Posted on Hozzászólás most!

Borzalmas állapotban volt a beteg kutya

Egy daganatos, csont-bőr dalmatát koboztak el az állatvédők Szabadszállásról, idős gazdájától. Kedden kértek segítséget a Menhely az Állatokért Alapítvány Állatvédelmi Őrszolgálatától szabadszállási állatbarátok.

A bejelentés szerint sanyarú körülmények között tartottak a településen egy beteg kutyát. – Amikor kimentünk a helyszínre, láttuk, hogy borzalmas körülmények között, rövid láncra fűzve élt egy daganatos dalmata – idézte fel a történteket Szabó Attila, az őrszolgálat vezetője. Csontig lesoványodott az állat, és ki is volt száradva.
Szabó Attilától megtudtuk, hogy a kutya gazdája nagyon idős, a dalmata korára nem is emlékezett. Mivel nem tudta vállalni, hogy jobb feltételek között tartsa szegény jószágot, inkább lemondott róla. – A dalmatát bevittük a menhelyre, és megkezdtük orvosi kezelését is – nyilatkozta a Baonnak az őrszolgálat vezetője, aki bízik benne, hogy az eb – gyógyulása után – új gazdára találhat.  Forrás Baon.hu

Posted on 1 hozzászólás

A Cerberos kutyaiskola kiképzője segített a meglőtt dalmatán

Két napon át hevert az út szélén , iszonyú kínok közt haldokolva egy dalmata keverék, ám senki sem próbált meg segíteni rajta.
Szerencsétlen párát végül egy véletlenül arra járó kutyaoktató vette pártfogásába. Mint utóbb kiderült, ez mentette meg az legyengült eb életét.
– Azonnal láttam, hogy meglőtték, így orvoshoz rohantam vele – mesélte Trungel László, a Cerberos Kutyaiskola kiképzője – megröntgenezték és kiderült, hogy egy három részre szakadt lövedék darabjai vannak a hasában és a májában, amelyeket műtéti úton kell eltávolítani.
A kutyus egyelőre ideiglenes befogadónál erőt, megtalálói pedig pénzt gyűjtenek a gyógyulásra. Közben keresik a pettyes négylábú gazdáját.
– Megtalálási helye miatt a kutyát Bogdánynak hívjuk – mondta Trungel László – Láthatóan nagyon megviselte a gazdája elvesztése, végtelen szomorúsággal a szemében fekszik egész nap, látszik rajta, hogy vár vissza valakit. Ezért elsősorban a kutya eredeti gazdáját keressük. Ám ha nem kerül elő a tulajdonosa, akkor keresünk Bogdánynak valakit, aki képes arra, hogy begyógyítsa az állat testi és lelki sebeit.
Aki bármilyen módon szeretne segíteni Bogdánynak, vagy tud valamit a kutya előéletéről, írjon a kedvencek@blikk.hu e-mai címre, vagy telefonáljon a 06 30 696 0658-as telefonszámon – tudatja a Blikk.hu
Cerberos Kutyaiskola és Bűnmegelőzési Kutyás Klub Facebok oldalán közzéteszi, hogy megkerült Bogdány eredeti gazdija, egy kislány várja haza potyogó könnyekkel.
Ma az állatorvosuk konzultál Felkai dokival, és segít a 24 órás felügyeletben. Természetesen a Cerberos Állatvédő Egyesület továbbra is nyomon követi, segíti és fizeti Bogdány gyógykezelését és felépülését. Köszönjük az eddigi segítségeteket, de még nincs vége, nem nyugodhatunk meg, Bogdánynak még mindig segítségre van szüksége! Aki kiváncsi a Cerberos kutyasuli életére, itt a blogjuk.

Posted on Hozzászólás most!

