Posted on Hozzászólás most!

Szerelem ember és állat között

Emberek és állatok közti szerelem és nemi aktusok leírásával már az ókori mitológiában is találkozhatunk. A görög istenek, különösképpen Zeusz, előszeretettel látogatták meg állatok alakjában a kiszemelt hölgyeket. A korok folyamán az emberek állatokkal folytatott szexuális érintkezését hol megtűrték, hol halállal büntették, de a viselkedés végig jelen volt az emberi szexualitásban. A szakemberek régebben úgy vélték, hogy az embereket a megfelelő nemi partner hiánya, esetleg a kíváncsiság vagy a szokás készteti az állatokkal való közösülésre. Nemrég azonban kiderült, hogy létezik egy igen ritka és szélsőséges szexuális eltévelyedés is, amikor az ember kifejezetten egy állat iránt érez nemi vonzalmat, akár szerelmet.
Az emberek állatok iránt érzett nemi vonzalmát zoofíliának (görögül zoon = állat, filia = barátság vagy szerelem), illetve legújabban zooszexualitásnak, a tényleges szexuális érintkezést pedig bestialitásnak vagy szodómiának nevezzük. Az állatokkal való közösülés meglehetősen elterjedt egyes nomád népcsoportok férfi tagjai között, akik nem jutnak megfelelő nemi partnerhez, de ez a viselkedés – múlt századi adatok szerint – jellemző volt az elzárt mezőgazdasági közösségekben élő fiúkra is. Alfred Kinsey a férfiak nemi viselkedéséről 1948-ban megjelent könyvében leírja, hogy az amerikai farmokon nevelkedett férfiak 50 százaléka bevallotta, hogy közösült állatokkal (főként patás háziállatokkal). Ezek a szexuális érintkezések főként a 10-12 éves fiúkra volt jellemzőek, akik felnőttként szégyellték tettüket.
Általában tehát elmondható, hogy az emberek zömét a szükség készteti, hogy állatokkal közösüljön, és nem az állatok iránt érzett nemi vágy nyomja el az “egészséges” szexuális ösztönt. Ritkán, de akadnak kivételek. A következőkben ilyen esetek közül ismertetünk néhányat Jesse Bering kutatópszichológusnak a Scientific American folyóiratban megjelent cikke, illetve blogja alapján.
A zoofil sztereotip képét – a nőhiányban szenvedő, egyszerű, iskolázatlan, isten háta mögötti farmon élő férfi – megkérdőjelezi néhány közelmúltbeli kutatás. Christopher Earls montreali pszichológus és munkatársa, Martin Lalumiere két érdekes esettanulmányt tett közzé 2002-ben és 2009-ben. Az első egy alacsony IQ-jú, antiszociális, ötvennégy éves fegyenc története, aki erős szexuális érdeklődést érzett a lovak iránt, és aki ezért is került negyedszer börtönbe. Féltékenységből ugyanis kegyetlenül megölt egy kancát, mivel azt gondolta, hogy “szerelme” szemet vetett egy csődörre.
A férfi kancák iránti szexuális érdeklődését kontrollált, fallometrikus (a pénisz méretváltozásait rögzítő) mérésekkel is igazolták. Amikor mindenféle típusú és korú emberek meztelen fotóit mutatták neki, nem történt értékelhető változás. Nem változott a pénisz mérete akkor sem, amikor macskák, kutyák, juhok, tyúkok vagy tehenek képeit mutatták az illetőnek. Viszont egyáltalán nem volt impotens, ami kiderült, amikor a kutatók lovak képeit kezdték vetíteni neki.
