Posted on Hozzászólás most!

Macskát grilleznek a nyílt utcán

Támadják a rendőröket botrányos viselkedésükért, és a beléjük vetett bizalom is odaveszett, amióta egy macskát sütöttek meg nyílt lángon, nyílt utcán.
Csakis a kínzó éhség vezethette odáig a tonkuani rendőrök egy csoportját, hogy egy macskát süssenek meg nyárson a város közbiztonsági hivatala előtti téren. Míg a falatnyi pecsenye körül három rendőr szorgoskodik, a többi néhány nyálcsorgatva figyeli, mikor készül el a macskarostélyos.
Bár a kínaiakról eddig is azt beszélték, hogy nem válogatósak az állatfajtákat illetően, ez a látvány még a sokat próbált Kuanktonk tarománybelieket is megdöbbentette.
A grillezés szaga az újságírókat is odavonzotta, de a lakomázásra váró rendőrök nem akartak nyilatkozni, így az sem derült ki, hogy döglött macskából készítették ételüket vagy pedig élve vadászták le. A hivatal mindenesetre biztosította a riportereket és a háborgókat, hogy feljelentést tesznek ellenük, és ha bebizonyosodik, hogy törvénybe ütköző tettet követtek el, netán állatkínzás is történt, elnyerik méltó büntetésüket. Forrás: Borsonline.hu

Posted on 1 hozzászólás

Állatok, nők, bugyik, polgárpukkasztás: American Apparel

Az American Apparel mindig olyan reklámot készít, amit betiltanak, vagy súrolja a közízlés határát. Állatok, bugyik, mellbimbók növelik az extrafigyelmet. A ruházati cég alapvetően a botrányban látja a legjobb reklámot, kaptak már azért, mert pornósokkal reklámoztak pólót, ahogy az is probléma volt, hogy kérdés nélkül rakták Woody Allent óriásplakátra. A teljes fotógalériához kattints a képre.

Posted on Hozzászólás most!

A dioxinbotrány megrázta a magyar sertéságazatot

A dioxinbotrány megrázta a magyar és az európai sertéságazatot, és rámutatott a hazai termelési feltételek javításának szükségességére; a vidékfejlesztési tárca állatjóléti támogatások beépítésével segíti az ágazat helyzetét – mondta Fazekas Sándor, vidékfejlesztési miniszter pénteken Devecserben.
Fazekas Sándor elmondta: a dioxinbotrány “rátett” az ágazatban jelen lévő egyéb problémákra, így a magas takarmányárakra, és a jelentős importra. A Németországból indult dioxinfertőzés megmutatta: a magyar feldolgozók és kereskedők a német piacról hoznak be árut, miközben gondok vannak a magyar termékek értékesítésével.
A vidékfejlesztési miniszter véleménye szerint a pillanatnyi piaci előnyök és a személyes érdekek helyett nagyobb összefogás és szolidaritás szükséges a hazai ágazat szereplői között. Hozzátette: a termelőknek is az az érdeke, hogy itthon dolgozzák fel azt, amit megtermeltek. Mindemellett az is fontos, hogy a piacon a fogyasztók keressék a kiváló minőségű magyar termékeket, mert a magyar sertéshús és a magyar baromfi méltán híres – húzta alá a miniszter.
Fazekas Sándor véleménye szerint a dioxin-rendelet visszavonását az indokolta, hogy időközben az Európai Unió és Németország is az ellenőrzés szigorításáról szóló rendeleteket vezetett be, és jelenleg Magyarországra minimális mennyiségű hús érkezik Németországból.
Fazekas Sándor a baromfiágazat helyzetéről tájékozódott a Gallus Kft. közelmúltban átadott új devecseri baromfikeltető üzemében. A vidékfejlesztési miniszter szerint a hazai termelőknek a magyar piacon multinacionális cégekhez kell alkalmazkodniuk, de a magyar baromfi termékek vásárlásával a fogyasztók is sokat tehetnek termelők helyzetének javításáért.
Szabó István, a Gallus Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: a beruházással Magyarország legnagyobb kapacitású, és legmodernebb számítógép vezérelt broiler napos csibe keltetőjét helyezték üzembe, amely évi 42 millió darab tenyésztojást képes kikeltetni. Az új devecseri keltető üzemben a legmodernebb belga Petersime technológiával működő 21 darab keltetőgép működik.

