Posted on Hozzászólás most!

Egyéni vállalkozók vihetik az élelmet az állatoknak

Három közbeszerzésen is egyéni vállalkozó nyerte el a jogot, hogy a Fővárosi Állat- és Növénykertnek állatok etetéséhez szükséges élelmiszereket szállítson.
A legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben megjelent eredmény szerint a becsült árhoz képest 67,6 millió forinttal olcsóbban, összesen 174,4 millió forintért vásárol az állatkert a három tender alapján együtt. A 2.639 tonna takarmányra és tápra kiírt tendert nettó 127,2 millió forinttal a galgahévízi Mészáros Vendel nyerte, a becsült érték 160 millió forint volt. A 107 tonna friss hazai-, 32 tonna déli-, és a 11,5 tonna fagyasztott gyümölcsöt a németfalui (Zala megye) Horváth László szállíthatja. A nettó 40 millió forintos becsült érték helyett 22,9 millió forintért vállalta a szállítást. Az előbbi egyéni vállalkozó nyerte a 183 tonna zöldség szállítását is. Itt a becsült érték nettó 40 millió, míg a vállalási ár 24,3 millió forint volt. Az első tenderre egy, a másik kettőre 2-2 ajánlat érkezett – írja a Tőzsdefórum.hu

Posted on Hozzászólás most!

Káros a mobiltelefon a házi kedvencekre

Meglepő percek következnek, én bizti nem csinálnám utána. A mobilozás előhozza az állat gyilkos ösztöneit – Félelmetes videó! Egy háziállat nagy áldás – főleg a gyerekeknek – és sokszor nagy átok is tud lenni – a szülőkre nézve, ugyanis ők szinte csak a munkát kapják az állattal. Vannak azonban olyan gyerekes felnőttek, akiknek az etetés, takarítás, állatorvoshoz, kozmetikushoz hordás mellett még van idejük arra is, hogy házi kedvenceiknek különböző trükköket tanítsanak meg. Ma azonban már nem a pitizz, ülj, feküdj a trendi panancsszavak, hanem a hívd, smsezz, mobil-játssz! Azért ezzel is vigyázzunk, az alábbi videóból ítélve az okostelefonok kihozzák az állatból a gyilkost! Forrás: origo.hu

http://youtu.be/-Vs3u53eDgQ

Posted on Hozzászólás most!

Megemelt adagokkal etetik a Nyíregyházi Állatpark lakóit

Az elmúlt időszak szokatlanul hideg időjárása egyes állatfajokat megviselt a Nyíregyházi Állatparkban. A gondozók folyamatosan ellenőrzik az önitatókat, az állatházak fűtési berendezését, az állatok pedig megemelt takarmány- és vitaminadagokat kapnak – mondta Révészné Petró Zsuzsanna, az állatpark sajtóreferense. A halak és kétéltűek gyakorlatilag semmit nem éreznek meg a hidegből, mivel a Zöld Piramis, a Trópusi Ház és az Ócenárium légterében és medencéiben mindig állandó a hőmérséklet. A főemlősök közül több faj azonban érzékeny a hidegre, a világ legkisebb selyemmajmai, vagy a legnagyobb, fán élő főemlősök, az orangutánok szintén a tágas belső helyeiken élik napjaikat.
A szélesszájú orrszarvúk és az oroszlánok jól tűrik a hideget, annak ellenére, hogy a két faj Afrikában őshonos; az állatok nagy része már európai állatkertben született, így alkalmazkodni tudtak az itteni klímához – magyarázta az MTI-nek a szóvivő. A legtöbb állatkerti állat naponta másfél-két órát tölt a napsütéses órákban a kifutókban.
A télnek valószínűleg a fókák örülnek a legjobban: a borjúfókák „téli felkészítése” már ősszel megkezdődött a megemelt takarmányadaggal. Az ország első, tavaly júliusban világra jött borjúfókabébije születése óta megnégyszerezte testsúlyát: a Barack névre hallgató nőstény jelenleg 40 kilogrammot nyom és mintegy tíz centiméter vastag zsírréteget szedett magára, így meg sem érzi a jeges vízben való úszkálást. A szóvivő közlése szerint a természetes élőhelyén a borjúfókának nagyon gyorsan meg kell híznia, ugyanis csak a megfelelően vastag zsírréteg védi meg az óceánok nemritkán jeges vizétől és a hidegtől.
A fókák téli tápláléka a magasabb fehérje- és energiatartalmú makrélából és heringből áll, ebből a kaliforniai oroszlánfókák például a nyári haladag mintegy háromszorosát, 10-12 kg-ot fogyasztanak el naponta. Az oroszlánfókák medencéje temperált, 10 fok alatt bekapcsol a medencefűtés. A parkba látogatók kifutóikban találkozhatnak hóban ugrándozó szibériai tigrissel, valamint a jegesmedvével is, utóbbi állatfaj számára egyébként nem a tél, hanem a nyár jelent kihívást, a forróbb napokat a klimatizált barlangjukban hűsölve vészelik át. Forrás: Agromonitor.hu

Posted on Hozzászólás most!

Ne etesd a kutyádat csonttal, felejtsd el!

A kutya örül a csontnak! – hát persze, de csak eleinte, és nem minden csontnak. Vannak rossz csontok, amik megbetegíthetik ebünket. A háziállat.hu állatorvosa, Kukla Miklós utánajárt, s külön elrettentő videót készített.
Sokszor írtunk már a csont által okozott problémákról, és sajnos még mindig van miről: sok gazdi bevett rossz szokása, hogy kutyáját csonttal jutalmazza egy-egy rántott húsos, krumplipürés vasárnapi ebéd után. Ebből kifolyólag a „becsontoztatott kutyusok” még ma is gyakori vendégek a Kutyavári rendelőben. Kukla Miki, a háziállat.hu állatdokija ezért most úgy döntött, hogy elrettentő sztorikat mesél és képeket mutat be videón, hogy lerántsa a leplet a csontetetés mítoszáról és elébe menjen a problémáknak, hátha ezzel jobb belátásra téríti a gazdikat.
Miért tilos kutyának a csont? – Haladjunk szép sorban: már a szájban elakadhat vagy fennakadhat a csont. Jobb esetben „csak” beleragadhat a fogba, de keresztben is megakadhat a szájpadláson, melynek eltávolítása sok esetben csak bódítással oltható meg. Állatdokink találkozott már olyan ebbel is, akinek több évvel ezelőtt akadt be szájába a csontszilánk, nem kis fájdalmat okozva ezzel a pórul járt kutyusnak. A csont lejjebb haladva a gyomorban hányást, a belekben pedig elzáródást vagy vérzést okozhat. Idősebb kutyáknál pedig a vastagbélben tömbszerűen összeállt csontok eltávolítását kell gyakran a műtéti rendbe beírni.
Mit érdemes még tudnunk a csontról? – A kistermetű kutyák különösen veszélyeztetettek, ha csontevésről van szó, hiszen nem tudnak elég alaposan rágni, és ez hozzájárul ahhoz, hogy bélsárrekedésük vagy komolyabb problémájuk alakuljon ki. A csirke-, kacsa-, liba-, pulykacsontokat mindenképpen száműzni kell a kutyák étrendjéből, mert ezek a csontok nagyon kemények, üregesek, élesen törnek, és ezek az éles szilánkok felsérthetik a bél nyálkahártyáját, esetleg perforációt is okozhatnak.
Mivel helyettesítsük a csontot? – Ha csak jutalomfalatként vetnénk kutyánk elé a csontot, akkor inkább adjunk igazi jutalomfalatot. Annak is éppúgy fog ürülni!
Ha kalciumpótlás miatt etetnénk, akkor ez az indok eleve felejtős, hiszen a csontból nem szívódik fel a kalcium a kutya belein keresztül. Adjunk helyette kalcium-kiegészítő tablettákat!
Játéknak pedig csont helyett vegyünk cipőtalpat, szétrághatatlan műcsontot.
Ha pedig ártani akarunk jószágunknak, vessünk elé csavarhúzót, fűrészt és egyéb hegyes fémdarabokat: ezekkel ugyan azt a hatást érjük el, mint a szilánkos csont etetésével. A cikk eredeti helyén, a Háziállat.hu oldalon a videót is megnézheted itt!

