Posted on Hozzászólás most!

Segélypénzből gyilkolják a bálnákat

Tokió: A cunami okozta károk elhárítására és az áldozatok megsegítésére érkezett segély pénzekből ölik a bálnákat Japánban.
Egy márciusban létrehozott szervezet pénzéből 6,7 milliárd forintnyi összeggel segítették a vadászokat – ezt állította a BBC-nek egy ismert japán aktivista, Junicsi Szato, aki a világ legnagyobb környezetvédő szervezete, a Greenpeace támogatásával harcol ez ellen a döbbenetes húzás ellen.
– Nemsokára újra vörössé válik az Antarktisz vize, a japán bálnavadászflotta ugyanis kihajózott a simonoszeki kikötőből, hogy megkezdjék brutális missziójukat. Az idén 900 bálna leli halálát a tengeren. Felháborító, hogy ehhez a külföldről érkező segélyek egy részét használják – jelentette ki az aktivista, aki szerint az alapot azért hozták létre, hogy a földrengésben és a cunamiban használhatatlanná lett országutakat rendbe tegyék. Ehhez képes a pénzből Szato szerint a bálnavadászprogram komoly adósságait fizették ki, és a gyilkos hajók biztonsági rendszerét fejlesztették, a tavalyi szezonban ugyanis a Sea Shepherd nevű állatvédő egyesület zavaróakciói miatt félbe kellett hagyni a vadászatot.
A megdöbbentő az egészben, hogy a japán kormány teljesen a döntés mögött áll, a hivatalos indoklás szerint ezeknek a pénzeknek az átcsoportosítására azért volt szükség, mert a katasztrófa miatt a tengerparton élő közösségek megélhetése is veszélybe került.
A bálnavadászatot egyébként 25 évvel ezelőtt tiltották be, ám Japán azóta is évente ezer bálna legyilkolására ad engedélyt; mindezt a tudományra való hivatkozással teszi, e célból ugyanis legális bálnát ölni – írja a Blikk.hu

Posted on Hozzászólás most!

Állatoktól kapnánk új szerveket?

A malacok testrészei a disznóvágásból hamarosan a műtőasztalra “vándorolhatnak”. James Gallagher, a BBC egészségügyi rovatának szerkesztője riportjában leírtja, hogy a szervhiány égető problémájára megoldást jelenthetne, ha az állati szerveket emberekbe beültethetővé tennék.
Elvileg már számos alternatív technológia rendelkezésre áll a nem működő emberi szervek pótlására, a mechanikus műszervektől egészen a szinte csodával határos módon őssejtekkel újranövesztett darabokig. De hiába hemzsegnek az orvosi szakfolyóiratok a hihetetlen szervpótlásokról szóló beszámolóktól, ha csak az Egyesült Királyságban évente 8000 ember kerül várólistára szervátültetés miatt. Nagyon kevés a szervdonor a világ minden pontján. Ez a szám akkor csökkenhetne jelentősen, ha az orvostudomány elkezdene állatokban gondolkodni.
Xenotranszplantáció, így nevezik az állatokból származó sejtek, szövetek, szervek sebészeti úton való emberi testbe helyezését. Xenotranszplantációs eljárásként a legsikeresebb kísérletként eddig a sertéssejtek szívbillentyűkké alakítását tartják számon, de a műtétek eddig általában balul sültek el. A szervkilökődés kockázata túl magas volt.
Dr. David Cooper a Pittsburgh-i Egészségügyi Központ kutatója a The Lancet orvosi folyóiratban közölt tanulmánya szerint mégis van remény a szervkilökődés elkerülésére.
Ha genetikailag módosítják – tehát mutánssá teszik – a disznókat úgy, hogy ne termeljenek egy bizonyos fehérjét, a galaktoszil-transzferázt, akkor az emberi immunrendszer nem támadja meg a sertésekből származó anyagokat.
A mutáns sertések tenyésztésével pár éven belül klinikai közelségbe kerülhet a xenotranszplantáció. A brit kutatók biztatónak találják a sertések szervdonorként való alkalmazását.
Az állati szervátültetésekkel nem csak a szervkereskedelem szűnne meg, de egészséges sejtek átültetésével olyan betegségekre is gyógymódot találhatnának, mint az 1-es típusú cukorbetegség vagy a Parkinson-kór. Forrás: BBC News

Posted on Hozzászólás most!

