Posted on Hozzászólás most!

Versenylovakat éheztettek halálra

Több millió forintot érő versenylovakat ítéltek szörnyű éhhalálra tulajdonosaik! A jószágok zörgő csontú gebékké váltak, többet már meg sem tudtak menteni az iszonyú végtől.

– K. Bélának igen ígéretes lovai voltak, gyakran megfordult velük az ügetőn – mesélte Lakatos Csaba lótréner. – A tulajdonos azonban hatalmas tartozást halmozott fel a Nemzeti Lóverseny Kft. felé, ráadásul a lovak hajtója is gyakran versenyen kívül is ostorozta őket. Végül az egész társaságot kitiltották a pályáról. Tulajdonos és hajtója egy Budapesttől távoli tanyára húzódott vissza. A trénert akkor érte a döbbenet, amikor a hat lóból kettőt viszontlátott Budapesten, ide szállították őket a tanyáról.
– Alig ismertem rá szegény párákra. Első pillantásra látszott, hogy éheztették őket – mondta Lakatos Csaba, aki azonnal értesítette az állatvédőket, akik magukhoz vették a két lovat. Azt hitték, ennél szörnyűbbet már nem láthatnak, de aztán elmentek a tulajdonos tanyájára a többi lóért. Mire leértek, a Leila Princess nevű ügető ló már nem élt. A hatósági állatorvos a többi lovat azonnal lefoglalta.
– Ahogy az egyik jószágot, Intézetet kitámogattuk az istállóból, összeesett, nem volt már ereje küzdeni az életéért. Próbáltuk lábra állítani, de 24 óra reménytelen küzdelem után végül az állatorvos elaltatta – mondta Abonyi Mónika, a Csillagszem Állatvédelmi Alapítvány vezetője.
– Kilencvenkilenc százalék, hogy a lovak a takarmányozás hiánya miatt egyszerűen éhen haltak vagy ennek közelében voltak – mondta dr. Gál László, a Pest Megyei Kormányhivatal Monori Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrzési Hivatal munkatársa. Feljelentést tettek állatkínzásért, a tulajdonosi viszonyok azonban szövevényesek, így nehéz lesz kideríteni ki az, aki valóban felelős azért, hogy a lovak elpusztultak.
Friss: A túlélő jószágok között van Jegenyefa, amelyik ígéretes tehetség volt annak idején. Ez a paci akár másfél millió forintot is érhet, sőt ha sikerül rendbe hozni az egészségét, még arra is van esély, hogy jövőre újra versenyben legyen az ügetőpályán. Egyelőre úgy tűnik, ő és két társa nagy eséllyel a Csillagszem Állatvédelmi Alapítvány tulajdonába fog kerülni.
– A felelős őrzés értelmében a törvény kimondja, hogy amíg meg nem térülnek a tartási költségeink, nem vagyunk kötelesek kiadni a lefoglalt állatokat – magyarázta Abonyi Mónika, az alapítvány elnöke.
– Ebben az esetben ez lovanként 40 ezer forint havonta. Ezt a költséget a tulajdonosokon lehetne majd behajtani, de ahogy a dolgok most állnak, bajos lesz kideríteni, kié valójában és kié volt papíron az állomány.
Abonyi elmondta, hogy szeretné annyira felerősíteni Jegenyefát, hogy jövőre újra versenyezhessen. A másik két ló közül az egyikből tenyészkanca lehet, a másik azonban egy versenyen szerzett sérülés miatt értékét vesztette.
– Ha az eljárás során megállapítják az állatkínzást, vádemelés lesz az ügyben, és a tárgyalások után a bíróság valószínűleg az állatok elkobzása mellett dönt – magyarázta Kamarás Péter ügyvéd. – Ilyenkor az a gyakorlat, hogy a lovak az állatvédőkhöz kerülnek, ám egy megfelelő új gazdához is kerülhetnek – tette hozzá. Forrás, Blikk.

