Posted on Hozzászólás most!

Kismalac mentette meg a fuldokló kecske életét

Egy amerikai állatkertben egy fiatal kecske, talán hűsölés céljából besétált a tóba, de hamar kiderült, hogy a tapasztatlan állat nem tud úszni.

A kaland biztosan rossz véget ért volna, ha egy bátor kismalac nem siket a bajba jutott kecskegida segítségére. A röfi odaúszott a keservesen síró kecskéhez és egyszerűen kitolta a vízből. Az eset az egyik látogató rögzítette, aki ugyan rögtön jelezte, hogy „kecske a vízben”, de tovább folytatta a filmezést, miközben az állat egyre alább merült a vízben. Szerencsére a bátor kismalac nem félt, a tettek mezejére lépni.

Posted on Hozzászólás most!

Kínhalált haltak a lovak és kecskék

Megkínzott állatok, lovak, kecskék, szamarak tetemeire bukkantak az állatvédők egy elhagyatott erdős területen Tinnye környékén. Az állatokat valószínűleg ott is vágták le. A tetemeiket, amelyek veszélyes hulladéknak számítanak, a helyszínen hagyták. Valószínűleg nem először kínoztak itt állatokat, mert több koponyát is találtak az állatvédők.

Posted on Hozzászólás most!

Kecskéknél is hódít az akcentus

Érdekes dolog, de ki tudja a tudosók mennyire voltak alaposak ennek a hipotézis felállításakor. Tudósok szerint a kis kecskék akcentust fejleszthetnek ki növekedésük során. A fiatal állatok – gidák – csoportokban nőnek fel hasonló korú kecskékkel. A kutatók arra jöttek rá, hogy amikor a fiatal kecskék egy kevert társadalmi csoportba kerülnek, az általuk kiadott hangok nagyon hasonlóvá válnak. Az állatok az emlősök egy elit csapatához társulnak azért, hogy felvegyék a helyi hangokat, mely segítségével reagálni tudnak a környezet hangjaira, melyben emberek, denevérek és bálnák is előfordulnak. Azért, hogy leteszteljék a kecskék hangjainak repertoárját, a tudósok felvették a hangjukat egy hetes majd 5 éves korukban. Ennek során arra jöttek rá, hogy a genetikailag rokon gidák hasonló hangokat adtak ki magukból, azonban ezek a hangok a hasonló társadalmi csoportban felnőtt gidáknál egymáshoz képest is hasonlóak voltak és egyre inkább jellemző volt, ahogy növekedtek. Ez azt feltételezi, hogy a kecskekölykök aszerint módosítják a hangokat, hogy milyen milyen környezetben nőnek föl, így hasonló ‘akcentust’ fejlesztve. Forrás: orientpress.hu

Posted on Hozzászólás most!

Megkapják a juh- és kecsketenyésztők a csekély összegű nemzeti támogatást

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a juh és kecskeágazat megsegítésére 2011-ben is ad csekély összegű (de minimis) támogatást – közölte a tárca. A VM rendelete szerint 2011-ben az állattartók legfeljebb 840 000 darab anyajuh után jogosultak az 1900 forintos támogatásra.
A Magyarországra érkező uniós közvetlen támogatások (SAPS) fokozatosan érik el az Európai Unió (EU) által biztosított legmagasabb támogatottsági szintet. Az EU lehetővé teszi, hogy egyes területeknél, amelyeket a tagországok egyénileg szeretnének támogatni – köztük a juh és kecskeágazatnál –, a mezőgazdasági termelőket de minimis támogatásban részesítsék.
A VM él az EU adta lehetőséggel, és az anyajuhok de minimis támogatásával ellentételezi a magyar juhágazat kieső bevételeit – írja közleményében a tárca. A csekély összegű támogatás három éves időszak alatt – az összes de minimis támogatást tekintve – maximum 7500 euró lehet gazdánként.
A magyar kecsketartók nem kaphatnak európai uniós támogatást, mert a magyar természeti adottságok nem olyan kedvezőtlenek, mint a déli országokban. Azért, hogy rossz adottságú térségekben gazdálkodó kecsketenyésztők ne maradjanak támogatás nélkül, 2006-ban bevezette az anyakecskék de minimis támogatását, amelyet 2011-ben is biztosít. A gazdálkodók 2012-ben 3000 forintot kaphatnak a de minimisre jogosult anyakecskék után – írja az Agrominitor.hu

Posted on Hozzászólás most!