Súlyosbodó orvvadászat fenyegeti az afrikai rinocéroszokat

Az afrikai orrszarvú-populációk természetvédők szerint „évtizedek óta a legsúlyosabb orvvadászati krízissel” néznek szembe.
Az elmúlt három évben, bandák több mint 800 rinocéroszt öltek meg szarvukért, melyek a fekete piacon kilónként 22 ezer fontot is megérnek. A szakemberek attól tartanak, az orvvadászat arányának növekedése alááshatja az erőfeszítéseket, melyek a keskeny- és szélesszájú rinocérosz-populációk stabilizálását célozzák. A szakemberek nagyobb összefogásért szólítottak fel a környezetvédők és a hatóságok között.
Richard Emslie, a Nemzetközi Természetvédelmi Unió tudományos munkatársa szerint, bár a jó biológiai szabályozás és orvvadászat elleni erőfeszítések mérsékelt egyedszám-emelkedéshez vezettek mindkét afrikai rinocéroszfaj esetén, a szakemberek még nagyon is aggódnak. Emslie, az IUCN fajok túlélésével foglalkozó bizottsága afrikai rinocéroszokra specializálódott csoportjának tagja. Szerinte a fő veszély „a szervezett orvvadász-hálózatok egyre nagyobb részvételében” rejlik.
A kritikusan veszélyeztetett keskenyszájú orrszarvú (Diceros bicornis) – mely négy alfajból áll – jelenleg 4840 egyedet ölel fel – 2007-ben ez a szám 4240 volt -, amelyek a déli afrikai államokban barangolnak. A szélesszájú orrszarvú – Ceratotherium simum – két alfaja – melyek megoszlása hasonló a keskenyszájúakéhoz 20 ezer egyedet számlál a régióban. 2007-ben számuk 17 500 egyedet ölelt fel. A magas számok ellenére a szélesszájú orrszarvú az IUCN szerint mérsékelten veszélyeztetett. Ez a nagyarányú orvvadászat közvetlen következménye, különösen Dél-Afrikában, Zimbabwéban és Kenyában.
Csak tavaly, a becslések szerint mintegy 333 állatot öltek meg Dél-Afrikában, emellett eddig 70 egyedet lőttek ki idén. A környezetvédők azt gyanítják, az illegálisan begyűjtött szarvak nagy része a délkelet-ázsiai tradicionális gyógyászati piacokra megy, a növekvő igény és árak pedig ösztönzik az orvvadászatot.
Néhány kezdeményezés több letartóztatás formájában már gyümölcsöző. Ám, Simon Stuart, az IUCN szakembere szerint, fontos, hogy a hatóságok szorosan együttműködjenek a magánemberekkel és közösségekkel, különösen a földtulajdonosokkal, mivel Dél-Afrikában sok állat magánterületen él. Forrás: BBC

Posted on Hozzászólás most!

Állatkínzás miatt zártak be hét kínai állatkertet

Rossz bánásmód, illegális kereskedelem és kegyetlen bemutatók miatt vonta vissza hét állatkert engedélyét a kormány Kínában, további 53 intézményt pedig rendre utasítottak. Egy vizsgálat szerint az állatokat gyakran bántalmazták, és ritka fajok is veszélybe kerültek.
Visszavonta hét állatkert engedélyét a kínai kormány, további 53 intézményt pedig rendre utasított az állatok veszélyeztetése miatt – írja a BBC. A kínai kormány jelentése szerint több állatkertben és vadasparkban is “bántalmazták és kihasználták az állatokat”, de illegális kereskedelemről, és olyan bemutatókról is beszámoltak, amelynek során nézők sérültek meg.
A BBC szerint a kormány által elrendelt, 500 állatkertet érintő nyomozás során az is kiderült, hogy a rossz vezetés, és az illegális tevékenység következtében több ritka fajhoz tartozó állat is elpusztult. A lap szerint többek között kiderült, hogy tizenegy veszélyeztetett szibériai tigris is elpusztult éheztetés miatt, de olyan állatok tömegsírját is megtalálták, amelyek betegségek alultápláltság miatt pusztultak el.