Posted on Hozzászólás most!

Madarak etetése télen

A kertben, parkban csipegető madarak nem csupán kedves látványt nyújtanak télen: számukra nélkülözhetetlen segítséget jelent a hideg évszakban kirakott elemózsia. Sokan a talajetető mellett teszik le voksukat.
Mikor? – A madarak etetését most – mikor is szinte állandóan 0 Celsius-fok körüli a hőmérséklet – kell elkezdeni. Fontos ugyanakkor, hogy aki belevág, az egészen tavaszig gondoskodjon arról, hogy az etetőmindig föl legyen töltve, hisz a madárkák hamar odaszoknak, s ha épp üresen találják a „kamrát”, abba bele is pusztulhatnak, tudniillik télen a kisebb testméretű példányok akár 10-14 óra alatt is megfagyhatnak zsírban gazdag élelem híján.
Mivel? – Az etetésre szoruló madaraknak – zöldike, pinty, cinege, csuszka stb. – ideális táplálékul szolgálnak a magvak, a napraforgó, a búza, a köles és a kukorica keveréke. Aki nem akar madáretető barkácsolásával bíbelődni, kiszórhatja a magvakat (például díszmadáreleséget) egy bokor alá is, de egyszerűen készíthet a hentesnél is kapható marhafaggyúból tápláló eleséggolyót. Ehhez mintegy 20 deka faggyút keverjen össze magkeverékkel, avagy nem sózott, hántolatlan szotyolával gyúrja golyóbissá, majd amikor megdermedt, egy műanyag hálóba csomagolva – ehhez ideális a szupermarketek narancshálója – lógassa a „batyut” egy faágra. Kenyeret, sózott eleséget ne tegyen ki, mert attól megbetegszenek. A nagyobbacska madaraknak (meggyvágó, harkály stb.) remek eledel ezeken kívül az alma, a főtt tészta, a burgonya és a sárgarépa is.
Hol? – Mint minden vadon élő állat, a madarak is különösen veszélyben vannak táplálkozás közben. Éppen ezért olyan helyre tegye az elemózsiájukat, ahol nem támadhat rájuk ragadozó (elsősorban kijárós macska), s a lehető legnagyobb nyugalomban csipegethetnek – írja a Borsonline.hu

Posted on Hozzászólás most!