Melltartóban erőszakolta meg a kivégzett kecskét a drogos férfi

A férfi megerőszakolt egy kecskét, aztán elvágta a védtelen állat torkát.
A 19 éves Mark Thompson a nyugat-virginiai Charlestonban tartóztatták le. A férfi iszonyatosan betépett a bolti fürdősótól (ez az amerikai fiatalok új drogja), női fehérneműbe öltözött, majd elrabolt egy kis kecskét, amit brutálisan meggyilkolt.
Thompson megerőszakolta a szegény állatot, aztán szó szerint felkaszabolta őt.
A Bailey névre hallgató kecskét egy nagymama vásárolta négyéves unokájának, de pár nappal később eltűnt. A szomszédok szóltak az asszonynak, hogy Thompson házánál látták az állatot – a nő ki is hívta a rendőrséget, hogy bejelentse a lopást, de arra nem számított, milyen vérfagyasztó kép tárul majd elé, amikor felkeresik a férfit.
“Kinyitották az ajtót, Mark meg ott állt letolt gatyában. Női ruha volt rajta, a kecske pedig halott volt és mindent vér borított.” – nyilatkozta könnyek közt az idős asszony.
Thompsont azonnal elvitték a rendőrök, de azt még nem tudni, milyen büntetésre számíthat. Forrás: Neon.hu

Posted on Hozzászólás most!

Ön megenné barátait?

Helmut F. Kaplan szerint le kell szoknia az embernek arról, hogy kizsákmányolja felebarátait: az állatokat. De tudunk úgy élni, hogy a légynek sem ártunk? – teszi fel a kérdést a Spiegel az osztrák állatvédővel folytatott interjújában.

6 kecske, 8 tehén, 25 nyúl, 33 disznó, 390 hal, 720 csirke. Ennyi állatot fogyaszt el egy európai ember átlagosan egész életében. Helmut F. Kaplan 11 éves korában eldöntötte, nem hajlandó erre. Most 58 éves a salzburgi születésű állatbarát, aki az állatok kizsákmányolása ellen vette fel a harcot. A vegán férfi nem csupán a húsmentes étkezést népszerűsíti, hanem a tojás és a tejtermékek fogyasztását is ellenzi. A vegetáriánus életmód a szemlélete szerint csupán egy átmeneti állapot lehet, a végcél, hogy véget vessen mindenki annak a holokausztnak, ami tányéron nap, mint nap végbemegy. Egy vegán társadalomban az emberek végre nem az állatokon élősködnek, nyiltakozta a Spiegel e heti kiadásában.
Az elmélete szerint az állatokat ugyanazok a jogok illetik, mint az embereket, ennek alapja pedig az a tudományos alapvetés, miszerint ők is ugyanúgy éreznek, mint a homo sapiens. Nem különböztethető meg a fájdalom bőrszín és nem alapján, ugyanígy fajok szerint sem szabadna különbséget tenni. Kaplan azt mondja, hogy az állatoknak ugyanolyan igényük van az autonomitásra, mint az embereknek. A biogazdálkodások pedig nem sokkal jobbak, mint az állatfeldolgozó-üzemek, hisz csupán ideig-óráig biztosítanak az állatoknak “boldog életet”, a vágóhídra az elégedett jószágok sem önszántukból mennek.
Kaplan missziója, hogy minél kevesebb szenvedés legyen e Földön, ám ennek érdekében az embereknek le kellene mondaniuk önző szokásaikról. Az állatjogok harcosa weboldalán részletesen kifejti, miért nem indokolt az állatok kínzása: legyen az a táplálkozásunk, vagy más kényelmi szokásunk érdekében. Szerinte az emberkísérleteket azért tiltották be, mert az egyén érdeke a közérdek felett áll. Ugyanez azonban egyelőre nem igaz az állatokra, sőt épp fordítva van: az állatok egyéni érdekeit azért nem veszik figyelembe a gyógyszerek és kozmetikumok gyártói, mert a közérdek fontosabb. Ezt az ellenmondást szeretné feloldani Kaplan. Az állatok személyiségének fejlettsége védelmében pedig arra hivatkozik, hogy vannak olyan értelmi fogyatékos emberek, akiknek akarata és racionális képessége sokkal alacsonyabb szinten van, mint egyes állatoknak.
Kaplan több híres gondolkodót is segítségül hív elméletének alátámasztásáért. Gandhi például azt mondta: “Egy nemzet nagyságának és a morális fejlettségének mércéje az, ahogy az állataival viselkedik.” A másik példaképe Tolsztoj, aki szerint “amíg van vágóhíd a világon, addig lesz harcmező is.” Főművének címében pedig az ír író, George Bernard Shaw híres mondását idézi: “Az állatok a barátaim…és a barátaimat nem eszem meg.”
Az elmélet természetesen gyakorlatban nem olyan egyszerűen kivitelezhető, ezt ő maga is belátja. Amennyiben a légynek sem szeretnénk ártani, nem elég, ha étkezésünkben válunk erőszakmentessé. A békés együttélés érdekében még autónkból is ki kellene szállnunk, nehogy kárt tegyünk a levegőben gondtalanul repkedő élőlényekben, melyek a szélvédőnkön lelik halálukat – veti fel a Spiegel riportere. Ám a Mézengúzok című film egyik jelenete szerint nem is tetemek a rovarok a kocsi üvegén, hanem potyautasok. Forrás: HVG

Posted on Hozzászólás most!

