Posted on Hozzászólás most!

Tóthh Vera és családja már négy kutyust fogadott örökbe

Ha kell, Csubakka pasikkal hozza össze a gazdit, de ha úgy szükséges, távol tartja őket Tóth Verától és Gabitól egyaránt. Tóth Vera már többször is nevelt saját kutyagyereket, de azok szüleinél, „a nagyiéknál” kötöttek ki.
– Nem vállalhatok még „négylábú gyereket önállóan”, csak napközis felügyelettel. Szüleim Budapesten élnek, kertes házban, de Gabi húgommal állandóan ott vagyunk, talán nincs is olyan nap, hogy valamelyikünk ne dögönyözne kutyát otthon. Amikor a Megasztárban nyertem, egyedül éreztem magam. Boci kutya se nem nagy, se nem kicsi, de haláli pofa, ő lett hát a társam, együtt laktunk, velem élt, de mindenki imádta. Pityke kutyus Boci tesója, őt Gabi a Megasztár után ajándékba kapta. Pityke mégis hozzám került, mert félt a vihartól, meg azt gondoltuk, jobb lesz neki Bocival, ketten nem unatkoznak. A kutyatesók egy ideig nálam éltek, de apu egyfolytában csábította őket, valósággal elszerette és elcsavarta a fejüket a „kertes házával” – meséli Vera, de belátta, Bociéknak jobb a szülői ház kertjében.
Vera viszont igazi állatvédő lett – az egyik örökbefogadó kampány után vállalta el a másikat. Segített rókakifutóért lobbizni, de mosómedvék pancsolója és a gazdátlan ebek sorsa is érdekelte.
– Egy állatvédelmi örökbefogadó napon valaki a hátamra ugrott, egy bokszerfiú volt. Matyi kiválasztott magának, ott helyben beleszerettem, és azonnal jött is velem haza. Sovány volt, legyengült, de hamar feltápláltuk, Matyi már majdnem ötven kiló. Apu nagy kutyahizlaló, még köretet is ad nekik a kajájuk mellé, rizst és párolt zöldséget – meséli Vera, milyen jó dolga van kutyusaiknak a szülői házban.
– Ilyen büdös, koszos állatot még életemben nem láttam és nem is éreztem – emlékszik Vera, mert húga egyenesen neki vitte Csubit, aki ugyan vele élt, de Gabi mindig hajtott rá.
– Néha veszekedtünk, kié legyen, mert imádtam Csubit, olyan a bundája színe, mint a hajam. Amikor költöztem, és egy kis magánéleti válságot éltem át, Gabi magához vette Csubit. – Matyi és Csubi lakásban éltek velem, így sokat vittem őket sétálni, volt is néhány kalandom, mert megfigyeltem, ha velük sétálok, a pasik bátrabban jöttek hozzám ismerkedni, sőt Csubi nemegyszer igyekezett felszedni nekem valakit. Csubi – ránézésre is szabad lelkű hobó –, leült a járdán a kiszemelt ember elé, és elkezdett „beszélni hozzá”, a pofáján látszott, hogy a saját nyelvén valamit iszonyúan magyaráz. Csubi ugyanis bonyolult személyiségű, és olyan a szeme, mint egy emberé.
Osztoztunk rajta a húgommal, mindig valamelyikünkkel jött fellépni. Nyáron Gabival ment egy koncertre, ahol nem kapott testőröket, ahogy általában, és amikor kezdte körülvenni a tömeg, Csubi megérezte, hogy Gabi megijedt. Ugatva, morogva futkosott körülötte, egyre nagyobb köröket leírva tartotta távol a kéretlen rajongókat – meséli Vera legkülönlegesebb kutyájuk igazi fér­fias viselkedését – írja a Blikk.hu

Posted on Hozzászólás most!

Szeretnék egy kutyát

Minden állatvédő szervezet örül, ha egy védence új, szerető otthonba kerül. A kutya nagyon sok örömöt hoz az életünkbe, de nagy felelősséggel is jár. Mielőtt magunkhoz veszünk egy állatot fel kell tennünk saját magunknak néhány kérdést. Így elkerülhető, hogy hibás döntést hozzunk. Ne feledjük, a hibás döntések következményeit a kutyák sínylik meg!