A beszámoló azért bírt nagy jelentőséggel a maga idejében, mert a kutatók kimutatták, hogy a szűken vett zoofília lehet, hogy rendkívül ritka, de létező típusa egy kisebbségi, szélsőséges szexuális irányultságnak. Más szóval egyes emberek számára az állati “szeretőjükkel” való nemi érintkezés sokkal többet jelenthet, mint az emberi szex helyettesítése az erre leginkább alkalmas dologgal. Sőt számukra a szex az állatokkal a legjobb dolog.
Earls és Lalumiere 2009-ben jelentetett meg egy újabb esettanulmányt az Archives of Sexual Behavior szakfolyóiratban, amely arra utal, hogy intelligens, jól szituált embereknek is lehet zoofil irányultságuk. A történet alanya egy negyvenhét éves, doktori fokozattal rendelkező, jó anyagi körülmények közt élő férfi, akit szerető szülők gondosan és erőszakmentesen neveltek. Mindettől függetlenül a férfi már ifjúkorától fogva küzdött saját zoofil hajlamaival, s az ő esetében is lovak voltak az elsődleges erotikus célpontok.
A férfi saját elmondása szerint úgy tekintett a lovakra, mint más fiúk a lányokra. Westernfilmeket és lovak képeit nézte órákon át anélkül, hogy valaha is közelről látott, érintett vagy szagolt volna lovat. Tizennégy éves korában sikerült találnia elérhető távolságban egy lóistállót, amelyet azután titokban biciklivel gyakran fölkeresett. Itt végre megérinthette és megszagolhatta imádata tárgyait. Ez nem az Equus című darab utánzása (valójában évekkel a színdarab ötletéül szolgáló állítólagos brit bestialitási eset előtt történt), hanem egy máskülönben normális emberi lény valódi fejlődési tapasztalata.
Earls és Lalumiere leírja, hogy három évvel később a tinédzser megvásárolta a saját kancáját, lovaglóleckéket vett, és hosszú “udvarlásba” kezdett a nőstény lóval, míg végül beteljesedett a “szerelmük”. A fiú mennyei boldogságot érzett, amikor megtörtént az első aktusuk a lóval.
A zoofília nem korlátozódik kizárólag férfiakra, bár a férfiak aránya jóval nagyobb, mint a nőké. Hani Miletski amerikai szexológus internetes felmérésében 82 férfi és 11 nő vallotta magát zoofilnak. Ezek többsége (71 százalékuk) elégedett volt a jelenlegi életével, és 91 százalékuk nem látott okot arra, hogy abbahagyja az állati partnerekkel folytatott nemi viszonyt.
Az emberek többsége azonban viszolygást érez, amikor ilyen szélsőséges nemi irányultságról hall. Sokan azt szeretnék, ha a zoofília ugyanúgy büntetendő lenne, mint például a pedofília, különösen az állatvédő szervezetek aktivistái harcolnak a zoofília büntethetőségének törvénybe iktatásáért. Azzal érvelnek, hogy a zoofilok erőszakot követnek el az állatokkal szemben, ami kimeríti az állatkínzás fogalmát. A zoofília azonban ennél jóval összetettebb jelenség, és nem valószínű, hogy a törvényalkotóknak, inkább a pszichiátereknek és pszichológusoknak kell foglalkozniuk ezekkel az esetekkel. Origo.hu Pesthy Gábor