Eb IQ

Mérhető az ebek eszessége. Az intelligencia bajnokai. A kutyák gondolkodása ma már sok tekintetben az emberéhez hasonló – vallja Csányi Vilmos etológus. A kutyák szerelmeseit erről nem nehéz meggyőzni. Talán ennek is köszönhető, hogy évről-évre elkészül a toplista a négylábú IQ-bajnokokról.
Border Collie – Az örök első
A collie nem véletlenül vezeti évek óta a listát. A kölykök esetében már öt hónapos kor körül megmutatkozik, hogy a kutyus milyen képességekkel rendelkezik. A tudatos tenyésztők ez idő tájt tesztelik, vajon a kölyök milyen géneket örökölt szüleitől: ha liba, birka mellé teszik, elkezd-e ösztönösen terelni. A collie azonban nem csak kiváló terelő, de első az engedelmességi vizsgákon, az agility-ben, és a flyball versenyeken is. Ez a brit szigeteki határőr ízig-vérig munkakutya: nem csak okos és értelmes, de hihetetlenül kötődik gazdájához is
Uszkár – A szófogadó
Uszkár és uszkár közt is van különbség: míg az óriás-és középuszkárok a képzeletbeli eszességi dobogó második helyéig jutottak, addig a törpe-és toy uszkárok inkább kedvességükkel veszik le lábukról a gazdit. Az óriás-, vagyis a királyuszkár esetében akkor érünk el gyors eredményt, ha mindig következetesek maradunk. Ezek a kutyák ugyanis megérzik, ha gazdájukkal baj van, ehhez pedig elég, ha megváltozik a kétlábú isten hanghordozása. A nevelés éppen ezért csakis játékos formában történhet. Az óriásuszkár nem csak értelmes, de szívós fajta is, ha valamit el akar érni, nem kíméli magát.
Német Juhászkutya – ő nem alkuszik
A németek kedvenc családi kutyája szintén ragos elismerést vívott ki magának. A bronzérmes kutyus akkor érzi jól magát, ha megvédheti otthonát és a környezetében élőket. Életének középpontja a gazda, akitől elvárja, hogy naponta több órát foglalkozzon vele, tanítsa, okítsa. Azon kevés kutyák közé tartozik, akiket nem lehet megvesztegetni. Ez annak köszönhető, hogy általában egygazdás, vagyis egyetlen személyhez kötődik erősen. Ez a kutya nem érzi jól magát, ha nincs mit tennie, nem véletlenül „használja” nagy előszeretettel a rendőrség, de ez a fajta mentő-és keresőkutyaként is bizonyított már.
Golden Retriever – Mindene a család
Az aranyszőrű kutya nem csak okos, de a világ számos pontján az egyik legkedveltebb fajta is. Az egykor vízi vadászatra, apportírozásra kitenyésztett fajta hihetetlenül társaságkedvelő, kedves és engedelmes. Sőt, nem csak kiválóan alkalmazkodik, de igen fejlett szaglással is rendelkezik. Tanítása során soha nem szabad gorombán bánni vele, mert az egész életére megjegyzi. A képzés alkalmával fontos, hogy következetesek legyünk, és az is, hogy a feladatok változatosak legyenek. Az engedelmességi vizsgán éppen úgy helytáll, mint egy flyball versenyeken.
Doberman – Éhes a parancsra
Az adóhatóság megbízható „őre”. Merthogy Karl Friedrich Louise Doberman adóbehajtó azért tenyésztette ki ezt az impozáns fajtát, hogy hű kísérői legyenek, amikor sok pénzt visz magával. A doberman határozott fellépést igényel, de nem szabad vele szemben durván és agresszívan viselkedni. Az idegenekkel szemben barátságtalan, ha számára ismeretlen személy közelít a családtagokhoz, azonnal támadó pózba áll, de végső lépésre csak gazdája utasítását követően szánja el magát. Tény, ez a kutya bizony csak gyakorlott és tapasztalt gazdák számára ajánlott.
Afgán agár – Öntörvényű, nem buta
A ranglista utolsó helyén tanyázó fajta nem észbéli hiányosságai miatt lett sereghajtó. A nemes, független afgán agár azért került a lista végére, mert igen öntörvényű. Ez az eb bizony nem való kezdő kutyásnak, nem tiszteli az embert, nem ismeri el falkavezérnek – hacsak kitartó, következetes és igen időigényes munkával nem sikerül ezt bebizonyítanunk neki. Az afgán agár, amit eredetileg vadászatra használtak szinte minden mozgó dolgot azonnal üldözőbe vesz. A gazdi ilyenkor pedig hiába is próbálja meg visszahívni, nem biztos, hogy sok sikerre számíthat.
Tesztelje kedvencét – Négylábú társaink intelligenciájának mérése, ahogyan az emberek IQ-tesztelése is, valójában a problémamegoldás képességét, a találékonyság, a tények összefüggésének felismerését díjazza. Éppen ezért a kedvenc fajtájának általános jellemzőihez érdemes igazítani őket.
1. feladat – Elsőként felesleges nagy dologra gondolni. Ha kutyánk csak abban az esetben jön oda hozzánk, ha pontosan a nevén szólítjuk, és nem a kedvenc futballcsapatunk vagy énekesünk nevét emlegetjük hasonló hangsúllyal, akkor minden tőle telhetőt megtett.
2. feladat – Ültessük le a kutyust, és egy kisebb szekrény, vagy paraván mögé helyezzük el az előzőleg megszagoltatott jutalomfalatot. Az okos kutya pillanatok alatt rájön, hogy kedvenc csemegéjét akkor kapja meg, ha megkerüli az „építményt”.
3. feladat – Lengessen meg egy nagyobb fürdőlepedőt a kutya előtt. Fontos, hogy kedvence érezze: most eljött a játék ideje. Dobja, helyezze a kutya fejére a lepedőt. Figyelje meg, mennyi idő alatt szabadul ki kedvence. Ha valódi IQ-bajnok, mindössze pár másodpercre lesz szüksége.
4. feladat – Helyezzünk több lefordított műanyag poharat a földre. Az egyik pohár alá rejtsük el a kutya kedvenc játékát, vagy egy jutalomfalatot, majd adjuk ki a vezényszót: „keresd”, vagy használjunk a kutya számára már ismert utasítást. Ha a kutya azonnal megtalálja az elrejtett dolgot, nem csak az orra jó, de mentális képességeivel sincs baj.
5. feladat – Tegyük kutyusunk kedvenc jutalomfalatát egy lyukas labdába. A labdát helyezzük el a földön, de tegyünk mellé másik két labdát is. A kutyusnak nem csak azt a labdát kell tudnia kiválasztania, amiben a jutalomfalat van, hanem azt illik is onnan kiszednie.
6. feladat – Tanítson kedvencének új vezényszót! A lényeg, hogy a parancsot kösse össze mozdulattal. Ügyeljen rá, hogy a hangja kiegyensúlyozott, kedves, ugyanakkor határozott maradjon. Példa: Enyhén nyomja meg a kutya farok tövét, és ismételje az „ülj!” vezényszót. A gyakorlatot végezze el háromszor. Negyedszerre csak a vezényszó hangozzék el. Ha kutyája magától is leült, biztos lehet benne, hogy magas az intelligencia szintje.