– Olyanok-e az életkörülményeid, hogy tudod vállalni a gondoskodást a kutya élete végéig? Egy kölyök kutya esetében ez 10-15 év is lehet!
– Milyen kutya illik hozzád?
Hasznos, ha téged érdeklő kutyafajtákról alapszintű ismeretekkel rendelkezik.
– Milyen kutyát szeretnél?
Sportra alkalmas kutyát, kísérő társat, gyermek mellé játékos kutyát vagy házőrzésre is alkalmas kutyát? Kistestű kutyát lakásba vagy kint tartható kutyát? Hosszú szőrű kutyát vagy rövid szőrű kutyát?
– Minden családtag egyetért az örökbefogadás szándékával?
– Élet stílusod lehetővé teszi-e egy kutya tartását?
Egész napos munka, vagy sok utazás mellett problémát jelenthet a kutya ellátása, túl sokat marad egyedül. Lehet, hogy most még suliba jársz, de hamarosan jön a “haverok, buli, fanta”, egyetem, ösztöndíj, külföld, stb. Akkor is el fogod tudni látni a kutyát? Egy kutya 10-15 évig élhet. Gondold át, hogy ezen idő alatt nem lesznek-e az életedben olyan, már most látható változások, melyek alapvetően befolyásolják a kutyatartási körülményeket?
– Megoldott-e a kutya ellátása szabadság vagy betegség idején?
– Hajlandó vagy-e szabadidőd egy jelentős részét a kutyára áldozni?
Minden kutyának méretétől és mozgásigényétől függően napi 1-2 vagy több órás szabad mozgásra van szüksége, függetlenül attól, hogy milyen az időjárás.
– Kutyaszőr, a kutya által behordott piszok mennyire jelent problémát a lakásban?
– Van-e lehetőséged kutyaiskolába járni, vagy tudod-e saját magad megfelelően nevelni a kutyát?
– Lesz-e kellő türelmed, hogy elfogadd kutyád különc szokásait, vagy leszoktasd ezekről?
– Minden kutyának szüksége van ápolásra, néhány fajtánál elengedhetetlen a szőrápolás. Ehhez megint csak idő és néha bizony pénz is kell.
– Feltétlenül tisztázni kell, hogy a házban, ahol éltek megengedett-e az állattartás.
Van-e a kutyának megfelelő helye a lakásban, vagy a kertben? Gondoskodnia kell a megfelelő pihenőhelyről is.
– Ha más háziállat is él a leendő gazdánál, fel kell mérni, hogy az új állatot befogadják-e a régiek. Tekintettel kell lennie az új és a már ott lakó kutyák életkorára, nemére, jellemző tulajdonságaira. Egy idős kutyának nagy stresszt okozhat egy új kutya érkezése, főleg, ha kölyök.
– Anyagilag megengedheted-e magadnak? Az élelmen kívül számítani lehet állatorvosi kezelésekre, oltásra, kullancs elleni védekezésre.
– Hogy áll a környezeted ehhez a döntéshez?
– Ki ápolja a kutyát, ha beteg? Ki viszi állatorvoshoz? Ha néha előfordul -akár betegség miatt is-, hogy a kutya a lakásban végzi a dolgát hajlandó leszel a nyomokat feltakarítani? Képes leszel-e a kutya betegsége esetén neki segítséget nyújtani?
Minden utólag felmerülő problémának az állat issza meg a levét. Ha gyermek is van a családban csak olyan kutyát szabad hazavinni, aki jól kijön a gyerekekkel. Ne feledd! Még ha a gyerek is kapja a kutyát, a költségek, a kutya ellátása, gondozása a szülő dolga! Forrás: Pilisbudaikutyasok.hu

Posted on Hozzászólás most!

Selena Gomez és Justin Bieber adoptált

Kölyökkutyát fogadott örökbe Selena Gomez és Justin Bieber – írta a Dailymail. A Disney üdvöskéje magával vitte a kutyát londoni és ontariói koncertjére is. A Baylor névre hallgató kölyökkutyát múlt hét pénteken fogadták örökbe egy winnipegi állatmenhelyről. A kiskutya máris rengeteg örömet szerzett gazdáinak, különösen Gomeznek, aki megbetegedett a turnén.
Gomez ezt Twitterén is megírta rajongójának: „Miután 12 órán keresztül gyógyszereket és teát tömtek belém, valamint megettem 1374 tányér levest, majd az egészet kihánytam miután lejöttem a színpadról, az hogy Baylorral lehettem rengeteget segített. Nem tudom eléggé megköszönni Londonnak a ma estét, nagyon sajnálom, hogy beteg voltam. Nagyon szeretlek benneteket!” Képek és cikk itt.