Kutyapszichológia 23 – Harapás a kézen, mely enni ad, nehezen evők

A kutyák napirendjében valószínűleg az etetés a legfontosabb időpont. Az evés a legerősebb ösztönök egyike. Ezért az eledellel megrakott tál földre helyezése igen egyszerű dolognak tűnik, hiszen a kutya máris tudja a dolgát. Nem igaz? Hát, igen is, meg nem is. Ha tudjuk, hogy milyen ételeket adhatunk kutyánknak, az etetési időponttal már nem szokott probléma lenni. Ám idővel rájöttem, hogy egyes kutyák szeretnék e téren is maguk diktálni a feltételeket. Ez pedig semmi máshoz nem vezet, csak anarchiához.
Ebből a szempontból mindenképpen a tizenegy hónapos Jamie, egy kis lhasa apso volt a legérdekesebb esetem. Jamie kilenchetesen került a gazdájához, és világéletében rosszul evő kutyus volt. A család egy idő múlva úgy döntött, hogy áttér a kézből történő etetésre. Egy hónappal azelőtt azonban, hogy felhívtak volna, Jamie már gyakorlatilag semmit sem volt hajlandó elfogyasztani. Elszántan visszautasított bármit, amit eléraktak. Az egyre kétségbeesettebb gazdák már mindent kipróbáltak, az étvágygerjesztő, első osztályú marhaszelettől a legdrágább kutyaeledelekig. Odáig mentek, hogy a helyi kínai gyorsétteremből rendeltek neki menüt, hátha a kínai ízek találkoznak a távol-keleti eredetű fajta ősi igényeivel! De minden hiába. A kutyus egyre soványabb lett, bordái kiütköztek a bőre alól. A gazdák kínjait csak fokozta, hogy kedvencük folyton ;’ ott körözött a tálja körül, ám soha nem látott hozzá az evéshez. Állatorvoshoz is elvitték, ám az nem talált rajta semmi rendelleneset. Végül a doktor küldte őket hozzám.
Már meséltem, hogy amikor a farkasfalkák életét tanulmányoztam, akkor döbbentem rá, milyen rendkívüli szereppel bír az étel és az evés a falka életében. Az egyik filmben láttam egy jelenetet, amely különösen sokszor jut eszembe azóta is. A film egy coyoteot mutatott, amely egy farkasok által elejtett jávorszarvas teteme körül keringett. A farkasok torkig zabálták magukat, felfalva már a tetemnek mintegy háromnegyedét, és éppen pihentek. Mindazonáltal a coyote nem volt szívesen látott vendég, és az alfa-nőstény elzavarta a préda közeléből. Az érdekes rész ezután következett, amikor a vezér visszatért. A coyote elűzése után az alfa-nőstény odalépett a tetemhez, és szinte szertartásosan letépett belőle egy darabot. A távolból figyelő coyote számára egyértelmű volt az üzenet, hogy ki a vezér, aki megszabja, ki és mikor egyék. A lehető legerőteljesebb nyelven fogalmazott közlés volt mindez.
Számos alkalommal tapasztaltam teljesen hasonló magatartásformát a kutyáknál. Sok kutyatulajdonos bájos tulajdonságnak tartja, ahogyan a kutyája időről időre megjelenik, szájában egy-egy falatot tartva. Sokuknak nyilván csalódást okozok most, mert a kutya egyáltalán nem azért parádézik az étellel, mert azt mutatja, hogy éhes. Ehelyett azt demonstrálja ilyenkor, hogy ő a vezér, aki legelsőként rendelkezik az eledel elosztása fölött.
Amikor ellátogattam Jamie-hez és gazdáihoz, rögtön kiderült, hogy az ő problémájuk gyökere is itt keresendő. A házba lépve azonnal felfedeztem a magát vezérnek képzelő kutyára utaló összes klasszikus jelet. Belépésemkor őrjöngve körbeugatott és -ugrált, világosan jelezve, hogy szerinte hol a helyem. Én természetesen tudomást sem vettem róla. Amikor leültem a nappaliban a gazdáival beszélgetni, az ölükbe ugrott, és onnan nézte a találkozót. Egyáltalán nem lepődtem meg ezek után, amikor felfedeztem, hogy a konyhában étellel állandóan megrakva várja őt a kutyatál. Ugyanúgy, szinte a szemem sem rebbent, amikor a gazdik elmesélték, hogy a kutya számára huszonnégy órán keresztül ott az élelem. Még jó, hogy naponta csak háromszor cserélték le frissre. Világossá vált a számomra, hogy Jamie életében a táplálék központi szerepet kapott. Csak hogy száz százalékig biztos legyek a dologban, odaléptem a tálhoz. Jamie abban a pillanatban odaugrott, ha lehet, még az eddigieknél is rondábban ugatva rám. Elmagyaráztam a gazdáinak a látottakból levonható tanulságot. A kutya egyáltalán nem azért nem evett, mintha nem lett volna étvágya. Szinte minden kutya kissé más módon ragadja magához a vezérséget. Ennek a kis állatnak a hatalom netovábbját az élelem bámulása jelentette. Ezért járőrözött strázsaként a tál körül, szinte várva, mikor próbálnak meg enni belőle a gazdái. Ugyanebből az okból kifolyólag nem evett ő maga sohasem a tálból. Ez az egész rendkívül valószerűtlen volt, hiszen viselkedésével jól láthatóan tönkretette magát. Nincs kétségem afelől, hogy Jamie a végén éhen pusztult volna. Ám miért kellene egy kutyának egy másik faj, vagyis az ember észjárása szerint viselkednie? Ha belegondolunk a kutyafélék pozícióért folytatott küzdelmébe, könnyen beláthatjuk e magatartás értelmét. Vajon melyik ember falná föl, fogyasztaná el azt a forrást, amelyből a hatalom fakad?
Az a mód, ahogyan ez a család megpróbálta kezelni Jamie problémáját, pont az ellenkezője volt annak, amire szükség lett volna. Természetesen érthetőnek tartottam, hogy kétségbeesésükben ételt helyeztek el a ház szinte valamennyi pontján. De azt is láttam, hogy amikor elkezdték kézből etetni a kutyát, ezzel indították csak el őt igazán a végzetes lejtőn. Számára ez nem volt egyéb, mint gazdái megalázkodásának kétségbevonhatatlan jele. Ezáltal újra csak arról győződhetett meg, hogy falkája teljes mértékben tőle függ. Feladatom tehát az volt, hogy megértessem a családdal a rangsor átalakításának szükségességét, különösen az etetéseket illetően. Először természetesen a köteléképítésnek kellett megtörténnie. Ám az ő esetükben a legfontosabb feladat a gesztus-evés lelkiismeretes, napi háromszori alkalmazása volt. Ha Jamie nem ette meg az ételt, a tálat el kellett venni előle, és csak a következő etetéskor volt szabad visszaadni neki. Így a kutya csak két lehetőség között választhatott: vagy eszik azonnal, vagy éhezik egy ideig.
