Posted on Hozzászólás most!

Cerberos Westie Rescue Hungary – Immár 2 éve a hegylakók szolgálatában

Szeptember 7-én kerül sor az év legnagyobb országos Westies rendezvényére. Az immár 2 éve a West Highland White Terrier kutyafajta mentésével foglalkozó Cerberos Westie Rescue Hungary szervezi meg a találkozót Budapesten a Cerberos Kutyaiskolában, ahol tavaly is nagy siker aratott a rendezvény. Az ország egész területéről érkeznek majd a résztvevők és korábbi mentvények; több, mint 100 westie lesz jelen.

cerberos_westie_szulinap
A délelőtt folyamán kerül sor a közös játékos sétára illetve a kutyás bemutatókra. Oktató jellegű előadásokkal is készülnek a szervezők állategészségügyi és kutyanevelési témakörökben, mert a felelősségteljes állattartás kultúrájának széles körben való hirdetését nagyon fontosnak tartják.
A nap folyamán profi kutyafotóssal készittethetnek képet kedvencükről a résztvevők a HopeOnline jóvoltából.
Lesz tombola értékes nyereményekkel, kutyás vásár négylábúaknak és kétlábúaknak valamint jótékonysági házi készitésű sütikavalkád is.
Kimondottam westieknek tartanak szépségversenyt és ki mit tudot, melyekre helyben lehet nevezni. A kincskeresés programon pedig bármelyik kutyus részt vehet akinek van kedve az ösztöneit próbára tenni.
Helyszin: Cerberos Kutyaiskola, időpont: szeptember 7. Szombat – 9:30-18:00. Elérhetőség: 06 70 941 1009 vagy westierescue@cerberosegyesulet.hu és a weboldal itt. Az esemény Facebook oldala. A WRH FB oldala. Hatvani Viktória
Sok szerettel várunk a 2. WRH születésnapi partyn.
Szeptember. 7. Budapest Cerberos Kutyaiskola, részletek az esemény FB oldalán – kérjük jelezd részvételi szándékod. Csatlakozz a támogatói klubunkhoz és segíts a hegylakókon!
Westie Rescue Hungary Tel: +36 70 941 1009, email: westierescue@cerberosegyesulet.hu, Honlap itt, Facebook oldal. Érdeklődés: wrhtamogatoiklub@cerberosegyesulet.hu, támogatással kapcsolatban: wrhadomany@gmail.com, naptár rendelés: wrhnaptar@gmail.com
Bankszámlaszám: 10401914-50526590-75711003 (K&H Bank), közlemény: „WESTIE”.

Posted on Hozzászólás most!

Kutyákat mentettek ki a sintértelepről

40 kutyát mentettek ki a sintértelepről: Egy embert bilincsben vittek el a rendőrök, a botrányos jelenetek után verekedésig fajult kutyamentést a kamera végig rögzítette. Sínylődő állatok, megállíthatatlan állatvédők, drasztikus állattartók, és egy menekítés a rettenetből. Reggel fél hétkor pattant autóba az a megszállott kis csapat, akik az akciójukat már hónapok óta szervezték.
Mátészalkáról bejelentés érkezett az állatvédőrséghez, hogy az egykori sintértelepen kegyetlen módon bánnak az állatokkal. Az egyik munkatársuk azzal az indokkal, hogy kutyát szeretne örökbe fogadni, ekkor látogatott ki, erre a helyre. A korábban gyepmesterként dolgozó gondozó borsos áron kínált neki állatokat, ez idő alatt pedig az állatvédőrség munkatársa feltérképezte a tanyát és riadóztatta a kollégákat.

A jegyző és a rendőrség segítségével az állatvédők bejutottak a nyúlketrecekben tartott kutyákhoz és megpróbálták őket kimenekíteni.

Posted on Hozzászólás most!