Posted on Hozzászólás most!

Megszelídült Csárli, a gyilkos póniló

Teljesen megnyugodott Csárli, az a póniló, amelyik harapásával halálos sebet ejtett egy gerendási férfin júliusban. Az állatot volt gazdája el akarta altatni, de a Csillagszem Alapítvány megvette.
Jókedvűen ropogtatja a répát Csárli, a póni. Tenyérből is szívesen eszik. Egy csapásra a környékbeli gyerekek kedvence lett a pesterzsébeti telepen. Az állat egy hónapja menekült meg a haláltól, miután nyakon harapta korábbi gazdájának ismerősét, amikor az épp vizet akart adni neki. A Csillagszem Alapítvány ötvenezer forintért megvásárolta őt gazdájától, aki inkább elaltatta volna. Az állatvédők megígérték: kezesbárányt nevelnek Csárliból.
– Hamar megszokta az új helyét, itt sokkal nagyobb a területe, és láthatóan szabadabbnak érzi magát – mondta a Borsnak Abonyi Mónika, az alapítvány elnöke. – Amikor elhoztuk, azonnal lefürdettük, új frizurát is kapott, egy hete pedig ivartalaníttattuk.
Új gazdái szerint Csárli a világ legnyugodtabb pónilova. Támadási szándéknak semmi jelét nem mutatja. Inkább sokszor megijed, mert azt hiszi, hogy bántani akarják.
– Meg kell még szoknia az embereket, meg kell tanulnia, hogy mi nem bántjuk. Sokat vagyunk vele, nyugtatgatjuk és simogatjuk. A lovak nem felejtenek, azt nekünk is el kell fogadni, hogy nem szereti, ha a fejéhez érünk, és nem szabad magasra emelni a kezünket, mert azt fenyegetésnek értelmezi – tette hozzá az állatvédő.
Csárli, ha már beilleszkedik, feladatot is kap: kiskocsival trágyát szállít majd. Gazdái szerint fontos, hogy feladata legyen, ami lefoglalja, s így hasznosnak érzi magát. Forrás: Borsonline.hu, fotó Birton Szabolcs.

