Posted on Hozzászólás most!

Megdöbbentek a szakemberek

Három év alatt közel 42 százalékkal csökkent két tanzániai vadrezervátumban az elefántok száma a vadorzók miatt, akik agyarukért ölik le az állatokat.
Egy kedden közzétett hivatalos felmérés szerint a Selous Game Rezervátumban és a Mikumi Nemzeti Parkban 2006-ban még 74 900 elefánt élt, de 2009-re a számuk 43 552-re fogyatkozott. A megdöbbentő számok arra késztették Jakaya Kikwete tanzániai államfőt, hogy azonnali vizsgálatot rendeljen el az ügyben.
Környezetvédelmi szakemberek szerint Tanzániában 110-140 ezer elefánt él. Az utóbbi években azonban mind Tanzániában, mind a szomszédos Kenyában meredeken emelkedett az elpusztított elefántok és orrszarvúk száma. A Traffic környezetvédelmi csoport a múlt héten számolt be arról, hogy 2011-ben rekordmennyiségű elefántcsontot foglaltak le. Mint rámutattak, az értékes portékát Ázsiába csempészik, ahol ékszereket és dísztárgyakat készítenek belőle.
Az elefántok egyébként is megszenvedik az emberek közelségét, a környezetszennyezést és a klímaváltozást Afrikában. Bár néhány évtizeddel ezelőtt még milliószámra éltek a kontinensen, manapság szakértők 470-685 ezerre teszik a számukat.
Az államfő a nemzeti parkokból eltűnt fekete lóantilop fajta ügyében is vizsgálatot rendelt el, és felkérte a tanzániai vadvilágkutató intézetet, hogy kísérelje meg visszatelepíteni a ritka állatokat legalább az egyik nemzeti parkba. Egy 2007-ben megkötött nemzetközi egyezmény kilencéves moratóriumot hirdetett meg többek között az elefántcsont kereskedelmére.

Posted on Hozzászólás most!

2011 rekordév az elefántcsont kereskedelemben

A Reuters szerint az elefánt-orvvadászat és az elefántcsont illegális kereskedelme továbbra is virágzik; 2011-ben a lefoglalt és elkobzott áruk mennyisége sajnálatos módon megduplázódott. 13 nagyméretű zsákmányt foglaltak le a hatóságok. Egy zsákmány akkor számít nagyméretűnek, ha meghaladja a 800 kilogrammot. 2011-ben 23 tonnányi elefántcsontot tartóztattak fel, ami legkevesebb 2500 elefántot jelent.
A témában jártas szakember szerint az idei rekordév az utóbbi két évtized illegális elefántcsont-kereskedelmében. Az elefánt mellett az egyéb vadon élő állatokat is veszélyeztető gyakorlatot 1989-ben tiltották be világszinten, azonban továbbra is példányok ezreit ölik meg Zimbabwében, Zambiában, Mozambikban,Tanzániában és Kenyában. Az áruk, amennyiben eljutnak a célpiacra, Kínában és Thaiföldön kötnek ki, ahol ékszerek és fatermékek előállításához használják fel őket.

Posted on Hozzászólás most!