Mátészalka gyepmesteri telep felszámolása

Mátészalka gyepmesteri telep felszámolása. Példátlan összefogás a Magyar állatvédelemben. Az Állatvédőrség-Cerberos akcióját számtalan Magyarországi szervezet segítette, és így pár óra alatt sikerült teljesen kiüríteni a mátészalkai illegálisan működő gyepmesteri telepet így 40 kutya menekülhetett meg. Volt pocskondiázás, verekedés de sikerült, a lényeg ez.
Köszönjük a rendőrség, a jegyző, a mátèszalkai állatvédők, az Állatmentő szolgálat és a PCAS segítségét!Köszönjük a sok bàtorítást,megosztást és a befogadóknak, hogy segítenek bevezetni azokat a kis árvákat egy szebb világba,akik idáig csak a mocskos nyúlketrecet látták, szép feladat.

Akiknek köszönettel tartozunk a teljesség igénye nélkül: Trungel László, Kurucz Krisztina, Joó István, Anna Kruzslicz, Betty Vidra Pcas, Anita Kiss, Anita Tornóczky, Zoltán Soma Somogyi, Maryke Mary, Zoltan Lovi, Vizslamentes Evelin, Réka Baba, Szabó Éva, Heni Szurikáta, Makó Bea…
Cerberos Állatvédő Egyesület
Ha bárki segíteni szeretne: Bankszámlaszámunk: 17000019-12738063-00000000 AXA Bank, IBAN: HU72 17000019-12738063-00000000, Swift code: MAVOHUHB Volksbank Hungary.
Mivel több az ember az állatnál? Semmivel – minden csak hiúság.
Sólem Áléchem

Posted on Hozzászólás most!

Cerberos Westie Rescue Hungary

Miért pont a Westie? – gyakori kérdés, és a válasz mindig az, hogy mert imádjuk őket! Mint ahogy minden más fajtamentő csapat, mi is úgy jöttünk létre, hogy láttuk, szeretett fajtánkból sok menhelyre kerül, gazdit keres, utcára teszik őket és még sorolhatnánk. Ezt megelégelve, megszerveztük a kis csapatunkat a Cerberos Állatvédő Egyesület keretein belül. Mindenkinek meg van a szerepe és az erőssége, így mindenkinek teljesen testhezálló a feladatköre. Mindegyikünk képzett állatvédőr, van köztünk kutyakozmetikus, kutya-fizioterapueta, rehabilitációs kutyakiképző és marketing szakember is.