Posted on 1 hozzászólás

Egy állatgyilkos, egy vödör szar és egy verekedés

Egy állatgyilkos, egy vödör szar és egy verekedés – egy vízbefojtott kismacska emlékére. Az interneten egy állatkínzó videót nézhet meg a nagyérdemű. Egy bizonyos réteg úgy érzik, hogy ebben az országban, kapcsolataik révén nekik mindent szabad. Nem sok kell ahhoz, hogy Toepler Zoltánról meglegyen az ember véleménye. Aki képes egy kismacskát vízbefojtani – bár ezt ő már természetesen tagadja -, az olyan ocsmány és bűzös lélek, amelyről nehéz szavakat találni. Milyen ember az, amely képes előidézni és végignézni egy törékeny kis élet haláltusáját, amely örömét leli egy csöpnyi állat fuldoklásában, amely művészetnek nevezi bomlott, beteg ámokfutását?
Nyilvánvalóan elmaradt a jótékony apai pofon gyermekkorban. Nem jó apa nevelte, talán szoknyát viselt. Toepler “állatgyilkos” Zoltán két lábon járó állatorvosi ló. Ilyen szerencsétlen, idntitászavaros senkiháziakat szeretne termelni egyesek Magyarországon. Lehet, hogy a kismacskák után mi jövünk? Forrás: Bombagyár.hu, Barikád.hu

Posted on Hozzászólás most!

Balhé az orvosnál, kutyát kellett volna újraéleszteni

Életveszélyesen megfenyegettek, leköptek és lökdöstek egy orvost Budapesten mert nem akart újraéleszteni egy kutyát. A rendelőintézetet, ahol az orvos dolgozik, már két hete is megfenyegették. Akkor azért, mert el akartak látni egy részeg beteget.
A házaspár hétfő hajnalban ment be az ügyeletre. Bár állatokat nem gyógyítanak, azt követelték, élesszék újra a kutyájukat. Ráadásul a kutyán akkor már lehetett látni, hogy nem lehet rajta segíteni. A házaspár férfi tagja rendkívül agresszív volt. Üvöltözött az orvosokkal, hogy segítsenek. A férfi, miután nem segítettek a kutyán, többször meglökte és leköpte az orvost. Meg is fenyegette, azt mondta: meg fogja ölni. A férfi ezután kifelé menet még letépte a postaládát, a csengőt és egy papírt, amire a rendelési idő volt kiírva, és széttörte az ajtó zárát.
Két hete egyszer már megfenyegették az orvost és asszisztensét. Akkor miután egy részeg férfit kórházba vittek, a férfi fia azt mondta, elvágja a torkukat. Az egész azután történt, hogy a család kihívta az ügyeletet, mert az apának égési sérülései voltak. Igaz részeg is volt. Kórházba menni viszont nem akart. Akkor végül a rendőröknek kellett segíteniük a férfit kórházba vinni. Eközben azonban a család harci kutyája megharapta az egyik rendőrt.
Az Országos Mentőszolgálat szóvivője korábban azt mondta: havonta legalább egyszer előfordul, hogy súlyosabban megsérül egy mentős, mert rátámadnak. Szerinte a törvényi szigorítás jelentheti a megoldást. Az Országgyűlés nemrég szigorította is a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak büntetési tételét. Eszerint minimum egy, legfeljebb 10 évet is kaphat az, aki hasonló bűncselekményt követ el.

Posted on Hozzászólás most!

Botrányos kiállítás állattetemekből

A német anatómus, Dr. Gunther von Hagens eddig főként emberi tetemek tartósításával és azok kiállításával foglalkozott, legújabb kiállításán azonban gorillák, kutyák, és zsiráfok láthatók. A Fókuszt 11 éve már forgatott vele, nem sokkal az után, hogy 1997-ben megnyitotta első, sokak által megkérdőjelezett, botrányosnak kikiáltott tárlatát. Az úgynevezett plasztináció feltalálója már akkor gondolt arra, hogy állattetemeket is konzervál speciális technikájával. Akkoriban egy tevével, és egy lóval foglalatoskodott. Az anatómus-művész azt is megmutatja tárlatain, hogyan néz ki belülről az elefánt orrmánya, mennyi izom és ideg kell ahhoz, hogy betöltse rendeltetését..
A plasztinációs eljárás nagyjából azt jelenti, hogy vákuum segítségével műanyagot juttatnak a sejtekbe, így a szövet formálható lesz és az örök időkig megmarad. Egy ember plasztinációja kb 3000 munkaórába telik, míg a 6 méter hosszú, és 3,5 méter magas Samba konzerválásához 64 ezer óra, 4 tonna szilikon, és 40 ezer liter aceton kellett.
Dr. Gunther von Hagens, aki egyébként állatszerető embernek tartja magát, azt reméli, hogy kiállításával sikerül felhívni a figyelmet a veszélyeztetett fajokra, és arra, hogy az emberek igenis felelősséggel tartoznak az állatok iránt.