Állati vonzalmak

Az ember hajlamos azt hinni, hogy csak neki vannak szerelmes megnyilvánulásai. Érdemes azonban legalább egy pillantást vetni az állatvilágra, mert olyan párhuzamokat és analógiákat találunk benne, amik roppant tanulságosak és mulatságosak egyszerre.
Muszt, vagyis az agresszív udvarlás – Musztnak nevezi a szakirodalom azt az időszakot, ami a hím elefántoknál minden évben bekövetkezik, és két-három hónapig el is tart.
Mondjuk úgy, hogy amikor az fiú elefánt megkívánja a lány elefántot. Ez a vágy azonban olyan elementáris, és robbanás szerű, hogy kifejezetten agresszív ösztönökkel társul. A felgyülemlő vadságnak elég jól látható jelei vannak. A szeme és a füle közötti kidülledt mirigyekből nyúlós folyadék indul meg. Folyamatosan csepegteti a vizeletét. Péniszének tokja zöldesfehér váladéktól duzzad. Olyan szúró, átható szagot áraszt, amit a tehén már messziről megérez.
A nőstény közelében az elefántfiúk „muszta-táncba” kezdenek: fejüket magasra emelik, állukat behúzzák, hatalmas füleikkel izgatottan legyeznek. Finoman a tehén hátára helyezik ormányukat, majd közel százhúsz centis péniszüket a nőstény hüvelyébe tolják. Körülbelül negyvenöt másodpercig tart az aktus. Akkor lemásznak a partnerről, a maradék spermát a földre locsolják és komótosan odébb ballagnak.
Felfokozott izgalmi állapotok – Szexuális előjátékként a nyestek őrülten kergetőznek egymással, szökdécselnek, vad kergetőzésbe kezdenek. A menyét még őket is felülmúlja. A hím trillázó kiáltásokkal szaladgál össze-vissza, a nőstény pedig még a párosodás után is (amikor egyébként hím párja már az igazak álmát alussza) folytatja a heves ugrabugrát. A borz párzáskor a mancsával a földet kaparássza, miközben hangosan dorombol.
Az udvarló hím majom meredező péniszével két lábra áll, és parádézik a csimpánzlány előtt, ágakat rázogat, himbálózik, miközben kiválasztottját merően bámulja.
A kékbálnák kiemelkednek a tengerből, és olyan sebesen mozgatják melluszonyukat, hogy szinte vibrál.
A kirobbanó energia talán a fekete orrszarvúnál a legszembetűnőbb: megmerevedett lábakkal lépdel a nőstény körül, közeledve-távolodva, farkát csóválva, közben fújtat, és vizeletével permetezi a kiválasztottját. A közeli bokrok ágait megszaggatja, a megtépázott leveleket a levegőbe szórja.
Akár az ember – Ha egyik állatnak megtetszik a másik, különféle figyelemfelhívó jeleket vet be sikere érdekében. Színes tollakról, rikító hangokról, táncoló mozdulatokról mindenki hallott már.
Az emlősöknél létezik egy speciális testtartás , amikor is a gerincoszlop előrehajol, a hát ívesen megfeszül, a hátsó pedig az udvarló felé fordul, egyértelműen jelezve a hajlandóságot a szexuális együttlétre.
Az udvarlásban is nagy találékonyságot mutatnak. Az udvarló oroszlán egészen elképesztő gesztust gyakorol kiszemeltje felé. Ha megpillantja imádottját, akkor fogja a vízparton legelésző gazellát, lecsap rá, és ahelyett, hogy állati ösztöneinek engedelmeskedve nekilátna, odahúzza a tetemet a nőstény oroszlán elé, és illedelmesen végignézi, amint az bekebelezi a zsákmányt.
Legviccesebb a hím cickány: a párzási időszakban hajthatatlanul kergeti a nőstényt, el nem hagyná egy percre sem mögötte szökdécsel, miközben orrával a lány farát döfködi szakadatlanul.
Sok állat étvágytalan a párzás ideje alatt. Az elefánt teljesen lemond az evés élvezetéről a tüzelési időszakban. Végül már azért is ér véget az emlegetett muszt időszaka, mert annyira lesoványodik és elgyengül, hogy nem bírja tovább a strapát. Az északi elefántfóka testsúlyának felét veszti el ilyenkor.
Szokatlan gyöngédséget tanúsítanak egymás iránt. A barnadelfinek megható finomsággal úsznak együtt, néha egymás alatt vagy fölött, de mindig párban, miközben simogatják egymást, dörgölőznek egymáshoz. A csimpánzok a „francia csókot” is ismerik, nyelvüket gyengéden a másik szájába dugják.
Még az olyan ember számára rémséges állatok, mint a denevérek vagy csótányok is tanúsítanak szerelmes figyelmet egymás iránt. A bőregerek bársonyos szárnyrezegtetésekkel kényeztetik egymást, a csótányok meg csápjaikkal simogatnak.
A boldogsághormon (dopamin) szintje akkor is felszökik a tüzelő nőstény juhnál, ha csak párjáról készült képeket vetítenek neki. Nőstény préri pockoknál kísérletezgettek ezzel a kémiai anyaggal. Ha növelték bennük a dopamin szintjét, hirtelen nagy érdeklődést kezdtek tanúsítani hím párjuk iránt. Ha csökkentették, akkor azonban látványosan apadni kezdett ez az érdeklődés.
A szomorúságra is az elefántok szolgáltatják a legérdekesebb példát. Kiderítették róluk, hogy gyakran könnyeznek bánatukban. Ilyenkor általában nem a megszokott testhelyzetben vannak, nem állnak, hanem eldőlnek az oldalukra, talán azért, mert így szabadabban áramlanak a könnyek szemükből.
Érzelmi könnyeket más fajoknál is felfedeztek. A kutyáknál (különösen az uszkároknál)kifejezetten gyakori jelenség, hogy könnyezni kezdenek, ha szeretett gazdájuk magukra hagyja őket. Forrás: Gondtalanfogamzasgatlas.hu