Mivel Jamie gyomra erősen összeszűkülhetett addigra, azt javasoltam, hogy csak nagyon keveset tegyenek egyszerre a táljába. Természetesen a köteléképítés egyéb feladatai közben bőségesen lehetett őt falatkákkal jutalmazni. Az első napon aligha evett bármit, és nemcsak a megszokás miatt, hanem mert gazdái olyan jelzésekkel bombázták, melyeket addig még sohasem látott tőlük – mindazonáltal tökéletesen megértette őket! Egyszerűen időre volt szüksége, hogy elgondolkozzon a dolgon. A második napra beérett az információ, és ismét enni kezdett a kutya. Az első etetéskor két falatot evett, a másodiknál hármat. A család legnagyobb örömére a vacsorát teljesen elfogyasztotta. Az ötödik napon mind a három étkezést teljes egészében eltüntette. Épp időben. Jamie egyéves lett, és ekkorra ereje teljében volt már, minden tekintetben egészséges, fiatal kutya benyomását keltette.
Jamie problémái egyáltalán nem ritkák a kölykök között. Az etetés olyan alkalom, melynek során többet ronthatunk a kutyánkon, mint bármikor máskor. Éppen ezért módszerem is kiemelt fontosságot tulajdonít az etetésnek. Ha rossz jelzéseket adunk, nagyon nagy baj lehet belőle. Minél fiatalabb, tehát formálhatóbb a kutya, annál jobban el lehet rontani. Az sem csoda, hogy olyan sokan rosszul kezelik ezt a kérdést. Sajnos el kell mondani, hogy nagyon sok rossz, sőt, veszedelmes “tanácsról” tudok az etetéssel kapcsolatban. Így például találkoztam már olyan, úgymond, szakemberrel, aki amellett volt, hogy az a helyes, ha az éppen táplálkozó kutyánktól időnként elvesszük az ételét. Láttam egyszer egy filmet, amelyet Anglia egyik legismertebb kutyaotthonában vettek fel. Ebben a filmben a kiképzők pórázon bevezettek egy kutyát a szobába, majd adtak neki egy tál ételt, és amikor enni kezdett, mindent megpróbáltak, hogy elvegyék tőle a tálat. Minél inkább próbálkoztak, a kutya annál jobban hörgött és annál jobban kapkodott feléjük. Az ebben a helyzetben mutatott reakciói alapján a kutyát menthetetlennek ítélték és elpusztították.
Az én véleményem szerint ezek a “szakemberek” teljesen indokolatlan módon öltek meg egy kutyát. Ahogy már említettem, az etetés ideje teljességgel szent a kutya számára. Minden kutya teljesen jogosan úgy érzi, hogy ő is sorra kerül a tálnál, ami ekkor csakis az övé, és ezt senkinek sincs joga megzavarni. Szerintem nincs még egy olyan tett, amivel annyira biztosan ki lehetne váltani a kutya természetes önvédelmi reakcióját, mint amikor megzavarjuk evés közben. A kutyamenhely vezetőinek érvelése, miszerint ha nem lehet elvenni a kutya elől az ételt, akkor az túl veszélyes állat ahhoz, hogy új gazdához kerüljön, teljesen igazságtalan. Az igazat megvallva elsírtam magam, amikor megláttam, amit csináltak.
Már sokszor találkoztam ezzel a fajta agresszióval, amit az a szegény, filmbéli kutya is mutatott. Módszerem eredményességét mi sem bizonyítja jobban, mint ahogyan sikerült megoldanom Mulder, az aranyszínű cocker spániel problémáját. Muldernek kifejezetten jó étvágya volt. A család gondjait pont az okozta, hogy a kutya túlságosan türelmetlenné és erőszakossá vált, amikor közelgett az etetési idő. Ha eljött az evés órája, Mulder egyszerűen elkezdett morogni. Ahogy gazdasszonya, Yvonne felnyitotta a konzervjét, a kutya egyre jobban felhergelte magát. A legrosszabb pedig csak ezután következett. Ahogy Yvonne a teli tálat le akarta tenni a földre, Mulder már ugrott is, beleharapva a kezébe. Ez volt a legklasszikusabb esete annak, amikor belemarnak az ételt adó kézbe. Mulder számára, aki alfának hitte magát, egyáltalán nem számított, hogy az “alárendeltje” eteti őt. Pedig minden gazda láthatta, akinek a kutyája hozott már valamilyen döglött állatot, hogy miképpen próbálják a kutyák ezzel a módszerrel megfordítani az etető és az etetett szerepkörét. Mulder szemében Yvonne egyszerűen rosszul viselkedett, amikor őelőtte merészelte megérinteni az eledelt.
Amikor Yvonne házába látogattam, elmagyaráztam, miképpen kell a gesztus-evés segítségével elragadni kutyájától a vezéri pozíciót. Mulder természetesen az X-akták sorozat főszereplője után kapta a nevét. Szerintem Yvonne sohasem félt annyira egyetlen epizódot nézve sem, mint amennyire kutyája haragjától tarthatott. Idegeit addigra már annyira megviselte a kutya, hogy szinte reszketett, amikor a konyhába lépett. Valahogy mégiscsak erőt tudott venni magán, előkészítette magának a ropit, majd a kutyatálba öntötte az ételt, végül egymás mellé készítette a kettőt egy magas polcon. Mulder egyszerűen megdermedt, amikor a nő kezdett el enni elsőként. Szerintem nem akart hinni a szemének. Mondtam Yvonne-nak, hogy jó sokáig játssza a szerepet, ezért ő vagy egy percig rágcsált is szépen, a kutya döbbent tekintetétől kísérve.
Csak miután a gazda befejezte az evési színjátékot, kaphatta meg Mulder az adagját. Yvonne annyira félt, hogy majdnem leejtette a tálat. Hogy megnyugtassam, én helyeztem a padlóra az eledelt, miközben egy szót sem szóltam a kutyához. Ezután távoztam, és hagytam, hadd egyen az állat. A gesztus-evés az egyik legerősebb jelzés, amit egy kutyának adhatunk. Talán soha nem sikerült még olyan tökéletes hatást gyakorolnom vele, mint Mulder esetében. Hogy az X-aktáknál maradjunk, az igazság odaát volt, és Yvonne egyszerűen nem tudta, hogyan találhatná meg. Két hét múlva a hölgy már teljesen nyugodtan készíthette össze a kutya eledelét, és úgy tudom, azóta sem akadt semmi problémája Mulderral.

