Posted on Hozzászólás most!

Védett állatok preparátumait foglalták le Zalában

Egyebek mellett kitömött jegesmedvét, oroszlánt, grizzly medvét és csörgőkígyót foglaltak le a rendőrök a Zala megyei Csömödéren; az ügyben természetkárosítás gyanúja miatt indult eljárás – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Salamon Róbert tájékoztatása szerint a lenti rendőrkapitányság munkatársai előző este több vadon élő, veszélyeztetett állatfaj preparátumát, illetve kikészített bőröket foglaltak le egy csömödéri farmon. Az ügyben ismeretlen tettes ellen rendeltek el nyomozást, az eljárást szakértő bevonásával folytatják.
A főkapitányság által közreadott fényképek tanúsága szerint két barnamedve és egy tigris kikészített bőre, egy-egy csörgőkígyó és krokodil, továbbá kitömött jegesmedve, barna- és grizzlymedve, illetve egy oroszlán is található a lefoglalt preparátumok között.
Az MTI információja szerint egy zárt vadasparkot üzemeltető osztrák állampolgár birtokán találták a védett állatokat. A farmot a tulajdonosa 2007-ben az MTI tudósítójának is megmutatta, akkor számos egzotikus állat – köztük több strucc, tigris, leopárd és szervál – is élt a területen.
Zala Megyei Rendőr-főkapitányság: A Lenti Rendőrkapitányság munkatársai 2011. december 7-én egy csömödéri farmon bűncselekmény gyanúja miatt több vadon élő, veszélyeztetett fajú állat preparátumát, illetve kikészített bőrét foglalták le.
Az ügyben a Lenti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya természetkárosítás bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást. A Rendőrség az eljárást szakértő bevonásával folytatja le.

Posted on Hozzászólás most!

Kitömött állatok behálózva

A kitömött állatoktól általában sikítófrászt kapok, azonban Julian Salaud francia művésznek sikerült elérnie, hogy ne görgessem azonnal tovább a forrásoldalt, sőt, lelassítva, meg-meg állva egy hangyányival többet foglalkozzak a témával. Persze így sem kötöttem életre szóló barátságot velük, pláne, hogy az elkészített alkotások úgy néznek ki, mintha valami óriáspók szőtte volna be őket jó vastagon.

Mégis van valami megkapó a tökéletes pontossággal elhelyezett geometrikus formák és bonyolult minták mögött rejlő egykor volt állatokban. Hogy mi, azt még nem tudom. Egyszerre szép és zavaróan taszító, harmonikus és felkavaróan kusza az „Animaux Stellaires” című sorozat – írja a manzardcafe.blog.hu, ahol megnézheted a többi fotót is ha a képre kattinttasz.