Posted on Hozzászólás most!

Eltűnt a szent állatok több mint fele

Több mint 5800 példányt számoltak össze Srí Lanka első hivatalos vadelefánt számlálásán, amit augusztusban tartottak meg a szigeten. Kiderült: az elmúlt száz év szomorú történet az ormányosok számára, helyzetük csak nemrég kezdett javulni.
– Az előzetes becsléseknél valamivel több, összesen 5879 egyedet, köztük 122 nagy agyarú elefántot és 1107 borjút számoltak össze az augusztusi felméréskor – jelentette be S. M. Csandraszena Az Indiai-óceánon elterülő sziget vadvédelmi minisztere.
A három napon át tartó számlálásban nagyjából négyezer vadvédelmi dolgozó, földműves és falusi vett részt, akik több mint 1500 helyszínen, köztük természetvédelmi területeken és erdőségekben várták a nagytestű emlősök felbukkanását. Az elefántokat akkor számolták meg, amikor inni mentek a vízzel telt mélyedésekhez, víztározókhoz és mesterséges tavakhoz.
– Az adatok alapján a Srí Lankán élő elefántok jó egészségben vannak, és növekszik a populációjuk – hangsúlyozta H. D. Ratnajake, a vadvédelmi minisztérium főigazgatója. Mint hozzátette: a számlálási adatokat a veszélyeztetett faj védelmére irányuló intézkedések kidolgozására fogják felhasználni. Az elmúlt időszakban lehet, hogy nőtt az elefánt populáció száma, azonban az 1900-as években a becslések szerint nagyjából 10-15 ezer elefánt élt Srí Lankán, ám az élőhelyeik csökkenése és az orvvadászat miatt számuk drasztikusan csökkent.
Az állatok az utóbbi években egyre gyakrabban törnek be a falvakba élelmiszerért és ilyenkor szétgázolják a házakat, tönkreteszik a termést, és évente nagyjából 50 ember halálát okozzák. A falusiak pedig körülbelül 250 vastagbőrűt mészárolnak le évente.
A számlálás előtt ráadásul néhány természetvédelmi csoport azzal vádolta meg a helyi kormányt, hogy a számlálással próbálja meg elterelni a figyelmet arról, hogy fiatal vadelefántokat akar befogni és háziasítani a buddhista szertartásokon, turistalátványosságokon és bizonyos munkálatoknál való hasznosítás céljából. A vadvédelmi miniszter szerint ez nem igaz, garantálta, hogy egyetlen vadelefántnak sem esik bántódása. Az elefántot szent állatként tisztelik Srí Lankán. A gazdagon díszített vastagbőrűek viszik például Buddha szent ereklyéit a vallási szertartásain. A múltban az elefántokat használták teherautók, taxik, sőt időnként harckocsik helyett is. MTI

Posted on Hozzászólás most!