Posted on Hozzászólás most!

Kutyapszichológia 12 – Aljasok és mogorvák, az idegesség…

Ahogy híre ment annak, hogy képes vagyok gyógyírt találni a kutyák viselkedési rendellenességeire, egyre gyakrabban hívtak meg betelefonálós rádióműsorokba. Végül aztán 1999 tavaszán a yorkshire-i tévéadótól is megkerestek, hogy egy műsor keretében mutassam be a módszeremet hat problémás állaton. Ezeket a kutyákat hatszáz jelentkező közül választották ki a gazdák levelei alapján, és képviselve volt köztük szinte minden olyan nehézség, melyek orvoslására a módszeremet kifejlesztettem. Egyikük, a Meg névre hallgató aranyszínű cocker spániel különösen rossz természetűnek tűnt.
A gazdái, Steve és Debbie elmesélték, mennyire szeszélyes a kutyájuk, milyen hirtelen hangulatváltozásai vannak. Sikoltozó hangon ugat, amikor idegenek közelednek felé, széttépi a postás által bedobott leveleket. Meg legrosszabb szokása a hamissága volt – nemrég megharapta egyik ismerősük kislányát. Steve-éknek szintén volt három gyermekük, és a szülők maguk is aggódtak, amikor Megnek, úgymond, “idege” volt. Bevallották nekem, hogy két tanácsot már kaptak Meg problémájának kezelésére: vagy sózzanak oda neki időnként, vagy pedig irtassák ki, mielőtt súlyosabb sérülést okozna valakinek.
Mielőtt egyszer is láttam volna Meget, biztos voltam benne, hogy az egyik leggyakoribb kutyaviselkedési zavarban szenved: az ideges agressziótól. Ennek a problémának számos megnyilvánulási ö formája van. Ez rejlik a legtöbb olyan eset hátterében, amikor a 3 kutya harapós vagy túl ugatós, illetve állandóan felugrál a látogatókra. Emiatt nem érezheti magát biztonságban a postás, a villanyszámlás és az újságkihordó. De hiába van ennek a bajnak ennyifajta tünete, az ellenszer mindig egy és ugyanaz: el kell távolítani a kutyát a vezéri posztról.
A kutyák nem egyszeri elhatározásból válnak falkavezérré. A kutya ösztönösen tudja, hogy a falkának vezetőre van szüksége ahhoz, hogy fennmaradjon. Meg gazdái gondatlanok voltak, és akaratlan jelzéseikkel szépen átengedték a vezérséget a kutyájuknak. Ebből a szemszögből nézve Meg viselkedése teljesen érthető volt, hiszen ő egyszerűen csak megpróbálta elvégezni azt a feladatot, amit a magáénak érzett. Agresszív viselkedése abból származott, hogy olyan szituációba került, amelyet nem ismert teljesen, egy olyan világban kellett vezérnek lennie, melynek bonyolultságát fel nem foghatta. Dühöngő fellépése az idegenekkel szemben annak a jele, hogy veszedelmes betolakodóknak látta őket, akiktől meg kell védenie a “falkáját”. A dolgot tovább nehezítette, hogy Meg egyedüli kutya volt a háztartásban. Sokan ismerjük a magányos szülők fokozott aggodalmát a nehéz helyzetekben.
Steve és Debbie hamar rájöttek, hogy a gazda ilyenkor már nem boldogul egyedül. Amiről azt hiszi, hogy segít, azzal is legtöbbször az ellenkezőjét éri el. A kutya ugyanis nem tanácsokat vár a gazdától. A kutya szemében a gazdából csak akkor lesz vezér, ha az erősebb, uralkodóbb és tapasztaltabbnak látszó, mint ő. A gyenge gazdát a kutya lenézi, és ha sokat makacskodik, rendre is utasítja, ami nem más, mint maga az agresszió. Nem is csoda, hogy lassacskán az egész család tartani kezdett Meg szeszélyeitől.
Átéreztem, milyen rossz is lehetett Meg gazdáinak. Szerették a kutyát, és segíteni akartak neki. Nem jöttek rá, hogy erre az a legjobb módszer, ha tudtára adják, itt nem ő a főnök. Ezáltal ugyanis a kutya sokkal nyugodtabban élhet, hiszen nem nyomasztja annyi felelősség.
Amikor a kutyákkal és a gazdával dolgozom, szeretem meg is mutatni, hogy mit várok el tőlük. Ha a gazda hajlandó alkalmazni a módszeremet, bemutatom neki, mit érhet el, ha átveszi a vezérséget. Így amikor besétáltam Steve-ék nappalijába, az első látogatástól kezdődően semmibe vettem Meget, rá se néztem, meg sem simogattam. Minden ténykedésem azt hangsúlyozta a kutya számára, hogy az alfa én vagyok, nem félek tőle, és nem kérek a gyámkodásából. Még tovább menve, úgy viselkedtem, mintha ide tartoznék, sőt mintha itt minden az enyém lenne. Az embereket mindig meglepi, micsoda hatalom rejtőzik egy ilyen egyszerű fogásban. Amikor ismét eljöttem, ahelyett hogy a szokásos tombolással fogadott volna, Meg egyszerűen nem vett rólam tudomást. Abban a családban, ahol már rettegtek egy-egy vendég jövetelekor, az ilyesmi valóságos csodának hatott.
Immár annak kellett következnie, hogy Meg gazdáit is megtanítsam erre az uralkodói stílusra. Az első feladat az volt, hogy Stevenek és Debbie-nek úgy kellett kimenni a szobából, hogy nem köszöntek a kutyának. Ezután megkértem őket, hogy jöjjenek is vissza, de úgy, hogy továbbra sem vesznek tudomást Megről, bármit tegyen is az. Akárcsak a legtöbb gazdának, eleinte számukra is rettentő természetellenesnek tűnt így viselkedni. Mondhatni, mindez ugrás volt nekik az ismeretlenbe. Tudták, milyen szeszélyes a kutyájuk, és biztos vagyok benne, eleinte rettegtek attól, vajon hogyan fog reagálni egy ilyen hirtelen visszautasításra. Ám amikor elmagyaráztam nekik, megértették, hogy az örökös visszavonulásukkal csak meghosszabbítanák a kutya rémuralmát. Minden egyes alkalommal, amikor kitüntető figyelmükkel Meg felé fordultak, valamilyen módon megerősítették őt a vezéri pozícióban. Ezzel pedig minden maradt a régiben, sőt egyre rosszabb lett.
Mint annyi más hozzám forduló gazda, Steve és Debbie is kész volt végigcsinálni azt, amire vállalkoztak, így híven követték az utasításaimat. Meg persze végletesen ideges lett ettől. Szemét rám meresztette, úgy, hogy majd’ kifordult üregéből. Fel s alá járkált, mély hangon morgott, és szó szerint remegett. Amikor egy kissé már lecsillapodott, arra biztattam a gazdáit, próbálják odahívni őt magukhoz, kis szárított májdarabkákat kínálva jutalmul. Egy órán belül lett egy olyan kutyájuk, amely szépen odaült melléjük, és érezhetően sokkal kevésbé volt ideges, mint addig valaha is életében. Ami a legfontosabb, kidülledő, dühös szemek helyett, mondhatni, egészen lágyan pillantott ránk. Hosszú évek alatt megtanultam felismerni, hogy az effajta lágy nézés a legbiztosabb jele annak, hogy sikerült megtalálni a hangot a kutyával, hogy már képesek vagyunk kommunikálni vele. Ahogy megpillantottam Meg tekintetében ezt a csillogást, már tudtam, jó úton haladunk a győzelem felé.
Még két hétig dolgoztam Steve-vel és Debbie-vel, megbizonyosodva arról, hogy sikeresen át tudják venni az alfa szerepét a kutyától. Nagyon jól elsajátították a “szívélyes köteléképítés” elméletét. Ha Meg kéretlenül ment oda hozzájuk, nem foglalkoztak vele. A kapcsolatteremtési kísérleteit visszautasították. Ám ha jól reagált valamely szituációban, azonnal jutalomban részesítették a kutyát.
Arra is megtanítottam Meg gazdáit, hogy miként reagáljanak, ha kutyájuk izgatottá válik. Ha például megugatja a postást, egyszerűen mondják neki azt: “Köszönöm.” Ennek az üzenetnek így az a lényege, hogy Meg végzett a feladatával, felhívta a jövevényre a vezér figyelmét.
A régi rossz szokásokat nemcsak az ember, hanem a kutyák is lassan felejtik el. Meg egy darabig még megmorogta a látogatókat, amikor azok bejöttek a társalgóba. Ezekre az esetekre azt tanácsoltam Steve-éknek, hogy ilyenkor keljenek föl és menjenek ki a szobából. Ezzel két dolgot tudtak Meg értésére adni. Először is, tetteinek mindig megvan a következménye. Másodszor, a továbbiakban már nem az ő tiszte eldönteni, ki a kívánatos és a nemkívánatos vendég a háznál. Vezérségének napjai végérvényesen elmúltak immár.
Végül pedig erre az időszakra az egész családot rávettem a gesztus-evésre. Mindannyiuknak el kellett fogyasztaniuk egy falatkát a kutya szeme láttára, tettetve, mintha csak az ő táljából ennének. Csak amikor már az összes ember végzett a maga falatjával, akkor tették le a kutya tálját a földre. Ezzel a gazda a következőt jelzi: “Rendben, mi jóllaktunk, most már megeheted, ami maradt.” Ahogy korábban már elmagyaráztam, ez újabb fontos lépése a rangsor tisztázásának, valamint segít megszabadítani a kutyát a nem őrá méretezett felelősség alól.
Néhány hét alatt sikerült gyökeresen megváltoztatni Meg személyiségét – és ezzel együtt a házban uralkodó légkört is. A posta érkezése nem járt többé keserű meglepetéssel a szétszaggatott levelek láttán. Ha Meg nyugtalankodni kezdett, gazdáinak elég volt néhány megnyugtató szót szólni, és már csend is lett. A fejvesztett rohanás az ajtó felé a múlt részévé vált. A látogatók anélkül érkezhettek és távozhattak, hogy a kutya rájuk mászott vagy megtámadta volna őket.
A televíziósok ötlete az volt, hogy be tudják mutatni a kutyát “kezelés előtt és után”, vagyis a módszerem alkalmazását megelőzően, majd pedig annak eredményét követően. A kamerák előtt Steve és Debbie elmondták, hogy a változás mértéke egyszerűen lehengerelte őket. Nem tudták elrejteni az érzelmeiket, ahogy Meget átölelték, de annyira, ahogy addig még sohasem. Debbie még sírt is. Azt hiszem, az effajta pillanatok kedvéért érdemes az embernek szívvel-lélekkel küzdenie. Ahogy ott ültem velük, azon vettem észre magam, hogy egy picit nekem is kicsordultak a könnyeim.

Posted on Hozzászólás most!