Kutyafajták IQ-listája
1. Border collie
2. Uszkár
3. Német juhászkutya
4. Golden retriever
5. Dobermann
6. Shetlandi juhászkutya
7. Labrador retriever
8. Papillon
9. Rottweiler
10. Ausztrál cattle dog
11. Pembroke welsh corgi
12. Snaucer
13. Angol springer spániel
14. Belga juhászkutya
15. Schipperke
16. Skót juhászkutya
17. Német rövid szőrű pointer
18. Angol cocker spániel
19. Breton spániel
20. Amerikai cocker spániel
21. Weimari vizsla
22. Berni pásztor
23. Pomerániai törpespitz
24. Ír vízispániel
25. Magyar vizsla
26. Cardigan welsh corgi
27. Puli
28. Yorkshire terrier
29. Airedale terrier
30. Border terrier
31. Brie-i juhászkutya
32. Manchester terrier
33. Szamojéd
34. Újfundlandi
35. Ír szetter
36. Amerikai staffordshire terrier
37. Majompinscher, angol szetter, fáraókutya
38. Norwich terrier
39. Dalmata
40. Sima szőrű foxterrier
41. Ír farkasagár
42. Kuvasz
43. Saluki
44. Cavalier king charles spániel
45. Szibériai husky
46. Tibeti spániel
47. West highland white terrier, skót szarvasagár
48. Bokszer, dog
49. Tacskó, staffordshire bullterrier
50. Alaszkai malamut
51. Whippet, shar-pei
52. Rhodesiai ridgeback
53. Welsh terrier, ír terrier
54. Boston terrier
55. Akita
56. Norfolk terrier
57. Mopsz
58. Francia buldog
59. Brüsszeli griffon
60. Kis olasz agár
61. Kínai meztelen kutya
62. Dandie dinmont terrier
63. Tibeti terrier
64. Pireneusi juhászkutya
65. Bernáthegyi
66. Bullterrier
67. Chihuahua
68. Lhasa-apso
69. Bullmasztiff
70. Shih-tzu
71. Basset hound
72. Angol masztiff, beagle
73. Pekingi palotakutya
74. Angol véreb
75. Borzoi (orosz agár)
76. Csaucsau
77. Angol buldog
78. Basenji
79. Afgán agár

Megjegyzés: Az alábbi intelligencialistát a Brit Columbia Egyetem kutatói állították össze. Arra azonban felhívjuk a figyelmet: ez nem egy minden szempontból hiteles sorrend, hiszen több európai, sőt: a legtöbb magyar fajta (komondor, pumi, mudi, magyar agár, erdélyi kopó) hiányzik a felsorolásból, így az biztosan nem teljes. Forrás: Dombovári Edina, Bors Kedvencek

Posted on Hozzászólás most!

101 kiskutya 2 Paca és agyar 1/4

A legkisebb pettyes, Paca arról ábrándozik, hogy egy nap olyan hős kutya lesz ő is, mint a tévéből ismert vakmerő vakkancs, Agyar. Amikor a kiskutya elsodródik családjától, elhatározza, hogy nem keresi meg a hazavezető utat, inkább meglátogatja a képernyőről ismert “barátját”. Csodák csodája, rá is talál Agyarra. Csakhogy felbukkan a 101 kiskutya örök ellensége, a gonosz Szörnyella. Ezúttal egy pöttyöket, foltokat festegető művész pártfogója, és hogy különc kedvencének kedvében járjon, elrabol egy rakás pettyes apróságot. Még szerencse, hogy Paca és Agyar kiszagolja a turpisságot, és nekivág a szabadító nagy kalandnak!