Elszabadult egy elefánt a Kálvin téren

Felhúzta a nyúlcipőt Szandra (34), a Magyar Nemzeti Cirkusz ázsiai elefántja. Az ormányos már hozzá szokhatott a rivald-afényhez, hiszen ő volt a Polipka című James Bond-film sztárja is, de amikor kedden a Kálvin téren forgattak vele, megrémült a hátán lévő párnáktól, hirtelen sarkon fordult, és menekülőre fogta
A riadt elefánt előbb megszabadult terhétől, majd mázsás lépteivel egészen a Múzeumkertben álló, biztonságot jelentő szállító járműig nyargalt. Akciójával okozott némi felfordulást, ám nála jobban senki sem illetődött meg.
– Egy forgatáson mindig előfordulnak izgalmas helyzetek. Az a dolgunk, hogy ezeket megoldjuk, hiszen egy profi stáb áll mögöttünk – mondta Major István, a Filmteam producere.
A stáb a spanyol ONCE Alapítvány megbízásából forgatott, amely saját lottót működtet, hogy a bevételből a vak embereket segítsen.
– Az ONCE spanyolul 11-et jelent, ezért 2011. 11. 11-én 11 millió eurót sorsolunk ki. Ezt népszerűsíti a film – magyarázta Antonio Mayor, az ONCE kommunikációs igazgatója.

Posted on Hozzászólás most!

Állatbarátságok: Az életmentő birka

Themba, a bébielefánt a Dél Afrikában található Shamwari Game Reserve elnevezésű természetvédelmi területen született, de miután az anyukája meghalt, az ott dolgozó állatorvosok közreműködése sem volt elég ahhoz, hogy a többi elefánt táplálja. Bár befogadták, Themba nem akart enni, így félő volt, hogy éhen hal. Ennek elkerülése érdekében az orvoscsapat bemutatta a közeli farmon élő Albertnek, aki történetesen egy birka. A kezdeti feszültség ellenére rövid időn belül elválaszthatatlanok lettek, és ennek köszönhetően Themba elkezdett enni.

Posted on Hozzászólás most!

A veszélyeztetett állatfajokról nyílt kiállítás a Gödörben

Veszélyeztetett hazai és külföldi állatfajok fotóiból nyílt kiállítás kedden a fővárosi Gödör klubban: a tárlat a Természetvédelmi Világalap (WWF) és a Szerencsejáték Zrt. közös természetvédelmi programjának eredményét is bemutatja. A Természetvédelmi Világalap (WWF) magyarországi csapata kerek évfordulót, működésének huszadik évét ünnepli, ehhez kapcsolódóan fogott össze a szintén húszéves Szerencsejáték Zrt-vel.
Az elmúlt egy évben a zrt. két sorozatban Állatvilág sorsjegyet adott ki, a nyereményszelvényeken szereplő hazai és külföldi állatokat mutatják be a szabadtéri kiállításon is. A képeken látható például a foltos szalamandra, a fehér gólya, a vörös mókus, de a távoli tájakon élő koala, az elefánt és a kafferbivaly is.
A sorsjegyek eladásából a zrt. darabonként bruttó egy forinttal támogatta a WWF tevékenységét. Összesen több mint 6,5 millió forint gyűlt össze ily módon. Az összeget a nagykőrösi régióban található értékes homoki erdőterület, a pusztai tölgyesek védelmére fordítják – közölte Koppány Gergely, a Szerencsejáték Zrt. igazgatóhelyettes a kiállítás megnyitóján.
Figeczky Gábor, a WWF Magyarország megbízott igazgatója felidézte, hogy a WWF és a Duna-Ipoly Nemzeti Park uniós támogatással indított természetvédelmi programot, hogy megvédjék a pusztulástól a területet, amelynek több száz éves tölgyóriásai Európa egyik legritkább erdőtípusának szinte az utolsó hírnökei.
Az idén ötvenéves WWF 1961-ben kezdte meg működését, és mára a világ több mint száz országában több mint tizenegyezer természetvédelmi programot tudhat maga mögött. Jelenleg mintegy 1300 projektet irányít világszerte.
A magyar csapat 1991-ben alakult, 1998 óta kiemelten közhasznú civil szervezetként működik. Nagy figyelmet fordít a vizes élőhelyek és a veszélyeztetett erdőtársulások védelmére, a klímapolitikai tevékenységek erősítésére. Figeczky kiemelte, hogy programjaikban fontos szerepet kap a biológiai sokszínűség megőrzése, az erőforrások fenntartható felhasználása, a pazarló fogyasztás és a környezetszennyezés csökkentése.
A július 17-ig látható kiállításhoz kapcsolódóan játék is indult a WWF Facebook oldalán. A szervezők az állatokat árnyjátékokkal imitáló képeket és videókat várnak, a legjobbakat ajándékcsomaggal jutalmazzák. Forrás: Mixonline.hu