Kutyapszichológia 11 – Különálló életek, küzdelem a szeparációs stressz ellen

Ha problémás esettel találkozom, legyen az harapós jószág, vagy esetleg egy olyan kutya, amelyik nem képes rászokni a szobatisztaságra, mindig az előző fejezetben tárgyalt köteléképítéssel kezdem a munkát. Csak ha a helyére tettük a kutya téves elképzeléseit a ranglétrán elfoglalt helyéről, akkor köszönt be a gazda otthonába a nyugodt és örömteli kutyás élet. Ám természetesen nincs két egyforma eset, a problémák is annyifélék, ahány kutyánál jelentkeznek. Azt tapasztaltam, hogy ha hoztak egy kutyát, hogy segítsek helyrehozni a viselkedését, mindig kiderült, nem csak az a hiba vele, ami miatt a gazdája aggódott. Ebből következően a módszeremet alkalmassá kellett tennem a mind szélesebb körű válságkezelésre. Hamarosan kiderült, hogy életem bizony soha többé nem lesz már szürke és egyhangú.
Erre nincs is megfelelőbb példa, mint az egyik első esetem, melynek Sally, egy körzeti ápolónő a főszereplője. Sally egy bájos kis falucskában lakik, nem túl messze tőlünk. Egy nap felhívott, és meglehetősen izgatott hangon a következőket mondta: “Hallottam, hogy mivel foglalkozik mostanában. Érdekelne, hogy tudna-e kezdeni valamit az én Bruce-ommal.” Bruce négyéves keverék volt, csinos, kissé rókaszerű külsővel. Sally egyszerűen imádta ezt a kutyát, és Bruce is valahogy hasonlóképpen érezhetett gazdasszonya iránt. Csakhogy ennyi szeretet már talán kicsit sok volt a jóból. A kutyát ugyanis gyakorlatilag nem lehetett magára hagyni.
Amikor Sally otthon tartózkodott, Bruce-t nem lehetett levakarni róla, bárhová ment is. Az állat állandóan láb alatt volt. Az igazi bajok azonban csak akkor kezdődtek, amikor a nővérnek el kellett mennie hazulról. Amikor az ajtót becsukta maga mögött, a lakásban elszabadult a pokol. Bruce összevissza száguldozott a házban, és őrjöngve hurcolta Sally fellelhető ruhadarabjait. A nő gyakran arra tért haza, hogy a kutya csinos kis fekvőhelyet állított elő a ruhatárából. Azt mondanom sem kell, hogy Sally mosodaszámlája csillagászati összegekre rúgott. Néhány kedvenc ruhájától pedig örökre búcsút kellett vennie.
Bruce viselkedésének a legrosszabb vonása mégis az volt, ahogyan a ház bejárati ajtaját kezdte tönkretenni. Először a fából készült ajtótokot rágta meg. A fa engedett, a szilánkok mögül előbukkant a fal. Amikor Sally felhívott, a kutya már átrágta magát a tapétán és a vakolaton, úgyhogy kilátszottak a csupasz téglák. Az ajtó borzalmasan nézett ki. Sally ki akarta hívni a községi ácsot, ugyanakkor tudta, a helyzet mindaddig reménytelen, amíg Bruce fel nem hagy a rombolással.
Az elkövetkező években más kutyáknál is nagyon sokszor tapasztaltam ezeket a visszaköszönő tüneteket. Bruce viselkedése klasszikus esetnek számít, az egyik leggyakoribb problémának, amivel dolgom akadt: ez pedig a szeparációs stressz. Nem kétséges, minden kutya számára igencsak kellemetlen, amikor a gazdája magára hagyja. Ez a gyötrelmes érzés vezet oda, hogy egyes állatokból ennyire pusztító hajlamok törnek elő. Láttam kutyákat, amelyek széttépték, megették a bútorokat, függönyöket, ruhákat és újságokat. Emlékszem egy olyan állatra, amely magnókazettát evett meg, úgyhogy végül műtéttel kellett eltávolítani a gyomrában összecsavarodott szalagot. Nem szükséges mondanom, hogy a kutyák esetenként meg is ölhetik magukat ilyen helyzetekben.
Tapasztalataim szerint azonban a kutyák nem úgy szoronganak ilyenkor, mint ahogyan egy magára hagyott gyermek sóvárog a szülei után. A kutyák inkább olyanok, mint egy aggódó szülő, aki elveszítette szem elől a gyermekét. Nem kellett sok idő hozzá, hogy rájöjjek, Bruce esetében is pontosan erről van szó. Az is kiderült, hogy Sally és kutyája életvitele csak tovább erősítette ezt a helyzetet. Amikor először ellátogattam Sallyékhoz, az első tapasztalatom az volt, hogy Bruce felugrál rám. Sally ebben semmi kivetnivalót nem talált. Ebből kifolyólag a kutya nem tisztelte az emberek személyes terét. Továbbá Bruce mindig a nő nyomában volt, bárhová ment is Sally, a kutya szobáról szobára követte. Ragaszkodásuk egymás iránt tulajdonképpen megható volt, különös tekintettel arra, hogy Sally és partnere nemrég szakítottak egymással. Nekem azonban azt kellett szem előtt tartanom, hogy a probléma valahol pont itt gyökerezik.
Amikor arról kérdeztem Sallyt, hogy milyen rendszeres elfoglaltságai vannak a kutyával, kiderült, hogy ilyenek egyszerűen nem léteznek. Mivel ő volt a körzeti nővér, a nap bármely szakában ugraszthatták valahová. Életében ezért semmi állandóság nem volt.
Általában reggel ment dolgozni, néha hazaugrott ebédelni, azonban volt, hogy késő estig bent kellett maradnia. De voltak itt más bajok is. A ház például tele volt az elképzelhető legkülönfélébb játéktárgyakkal. Ezenkívül egy púpozott kekszesvödör állt a bejárati ajtó közelében. Amikor megkérdeztem Sallyt, hogy az mire szolgál, azt felelte, hogy része a távozási szertartásnak. Eszerint a munkába induló Sally megsimogatja Bruce-t, azt mondja neki, hogy ne féljen, hamarosan haza fog jönni, majd ad neki egy kekszet, és kimegy az ajtón. A vödörnyi keksz különben arra szolgált, hogy Bruce az egyedüllétek idején se éhezzen, hanem szépen szolgálja ki magát. Nem volt kétséges, hogy Sally nagyon szereti a kutyáját, ám ezt a szeretetet hibás módon közvetítette Bruce felé. Segítenem kellett, hogy jó irányba tereljük mindezt a gondoskodást.
Nem tartott soká felállítanom a diagnózist. Eléggé biztos voltam benne, hogy olyan kutyával van dolgom, amely felelősséget érez a gazdája iránt. Bruce a kölykeként kezelte Sallyt, ezért ha a nő ment valahová, a kutya jó szülőként követte, nehogy valami baja essen. Az ajtó szétszedése a színtiszta pánik megnyilvánulása volt, ugyanis a lakásból itt vezetett kifelé az út, ő pedig mintegy csapdába esett Sally távozása után. Elveszettnek hitt “kölykéhez” pedig csakis az ajtó szétrágásával juthatott. Amikor mindezt elmagyaráztam Sallynek, ő teljesen megértette, mi motiválhatja a kutyája viselkedését. Hiszen nem esne-e kétségbe bármelyikünk, ha a kisgyermeke valahová az ismeretlenbe távozna tőle? A szegény kutyának mindössze ekkora mozgástere maradt, és nem tehetett mást, mint hogy megpróbált Sally után eredni. (Egyébként tudományos vizsgálatok is igazolták már, hogy a kutyában endorfin szabadul fel rágcsálás közben, és ez a vegyület, az adrenalinhoz hasonlóan, csökkenti a fájdalmat.)
Mindemellett Sally egy sor olyan dolgot is művelt, ami csak tovább rontott a helyzeten. Többek között az a mód, ahogy távozott hazulról, még jobban felizgatta Bruce-t. Az indulás előtti rítus megerősítette a kutyát abban, hogy ő a vezére ennek a kicsiny falkának. Ahogy megértette a rítus lényegét, arra is képessé vált, hogy megjósolja a hamarosan bekövetkező rémes eseményt. Ő volt a felelős vezér, és nem akarta, hogy a nő kilépjen abba a világba, amit nem ismer kellőképpen – hiszen, a definíció szerint, az alfa mindig mindent jobban tud.
A kutya szorongását csak fokozta gazdája hangulata hazaérkezéskor. Amikor a belépő Sally valami disznóságot talált a lakásban, mindig összeszidta Bruce-t. A kutya szemében ezt a magatartást a gazdánál csakis valami olyan inzultus válthatta ki, ami távollétében érte. Így a kutya ideges volt, amikor gazdája távozott, és akkor is, amikor megjött. Vajon mi történhet vele odakinn? De még ez sem volt elég, ugyanis a helyzetet tovább élezte Sally szokása, miszerint a kekszutánpótlást elérhető helyen hagyta az ajtó mellett. Hiszen mit is jelent ez? Az étel felett a vezér rendelkezik, tehát ha mindig van ételed – te vagy a vezér!
