbotrányt – állapították meg a német hastóságok. A sütőzsiradékot ipari célra – biodízel gyártására – kívánták felhasználni, de nem különítették el megfelelően a takarmányozási zsiradékoktól. A német takarmánygyártók szövetsége most dolgozza ki a gyakoribb ellenőrzésre vonatkozó javaslatot. Eközben ma 120 érdekelt szervezet tart tiltakozó felvonulást a géntechnika, az állatgyárak és az ipari élelmiszergyártás ellen.
Johannes Remmel, az észak-rajna-vesztfáliai mezőgazdasági miniszter a Zöld Hét (Grüne Woche) rendezvénysorozatán tegnap az MTI szerint elmondta: az új vizsgálati eredmények a münsteri kémiai és állategészségügyi vizsgálóhatóságtól származnak. A német takarmánygyártók szövetsége, elhatárolódva a dioxinszennyezett takarmányt gyártó üzemtől, azt közölte, hogy most dolgozzák ki a takarmánygyártás gyakoribb ellenőrzésére vonatkozó javaslatot. A takarmánygyártó ágazat nyitott a kiterjesztett ellenőrzésekre, szkeptikus azonban azzal kapcsolatban, hogy a teszteredményeket, illetve a határérték feletti vizsgálati eredményeket a gyártók az interneten közzétegyék.
Ugyanakkor a Berliner Zeitung – az alsó-szászországi fogyasztóvédelmi és élelmiszerbiztonsági tartományi hivatalra hivatkozva – azt jelentette, hogy a szennyező cég, a Harles & Jentzsch az eddig ismertnél jóval nagyobb mennyiségű dioxinszennyezett olajat szállíthatott ki. A dioxinbotrány nyomán a hagyományosan “zöld” szemléletű Németországban felerősödtek azok a hangok, amelyek az iparszerű mezőgazdasági termelés visszaszorítását követelik. Szombatra több mint 120, a témában érdekelt szervezet részvételével tartanak felvonulást, amelyen a géntechnika mezőgazdasági alkalmazására, az állatgyárakra, az ipari jellegű élelmiszergyártásra mondanak nemet a résztvevők. A szervezők mintegy 5 ezer résztvevőre számítanak egész Németországból.
A Zöld Hét elnevezésű kiállítás pénteken nyílt meg a nagyközönség előtt. A szervezők január 30-ig mintegy 400 ezer látogatóra számítanak. A zöld vásáron 57 ország több mint 1600 kiállítója kínálja termékeit.

Vélemény, hozzászólás?