De először is, mi az amit egy WESTIE-ről mindenképpen tudni kell? A legfontosabb hogy az álcázás nagymesterei, simán elhitetik magukról, hogy hófehér kis angyalkák, miközben ők terrierek a javából, makacsok, önfejűek és bátrak, mint a vadászó őseik. A West Highland White Terriert ugyanis a 19. század közepén Skóciában kártevőirtásra, róka és borz vadászatára tenyésztették ki. Ha a róka a legravaszabb állat, akkor gondoljunk csak bele, hogy egy westie-nek milyen ravasznak kellett lennie, hogy el tudja kapni. Manapság, ezt a ravaszságát arra szokta használni, hogy az „ártatlan kis tündérke”- imidzsét fenntartsa. Ezért is fontos, hogy a gazdi következetes legyen, és ne hagyja, hogy a kutyája túljárjon az eszén. Egy határozott gazdi mellett igazán jó kis családi kutya lehet a westie, a gyerekekkel is jól kijön, jókat tud velük bohóckodni és a sportos életmódot sem veti meg. Szereti a nagy sétákat, de hogy igazán kifárasszunk egy „hegylakót”, ahhoz bizony az agytekervényeit is meg kell tornáztatni, erre tökéletes lehet, ha engedelmességi és ügyességi feladatokat adunk neki akár otthon, akár egy kutyaiskolában.
A Westie Rescue Hungary 2012 szeptemberében lesz 1 éves, amit egy hatalmas egész napos szülinapi party keretében fogunk megünnepelni. Szeretettel várunk mindenkit, aki szeretne velünk, vagy a fajtával jobban megismerkedni 2012. szeptember 1-én 9.45-től a Cerberos Kutyaiskola területén (Budapest, 16. ker. Prohászka Ottokár u. 47.). Rengeteg érdekes program várja a kilátogatókat, szépségverseny, ki mit tud, rőkavadászat, egész nap hegylakós cukiságok vására és jótékonysági sütivásár.
Elmondhatjuk magunkról, hogy ez alatt az egy év alatt 35 kis fehér szőrmók került a gondozásunkba, és számos elveszett vagy talált hegylakónak segítettünk visszatalálni családjához. A gondozásunkba kerülő kutyák több mint 1/3-a szaporítóktól került hozzánk, sokukat az utcán találták, volt akit különböző menhelyekről, gyepmesteri telepekről hoztunk ki. Sokakat a gazdájuk adott le különböző okok miatt.
Kirívó eseteink is voltak. Jó példa Ábel, akit a saját gazdái szerettek volna lealtatni egészségesen és ehhez a Budapesti Ebrendészeti Telep segítségét kérték. A telep vezetője azonnal értesített bennünket és Ábel egy hónapos rehabilitáció után új családba költözött. Kamillát Pakson fogták be az út közepéről rendőri segítséggel, valószínűleg egy szaporító dobta ki; többször volt császározva, súlyos májelégtelensége volt, cukorbeteg, illetve egyéb túltenyésztésből adódó betegségben szenvedett, de a rehabilitációját követően Londonba költözött. Kalóz az első mentettünk pedig biztosan nem lenne már életben, ha nem hozzuk el a szörnyű tartási körülmények közül. 6 hónaposan került hozzánk, egyik szemét el kellett távolítani, alig bírt lábra állni, mert izmai el voltak sorvadva, alig bírt mozogni a testét fedő szőrpáncéltól. Ma már boldogan rohangál kutyatársaival Kaposváron, sőt belőle is rehabilitációs kutya vált.
Sokan azt hiszik, hogy ezeket a kicsi, imádnivaló hegylakókat senki nem bántja, mindenki megbecsüli és kanapén tartja. Sajnos ez téves elképzelés, csapatunk sem gondolta volna, hogy ennyi „munkája” lesz egy év leforgása alatt.
Sajnos ez az egy év azonban nem mindig volt vidám… két nagyon rossz állapotú kutya, Sir Salamon és Andor átkelt a szivárványhídon, de emlékük arra emlékeztet minket, hogy még keményebben dolgozzunk a többi rászoruló hegylakó megmentésén.
Ezen adatok miatt is érezzük fontosnak, hogy a mentés mellett tájékoztatást is adjunk a felelős állattartásról, illetve segítségére legyünk mindenkinek, akinek a kutyája viselkedésproblémákat mutat. Több westie is képviseli a fajtát a Cerberos Állatvédő Egyesület Oktatási Csoportjában, illetve a Cerberos Kutyaiskola bemutató csoportjában.
Védenceink, mind hatalmas egyéniségek, akik mind egy-egy szuper gazdira várnak, aki meg tudja adni az a gondoskodást és figyelmet, amire nekik szükségük van. Van köztük nyugisabb és pörgős, fiatal és idősebb, fiú és lány; célunk nem az hogy minden kutyát gyorsan gazdihoz juttassunk, hanem hogy a lehető legmegfelelőbb kutya-gazdi párosok találjanak egymásra. Mivel ellenezzük a felelőtlen szaporítást és úgy gondoljuk, hogy a tenyésztés a hozzáértő, profi tenyésztők dolga, ezért kutyáik mind ivartalanítva és természetesen oltva és chipezve örökbefogadhtóak.
Szerencsésnek éreztük magunkat, amikor egyre több westie-fanatikus érezte úgy, hogy szeretné támogatni munkánkat, így létrejött a Westie Rescue Hungary Támogatói Klub melynek bárki tagja lehet, aki vállalja, hogy havi rendszerességgel támogatja tevékenységünket. A jelenleg több mint 150 tagot számláló klubunknak nagyon hálásak vagyunk a támogatásukért! A Támogatói Klub tagjaival rendszeres programokat szervezünk, első kézből kapnak információkat a tevékenységeinkről és mentettjeinkről.
Védenceinket mindig ideiglenes befogadóknál helyezzük el, hogy hatékonyan rehabilitálhassuk őket, itt megtanulhatják mindazt, ami kimaradt az eddigi életükből, és egy vidám családi kutyaként kerülhetnek új, végleges családjukhoz. A legtöbb esetben a hozzánk kerülő kutyák elhanyagoltak és betegek, a fajta érzékenységéből adódóan allergiásak így speciális táplálást és ellátást igényelnek, melyej igencsak kimerítik szűkös kereteinket. Természetesen az állategészségügyi ellátásáról gondoskodunk minden védencünknek, de sajnos vannak olyan betegségek, melyek hosszabb akár az életük végéig tartó gyógykezelést igényelnek, így ezt örökbefogadás után már a gazdiknak kell támogatniuk, melyről előzetes tájékoztatást kapnak.
Mindig nagy öröm, ha valamelyik mentettünk gazdihoz kerül, és ennél már csak az a nagyobb öröm, mikor a gazdik meglepnek minket egy-egy beszámolóval, vagy egy nagy közös sétán találkozhatunk velük.
Munkánkhoz minden jellegű segítséget szívesen veszünk. Köszönjük minden Támogatói Klubtagunknak, önkénteseinknek, együttműködő partnereinknek, a Cerberos Állatvédő Egyesületnek és Kutyaiskolának, az Anna Kutyakozmetikának, a Rákosligeti Állatorvosi Rendelőintézetnek, kutya-fizioterapeutánknak Bálint Andreának és mindenki másnak a sok önzetlen segítséget, hiszen nélkülük nem tartanánk ott ahol tartunk és nem küdzhetnénk folyamatosan a hegylakók érdekeiért.
Elérhetőségeink: westierescue@cerberosegyesulet.hu, +36-70/941-1009, westierescuehungary.hu – Bankszámlaszámunk: Cerberos Állatvédő Egyesület K&H Bank Zrt. 10401914-50526590-75711003 közlemény: „WRH”

