Posted on Hozzászólás most!

Szurikáta hármasikrek születtek

A bécsi Schönbrunni Állatkert három apró szurikáta-csemetével és egy elismeréssel lett gazdagabb. Dagmar Schratter, az állatkert igazgatónője egy hete vehette át az „Európa legjobb állatkertje 2010“ díjat.
Mint az ólomkatonák, úgy állnak két lábukon a szurikáta-csemeték és kíváncsian szimatolnak bele a nagyvilágba. „Február 6-án csupaszon és vakon születtek, most pedig elhagyják a védelmező odút, hogy felfedezzék az állatkert minden zegét-zugát“ – nyilatkozta Dagmar Schratter, a Schönbrunni Állatkert igazgatónője. A szemtelenül kíváncsi állatok gondtalanul játszanak, feltúrják a homokot és felforgatják az egész állatkerti kolóniát. Bár még anyatejen élnek, hamarosan leválnak anyjukról és átszoknak az ínyenc rovar-csemegére.
A szurikáták – más néven négyujjú manguszták – a mongúzfélék családjába tartoznak. Csapatokban élnek, ahol csemetéiket közösen nevelik, így néhány nappal születésük után már nem csak anyjuk az egyetlen állat, akihez kötődnek. A szurikáták kolóniájában eleve jó a munkamegosztás: van aki bébiszitterként, van aki vadászként és van aki őrszemként találja meg a helyét – írta a nana.hu.
A Schönbrunni Állatkert bizonyára jó otthon lesz a hármasikrek számára, hisz épp egy hete, március 10-én nyújtották át Dagmar Schratter igazgatónőnek az „Európa legjobb állatkertje 2010“ díjat. „A többi állatkert is egyetértett velem abban, hogy a Schönbrunni Állatkert kiérdemelte az első helyet“ – nyilatkozta Anthony D. Sheridan brit szakember a díjátadás alkalmából.
A kutató a felmérés során 21 európai ország összesen 80 állatkertjét tanulmányozta, helyben ellenőrizte az állatok körülményeit, beszélgetéseket folytatott az igazgatókkal, kérdőíveket és éves beszámolókat értékelt ki. Az eredmény nem meglepő: már 2008-ban, Sheridan legutóbbi felmérése alkalmával is tarolt a bécsi állatkert. Azóta további előrelépések történtek, különösen a Dél-Amerika Parkot, az orangutánok üvegházát és a pandák tenyésztésénél aratott sikereket dícsérte a szakember.

Posted on Hozzászólás most!

Szamárcsikóikrek láttak napvilágot Pécsett

Szamárcsikóikrek születtek a pécsi Misina Természet- és Állatvédő Egyesületnél, a kis kanca és a csődör is egészséges.
Farkas Tamás, a szervezet vezetője a sajtónak elmondta: a kicsik október utolsó napján jöttek a világra, de a hírt csak most hozták nyilvánosságra. Az újszülöttek apja tíz évvel ezelőtt Orfűről került a szervezethez, mert gazdáinak megtiltották a tartását. Anyjuk öt éve a menhely lakója, tulajdonosai ugyanis nem tudtak bánni vele, ezért megváltak tőle.
Farkas Tamás hangsúlyozta: a szamár általában egy utódot hoz a világra, az ikerszülés rendkívül ritka, és ezekben az esetekben rosszak a csikók túlélési esélyei. Úgy vélte, ezúttal bizakodásra ad okot, hogy a kicsik elmúltak tíznaposak és jól vannak.
Az 1994-ben alakult Misina egyesület telepén jelenleg 600-700 állatot tartanak. Főként kutyák várják, hogy gazdára találjanak, de az érdeklődők láthatnak lovakat, birkákat, kecskéket és egyebek mellett tengerimalacokat is.

Posted on Hozzászólás most!

A panda egyik gyermekét magára hagyta, a másikat véletlenül megölte

Pénteken a pekingi állatkertben a Yinghua nevű óriás panda ikreknek adott életet. Ritkaság, hogy a pandák ikreket szüljenek, ilyenkor csak első csemetéjüket tekintik sajátjuknak. Yinghua mama is így tett, másodikként világra jött kölykét egy szecsuáni intézetbe vitték, ahol inkubátorban kezelik.
A másik panda kölyök mamájával maradt, de nem sokáig élvezhette az anyai gondoskodást. Vasárnap amikor Yinghua a gondozójához tartott, ketrecében véletlenül megölte csemetéjét. A pandáknak rossz a látásuk, a szerencsétlenség azért következhetett be, mert a mama egyszerűen nem látta kicsinyét.
Az óriás pandák a világ legveszélyeztetettebb állatfajai közé tartoznak. Kínában körülbelül 1600 él szabadon, és több mint 300 fogságban.