Posted on Hozzászólás most!

Még nem látom a fényt… – állatvédelmi életkép

Kikötött, magára hagyott kutyák és macskák erdőben, falvakban, városokban.
Gyepmesteri telepeken sínylődő, altatásra váró ebek, tucatjával szétszórt, elhagyott, reménytelen sorsú kölyök állatok.
Ivarzás miatt elkóborló négylábúak, vemhesen kidobott szuka kutyák, nőstény macskák tömkelege.
Vashordó, méteres lánc, hátsó udvar, kilátszó bordák, mocskos, üres edények.
Állatvédelmi életkép Magyarországról.
Egy idő után fojtogató. Nyomasztó. Kiszállni nem lehet, mert csak Rád számíthatnak. Fojtogató és nyomasztó! Mindenki (vagy inkább Senkik) helyett a kutyáikon segíteni, átérezni a szenvedésüket, magányukat, kétségbeesésüket, kiszolgáltatottságukat. Látni a farkcsóválást, a bizalmat a szemükben az ember iránt. Nem értik a szavainkat, nem mondhatom: tudod, a gazdád elköltözött lakásba, nem tarthatott meg, macerás lettél volna, levinni téged, meg az új lakásba téged, a mocskos szőröddel. Vagy tudod, nem volt szerencséd, szukának születtél, aztán mindig vemhes vagy, gondolhatod, hogy a gazdád már nem bírta, a kölyköket sem könnyű ám agyoncsapni, van ám szíve az embernek, jobb ez így, nélküled, azért lesz majd kutyájuk, ne félj csak nem te, most te fölöslegessé váltál, stb.
Nem értik a szavunkat (szerencsére), de lesik a mozdulatokat. Ha benyújtod a kezed a rácson, kiszagolja, milyen vagy. És Te is érzed, tudod, mit akar mondani. Elárulja a testtartása, a tekintete, a farkcsóválása, ahogy elveszi óvatosan a kezedből az étket, hogy meg ne harapjon. Pedig nagyon éhes. A gyeptelepi táp kevés. Csak annyi, hogy nem hal éhen, csak lefogy, legyengül.
A menhelyek is tele vannak. Bárkit felhívhatsz az ország bármely pontján. Zsúfoltak, a pénz kevés, a rászoruló négylábú egyre több, a kilátástalanság egyre nagyobb.
Nincs és nem is lesz áttörés, amíg a hatóságok szemet hunynak a durva állatkínzások felett, amíg bárki kidobhatja bárhol a kutyáját, macskáját következmények nélkül (hiszen nincs rajtuk egyedi jelölés), amíg a születés-szabályozás máig is érvényes módja a földhöz csapás, vízbe fojtás, élve temetés, amíg a falvainkban bárki lelövetheti a feleslegessé vált állatát, amíg vannak állatorvosok, akik a gazda kívánságára egészséges állatokat altatnak el, amíg állatkínzási ügyekben a rendőrség embere azt válaszolja a bejelentőnek, hívja fel az állatvédőket (civileket), az ő dolguk eljárni, addig nem lesz rend, addig nagyon sok ártatlan állat fog elpusztulni.
Addig marad pár bolondnak tartott állatvédő fojtogató és nyomasztó küzdelme. Az álmatlan éjszakák. Nap mint nap szembesülés a tudatlansággal, sötétséggel, nemtörődömséggel.
Mindenkinek kell, mert mindig is volt, nem számít, ha a társállatok tartására nincs pénz és nincs idő. Kell, mert őrzi a házat. Kell, mert szolgál. Cserébe örüljön, ha nincs agyoncsapva. Aztán utána legalább ennyire nem kell, mert már fölösleges, túl sok, állandóan alatta az alom, emse lett, az a baj, költözünk, túl nagy lett, sokat ugrál, fellöki az unokát, gödröket ás, sokat ugat, nem ugat, mulya, hullik a szőre, bolhás, beteg, öreg, már semmire sem jó.
Le szeretném adni a kutyámat, mert fölöslegessé vált, ;meg akarunk tőle szabadulni, ;ha nem veszik át, akkor kénytelen leszek kidobni, lelövetni, elaltattatni, nem hirdetem meg, hirdesse meg maga, a maga dolga- típus-szövegek recsegnek az állatvédők telefonjaiban.
Nincs a világon akkora menhely, ahová ennyi megunt, feleslegessé vált és felelőtlenül szaporított kutyát, macskát el lehetne helyezni, hiszen hiába is helyeznénk el, az idézett embertársaink gondoskodnak róla, hogy a háttérben az utánpótlást újra és újra erdő szélre telepítsék, fához kössék, szélnek eresszék.
És ha végre valaki nem adni szeretne, hanem örökbefogadni egy jószágot, még ne örülj! Bár kifoghatsz nagy ritkán értelmes, jó szándékú állatbarátot, aki négylábú társat keres, és tudja, ezzel segít is egy embertársa miatt bajbajutott állaton. Többnyire azonban nem az állatvédelmi szemlélet és a segíteni akarás motiválja a gazda-jelölteket, hanem, hogy ingyen szerezzenek fajtatisztát (lehetőleg kölyköt), hogy a meglévő kutya mellé szerezzenek ugyanolyat, csak más neműt, mert tenyészteni szeretnének, vagy a lánc végén kimúlt kutyát pótolják egy másik szerencsétlennel, mert náluk aztán jó helye lesz, a másik is nagyon szerette a láncot meg a kenyeret, nem volt válogatós.
És a legszebb szavakat a végére hagytam, ami még ma is megérint, hallhattam bár oly sokszor, mégsem hagy hidegen. Akkor kapod az arcodba jutalmul, amikor évek óta nincs egy perc szabadidőd, amikor a családod már megelégeli, hogy a gyepmesteri telepen élsz, mentesz, szervezel, hirdetsz, tárgyalsz, oltatsz évek óta folyamatosan, munkaidő után, előtt, amikor csak bírsz, amikor már titkolod, hogy hová futkosol egész nap, mert flúgosnak néznek, akkor hangzik el az ász, az adu mondat, nevezetesen akkor minek vannak maguk?!
És ezzel a szép kérdéssel szinte az emberi létezésed jogosultságát is kétségbe vonják, hiszen ha mindenkinek nem tudsz segíteni, akkor minek vagy? Ha nem vállalod át az ő önként vállalt feladatait, felelősségét az állata iránt, ha nem szolgálod ki a háttérben, hogy az ő élete könnyebb legyen, neki ne kelljen gondolkodnia megoldáson, neki ne kelljen erőfeszítést tennie, hirdetni, ivartalaníttatni, előrelátónak lenni, anyagilag is áldozni, akkor minek vagy?
Azért nem adom fel, nem adjuk fel!
Fejemben az altatásra váró kutyák kivégzésének időpontjai villognak, sakkozom a férőhelyeinkkel, kit kivel költöztessünk össze, ki kivel jön ki, majd egy kicsit összehúzzák magukat, ők is megértik, átmeneti szállás, nem végállomás. Nem csalódhatnak az emberben, hiszen tele vannak élettel, lelkesedéssel és szeretettel. Ők lelkesítenek minket is, ezért tesszük tovább a dolgunkat. Még nem látszik a fény az alagút végén, de kis gyertyákat gyújtunk szerte az országban és egy idő múlva talán a kis fények bevilágítanak az udvarok hátsó részére is, ahol Buksik és Bikficek csörgetik a láncot és várják az estét, hogy a gazdi csontot vessen elébük.
Somogyi L. Emőke – Állatvédő Egyesület Veszprém