Posted on Hozzászólás most!

Kutyusokkal pózoltak a nyuszilányok

Állatmenhelyen segítenek a nyuszilányok! Pantl Péter szerint nem csak a szépségüket kell hangsúlyozni a lányoknak, hanem hogy egy jó ügyért is ki tudnak állnak. A bombázók állateledelt hoztak a menhelyre, és egy rendezvényen pénzt is gyűjtenek majd. A lányok egyébként nagyon szeretik az állatokat, így azonnal megtalálták a közös hangot a kutyusokkal…

Posted on Hozzászólás most!

Az ember, mely állatabb az állatnál

Budapest – Állatvédő szervezetek demonstrálnak a fővárosban, ahogy Európa-szerte állatvédők ezrei vonultak utcára hogy tiltakozzanak, amiért Ukrajnában a foci Európa-bajnokság miatt, a kóbor állatokat befogják, megmérgezik és elégetik. A méreg egy kislány halálát is okozta.

Az idei lengyel-ukrán szervezésű labdarúgó EB-t megelőző állatmészárlás mélységes felháborodást váltott ki, Európa szerte állatvédők ezrei vonultak utcára a brutális bánásmód ellen demonstrálni. Többek között az UEFA is közleményben szólította fel az illetékeseket a tisztogatás befejezésére. Azonban több nemzetközi állatvédő szervezet szerint a kegyetlenségek sorozata mostanra sem ért véget. Szombaton több európai nagyváros mellett, mint Berlin, Párizs, Róma, Moszkva vagy Zürich, Budapest is csatlakozik a tüntetéshez. Ezen a napon összesen 33 helyszínen rendezik meg az Aktion Fair Play elnevezésű mozgalmat. Egy résztvevő vak kutyájával az állatvédő szervezetek demonstrációján a Deák téren. Európa-szerte állatvédők ezrei vonultak utcára hogy tiltakozzanak, amiért Ukrajnában a foci Európa-bajnokság miatt, a kóbor állatokat befogják, megmérgezik és elégetik.

