Posted on Hozzászólás most!

Falusi Mariann és Lang Györgyi csatlakozott az Állatvédőrséghez

Együtt alkotnak és állnak színpadra, de a magánéletben, a legnehezebb helyzetekben is számíthatnak egymásra.
Falusi Mariann és Lang Györgyi – két név, amely az évtizedek során teljesen összeforrt. Rengeteg örökzöld Pa-Dö-Dö slágerrel örvendeztették meg a hazai közönséget, és a munkán kívül egymás iránti szeretetükkel is kivívták az emberek tiszteletét, igaz barátokként segítik egymást jóban, rosszban. Nemrég együtt változtattak életmódjukon, csatlakoztak egy zsírégető klubhoz és fogyókúrába kezdtek, most pedig közösen hívják fel a figyelmet az állatvédelem fontosságára.
Együtt alkotnak és állnak színpadra, de a magánéletben, a legnehezebb helyzetekben is számíthatnak egymásra. Falusi Mariann és Lang Györgyi több évtizede igaz barátok, számos programot szerveznek együtt. A közelmúltban például mindketten csatlakoztak egy zsírégető klubhoz és közösen már közel 35 kg-tól szabadultak meg. Most pedig elhatározták, együtt segítik az Állatvédőrség munkáját, hiszen mindketten kényes problémának tartják az állatkínzást, amelyre most mind szélesebb körben szeretnék felhívni az emberek figyelmét.
A két énekesnő közismerten nagy állatbarát hírében áll, sőt Mariann szerint kolléganője egészen különleges viszonyban van a négylábúakkal. „Többször szemtanúja voltam, hogy Györgyi mások számára megközelíthetetlen, elzárt vadállatnak minősített ebbel teremtett pillanatok alatt kapcsolatot, simogatta minden gond nélkül.” – mesélte Mariann, aki örömmel népszerűsíti az állatrendőrség munkáját.
„Györgyivel mi már korábban is igyekeztünk fórumot teremteni az Állatvédőrség csapatának, és most is ezen leszünk. Rekord hozzászólás érkezett annak idején például a rádiós műsorunkhoz, amikor az akkor még csak gondolatban létező állatrendőrségről beszélgettünk.” – árulta el Mariann, aki életmódváltását követően energikusabb, mint valaha, s ezt igyekszik is kihasználni, még az állatvédelmi őrség által kezdeményezett himnusz megalkotásában is szívesen részt vesznek Györgyivel.

Posted on Hozzászólás most!

Jobb partner az állat a férjnél vagy feleségnél

Társa helyett házi kedvencével osztja meg érzéseit a nők harmada – állítják kutatók. A Bors felmérése szerint ez a férfiakra is igaz: ők is kutyájuk, macskájuk előtt nyílnak meg igazán.
– A kutya is jobban megért, mint te! Nem is érdekel, mit gondolok! – vágják a feleségek könnyes szemmel értetlenül pislogó férjük fejéhez nem egyszer az elfajult viták során. Nos, jobb, ha tudják: vádjukat kutatás is alátámasztja. Egy új felmérés ugyanis kiderítette, hogy a nők harmada szívesebben beszéli meg legbelsőbb problémáit kedvenc háziállatával, mint férjével, mert a két, vagy négy lábú társ megértőbb és figyelmesebb hallgatóságnak bizonyul.
Több száz megkérdezett állattartó legjobb beszédpartnernek a kutyát tartja, bár többségük azt sem zárja ki, hogy alkalomadtán macskájával is leüljön egy kis lelkizésre.
A hölgyek azzal érvelnek, hogy egy állat mindenképpen jobb hallgatóság, mint egy férj: nem felesel, egy rossz szava sincs, és bármilyen rossz hangulatában is találja a gazdáját, imádattal és türelemmel csüng minden szaván. Lang Györgyinek is szokásos napi rutinja a kedvenceivel való beszélgetés.
– Mindig beszámolok nekik mindenről, simogatom őket, miközben néznek rám okos szemekkel – meséli Györgyi, aki elmondja, hogy ő mindkét háziállatának elmeséli a napját. – Ugyanúgy szoktam beszélni a kutyámmal, mint a papagájommal, de nem csak magamról, közben őket is dicsérem. Az lenne a jó, ha ember és ember közt is ilyen őszinte volna a kommunikáció – vélekedik Györgyi.
A pszichológust egyáltalán nem lepi meg, hogy sokan élnek ezzel a lehetőséggel.
– Az embernek egy kiborító esemény után arra van szüksége, hogy ne mondjanak neki ellent, és végre csak rá figyeljenek, amikor éppen kiönti a lelkét. Megerősítést várnak el, nem pedig azt, hogy józan ésszel ellentmondjanak nekik. Ezt az állatoktól meg is kapják, főleg, ha meglátják a feltétlen szeretetet a tekintetükben – állítja dr. Halmai Júlia. Azért a férjek sem maradtak adósok a visszavágással. A felmérés kimutatta: az urak jelentős része titokban, egy nehéz nap után inkább a kutyájuknak mesélik el aggályaikat, mintsem életük asszonyának.
Kárász Robi szerint a kutyák nem véletlenül az ember leghűségesebb társai.
– A legtöbbjük megérzi, ha a gazdáját nyomasztja valami, ilyenkor mindent megadnak a gazdinak, hogy jobban érezze magát. Bizsu, a nemrég elhunyt kutyánk pontosan ilyen volt. Amíg van kutya a háznál, mindig van kihez szólni – összegez a TV2 műsorvezetője, aki maga is nagy kutyabarát, ezért mihamarabb szeretne új négylábút a házhoz. – Bizsu után csakis örökbe akarunk fogadni, hogy megmentsünk egy kutyát. Bármilyen kutyamenhely jelentkezését várjuk, akikhez esetleg bekerül egy a kedvenc kutyafajtánkból, a border collieból.
Márton Attila, a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének ügyvezetője is lát igazságot a dologban.
– A kutyák önzetlenek, ezen kívül nincs bennük sem aljasság, sem hátsó szándék. Kiszámíthatóak és logikusak, ezért az ember mindig azt a reakciót kapja tőlük, amit elvár.
Hasonlóan vélekedik Aradi Béla, a Magyar Macska Egyesület elnöke is.
– Egy cica nagy figyelmet szentel a gazdájának. Ahogy ránéz azzal a kíváncsi, odaadó tekintetével, a gazdi rögtön azt érzi, hogy az állat tökéletesen megérti őt, az örömével és bánatával együtt, ezért sokan észre sem veszik, és máris kiöntik nekik a lelküket – mondja mosolyogva az elnök.
A fényképen: Lang Györgyi otthon a kutyájától és a papagájától is megkérdezi, milyen napjuk volt. Szerinte az emberek között is lehetne ilyen jó a kommunikáció