Posted on Hozzászólás most!

Így szoptatja a kutya a kismacskát

Még hogy a kutya és a macska örök ellenségek! Daniella (10) a törpe pincser saját emlőjén nevelgeti a másfél hónapos árva cicát, Pille Bélát. A két tündéri állat úgy összetartozik, mint a borsó meg a héja.
A vörös szőrű, kék szemű Bélára a biztos halált várt volna, Daniella pedig annyira vágyott az anyaságra, hogy álterhessé vált, pont úgy viselkedett, mintha vemhes lenne, még emlői is megduzzadtak a tejtől. Gazdája, Szabó Ágnes (25) ekkor talált rá a kiscicára az utcán, egy dobozban.
– Úgy volt, hogy átmenetileg befogadjuk, aztán elajándékozzuk. De a kutyám azonnal beleszeretett Bélába és szoptatni kezdte. Most már elválaszthatatlanok és én sem szeretnék megválni a cicustól – mesélt Ágnes a különös barátságról.
A négylábú pótmama eddigi társa 4 éves kölyke, Apolló volt. A kan kutya egy pillanatra sem féltékenykedett az életüket alaposan átrendező macskakölyökre, sőt, éjjel-nappal vigyáz rájuk.
Ha Ágihoz vendégek jönnek, Apolló hevesen védelmezi a kis családot. A kutyák álterhessége ugyan nem mindennapos jelenség, de nem is meg ritkaság számba. Annak idején Bömbit, a budapesti állatkert kisoroszlánját is egy kutya nevelte fel a saját emlőjén és tején. Forrás: Blikk.hu

Posted on Hozzászólás most!