Félresikerült állatáldozás: pánik és sok halott

Agyontapostak tíz zarándokot – közöttük négy nőt – egy hindu szentélyben tartott ünnepségen a kelet-indiai Bihar államban.
A tragédia szombaton történt: egy zsúfolásig megtelt templomban pánik tört ki, és a hívők a szentély kijárata felé tódultak. A tülekedésben tíz zarándokot agyontapostak, és heten megsérültek, állapotuk válságos.
A PTI indiai hírügynökség úgy tudja, hogy az ünnepségen kecskéket áldoztak fel egy hindu istennek, s az egyik áldozati állat, illetve annak egy testrésze a hívőkre borult, ami riadalmat keltett: a hívők fejvesztve kezdtek menekülni a templomból, s ez tragédiába torkollott.

Posted on Hozzászólás most!

Orbán Viktor kecskét kap ajándékba

Petícióval és ajándéknak szánt kecskével vonul a Parlament elé csütörtökön az árvíz sújtotta Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszó küldöttsége. A csoport a települést képviselve ez ellen tiltakozik, hogy a várost a kormány kihagyta azon települések közül, amelyek állami segítséget kapnak az árvíz okozta károk enyhítésére.
A delegáció egy több mint háromszáz szikszói árvízkárosult család aláírásával ellátott petíciót szeretne átadni a parlament főbejáratánál Orbán Viktor miniszterelnöknek. A petíció mellett ajándékot, egy kecskét is visznek a küldöttek, jelképéül annak, hogy a kárt okozó Vadász patak a magyar állam tulajdona, annak minden hasznával és felelősségével.
A szikszóiak petícióban azt kérik a kormánytól, hogy hozza nyilvánosságara a magyar kormány az általa készített ingatlanonkénti károk felmérését, tájékoztassa az ingatlantulajdonosokat a felmérés eredményéről, az egyedi károk ismeretében tulajdonosonként nyújtson segítséget az állam az újjáépítéshez.
Füzesséri József polgármester közölte: petíciójukra szeptember 1-ég várják az érdemi választ. Ha ez nem történik meg, akkor a szikszói árvízkárosultak nemzetközi bíróságon kívánják érvényesíteni az igazukat.

Posted on Hozzászólás most!

Csodálatos állati szemek

Az állatvilágban nem csupán különleges megjelenésű, hanem speciális látással megáldott állatokat is találhatunk. Tudod, hogy a béka szemei miért düllednek ki, és hogyan tudja becsukni? És azt, hogy a víziló hogyan lát a víz alatt? Íme néhány érdekesség az állati szemek világából! A bagoly, gekkó, gaviál, viziló, kaméleon, lepke, kecske, béka, tintahal, husky különleges szemeiről teljes cikk itt

Posted on Hozzászólás most!

Feleségül kell vennie a megbecstelenített kecskét

Letartóztattak két mozambiki fiatalembert, mert kecskékkel közösültek a Mbukuta nevű falu közelében. A bírságon kívül azonban többre is számíthatnak: az állatok tulajdonosa azt kéri, hogy az állatokat szerető ifjak hagyományos esküvőn vegyék feleségül a megbecstelenített kecskét, írja a Libertatea napilap az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Az ifjak egy szemtanúnak köszönhetően buktak le, aki elmondta, hogy egyikük meztelenül tartotta a kecske fejét, míg a másik fiú épp “fedezte” az állatot.
A tartományi ügyész, Leonides Mapasse szerint a fiúkat lopási kísérlettel is vádolják, és bírság mellett börtönbüntetés is kiszabható. A kecske tulajdonosa azonban azt kéri, hogy a fiúk vegyék feleségül az állatot, mert a hagyományos szertartás szerint így neki mint “örömapának” egy bizonyos összeget is kell fizetniük.
Magyarországon is szexeltek már kecskével: Kecskével közösült egy 16 éves szikigyakori fiú. Az esetre úgy derült fény, hogy egy férfi rögzítette az aktust a mobiltelefonjával. A fiú egyébként tudta, hogy filmezik, mert a felvételek tanúsága szerint többször is belenézett a kamerába. Az 52 éves férfi azért jelentette fel a fiút, mert hallomásból úgy tudta, hogy több lopást is elkövetett, és azt remélte, hogy állatkínzásért megbüntetik.
A rendőrök megvizsgálták a felvételt, de se bűncselekményt, se szabálysértést nem állapítottak meg. Ugyanis nem találtak arra utaló jelet, hogy az állat maradandó egészségkárosodást szenvedett, vagy elpusztult volna.