Résztvevők mécsest gyújtanak az állatvédő szervezetek demonstrációján a Deák téren. Európa-szerte állatvédők ezrei vonultak utcára hogy tiltakozzanak, amiért Ukrajnában a foci Európa-bajnokság miatt, a kóbor állatokat befogják, megmérgezik és elégetik. Fotók MTI, Szigetváry Zsolt.

Posted on Hozzászólás most!

A Cerberos kutyaiskola rehabilitálja az örökbefogadott kutyákat

Ápolt szőrzetű és lelkű ebre talált, aki a hétvégi örökbefogadó napon keresett magának társat. Az Illatos úti kutyákat ugyanis kozmetikusok vették kezelésbe, és rehabilitációs tréninget is kapnak. A képgalériáért kattints a fotóra:

Teljes körű szolgáltatást kaptak az állatszerető érdeklődők, akik kedvencet válaszottak. Most nem csak kicsinosított, de személyre szabottan választott kutyák várták leendő gazdáikat az Illatos úton. A Bors és a Vigyél Haza Alapítvány által szervezett eseményen Joó István, a magyar Suttogó segített megtalálni mindenkinek a legmegfelelőbb négylábú társat.
– Nagyon fontos, hogy mindenki olyan állatra leljen, amelyik beleillik az életébe, mert az elvitt kutyák hat-nyolc százaléka visszakerül hozzánk néhány héten belül – szögezte le dr. Kozma Tamás telepvezető főorvos. – Hiába választ magának valaki mondjuk egy élénk terriert, ha nem tud számára elég mozgási lehetőséget biztosítani. Az új kedvenc előbb-utóbb károkat okoz a lakásban és a kertben, s az új gazdi szabadulni akar tőle.
Az összeszokásban a Cerberos Kutyaiskola segít. Joó István kiképzői ugyanis vállalták, hogy rehabilitálják a most szombaton örökbe fogadott állatokat. Ha rendbe jöttek, új gazdájukkal féláron vehetnek részt az iskola alaptanfolyamán.
Abban is segítünk, hogy a kutyusok a legjobb formában várják reménybeli gazdáikat.
– Felhívásunkra rengeteg kutyakozmetikus jelentkezett, hogy a kóborlásban lerongyolódott szőrzetű ebeket ingyen kicsinosítsa – mondta Óvári Klári, a Vigyél Haza Alapítvány önkéntes munkatársa. – Így rendezett külsővel várhatták a vendégeket.

Posted on Hozzászólás most!

Az Állatvédőrség behatolt egy csepeli tanyára

Kutyamaffiára csaptak le Csepelen. A rendőrök az állatvédőkkel együtt ütöttek rajta egy főleg hajléktalanokból álló kutyakereskedő bandán.
Összelopkodták a fajtatiszta kutyákat, elképesztő körülmények között tartották őket, és a feltételezés szerint belőlük éltek. Tehát jó pénzért értékesítették a vizslákat, pumikat, tacsikat. Miközben a gazdáik hiába keresték kedvenceiket. Csontsovány, kiéheztetett állatok, borzalmas bűz, piszok. Ez a látvány fogadta a Fókusz Pluszt, a rendőröket és az Állatvédőrség önkénteseit, amikor behatoltak egy csepeli tanyára. Az állatvédőrség Facebook oldala itt. Ha egyetértesz a gondolattal, hogy az az állatkínzást szigorúban büntesse a törbény, akkor a Facebook oldalon itt támogathatod egy lájkkal.