Amikor efféle esetekkel találkoztam, mindig eszembe jutott Pán Péter története, amikor is Wendy és a gyerekek elrepülnek Gilinggalanggal, a tündérrel. Amikor felszállnak, a tündér varázsporából rászáll egy kevés Nanára, a kutyára is, aki azután képes lesz velük repülni. Amikor a lánc visszarántja a kutyát, pofáján a szomorúság és a rémület kifejezése ül. Aggódott a mesebeli állat, vajon hová is megy a családja, és kétségbe is esett, hiszen a továbbiakban már nem oltalmazhatja őket. Nagyon sajnáltam szegény párát, és most ugyanúgy megsajnáltam Bruce-t is. Mint oly sok más eb, amellyel találkoztam, ő is azt képzelte, hogy ő felel a gazdájáért. Mivel a kutya egy olyan rendszer leszármazottja, ahol a falka fennmaradása mindenek felett áll, a kölyke elvesztése mély kétségbeesésbe taszíthatta. Az én feladatom tehát az volt, hogy megváltoztassam a szerepeket és újraosszam a feladatokat.
Minden gazda esetében ugyanúgy szoktam kezdeni a munkát. Sallynek is át kellett esnie a “szívélyes köteléképítésen”. Csak ha végigcsinálja a négy lépést és megszabadítja Bruce-t a felelősség terhétől, akkor tudja elhárítani felőle a szorongást is. Sally nagyon szerette a kutyáját, ezért eleinte borzasztó kegyetlen dolognak érezte, hogy semmibe kell vennie őt. Mint annyian mások, úgy képzelte, a kutyája teljesen bele fog rokkanni ebbe. Mind a mai napig a legáltalánosabb reakció ilyenkor az, hogy a hozzám forduló kijelenti: “A kutyám biztosan azt fogja hinni, hogy már nem is szeretem őt.” Erre én azt felelem, hogy mi, emberek túlzottan is függünk a magunk emberi ideáitól, különösen, ami az emberi szeretetre vonatkozik. Pedig ha nagyon szeretünk valakit vagy valamit, minden erőnkkel azon kell lennünk, hogy jót tegyünk vele. Ennek szellemében arra kérem a gazdákat, ez egyszer próbáljanak kevesebbet gondolni a saját igényeikre, és törődjenek inkább a kutyájukkal. Különben is, ha már egyszer sikerült a helyes előjelű kötelékeket kialakítani a kutyánkkal, annyit babusgathatjuk, amennyit csak akarjuk – mert mindez már egy teljesen más alaphelyzetben fog történni.
Bruce ekkor már négyéves volt, és olyan régóta élt ebben a helytelen rendszerben, hogy minden tekintetben egyfajta mintapéldánya volt az elrontott kutyáknak. Hogy az egyedül hagyás problémáját külön orvosolhassam, mélyebbre kellett ásnom a baj gyökeréhez. Az első dolog az volt, hogy megkértem Sallyt, ne hangoztassa, mikor fog elmenni hazulról. Azt szerettem volna, hogy valódi vezérként viselkedjék, aki akkor megy és jön, amikor csak kedve szottyan rá. Azt is javasoltam neki, hogy távozását ne kísérje túl sok változás a házban. Amikor Sally otthon tartózkodott, állandóan szólt a tv és a rádió, ő pedig vagy a kutyájához beszélt, vagy a telefonban csevegett valakivel. Így amikor elment otthonról, a kutyát hirtelen fojtogató csönd vette körül. A zajos, élettel teli ház egyszerre olyan hellyé változott, ahol nincs semmi, csak üresség és magány. A kutyának minden azt sugallta, hogy Sally otthagyta őt. Sallynek arról is le kellett szoknia, hogy élelmet hagyjon szanaszét a kutyának. Ez teljesen rossz irányba terelte a dolgokat, mert azt az érzést erősítette Bruce-ban, hogy ő a vezér. Ráadásul semmi értelme sem volt, hiszen a kutya nem is evett a kekszből. Hogyan is ülhetne le egy “szülő” enni, amikor épp nem tudja, merre járhat a féltett “gyermek”? Ehelyett azt tanácsoltam Sallynek, hogy saját maga etesse Bruce-t, alkalmazza a gesztus-evést, hogy ezzel is hangsúlyozza a saját fensőbbségét. A következő két hétben ezzel kellett foglalkoznia.
A legfontosabbnak azonban azt tartottam, hogy szűnjenek meg a drámai jelenetek, amelyek Sally távozását és visszatérését övezték. Ezeknek az eseményeknek ezentúl a lehető legtermészetesebben kellett zajlaniuk. Hogy Bruce megtanulhassa, hogy Sally jövése-menése teljesen természetes dolog, kidolgoztam számára a ,,gesztus-távozás” módszerét. Meg kell, hogy mondjam, Sally elég furcsa képet vágott, amikor először megemlítettem, hogy mit várok tőle. Ennek ellenére becsülettel kitartott, és folytatta a tréninget. Azt szerettem volna, ha Bruce nem kerülne olyan izgatott állapotba, amikor Sally elmegy hazulról. A bejárati ajtót érthető okokból nem lehetett erre a célra felhasználni, hiszen Bruce keserveinek nagy része a lakásnak ehhez a pontjához kötődött. Sajnos a háznak nem volt más ajtaja, így Sallynek a nappali ablakán kellett kimásznia.
Habár ily módon a távozás nem volt éppen mindennapi látvány, Sallynek az öltözködést, a kabát és cipő felvételét feltétlenül Bruce szeme láttára kellett végrehajtani. A rádiót is bekapcsolva kellett hagynia, hogy a lakás megszokott légköre minél kevésbé változzon meg, ha ő elmegy. Ezek után kimászott az ablakon, körbement a ház mellett, majd visszajött a bejárati ajtón keresztül. Amikor belépett, Bruce-t észre sem volt szabad vennie. Az üzenet világos: ő a vezér, akkor és úgy távozik és tér vissza, amikor és ahogy épp kedve tartja. Ehhez nincs szüksége a kutya engedélyére. Sally elmondása alapján Bruce arcán a maximális értetlenség honolt ezekben az időkben. Egyszerűen nem értette, hogy mi folyik körülötte. Ennél sokkal fontosabb azonban, hogy egyáltalán nem esett kétségbe a változások miatt. Felbátorodva ezen, azt tanácsoltam Sallynek, ismételje meg az ablakos mutatványt, de most már öt percig maradjon kint, mielőtt visszajönne. Bruce-t továbbra sem volt szabad észrevenni. A kutya most is nyugodtan szemlélte gazdája távozását és visszatérését. Az ajtó sem tanúskodott újabb rombolásról.
Sokszor megkérdezték már tőlem, vajon miért kell újból és újból megerősíteni a vezér pozícióját, ha újra viszontlátjuk a kutyánkat. Ennek számos oka van. Az egyik legfontosabb választ most is a vadon szolgáltatja nekünk. A farkasfalka szerkezete állandóan változik. Amikor a farkasok vadászni mennek, egyáltalán nem biztos, hogy mindannyian túlélik a kalandot. Mindig fennáll a lehetőség, hogy az alfa-egyedek valamelyike vagy egyik-másik alárendeltjük megsérül, elpusztul. Így hát újból és újból szükség mutatkozhat az erőviszonyok tisztázására, hogy az egyedek tudják, aktuálisan ki vezeti őket, és melyiküknek mi lesz a feladata az elkövetkezőkben. A kutyában ugyanezek az ösztönök munkálkodnak, és ezek a háziasítás során sem változtak lényegesen. Amikor eltűnünk a kutya szeme elől, ő nem tudhatja, hová megyünk, és mikor jövünk majd vissza. Így hát, amikor visszatérünk, nem számít, mennyit voltunk távol, a kutyának meg kell győződnie arról, ki is a vezér tulajdonképpen. Ez az egyedüli módja, hogy a rendszer megtartsa nyugalmi helyzetét.
Nagyon imponáló volt, ahogy Sally végig kitartott, és hosszú időn keresztül végezte kutyájával a gyakorlatokat. Egy hétvégén láttunk neki a munkának. Megkértem, hogy minden kimászás során maradjon öt perccel tovább odakinn. Vasárnapra Bruce már sokkal nyugodtabban tűrte az egyedüllétet, és nem nyúlt az ajtóhoz. Nem tudom, a szomszédok mit gondolhattak, amikor azt látták, hogy egy nő folyamatosan ugrál kifele a háza ablakán, de, őszintén szólva, ez sem őt, sem engem nem érdekelt.
Sally akkor is folytatta a megkezdett feladatot, amikor ismét munkába kellett mennie. Hamarosan Bruce már nem ugrált föl rá, ha megjött este, hanem szépen farkcsóválva álldogált. Kettőjük kapcsolata szorosabbá vált, mint valaha. És Sally végül megejthette az oly régóta vágyott telefont a helyi ácsmesterrel.

