Posted on Hozzászólás most!

Az orvosi váróban fulladt meg a cica

Budapest – Csak pár méterre volt az életmentő orvosi segítségtől, mégis megfulladt Berci kandúr, akit gazdája karácsonykor 25-én szállított be a Lehet úti Állatkórház ügyeletére. A cicus gazdája, Úr Éva még zokogva mesélt szeretett kedvence értelmetlen haláláról.
– Azt vettem észre, hogy Berci nehezen veszi a levegőt – kezdte Éva, miközben remegő kézzel szorongatta az elhunyt cicáról készült utolsó fényképet. – Hiába volt karácsony, azonnal rohantam vele a Lehel úti Állatkórház ügyeletére. Nem érdekelt, mennyibe fog kerülni, csak azt akartam, hogy mentség meg a macskám életét.
Az asszony a váróba lépve látta, hogy rengetegen vannak. Megpróbált szólni az orvosoknak, hogy életveszélyes állapotban van szegény jószág, de az orvosok ügyet sem vetettek rá.
– Csak ültem és vártam, miközben simogattam Berci fejét – folytatta Éva. – Közben csak nagy ritkán szólítottak be valakit a rendelőbe és akár fél óra is eltelt, míg az egyik páciens távozása után hajlandóak voltak egy másikat behívni.
Az asszony három és fél órán keresztül ücsörgött a váróban, tehetetlenül nézve az állat haláltusáját. Berci végül feladta a küzdelmet.
– Éreztem, hogy már nem lélegzik – sírt keservesen Éva asszony. – A karjaim között halt meg. Ekkor újra bekopogtam, és lássanak csodát, beinvitáltak. “Most már minek?! Fel tudják őt támasztani?!” – ezt kérdeztem tőlük.
Éva sohasem fogja megtudni, hogy az orvosok megmenthették-e volna szeretett cicáját. Egy biztos, ez volt élete legszomorúbb karácsonya.
Megpróbáltunk utána járni, mi volt az oka annak, hogy nem foglalkoztak soron kívül az életveszélyben lévő állattal, de nem jártunk sikerrel.
– Nem tájékoztatott az esetről az ügyeletes Macskási doktornő, jelenleg pedig szabadságon van – közölte az állatkórház igazgatója, Dr. Vándor István. – Egy műtét sem tart egy óránál többet, nem tudom, hogyan történhetett. Forrás Blikk.hu Polesz Anita.

Posted on Hozzászólás most!

Humánszínvonalú gyógyítás a székesfehérvári felújított állatkórházban

Európai uniós támogatással újította fel és bővítette székesfehérvári állatkórházát az Alpha Holding. A kórházban szinte minden olyan gyógyító, életmentő berendezés megtalálható, amely a humán intézményekben is a betegek ellátását szolgálja.
A szombaton felavatott intézmény felújítása és bővítése az első üteme annak a projektnek, amelyre 168 millió forint európai uniós támogatást nyert a társaság. A beruházás második ütemében jövőre a bábolnai állatgyógyszergyárát újítja majd fel a társaságcsoport – mondta el Móré Attila tulajdonos az MTI-nek.
A projekt első ütemében kívül-belül felújították az évente 15 ezer állatot gyógyító, ápoló kórházat. Elvégezték a tetőszerkezet felújítását, szigetelték az épületet, kicserélték a nyílászárókat, és korszerű műszerekkel szerelték fel az intézményt. Két új rendelőt és egy újabb műtőt is építettek, így már két műtőben tudják elvégezni a szükséges beavatkozásokat.
A kórházban szinte minden olyan gyógyító, életmentő berendezés megtalálható, amely a humán intézményekben szolgálja a betegek ellátását. Lehetőség van a laboratóriumi, diagnosztikai, röntgen- és ultrahangvizsgálatok elvégzésére, fogászati és rehabilitációs ellátásra, valamint állatgyógyászati és kutyapszichológiai szaktanácsadásra. Sürgős eseteknél állatmentő autó is segíti a páciensek gyors, szakszerű ellátását, kórházba szállítását.
Az intézményben jelenleg négy állatorvos dolgozik, de jövőre még egy szakembert munkába állítanak, ugyanis a bővítés eredményeként 20 ezer állat ellátására lesz alkalmas, és a környező megyék térségi kórházaként működik majd az intézmény. Móré Attila tájékoztatása szerint az állatkórház jövőre szakmai műhelyként bekapcsolódik a Szent István Egyetem képzési rendszerébe, és lehetőséget ad a jövendő állatorvosoknak a szakvizsgára való felkészüléshez – írja az Abromonitor.hu