Posted on Hozzászólás most!

Az eddigi legveszélyesebb influenza vírust állították elő egy kutatólaboratóriumban

Egy kutatócsoport azért harcol, hogy az eddigi legveszélyesebb influenza vírus előállításának menetét és módszereit publikálhassák. A halálos vírus a H5N1 madárinfluenza vírus genetikailag módosított változata. Az eredeti vírushoz képest sokkal fertőzőbb és milliókat képes egyszerre megbetegíteni. A kutatás rendkívül nagy port vert fel és a kutatókat is megosztotta, akik közül sokan úgy vélik a kísérletet nem lett volna szabad lefolytatni. A jelenlegi H5N1 törzs által okozott megbetegedések mindössze 500 esetben voltak halálos kimenetelűek, azonkívül a betegség emberről emberre nehezen terjed, így nem képes igazi járványt okozni. A szakértők attól tartanak, hogy a módosított vírus rossz kezekbe kerülve a biológiai terrorizmus eszközévé válhat. Ron Fouchier, a holland Erasmus Orvosi Kutatóközpont virológusa vezette a kutatást, amely során a csapat felfedezte, hogy mindössze öt mutáció segítségével rendkívül gyorsan terjedő vírust képesek előállítani. A kísérleteket, mint az influenza esetében most már mindig, menyéteken végezték, mivel ezeknek az állatoknak a légző rendszere nagyon hasonlít az emberére. Fouchier olyannyira tart a botránytól, hogy már jó előre szakértőt fogadott a követendő kommunikációs stratégia kidolgozására. A kutatást nemzetközi ösztönzésre folytatták le, amelynek célja a H5N1 vírus alaposabb megismerése. Fouchier elismerte, hogy a törzs „az egyik legveszélyesebb ember által előállított vírus,” de továbbra is ragaszkodik a kutatás eredményeinek és módszereinek publikálásához. A kutatás komoly vitákat indított a tudományos szabadság kérdése és az olyan kutatások szigorúbb szabályozása terén, amelyek ugyan a közegészség javát szolgálják, de a biológiai terrorizmus számára is hasznosak lehetnek. A H5N1 vírussal kapcsolatban egy másik kutatást is végeztek, ez alkalommal a Wisconsin és a Tokiói Egyetem kutatói. A rendelkezésre álló információk szerint a kutatás hasonló következtetésekre jutott a Fouchier által vezetett csapat eredményeivel. Jelenleg mindkét tanulmányt az USA Országos Bio-biztonsági Tudományos Bizottsága (NSABB) vizsgálja. Az NSABB nincs feljogosítva a publikálás megakadályozására, de javasolni tudja a tudományos lapoknak, hogy ne jelentessék meg az anyagot. „Nincs tudomásom másik olyan patogénról, amelyik ennyire veszélyes lenne,” nyilatkozta Paul Keim, az NSABB elnöke. „Az antrax egyáltalán nem ijesztő hozzá képest.” A tudományos kutatások elfogadott menete szerint más kutatóknak is lehetősége van az elvégzett kutatások értékelésére és az alkalmazott módszerek megismétlésére tanulási célzattal. Egyre több kutató úgy gondolja azonban, hogy a madárinfluenza víruson végzett kutatásokat korlátozni kellene. Michael Osterholm, bio-védelmi és influenza szakértő, a Minnesota Egyetem Fertőző Betegségek Kutatólaboratóriumának vezetője szerint a szóban forgó kutatások orvosi szempontból nagyon fontosak. A tanulmányok tartalmával kapcsolatban azonban nem tud nyilatkozni, mivel maga is az NSABB tagja, de megerősítette, hogy amennyiben a kutatási eredmények publikálásra kerülnek, bizonyos információkat visszatartanának és azok csak olyan szakemberek számára lennének elérhetők, akiknek fontos tisztában lenni ezekkel az adatokkal. „Nem akarunk ötleteket adni a rosszfiúknak,” tette hozzá. Forrás: idokjelei.hu

Posted on Hozzászólás most!

Oltási tanácsok kutya, cica és görénytartók részére

Oltási protokoll:

Kutyák ajánlott védőoltásai:
6 hetes korban parvo elleni védőoltás
8 hetes korban szopornyica, fertőző májgyulladás, leptospirosis, parainfluenza ellen
10 hetes korban parvo, szopornyica, fertőző májgyulladás, leptospirosis, parainfluenza ellen
12 hetes korban parvo, szopornyica, fertőző májgyulladás, leptospirosis, parainfluenza ellen
14 hetes korban veszettség elleni védőoltás
Az első veszettség elleni védőoltást 6 hónapon belül ismételni kell!
A 2. veszettség oltástól számított 1 év múlva kombinált veszettség elleni oltás javasolt, amit évente kell ismételni.
Mivel az országban nagy a kullancsveszély, a sokat kiránduló kutyákat érdemes Lyme kór ellen is beoltatni.

Cicák ajánlott védőoltásai:
9 hetes korban macskanátha, virusos bélgyulladás, rhinotracheitis ellen
12 hetes korban macskanátha, virusos bélgyulladás, rhinotracheitis ellen
15 hetes korban macska leucosis elleni védőoltás
A házból kijáró, vidéken “nyaraló” cicákat érdemes veszettség ellen is beoltani!

Vadászgörények ajánlott védőoltásai:
6 hetes korban szopornyica elleni védőoltás
8 hetes korban szopornyica elleni védőoltás
10 hetes korban szopornyica elleni védőoltás
12 hetes korban veszettség elleni védőoltás
10 hónapos korban minkét oltás ismétlése 2 hetes szünettel
Évenkénti kombinált újraoltás.

Féreghajtás:
Az első oltás alkalmával tanácsos a kedvenceinket féregteleníteni, amit 2 és 4 hét múlva meg kell ismételni.
Ezt követően 3 havonta tanácsos a féreghajtást megismételni.