Posted on Hozzászólás most!

Beteg kutyájával úszik

Szívszorító fotók láttak napvilágot a képen látható wisconsini férfiről és tizenkilenc éves haldokló kutyájáról, Schroepről.

John Unger esténként hűséges barátjával ereszkedik a vízbe, hogy így csökkentse a súlyos beteg eb ízületi fájdalmait. A Felsô-tó hőmérséklete ugyanis megnyugtatja az eb gyulladásos csontjait, amely ennek köszönhetően kitűnően alszik. John egyébként házmesterként dolgozik, s menyasszonyával nyolc hónapos korában fogadta örökbe a súlyosan bántalmazott kiskutyát.
Ám időközben a nő elhagyta a férfit, aki ezek után öngyilkos akart leni, de Schroep miatt nem tette meg. – Ő mentette meg az életemet, tartozom neki ezzel – mondta a szingli férfi, aki társaként szereti a kutyáját – írja a Bors.

Posted on Hozzászólás most!

Kiszagolják a rákot a kutyák

Már a tüdőrákot is képesek korai stádiumban kiszagolni az erre képzett kutyák Németországban. A leheletmintából, 90%-os sikerrel azonosítják a daganatos betegségre jellemző vegyületeket. A nyomkereső kutyákról egyébként már korábban
kiderült, hogy még a tünetek megjelenése előtt képesek azonosítani a hólyag és vastagbélrákot, valamint a cukorbetegséget.

Posted on Hozzászólás most!

Megmenekült a fazéktól az óriás homár

Megmenekült a Nagy-Britannia partjainál valaha fogott legöregebb és legnagyobb homár a fazéktól: életének hátralévő részében egy tengeri állatkertben lelhet nyugalomra.
A hatalmas rák majdnem egy méter hosszú és négy kilogrammot nyom. Mérete alapján legalább ötvenéves lehet szakértők szerint.
“Csodálatos teremtmény, és az is meglepő, hogy megérte ezt a szép kort” – mondta Linday Holloway, a portsmouthi Blue Reef akvárium munkatársa.
Az állat egy szenvedélyes horgász botjára került nagyjából a dél-angliai Bracklesham-öbölben.
A tengeri rákok Földünk legrégebbi lakói között vannak: a leletek szerint több mint százmillió éve is már benépesítették a vizeket. Különösen hosszú életűek az ízeltlábúak között: akár nyolcvan évig is élhetnek.
Az akvárium szerint a valaha volt legnagyobb atlanti homárt 1934-ben fogták, a rák 19 kilót nyomott.

Posted on Hozzászólás most!

Az állatok gyógyítják a rákos kislány lelkét

Példátlan összefogással segítik olvasóink a neuroblastoma négyes stádiumú gyermekkori rákbetegséggel küzdő 9 esztendős Nyári Virág felépülését. A kislány a hónap végén utolsó terápiáját veszi fel Bécsben. Gyógyulásában Mese, a ló, és gazdája, Andrássy Izabella lovaskultúra-oktató is támogatja Virágot.