Köszönet az Állatvédőrségnek, a Cerberos Kutyaiskolának, a Rendőrségnek, valamint az akcióban résztvevő személyeknek. Akiket láthatunk: Joó István, Dr Bálint Andrea, Hatvani Viktória, Keresztes Ildikó, Kruzslicz Anna, Dorogi Zita, Osváth Judit, Tornócky Anita. Az Állatvédőrség honlapja itt.

Posted on Hozzászólás most!

Westie Rescue Hungary

A Westie Rescue Hungary 2011. szeptemberében kezdte el működését a Cerberos Állatvédő Egyesület keretein belül. 2013-ban Magyar Westie Fajtamentő Egyesület néven elérkezettnek láttuk az időt, hogy önállósodjunk. Mentési munkáinkat adományokból finanszírozzuk és mindannyian civil foglalkozásunk mellett, szabadidőnkben végezzük. Önkénteseink között megtalálható rehabilitációs kutyakiképző, kutyakozmetikus, fizioterapeuta és kommunikációs szakember is.

Céljaink közé tartoznak, hogy lehetőségeinkhez mérten az ország egész területén segítsünk a rászoruló Westieken, Cairn Terriereken, egészségügyi ellátásban részesítsük, ivartalanítsuk és felelősségteljes gazdához adjuk őket. Szeretnénk a magyarországi Westie túlszaporulatot oly módon csökkenteni, hogy más szervezetekkel együtt szaporítókat számolunk fel, és minden egyes gondozásunkban kerülő kutyát ivartalanítunk. Oktató jellegű megmozdulásainkkal a magánszemélyek figyelmét is felhívjuk a felesleges almok lehozatalának következményeire, továbbá rendezvényeken rendszeres tanácsadással, előadásokkal szeretnénk a felelősségteljes kutyatartást, hangsúlyosan a Westie tartást országunkban magasabb szintre emelni.
4 év alatt több, mint 200 Westien segítettünk és Cairn Terrierek is kerültek gondozásunkba. Védenceink, mind hatalmas egyéniségek, akik mind egy-egy szuper gazdira várnak, aki meg tudja adni az a gondoskodást, figyelmet és kezelést, amire nekik szükségük van. Van köztük nyugisabb és pörgős, fiatal és idősebb, fiú és lány; célunk nem az hogy minden kutyát gyorsan gazdihoz juttassunk, hanem hogy a lehető legmegfelelőbb kutya-gazdi párosok találjanak egymásra. Ellenezzük a felelőtlen szaporítást és úgy gondoljuk, hogy a tenyésztés a hozzáértő, profi tenyésztők dolga.
Honnan kerülnek gondozásunkba hegylakók?
Az ország egész területéről kapunk bejelentéseket, számtalan állatvédő egyesülettel, szervezettel együtt dolgozunk és jó kapcsolatot alakítottunk ki.
– Menhelyekről, gyepmesteri telepekről: mivel minden hasonló jellegű intézmény állandó teltházzal működik, így a segítségünkre nagy szükségük van;
– Utcáról: kóborló, elszökött, sorsára hagyott kutyák;
– Szaporítóktól: többségében ezeket a kutyákat utcán fogják be, de egészségügyi állapotukból, elhanyagoltságukból és viselkedésükből megállapítható, hogy ott töltötték addigi életüket. Vannak esetek amikor maga a szaporító adja át nekünk megunt állatát;
– Gazdáktól: akik különböző okok miatt mondanak le saját kutyáikról. Anyagi, családi körülmények megváltozása miatt, de napjainkban nagyon sok esetben külföldre költözés a fő indok. Illetve sok esetben nem tudnak megküzdeni a kutyusuk egészségügyi gondjaival.
– Bejelentés után: állatkínzás esetén gazdától kobzás is előfordul, mely sok esetben összeköthető szaporító telepek felszámolásával.
Közösségi oldalunkon természetesen megosztunk minden talált / elveszett Westie-t, Cairn Terriert és Skót Terriert. Sokan közülük ennek köszönhetően kerültek vissza eredeti otthonukba. Ezért kérünk mindenkit, ne görgesse tovább az ilyen jellegű posztjainkat, hanem egy megosztással segítse munkánkat.