Posted on Hozzászólás most!

A gyerek örül az állatnak, a szülő meg sétáltathatja

Tartsunk-e otthon háziállatot, ha igen, milyet, és a csemete hány éves korától? A szülők  többsége előbb-utóbb felteszi magának a kérdést. És vajon fogja-e gondozni, nem a szülőre
marad-e a feladat? Vagy inkább járjunk házon kívülre „állatozni”, például lovagolni? A pszichológus helyzete bizonyos értelemben egyszerű, ha ezek a kérdések felmerülnek.
Legrövidebben úgy lehetne elintézni a választ: igen, legyen háziállat, és igen, járjunk  lovagolni! Ha megtehetjük.
Olyan személyiségtípust nehéz lenne említeni, akinek kifejezetten ártana az állat társasága. Persze nem mindegy, mikor, milyen állatot tartunk. Az egészen kicsi babák mellé csak gyermekkedvelő, nagyon megbízható kutya való, nehogy baleset legyen az együttélésből. Egy terráriumban tartott hörcsög társaságát még kevéssé élvezi a kisbaba, a macska pedig kifejezetten veszélyes lehet, ha a csemete óvatlan mozdulatára megijed, és „visszatámad”. A két-három évesnek már meg tudjuk mutatni, hogyan szabad hozzányúlni, még ha egy darabig felügyeletet is igényel a találkozás.
Rendrakás, felelősségtudat – Sok szülő azért gondolkodik el háziállat beszerzésén, hogy felelősségre tanítsa csemetéjét.  Nos, ebben van ésszerűség, azonban a gyermekek érdeklődése bizonyos életkorig könnyen  változik, ne csodálkozzunk, ha nyolcévesünk égre-földre megígéri, hogy tisztítani fogja  a macskaalmot, cseréli a vizet és ételt ad a cicának, ám a lelkesedés néhány napnál nem tart tovább. Egyéni érettségtől is függ, de inkább kamaszkorban várható, hogy a gyermek  következetesen ellássa háziállatát, ez sem mindenkitől. Mielőtt vállaljuk a kisállat  befogadását, mérlegeljük, úgy is elfogadható-e számunkra az új helyzet, ha végül ránk marad  a gondozás feladata. Attól még, hogy így alakul, a kicsi sokat fog tanulni abból, hogy néha  közösen etetjük, tisztítjuk a jószágot.
Testileg-lelkileg – Sok egyéb kedvező hatással jár a háziállattal való együttélés. Ha olyan állatot választunk, aki  kommunikatív, visszajelzéseket ad, az komoly érzelmi töltetet jelent a gyermek számára. Egy  nehezebb pillanatban, mikor otthon túl nagy a feszültség, esetleg vitatkozott valami miatt a  család, jól esik a csemetének, ha fordulhat valakihez, aki nem részese ennek a dinamikának,  és szeretet megnyilvánulással jutalmazza a gyermek közeledését – addig is, míg csitulnak a  viharok, és helyreáll a harmónia a családtagok között. Talán részben ez a feszültségoldó hatás  magyarázza azt a kutatási eredményt, hogy a „jól simogatható” állattal együtt élő embereknél  alacsonyabb a szív-érrendszeri megbetegedések kockázata. Nem kisebbek a kedvező lélektani
hatások sem: különösen a legkisebb gyermek számára jelent sokat, hogy van valaki a  családban, akit pátyolgathat, szeretgethet, akihez képest erősnek érzi magát. Ritkán, de sajnos  előfordul, hogy az állatnak ez a kiszolgáltatottsága gondoskodás helyett éppen ellenkezőleg,  agressziót vált ki a gyermekből. Az állatkínzás az antiszociális személyiségzavar egyik  legpontosabb bejósló jele, komoly aggodalomra ad okot, ha gyermekünk így reagál. Ha  úgy látjuk, a csemete kifejezetten élvezi, hogy fájdalmat okoz a kisállatnak, azzal érdemes  szakemberhez fordulni.
A házon kívül is jó, ha találkozik állatokkal. Lélektani szempontból persze az a találkozás  jelentős, ami közvetlen kontaktust jelent gyermek és állat között. Gazdagabbá teszi a  csemete gondolkodását, érzelmi intelligenciáját, ha alkalma nyílik a haszonállatokkal való  megismerkedésre is. Szomorú, mikor egy fiatal számára az asztalra kerülő hús pusztán  egy termék, aminek számára semmi köze az élővilághoz. Ám ha találkozik élőben azokkal  az állatfajokkal, amelyek tejét, húsát fogyasztjuk, az segít, hogy elhelyezze magát, mint a  természet részét, egyik elemét egy nagyobb rendszernek.
Lovaglás és terápia – Az állattal való házon kívüli találkozásnak szintén áldásos területe a lovaglás. Ma már egyre több testi és lelki kórkép gyógyításában fedezik fel a terápiás lovaglás nyújtotta lehetőségeket. Legyen szó testképzavarról, mozgásszervi problémáról, depresszióról vagy szenvedélybetegségről (és még folytathatnánk a sort), mindegyik lényege a lóval való kapcsolat, kommunikációs és mozgásos összehangolódás élménye.
Összességében, legyen szó háziállatról vagy találkozzon vele a gyermek a természetben,  az állattal való kapcsolat gyógyít, erősíti az érzelmi intelligenciát, és segít megőrizni az egészséget. Bujdosó Karolina, Dívány.hu

Posted on Hozzászólás most!