A magyarok örökbefogadott, a románok inkább fajtatiszta kutyát választanának

A magyar kutyatulajdonosok élen járnak kutyapiszok eltakarításában, illetve szívesen fogadnak örökbe menhelyi állatokat – derült ki a klasszikus rajzfilmeket sugárzó Boomerang csatorna Magyarországon, Bulgáriában, Romániában, Oroszországban végzett online közvéleménykutatásából.
A közel tízezer magyar válaszadó több mint fele (54.7 százalék) szívesebben vinne haza örökbefogadott menhelyi kutyát, mint drága, pedigrés állatot (13.5 százalék), egyharmaduk (31.7 százalék) viszont inkább baráti körben érdeklődne; nem születtek-e valahol hazavihető kiskutyák? A menhelyi örökbefogadásra sokkal kisebb hajlandóságot mutattak a román és bolgár megkérdezettek, akiknek 49.1 százaléka inkább drága, fajtatiszta kutyát szeretne, Bulgáriában pedig csak minden harmadik ember választana kutyamenhelyről házikedvencet.
A kutatása eredménye szerint a magyar kutyatulajdonosok 67 százaléka sétáltatáskor mindig összetakarítja a kutyapiszkot, míg 13.3 százalékuk csak akkor, ha mások is látják. 19.5 százalékuk azzal indokolja hanyagságát, hogy mások is ott hagyják a szemetet, tehát felesleges összetakarítani. Környezettudatos magatartás szempontjából román szomszédaink alig, öt százalékkal vannak lemaradva tőlünk, a bolgár kutyatartók viszont tizenhét százalékkal. Az orosz kutyatulajdonosoknak magas, 80 százaléka állítja, hogy összetakarít házikedvence után.
A felmérés harmadik kérdése az állattulajdonosok általános megítélésére vonatkozott: a magyarok 47 százaléka gondolja úgy, hogy az állattartók szimpatikusabb emberek, 28 százalékuk semmilyen összefüggést nem lát a kettő közt, 25 százalékuk pedig kifejezetten ellenszenvesnek találja őket. Bulgáriában, Romániában és Oroszországban nagyjából azonos mértékű (34-39 százalékos) az állattulajdonosokat övező szimpátia.
A felmérés a csatorna Boomerang Házikedvenc Verseny elnevezésű közönségszavazásos pályázatának kapcsán készült, amelyre a gazdik nyolc különböző kategóriában nevezhették kedvenceiket, és amely pályázat eredményének ünnepélyes kihirdetése a Rex Állatsziget és a Boomerang csatorna közös rendezvényén volt június 11-én – írja az Observer.hu

Posted on Hozzászólás most!

Kutyafutta és Pedigree Örökbefogadó Nap a Városligetben

Több száz indulóval és még több kísérővel startolt el az idei Kutyafutta a Városligetben – A Pedigree® Örökbefogadó Napon fél tucat kutya is gazdára talált a helyszínen
Budapest, 2011. május 24. – A KuyaFuttára keresztelt kutyás futóversenyt már ötödik alkalommal rendezték meg a Városligetben, a 11 órakor startoló futam több száz versenyzője között több mint negyven örökbefogadott kutyus is indult. A futóverseny előtt és után a kutyás tömeg a sátraknál kapcsolódott ki, volt kutyás arcfestés, karikaturista, valamint a sátraknál lehetett kutyát örökbefogadni a kitelepült menhelyektől, így több kutya gazdára is talált néhány óra alatt.