Posted on Hozzászólás most!

Kutyapszichológia 10 – Az étel hatalma

A farkasfalkában zajló kommunikáció és irányítás jó részét természetesen nem áll módunkban utánozni. Még ha akarnánk, sem volnánk képesek az alfákhoz hasonló agresszióval és testbeszéddel fellépni a vezérségért folyó küzdelemben. Ám ha kihasználjuk az emberi leleményesség lehetőségeit, véleményem szerint mégis a kezünkben lehet az alfák egyik leghatékonyabb eszköze. A köteléképítés alapvető eleme ugyanis a táplálkozás idején lezajló rangsorviták tisztázása.
Hamarosan kiderül, miért hívom ezt a lépést “gesztus-evés”-nek. Az újdonsült gazdának mintegy két hétig kell alkalmaznia ezt a technikát. Az a jó, ha lehetőség szerint az összes családtag részt vesz benne. Ha egységes csapatként viselkednek, a közvetített üzenet sokkal erőteljesebb lesz, és mindannyian a kutya fölé kerülhetnek a családi ranglistán. A lényeg, hogy az ember elsőbbsége megfellebbezhetetlen szabályként jusson a kutya tudomására, tehát az említett kéthetes periódusban ezt a “játékot” a kutya minden étkezésekor be kell mutatni. Megértem, hogy praktikus okokból nagyon sok tulajdonos napi egyszer, az esti órákban ad enni a kutyájának. Mégis, a módszerem maximális hatékonyságának érdekében arra kérném őket, lehetőleg kétszer, reggel és este etessenek.
A módszer egyszerű. Mielőtt a kutya ételét összekevernénk, egy magasan fekvő asztalon készítsünk oda minden jelen lévő személy számára egy-egy kis falatot egy tálcára. Bármilyen kis finomság megteszi, keksz, süti vagy ropi, mindegy. Ezután tegyük a kutya tálját is a tálcára. Győződjünk meg róla, hogy az állat figyeli a mozdulatainkat, majd töltsük bele a tálba az ételét. Ezután, anélkül hogy szólnának a kutyához vagy ránéznének, a családtagok vegyék el és egyék meg a saját falatjukat. Csak miután mindenki végzett az evéssel, akkor tegyük le a földre a kutya adagját. Fontos, hogy eközben se foglalkozzunk sokat a kutyával, próbáljunk szenvtelenül viselkedni. Végül a gazda odébb sétálhat, hagyva enni a kutyát.
Ezzel a kis színjátékkal nagyon erős üzenetet küldtünk a kutya felé. A farkasfalkában a rangsor tisztán kifejeződik az evés idején. Először a vezér és a közvetlenül alatta álló nyúlhat a zsákmányhoz. Csak miután ők jóllaktak, következhet a falka többi, alacsonyabb rangú tagja. Hogy mondandónkat kellően kihangsúlyozzuk, vegyük el nyomban annak a kutyának az eledelét, amelyik otthagyja azt evés közben. Ne aggassza a gazdát, hogy állata esetleg éhezni fog ettől. A kutya nagyon hamar meg fogja érteni a szituációt, higgyék el nekem. Újból csak az a közölnivalónk ezzel a kutya felé, hogy csupán a megfelelő viselkedésért jár neki jutalom. A gazda diktálja a feltételeket, amelyek révén ételhez jut az állat. Ha az nem úgy viselkedik, ahogy kell, ezúttal legfeljebb az éhkoppot nyelheti.
A kutyák falkaállatok, szeretnek csoportban élni. Azt szoktam mondani, két kutyával feleannyi a gond, mint eggyel. Játszanak egymással, szórakoztatják egymást, ha pedig a gazda nincs otthon, társaságot adnak a másiknak. Ám akármilyen családi berendezkedés szerint éljünk is, gondoljunk arra, hogy a kutya a környezetében élő állatokat (és ide értendők az emberek is) a falka tagjaként kezeli. Mindannyiunkra ugyanazok a falkatörvények érvényesek, és a kutyának még inkább szüksége van ezekre a szabályokra, mint nekünk. Az én módszeremnek az a lényege, hogy egy olyan szabályrendszert állítsunk fel, amelyet a kutya könnyen felfoghat a falka viszonylatában. Ha egy gazda alkalmazni kezdi az előbbiekben tárgyalt négy alapelvet, két hét sem telik bele, és a kutyája teljesen tisztában lesz az új szabályokkal. Természetesen az is igaz, hogy nincs két egyforma kutya. Minél inkább sérült a kutya magatartása az előélete során, minél súlyosabb viselkedési hibákkal van dolgunk, annál több időbe telik majd, míg helyre tudjuk hozni a hibákat. Az én módszerem nem jár sem fájdalommal, sem rettegéssel, a tanácsom mindig ugyanaz: türelem, kedvesség – és az eredmény nem marad el.

Posted on Hozzászólás most!

Élő állatokkal etetik a ragadozókat! Sokkoló videó!

Kínában létezik egy állatkert, ahol szabadon lehet a ragadozókat etetni, de nem akármivel. 40 dollárnak megfelelő összegért élő állatot vihet a látogató, és végignézheti, hogyan falják fel azt az oroszlánok.
A gondozók szerint ezzel a ragadozók úgy érezhetik magukat, mint természetes környezetükben. A látogatók pedig a videó alapján igazi csemegének tartják az oroszlánok bemutatóit.