Tavaly novemberben ismerhették meg olvasóink Nyári Virág, a Kerekegyházán élő, neuroblastoma négyes stádiumú gyermekkori rákbetegséggel harcoló kislány történetét. A 9 éves kislány egyszer már majdnem legyőzte a szörnyű kórt, mely 3 éves korában tört rá először. Akkor – mivel itthon az összes terápiás lehetőséget kimerítették már – szülei úgy döntöttek, hogy Bécsben kezeltetik tovább.
A bécsi kezelés jó eredményekkel kecsegtetett, azonban néhány hónapig tartó tünetmentes időszak után Virág betegsége kiújult. – A négyes stádium azt jelenti, hogy mire felfedezték nála a betegséget, már áttéteket képzett a daganat. Először a veséjének egy részét távolították el, majd saját donoros csontvelő-transzplantáción esett át. Miután két éve egy kontrollvizsgálaton kiderült, hogy a betegség visszatért, akkor a világ legkeményebb kemoterápiáit kapta, majd egy idegen donoros csontvelő-transzplantáció és újabb terápiák sora következett – sorolta korábban nagy vonalakban az átélt borzalmakat Virág édesapja, Nyári József.
„Mesés” lélekgyógyulás
A kislány most az utolsó blokkterápia előtt áll. Február végén utazik Bécsbe a család. Egy lovardában találkozunk újra: Virág Mese hátán ül, édesapja az ajtóból nézi „óriássá nőtt” lányát.
– Korábban gondolni sem mertem erre a pillanatra, mindig csak az éppen aktuális kezelés túlélése volt a cél. Meg persze az, hogy egyáltalán kijussunk Bécsbe, mert anyagilag is rendkívül megterhelő a kezelések sora – mondja József. – Az, hogy az utolsó kezeléseket így végig tudtuk csinálni, kizárólag a Petőfi Népe és a baon.hu olvasóinak köszönhető. A novemberben megjelent cikk után rengeteg segítséget kaptunk. Összegyűlt annyi pénz, hogy eddig tudtuk a terápiákat és a bécsi utakat fedezni. Soha nem fogom tudni megfelelően megköszönni az embereknek ezt a példátlan összefogást – mondja hálától csillogó szemmel József.
– Virágnak nem csak a testét, a lelkét is rendkívüli módon megviseli ez a betegség. Igazi örökmozgó, imádja az állatokat, kisebb farmot rendeztünk már be otthon. Az, hogy most – hála Izabellának – itt lehet és lovagolhat, óriási töltést ad neki. Van mit várnia – mondja József, miközben lesi Virág minden mozdulatát.
Nem volt kérdés, hogy segítek, amiben csak tudok
– Fa vagy, és fúj a szél. Hogy csinálnak a fák, amikor fújja őket a szél? – kérdezi Andrássy Izabella lovaskultúra-oktató, miközben a Virággal nyugton lépdelő Mese mellett sétál a fedett lovardában. Virág magasra nyújtja a kezeit, dől egyet jobbra, egyet balra. Szakadatlanul mosolyog, és integet felénk.
– Családi hagyomány nálunk, hogy megpróbálunk segíteni, ahol tudunk – mondja Izabella, miután véget ért Virág lovas terápiája, és Mesét visszavezették a boxba. Novemberi cikkünk után, melyben olvasta: Virág nagy vágya, hogy lovagoljon, az elsők között jelentkezett, hogy a kislány álmai valóra válhassanak. Bértartásban vannak a lovai a
lovardában, de ingyen ajánlotta fel segítségét.
– Egy játékos állapotfelméréssel kezdtük meg a munkát, de előtte természetesen kikértük az orvosai véleményét is. Neki nagyon sok idegrendszeri sérülése van, ez a háromdimenziós mozgás pedig kiválóan stimulálja az idegpályák csatlakozásait. A lovas terápia nem arról szól, hogy neki fantasztikus lovasnak kell lennie, hanem hogy különböző játékos tornagyakorlatokkal, a nagyizmok átmozgatásával el tudjunk jutni a kisizmokig – tér ki a részletekre Izabella.
– Boldog vagyok, ha lovagolhatok, ez a legjobb a világon – mondja csillogó szemmel Virág, miután a lovaglás végén ajándék répacsemegét visz Mesének, és nagy-nagy öleléssel megköszöni Izabellának is az élményt.
Már merünk tervezni: segíteni akarunk az érintett családoknak
– A cikk megjelenése után – melyben Virág szerényen jelezte, hogy szeretne egy lovat – összefogott a lovastársadalom is, hogy segítsen – rázza fejét József, miközben játékosan-mosolyogva néz lányára. – Látjuk, hogy mind fizikálisan, mind mentálisan rengeteget segít a gyógylovaglás Virágnak. Úgy néz ki, hogy az egyik fő segítőnk néhány hónapon belül megajándékozza Virágot egy lóval, „aki” nem csak a barátja lesz, de segít neki a felépülésben is. Izabella vállalja, hogy tanítja majd ezt az állatot, hogy egy igazi terápiás ló váljon belőle. Már elkezdtük a tanyán építeni azt az istállót, ahol – ha én is kitanultam már a mesterséget, és meglesz a megfelelő anyagi fedezetünk – tartani fogjuk, addig azonban a lovarda tulajdonosa, B. Tóth Feri bácsi megengedte, hogy itt legyen – vázolja a terveket József.
– Ha megvalósul ez az elképzelésünk, akkor az érintett családoknak is segíteni akarunk: a beteg gyerekeknek ingyenes lehetőséget biztosítunk majd arra, hogy a tanyánkon bármikor lóra üljenek; hogy a természetben legyenek; hogy megismerkedhessenek más állatokkal is. A szakértők is ezt mondják, és hát Virágon is látjuk, hogy mennyit segít neki a felépülésben a ló és más állatok közelsége. Innen már nincs visszaút: ha eddig eljutottunk, akkor Virágnak teljesen – testileg-lelkileg – meg kell gyógyulnia. Nekem, nekünk meg kötelességünk, hogy valamit visszaadjunk abból a rengeteg szeretetből és segítségből, amit kaptunk – azoknak, akiknek szükségük van rá. Mert segítség nélkül mi sem mentünk volna semmire – mondja József. Forrás: Baon.hu

Posted on Hozzászólás most!