A Felelős Állatbarátok Egyesülete (FÁBE) ötödik alkalommal rendezte meg az egészséges életmódot követő kutyatartók és négylábú társaik népszerű futóversenyét a Városligetben. „A KutyaFutta célja, hogy az egészséges életmódot és a felelős állattartást egyaránt népszerűsítse. Idén a futás mellett számos egyéb program is volt, többek között a gazdátlan állatok örökbefogadása” – mondta el Dr. Temesváry Kriszta, a FÁBE elnöke. „A versenyen a közel 300 négy-és kétlábú induló között több mint 40 örökbefogadott kutyus vett részt. A rendezvény ideje alatt három kutyus is gazdára talált a Pedigree® Örökbefogadó Nap, további három pedig a Vigyél Haza Alapítvány sétáltató napja keretében” – tette hozzá Dr. Temesváry Kriszta.
A Pedigree® Örökbefogadó Napra idén először került sor a Kutyafuttán, ahol a kampány idei nyertes menhelyeinek vezetői örökbe fogadható kutyusokkal, hasznos információkkal várták a kutyabarátokat és a felelős gazdi jelölteket. Az akció sikeres volt, két kiskutyát a Miskolci Állatsegítő Alapítvány, egyet pedig a kecskeméti Menhely az Állatokért Alapítvány adott örökbe a 2011-es partnermenhelyek közül. Rajtuk kívül további három kutyus a Vigyél Haza Alapítványnak köszönhetően talált gazdára a rendezvény ideje alatt. A Pedigree® Örökbefogadási Program sátránál sok színes családi program is várta a résztvevőket: a gyermek arcfestés és karikaturista által készített kutya-gazdi portrék mellett kutyás fotózásra is lehetőség nyílt. Az eseményen részt vett a kampány nagykövete, Hegyi Barbara színművésznő is, aki átadta az idei „örökbefogadott kutyák futam” győzteseinek járó díjakat. A díjátadót követő közönségtalálkozó kapcsán a művésznő elmondta: „Nagyon jó dolognak tartom, hogy a kutyák és gazdáik együtt indultak a futóversenyen, ráadásul örökbefogadott kutyák is részt vehettek a futamon. Minden olyan program nagyon hasznos, ahol az emberek közvetlenül találkozhatnak az állatmenhelyekkel, és rajtuk keresztül örökbe fogadható kutyusokkal, illetve megismerkedhetnek a Pedigree® Örökbefogadási Programmal.”

     

További információ: Felelős Állatbarátok Közhasznú Egyesülete, Temesváry Kriszta, elnök
Telefon: 06/30 286 20 55, e-mail: temesvary@pr.hu, kutyafutta@gmail.com.
Pedigree® Örökbefogadási Program. Mayer Zsolt – MARS Magyarország, vállalati kapcsolatok vezető, tel.: 469 2106, 06 30 250 0765 , fax: 223 1051, e-mail: zsolt.mayer@effem.com – www.mars.com, www.mars.hu

Posted on Hozzászólás most!