Posted on 1 hozzászólás

Divatból és élvezetből ölik az állatokat a gazdag nők

Milliárdos asszonyok járják a vadont, és állatokra lövöldöznek a turizmus egyik új ágazatában. A véres hóbort akár ötmillió forintba is kerülhet.
Új őrület hódít az unatkozó, tehetős nők körében. A hölgy kalandorok mozgalma a turizmus virágzó üzletágává nőtte ki magát. A különös trend szerint a veszélyre vágyó úrinők a kényelmes hoteleket, apró bikiniket, körülöttük sertepertélő pincéreket, kék tengert és hófehér homokot cserélik túrabakancsra és vadászpuskára.
– A hölgy kalandorok ötlete alig fél éve jutott eszünkbe, és nem is hittük, hogy ekkora sikere lesz. Szervezünk túrákat Afrika különböző részeire, a gazellák, oroszlánok, orrszarvúk, elefántok és leopárdok földjére vagy pedig a Yukon-folyóhoz és Brit Columbiában, ahol hatalmas barnamedvék és jávorszarvasok várják a bátor asszonyokat – mondta az egyik alapító, Mary Morgan, aki a felső képen látható. Távcsöves, hangtompítós puska van a kezében, ami a legalattomosabb fegyver. A csorda nem hallja a lövést, csak azt veszi észre, hogy valamelyik állat összerogy. Ezután a gyilkos vadász, még egy állatot nyugodtan megölhet mondern fegyverével. A vadállatok a lövés helyét sem veszik észre, és támadásnak sincs kitéve a lesből lövő állatgyilkos.
A nők többsége azonban valóban nemcsak csodálni akarja a természetet, hanem vadászik is ezekre az állatokra. A veszélyes kalandért ráadásul nem is kevés pénzt fizetnek. Egy bölény kilövése tizenegyezer font (három és fél millió forint), míg egy oroszlán megölése tizennyolcezer fontba (öt és fél millió forintba) kerül. Az állatvédő szervezetek keményen bírálják a túrákat, és mindent megpróbálnak, hogy megakadályozzák a további értelmetlen vadászatokat. Forrás: Borsonline.hu, Állatvilág.net

Posted on Hozzászólás most!

Az elefántok felismerik magukat a tükörben!

Az emberszabású majmok és a delfinek után az elefántokról is kiderült, hogy felismerik magukat a tükörben! A New York-i állatkert három ázsiai nőstény elefántjához betettek egy óriási tükröt. Az ormányosok nagy érdeklődést mutattak saját képük iránt – még a szájukba is belenéztek, miután jó nagyra tátották. Egyikük pedig többször megérintette a homlokára festett fehér keresztet, ami nem lehet véletlen! A kutatók szerint ez az én tudattal való rendelkezés csalhatatlan jele.