Posted on Hozzászólás most!

Elhullott állatok mérgező hulladékok Bangkokban

Komoly veszélyt jelentenek a vízbe került mérgező hulladékok, illetve az elhullott állatok.
Meghaladja az ötszázat a thaiföldi áradások halálos áldozatainak száma; a fővárosban, Bangkokban súlyosbodik az árvízhelyzet, ivóvíz- és élelmiszerhiány alakult ki.
A thaiföldi hatóságok vasárnap közölték, hogy az országban 506 ember halt meg eddig, 60-nal több az előző napon közöltnél. A fővárosban ugyanakkor eddig senki vesztette életét az özönvíz következtében, pedig az árvízhelyzet súlyosbodik.
Az esőzések következtében megáradtak a folyók. Vasárnapra a 12 milliós Bangkok egynegyede – nyugati, keleti és északi kerületei – víz alá került, és az ár a belvároshoz közeledik. A helyi hatóságok minden megtesznek azért, hogy ezt megakadályozzák: erősítik a sebtében homokzsákokból épített védőgátakat, a tengerbe szivattyúzzák ki a vizet az elöntött területekről, és csatornákon keresztül próbálják elvezetni az észak felől betörő áradatot.
Helyszíni jelentések szerint a víz jelenleg a Bangkok elöntött, északi részéből a városközpont felé tart, s megkerülve a töltéseket és a zsilipeket a csatornalyukakból tör fel, barnás-feketés bűzlő szennyel lepve el a város utcáit. Két hete, amikor az árvíz kezdte elérni a fővárostól északra fekvő tartományokat, a víz még áttetsző volt, tisztán lehetett látni alatta a felfestést az utak és járdák burkolatán, most viszont sötét, sűrű folyadék lepi el a főváros utcáit.
A belvárosi üzleti negyed egyelőre nincs víz alatt, de elérte az ár azt az utcát, ahol Jinglak Sinavatra miniszterelnök lakik. Házától mintegy 300 méterre a víz átbukott egy csatorna töltésén, s közben a csatornalyukakból felszínre törő víz elkezdte elárasztani azt az utcát is, ahol a kormányfői palota található.
Bangkok polgármestere újabb négy városnegyedben rendelte el a lakosság kötelező kitelepítését. Komoly veszélyt jelentenek a vízbe került mérgező ipari és háztartási hulladékok, illetve az elhullott állatok. A fővárosban ivóvíz- és élelmiszerhiány alakult ki. Még a város központi kerületeiben is sárgás bűzlő víz folyik a csapokból.
Egy felmérés szerint az ország árvíz sújtotta területein egekbe szöktek az élelmiszerárak. Országszerte 3 millió embert sújtanak az áradások, 150 ezer ember maradt fedél nélkül. A természeti katasztrófa megbénította a közlekedést, sok helyütt állnak a gyárak. Becslések szerint a thaiföldi áradások eddig 10-16 milliárd dolláros kárt okoztak a délkelet-ázsiai országnak.

Posted on Hozzászólás most!

Debreceniek harca a vízzel Thaiföldön

Bangkok – Élelmiszerosztásban, az emberek és az állatok kimenekítésében, az egészségügyi ellátásában segít a Debreceni Egyetem orvoscsoportja Thaiföldön.
Két napja érkezett az árvíz sújtotta thai fővárosba a Debreceni Egyetem mobil orvoscsoportja. Késmárky András, az orvoscsoport vezetője a Kossuth Rádió Ünnep reggelén című műsorában elmondta, tegnap Bangkok egyik külvárosában segítettek. Csónakon keresztül élelmiszert, vizet osztottak az embereknek, illetve a házakban rekedtek egészségügyi ellátásában vettek részt. Ma a thai kormány embereivel és a hadsereggel közösen egy olyan területen dolgoznak, melyet épp most öntött el a víz, mely egy óra leforgása alatt derékig ért. Késmárky András hozzátette, minden nap más és más kerületet érint ugyanez a probléma. Bizonyos területeken folyamatosan emelkedik a víz, máshol néhány centimétert apadt.
Az ár ellen homokzsákokkal próbálnak védekezni, a hatóságok az embereket iskolákban, sportcsarnokokban helyezik el, és folyamatosan járják a területet a bennrekedt emberek kimenekítéséért. Akik nem hajlandóak elköltözni otthonukból, azok orvosi ellátását és élelmezését csónakból próbálják megoldani. Buddhista ország lévén nemcsak az emberek, hanem az állatok védelme is nagyon fontos, magyarázta Késmárky András, aki hozzátette, rendszeresen visznek magukkal az állatok számára is élelmet. Forrás: Civishír, Facebook

Posted on Hozzászólás most!