Jobb partner az állat a férjnél vagy feleségnél

Társa helyett házi kedvencével osztja meg érzéseit a nők harmada – állítják kutatók. A Bors felmérése szerint ez a férfiakra is igaz: ők is kutyájuk, macskájuk előtt nyílnak meg igazán.
– A kutya is jobban megért, mint te! Nem is érdekel, mit gondolok! – vágják a feleségek könnyes szemmel értetlenül pislogó férjük fejéhez nem egyszer az elfajult viták során. Nos, jobb, ha tudják: vádjukat kutatás is alátámasztja. Egy új felmérés ugyanis kiderítette, hogy a nők harmada szívesebben beszéli meg legbelsőbb problémáit kedvenc háziállatával, mint férjével, mert a két, vagy négy lábú társ megértőbb és figyelmesebb hallgatóságnak bizonyul.
Több száz megkérdezett állattartó legjobb beszédpartnernek a kutyát tartja, bár többségük azt sem zárja ki, hogy alkalomadtán macskájával is leüljön egy kis lelkizésre.
A hölgyek azzal érvelnek, hogy egy állat mindenképpen jobb hallgatóság, mint egy férj: nem felesel, egy rossz szava sincs, és bármilyen rossz hangulatában is találja a gazdáját, imádattal és türelemmel csüng minden szaván. Lang Györgyinek is szokásos napi rutinja a kedvenceivel való beszélgetés.
– Mindig beszámolok nekik mindenről, simogatom őket, miközben néznek rám okos szemekkel – meséli Györgyi, aki elmondja, hogy ő mindkét háziállatának elmeséli a napját. – Ugyanúgy szoktam beszélni a kutyámmal, mint a papagájommal, de nem csak magamról, közben őket is dicsérem. Az lenne a jó, ha ember és ember közt is ilyen őszinte volna a kommunikáció – vélekedik Györgyi.
A pszichológust egyáltalán nem lepi meg, hogy sokan élnek ezzel a lehetőséggel.
– Az embernek egy kiborító esemény után arra van szüksége, hogy ne mondjanak neki ellent, és végre csak rá figyeljenek, amikor éppen kiönti a lelkét. Megerősítést várnak el, nem pedig azt, hogy józan ésszel ellentmondjanak nekik. Ezt az állatoktól meg is kapják, főleg, ha meglátják a feltétlen szeretetet a tekintetükben – állítja dr. Halmai Júlia. Azért a férjek sem maradtak adósok a visszavágással. A felmérés kimutatta: az urak jelentős része titokban, egy nehéz nap után inkább a kutyájuknak mesélik el aggályaikat, mintsem életük asszonyának.
Kárász Robi szerint a kutyák nem véletlenül az ember leghűségesebb társai.
– A legtöbbjük megérzi, ha a gazdáját nyomasztja valami, ilyenkor mindent megadnak a gazdinak, hogy jobban érezze magát. Bizsu, a nemrég elhunyt kutyánk pontosan ilyen volt. Amíg van kutya a háznál, mindig van kihez szólni – összegez a TV2 műsorvezetője, aki maga is nagy kutyabarát, ezért mihamarabb szeretne új négylábút a házhoz. – Bizsu után csakis örökbe akarunk fogadni, hogy megmentsünk egy kutyát. Bármilyen kutyamenhely jelentkezését várjuk, akikhez esetleg bekerül egy a kedvenc kutyafajtánkból, a border collieból.
Márton Attila, a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének ügyvezetője is lát igazságot a dologban.
– A kutyák önzetlenek, ezen kívül nincs bennük sem aljasság, sem hátsó szándék. Kiszámíthatóak és logikusak, ezért az ember mindig azt a reakciót kapja tőlük, amit elvár.
Hasonlóan vélekedik Aradi Béla, a Magyar Macska Egyesület elnöke is.
– Egy cica nagy figyelmet szentel a gazdájának. Ahogy ránéz azzal a kíváncsi, odaadó tekintetével, a gazdi rögtön azt érzi, hogy az állat tökéletesen megérti őt, az örömével és bánatával együtt, ezért sokan észre sem veszik, és máris kiöntik nekik a lelküket – mondja mosolyogva az elnök.
A fényképen: Lang Györgyi otthon a kutyájától és a papagájától is megkérdezi, milyen napjuk volt. Szerinte az emberek között is lehetne ilyen jó a kommunikáció

Posted on Hozzászólás most!

A póráz két végén: Diesel Husky

Ideális esetben a helyzet a következő: az ember és kutyája viszonyában a gazdi a főnök – kedvesen hozzászólva, vagy akár parancsszavakkal irányítja kedvencét, befolyásolja viselkedését. Kapcsolatuk baráti, harmonikus. De mi van akkor, ha valami elromlik és a kutya mindezt nem így gondolja? Uralomra tör, vagy más módon kezd “rosszalkodni”, magatartási rendellenességeket produkál. Nos, ekkor lép színre Victoria Stilwell kutyapszichológus és beveti sikeres módszereit. Kikérdezi az elkeseredett gazdit, és például rejtett kamerával megfigyeli a haszontalankodó jószágot. Felállítja a diagnózist, jótanácsokat ad és megfelelő tréninget javasol. Mindezt azért, hogy helyreálljon a rend és a kutyás családokba újra béke költözzön.