Rehabilitáció
Minden mentettünket alapellátásban részesítjük, ami elég széleskörű: veszettség elleni oltás, kombinált oltás, chipezés | bolhátlanítás, féregtelenítés | szívférgesség, bőrférgesség teszt | könnytermelés mérés | kozmetikázás | hipoallergén táp etetése | ivartalanítás. Sokuknak azonban ennél többre van szüksége, mint allergiateszt, szemészeti vagy ortopédiai szakvizsgálat és műtét, fogászati beavatkozás vagy akár szívférgesség kezelése.

A legnagyobb segítség, az ideiglenes befogadás
A mentett kutyákat legtöbb esetben ideiglenes befogadóknál helyezzük el; tapasztalataink alapján kijelenthetjük, hogy a kutyák sokkal könnyebben, gyorsabban rehabilitálódnak olyan családi környezetben, ahol sajátként kezelik őket. Nehezíti munkánkat az ideiglenes befogadók hiánya Budapesten és környékén. Sokan félnek ebbe belevágni érzelmi okokból. Természetesen az elválás minden esetben nehéz, de ne felejtsük el, hogy amikor egy hegylakó elhagyja ideiglenes fészkét, ezzel esélyt és lehetőséget adunk egy másik bajba jutottnak. Az utóbbi időben állandósult, hogy panzióban vagyunk kénytelenek mentetteket elhelyezni, mert nincs számukra befogadó. Amennyiben kedvet kaptál az ideiglenes befogadáshoz, jelezd az info@wrh.hu email címen. Az ideiglenesség időtartama alatt a felmerülő költségeket, állatorvosi kezelést és az élelmezést teljes mértékben az egyesület vállalja.

Csatlakozz a támogatói klubhoz
A Westie Rescue Hungary Támogatói Klub azon hegylakó-fanatikusokból áll, akik havi rendszerességgel támogatják tevékenységünket. A klubtagsághoz minimálisan havi 500 Ft-ot kell számunkra eljuttatnod. Természetesen minden ennél nagyobb összegű adomány óriási segítség a hegylakók számára, hiszen ez a legfőbb bevételi forrásunk. Szervezünk közös sétákat, programokat. Ha kedvet érzel a csatlakozáshoz, jelezd a tamogatoiklub@wrh.huemail címen.

Westivál, az év eseménye
Minden szeptember második szombatján rendezzük meg születésnapi partynkat, ami az év Westies eseményének számít. Aki egyszer eljön, többet biztosan nem hagyja ki. A jótékonysági rendezvényen színes programokkal várunk minden korosztályt és minden fajta négylábút. Támogatói termékekkel, tombolával, Westie szépségversennyel, jótékonysági sütivásárral, fotózással, póni lovaglással és sok más érdekességgel színesítjük a napot. Idén pedig az eddigieknél is nagyobb szabású bulit szervezünk, melynek tervezett időpontja 2016. szeptember 10. Már most jegyezd fel a naptáradba, nehogy lemaradj róla.

Elérhetőségeink: Magyar Westie Fajtamentő Egyesület
Internet: www.wrh.hu Tel: +36 70 941 1009
Általános információk: info@wrh.hu
Adományozás. adomany@wrh.hu
Örökbefogadás: gazdi@wrh.hu
Támogatói klub: tamogatoiklub@wrh.hu
Elnök: hatvani.viktoria@wrh.hu
Bankszámlaszámunk: 11709057-20001986 (OTP)
IBAN: HU12117090572000198600000000
SWIFT Code: OTPVHUHB
PayPal: adomany@wrh.hu

Üdvözlettel, Hatvani Viktória – Westie Rescue Hungary