Az árvízzel érkező krokodiloktól tartanak Bangkokban

Ezrek menekülnek Thaiföld fővárosából, Bangkokból, amelyet az elmúlt fél évszázad legnagyobb árvize fenyeget. A tetőzést szombatra várják a 9 milliós városban, amelynek egy részét már elöntötte a víz, és meg nem erősített hírek szerint az elöntött utcákra krokodilok is bejutottak.

Tömegesen hagyják el lakói Bangkokot, Thaiföld fővárosát, ahol várhatóan szomaton tetőzik az országot pusztító áradás. A Guardian tudósítása szerint sokan tengerparti üdülőhelyekre menekültek, amelyet nem fenyeget az árvíz, az ott maradókat viszont ivóvízhiány fenyegeti. Meg nem erősített hírek szerint krokodilok is bejuthatnak az árvízzel a város utcáiba.
A Save the Children segélyszervezet szóvivője szerint ijesztő híreket hallanak a vízben úszkáló kígyókról és krokodilokról, miközben minden nap látnak gyerekeket játszani, fürödni a vízban, vagy éppen a száraz területekre átkelni.
A bangkoki áruházak palackozott vizet próbálnak nagy mennyiségben beszerezni, miután a város ivóvízkészletei olyan területeken találhatók, amelyeket helyenként kétméteres víz borít. A boltok polcait víz híján sörrel töltötték fel.
A főváros utcáin csütörtökön forgalmi dugók alakultak ki, tízezrek árasztották el a busz- és vasúti pályaudvarokat. Hírügynökségi helyszíni beszámolók szerint Bangkok “lassan, de biztosan” víz alá kerül. A főváros északi negyedei – az ötven kerületből hét – már jórészt vízben állnak, de további nyolc kerületbe is bejutott a víz. A lakosok a derékig érő vízből részben a hadsereg segítségével, részben önerőből távoztak.
A hatóságok 19 városnegyedben rendelték el a lakosság kötelező evakuálását. Az ár tetőzését helyi idő szerint szombat estére várják, amikor a Csaophraja folyó vízszintje eléri a 2,65 métert, vagyis elméletileg 15 centiméterrel haladja meg a fővárosi védőgátak magasságát. Habár a folyó rövid ideig tetőzik majd, minden bizonnyal átszakítja a töltéseket és zsilipeket, és elárasztja a város nagy részét.
A július óta tartó áradások eddig csaknem 400 ember halálát okozták Thaiföldön. A hatóságok szerint Thaiföld rizsföldjeinek negyede tönkremehet.

Posted on Hozzászólás most!

Evakuálják a bangkoki állatkert lakóit

Thaiföld fővárosának egyre nagyobb részét önti el az árvíz. Becslések szerint az ázsiai országban a rizsföldek több mint egytizede már tönkrement.
Víz alá került hét fontos ipari park is, emiatt a thaiföldi gazdaság szempontjából létfontosságú multinacionális vállalatok bezárták üzemeiket, miközben bírálták a kormányt a téjékoztatás hiányosságai miatt. Eddig legalább 400 ezren maradtak munka nélkül. Az árvíz a turizmust is sújtja.

Posted on Hozzászólás most!

1800 kutyát mentettek meg Thaiföldön

Thaiföldi hatóságok kb. 1800 kutyát mentettek meg, akiket a csempészek teherautón, majd hajón Vietnámba szállítottak volna, hogy ott éttermeknek adják el, majd megegyék őket. Az ország északkeleti tartományában (Nakhon Phanom), a laoszi országhatár közelében állítottak meg öt kutyákat szállító teherautót, amiken az állatok kis ketrecekbe préselve utaztak.
A megmentett állatokat egy menhelyen helyezték el, aminek kapacitása azonban csupán 500 kutya ellátására elegendő. Az állatvédők más módon is megpróbálnak segíteni a menhelynek, pl. adományok gyűjtésével, és minél több kutya örökbeadásával.
Kb. 300 kutyán sajnos már nem tudtak segíteni. Ők megfulladtak a túlzsúfolt járműveken, vagy akkor vesztették életüket, amikor a csempészek menekülése közben a “száguldó” kamionról néhány ketrec az úttestre zuhant.
Két thaiföldi és egy vietnámi férfi ellen indítottak eljárást csempészet és illegális állatszállítás miatt – mondta el egy rendőr. Ők a kiszabható legsúlyosabb büntetésre (1 év börtön és kb. 470 euró bírság) számíthatnak. Forrás: Mindenallategyenlo.blog.hu, Bangkok-city.de