Posted on 1 hozzászólás

Lónak képzelte magát a nő, az állatai egymást ették

Nemcsak az állatok, hanem a mentésükre induló állatvédelmi csoport tagjai is veszélybe kerültek, amikor a Dunántúlra riasztották őket egy állatkínzási ügyben.
— Magunk is megdöbbentünk attól, ami a szemünk elé tárult a faluban— mondta Abonyi Mónika, a Csillagszem Állatvédelmi Alapítvány vezetője. — A Devecsertől mintegy három kilométerre lévő településről egy állatszerető, fiatal hölgy telefonált és kért segítséget, ugyanis véleménye szerint az egyik portán embertelen körülmények között tartanak lovat, kecskét és tehenet.
Amikor kimentünk, egyből láttuk, nem túlzott, a szeméttel elborított udvaron egy végletekig lesoványodott tehén ácsorgott félméteres pányvával a földhöz szegezve, míg egy kecske ugyanígy az udvaron álló épülethez volt kötözve. Egy lovat is megpillantottunk, amely szabadon kóborolt a szeméthalmok között. Azonnal értesítettük az állatorvost és a rendőrséget is. A kiérkező orvos megállapította az állatkínzás tényét, így azonnal megkezdtük azok elszállításának előkészítését — tette hozzá.
Abonyi Mónika beszámolt arról, hogy eközben a tulajdonos otthon tartózkodott, de egyáltalán nem volt segítőkész. A nő zavartan viselkedett, az alapítvány vezetője szerint lónak képzelte magát. Az udvaron kóborló lovat gyermekének tekintette, s azt is állította, hogy többször együtt is aludt a három jószággal. Hogy megakadályozza a ló elszállítását, száraz kenyérrel a kezében futott előtte és csalogatta azt a főút felé. Végül sikerült a jelenlévőknek megfordítani az állatot, így senkinek sem esett bántódása.
— Az asszony is értesítette a rendőrséget, mert azt állította, hogy el akarjuk rabolni az állatait — folytatta Abonyi Mónika. — A kiérkező járőrök felmérték a helyzetet és segítették a munkánkat, nagyon korrekten jártak el az ügyben. Nagyjából másfél óra alatt sikerült a lovat felvinni a szállítóra, mert nagyon el volt vadulva, félt az emberektől. Ekkor vettük észre, hogy a farka hiányzik. A tulajdonos beszédéből kiderült, a kecske rágta le, amikor egyik este a három állat összekuporodott, védekezve a hideg ellen. Az ok egyszerű, nem volt mást ennie.
Baleset is történt a mentés során. A rettegő lovat ugyanis megzavarta, hogy vezetőszárral próbálták meg felkísérni a szállítójárműre, és ekkor felágaskodott a rámpán, majd teljes súlyával az alapítvány vezetőjére, Abonyi Mónikára zuhant. A szerencsének köszönhetően az állat a hasával esett az asszonyra, aki így nem szenvedett komoly sérüléseket. Sőt, miután sikerült leemelni róla a lovat, tovább dolgozott a mentésen.
— Félelmetes helyzet volt, de szerencsésen esett rám a ló, így nem tört el semmim — emlékezett vissza az alapítvány vezetője. — Sikerült a teljesen lesoványodott tehenet is a szállítókocsira csalogatni, ami újabb egy-másfél órába tellett. Ezután kezdtem csak érezni, hogy valami nincs rendben. Ennek ellenére mindhárom állatot elhoztuk a befogadó telepünkre, és elláttuk őket. Másnap azonban már mentő jött értem, mert fennállt a veszélye annak, hogy belső sérüléseim keletkeztek. A vasárnapot a kórházban töltöttem, ahol megállapították, hogy nincs komolyabb sérülésem, belső zúzódásaim vannak, ezek okozták a rosszulléteket is. Jelenleg itthon lábadozom, de most is dolgozom. A pusztamiskei jegyzőnek írtam a levelet, amelyben kérem, hogy vegyék el az állatfelügyeleti jogot az asszonytól.
— A szolnoki Csillagszem Állatvédelmi Alapítvány tett bejelentést arról, hogy Pusztamiskén egy magánterületen két kutyát, egy tehenet, egy lovat és egy kecskét tartanak áldatlan körülmények között — mondta el kérdésünkre Frankó Marianna, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. — A kiérkező hatósági állatorvosi véleménye szerint a tartáskörülményeik egészségkárosodáshoz vezethetnek, ezért február 14-én állatkínzás gyanúja miatt nyomozást indított ismeretlen tettes ellen az Ajkai Rendőrkapitányság.
A sajtóreferens hozzátette: eddig előállítás nem történt az ügyben, az eljárás egyelőre ismeretlen tettes ellen folyik. A nyomozók elsősorban a tulajdonos felelősségét vizsgálják. Azt azonban nem erősítették meg, miszerint a helyszínen a tulajdonos autóval veszélyeztetett volna másokat.
A mániákus gyűjtögető: Abonyi Mónika elmondta, a telek teljes területén, de még a lakóépületben is halmokban állt a szemét. Az állatorvos szerint az állatok tulajdonosának több ingatlana is van, és ott is hasonló higiéniás körülmények uralkodnak. A hölgy ugyanis mániákus gyűjtögető, s ennek eredménye a felhalmozott, több köbméternyi hulladék. A nő zavart állapotát az is jellemzi, hogy úgy próbálta megakadályozni az állatok elszállítását, hogy saját gépkocsijával próbált nekitolatni a lószállítónak, azonban az ütközést sikerült elkerülnie a sofőrnek.