Kutyafutta és Pedigree Örökbefogadó Nap a Városligetben

Mottó: Fussunk két lábon és négy mancson az egészségért! – Május 21-én, szombaton 11 órakor megmozdul a kutyás társadalom. Az immár hagyományosnak nevezhető kutyás futóversenyen idén postás futamot is rendeznek. A Pedigree® Örökbefogadási Program sátránál lehetőség lesz gazditeszt kitöltésére, kutya örökbefogadásra, és egy kötetlen beszélgetésre Hegyi Barbarával, a kampány nagykövetével, de az örökbefogadott kutyák futamának győztesei is itt vehetik majd át díjaikat a színművésznőtől.
A Felelős Állatbarátok Közhasznú Egyesülete (FÁBE) ötödik alkalommal rendezi meg az egészséges életmódot követő kutyatartók és négylábú társaik népszerű futóversenyét. A KutyaFutta célja, hogy egyaránt népszerűsítse az egészséges életmódot és a felelős állattartást. Idén ezek mellett, a kutyás sportokra és a gazdátlan állatok örökbefogadásának lehetőségeire is szeretnénk felhívni a figyelmet. A verseny érdekessége a postás futam, amelyben a postások egyenruhájukban vesznek részt, saját kedvenceikkel, bizonyítván, hogy a postások és a kutyák között a kapcsolat harmonikus is tud lenni.
Idén először lesz Pedigree® Örökbefogadó Nap a Kutyafuttán, ahol a kampány idei nyertes menhelyeinek vezetői örökbe fogadható kutyusokkal, hasznos információkkal várják a kutyabarátokat és gazdijelölteket. A Pedigree® Örökbefogadási Program sátránál sok színes családi program várja a résztvevőket. Lesz gyermek arcfestés, karikaturista – aki „Olyan a kutya, mint a gazdája?” mottóval készít majd képet a kutyákról és gazdáikról –, és profi fotós is, hogy egy emlékezetes képet készítsen a kutya-gazdi párosokról. A sátornál 12 órától a kampány nagykövetével, Hegyi Barbara színművésznővel is lehetőség lesz személyes találkozóra és beszélgetésre, miután a művésznő átadta az idei örökbefogadott kutyák futamának győzteseinek járó díjakat.
Talán kevesen gondolnák, de kedvenceinket is utolérték a gazdikra jellemző a civilizációs betegségek. A mozgásszegény életmódból és a túletetésből adódó problémák házi kedvenceinken jól követhetők. A kutyák közel 50% túlsúlyos vagy elhízott. Embereknél a legfrissebb felmérések szerint ez az arány a 60 %. A túlsúlyos embereknél a szívbetegség kétszer gyakoribb, mint a normál testsúlyúaknál, míg az elhízottaknál már háromszoros a kockázati tényező és ugyanez kutyáinknál is megfigyelhető. Az elhízás mozgásszervi elváltozásokhoz, izületi gyulladáshoz, anyagcsere betegségekhez, különböző bőrgyógyászati és légzőszervi problémákhoz, valamint cukorbetegség kialakuláshoz vezethet, ezáltal megrövidítheti az életet! A KutyaFuttával egy lehetséges irányt szeretnénk mutatni a gazdáknak. A megelőzésben a sportnak kiemelkedő szerep jut, így akár a közös futással, akár más kutyás sportokkal sokat tehetünk mind kedvencünk, mind pedig saját magunk egészségének megőrzése érdekében.
Vigyázz! Kész! Rajt! – Programok a Kutyafuttán
Május 21-én 11 órakor rajtol a futam a Városligetben. A helyszínen 9 órától várjuk a nevezéseket a rajt/cél helyszínén (Olof Palme és Washington György sétány kereszteződése). A részvétel ingyenes!
Előnevezési lehetőség és további részletek a versenyről a www.kutyafutta.hu honlapon.
A versenyen profi és amatőr futam is indul. Az amatőrök között külön kategóriában indítjuk az örökbefogadott kutyával indulókat és a postásokat. A célnál a gazdákat humán orvosi tanácsadás (BMI meghatározás, vérnyomás- és vércukormérés, táplálkozási- és életmód tanácsadás), a kutyákat pedig állatorvosok várják, akik általános egészségügyi, valamint táplálással, életmóddal kapcsolatos szaktanácsadást nyújtanak. A 9-13 óráig tartó programok közt szerepel a Vigyél Haza Alapítvány sétáltató napja is, amelynek keretében lehetőség nyílik az Illatos úti Ebrendészeti Telepről örökbefogadható kutyák sétáltatására. A programot színesítik többek között egy kutyabemutató és kutyás sporteszközök bemutatója is. A Pedigree® Örökbefogadási Program sátránál 10-12 óráig meg lehet ismerni az idei nyertes partnermenhelyeket, akik 2-2 millió forintos támogatást kapnak a kampány keretében, valamint a futam előtt és alatt gyermekarcfestés, karikaturista és kutyás fotózás is lesz a helyszínen. 12 órától Hegyi Barbara színművésznő, a kampány nagykövete adja át az örökbefogadott kutyák futamának győzteseinek járó díjakat, utána kötetlen beszélgetésre és közös fotózásra is lehetőség lesz a művésznővel.
A Kutyafutta minden indulójának és kedvencének garantált nyeremény jár! A fődíjat az összes induló között sorsolják ki, ami egy hosszú hétvége a Fenyőharaszt Kastélyszálló jóvoltából. A postás futam győztese pedig 3 napot pihenhet kedvencével együtt a Szidónia Kastélyszállóban.
További információ: Felelős Állatbarátok Közhasznú Egyesülete, Temesváry Kriszta, elnök
Telefon: 06/30 286 20 55, e-mail: temesvary@pr.hu, kutyafutta@gmail.com.
Pedigree® Örökbefogadási Program.  Mayer Zsolt – MARS Magyarország, vállalati kapcsolatok vezető, tel.: 469 2106, 06 30 250 0765 , fax: 223 1051, e-mail: zsolt.mayer@effem.com – www.mars.com, www.mars.hu