Hővel elpusztítható az agytumorsejt

Az első állatkísérletek tanúsága szerint sikeresen pusztítottak el hővel agytumorsejteket. A Rice Egyetem biomérnökei és a Baylor Orvostudományi Egyetem illetve a Texas-i Gyermekkórház kutatóorvosai hajtották végre a kísérleteket.
A tesztekben ún. nanoshelleket, olyan nanorészecskéket alkalmaztak, amelyek a fényt hővé alakítják és ennek segítségével képesek elpusztítani az agytumorsejteket. Ezzel a módszerrel elkerülhetőek a gyógyszerek és a röntgen-terápia nemkívánt mellékhatásai.
A nanoshell terápiában részesült állatok több mint felének nem voltak az agytumor kiújulására utaló jelei 3 hónapig a kezelés után. ”Ezek az állatkísérletek azt sugallják, hogy a nanoshell-terápia egy napon járható út lesz az agytumorok kezelésében.” – mondta Jennifer West, a Rice Egyetem Biomérnöki tanszékének igazgatója.
A kutatók nanoshell részecskéket injektáltak az egerekbe, majd 24 órát vártak, hogy a nanorészecskék felhalmozódjanak a tumorokban. Ezután infravörös közeli hullámhosszú lézerfénnyel világították meg a tumorsejteket. A nanoshell részecskék hővé alakították a lézerfényt, amely megölte a tumorsejteket. Mind a hét egér válaszolt a terápiára, de háromban kiújult a daganat. A többi négy legalább 90 napig tumormentes maradt.
A kutatás eredményei online olvashatók a Journal of Neuro-Oncology legújabb számában.

Posted on Hozzászólás most!

A medúzák segíthetnek a rák diagnosztizálásában

A tudósok szerint a medúzák testében található világító sejtek segíthetnek abban, hogy azokat a tumorokat is felfedezhessék, amelyek mélyen az emberi testben rejtőznek, és amelyeket a jelenlegi szűrőberendezésekkel nem láthatnak. A vizsgálat során a zöld fluoreszcens proteineket (GFP) használták, amelynek köszönhetően az állatok világítanak a sötétben.
A york-i egyetem Yorkshire Rákkutató Laboratóriumának munkatársai fejlesztették ki a technológiát, amelynek köszönhetően a rákos sejtek a test bármely pontján felfedezhetőek. Norman Maitland, a csapat vezetője elmondta: véleménye szerint az új módszerrel forradalmasíthatnák számos daganatos megbetegedés diagnosztizálását.
Maitland hozzátette: a test mélyén rejtőző daganatokat nagyon nehéz észrevenni a korai szakaszokban. Márpedig a sikeres gyógykezelés elengedhetetlen feltétele, hogy a betegséget korán diagnosztizálják – írja a BBC.
A módszer az amerikai kémikus, dr. Roger Y Tsien munkájának továbbfejlesztése, aki 2008-ben Nobel-díjat kapott azért, hogy a medúzák testében található kocsonyás anyagból kivonta a GFP-t. Ezekre az eredményekre támaszkodva érték el a kutatók, hogy a proteinek akkor kezdenek el világítani, ha rákos sejt közelében vannak.

Posted on Hozzászólás most!

Élő rák automatából

Élő rákot árusító automatákat helyeztek ki Kínában, a plusz öt fokon tárolt állatok a hidegben elalszanak, de életben maradnak.
A sanghaji szőrös rák igen kedvelt csemege a távol-keleti országban, az automaták, amik egyelőre Nancsing városának metróállomásain találhatók, három méretben árusítják őket.
– Az emberek először szkeptikusak voltak, féltek, hogy a rákok elpusztulnak bedobozolva az automatában, s mivel csak frissen fogyaszthatók, ezért döglötten veszélyesek lehetnek – mondta az automatákat üzemeltető cég szóvivője. – De a pontosan beállított 5 Celsius fokon az állatok hibernált álomba merülnek, és nem pusztulnak el, csak a konyhai feldolgozás során.
Az automatáknak egyre nagyobb a sikerük, ráadásul, aki talál egy döglött példányt, az három friss, élő állatot kap ingyen cserébe.

Posted on Hozzászólás most!

A kislány haldoklásában társ volt a kutya

“16 éves lány vagyok. Nemrég derült ki, hogy egy ritka halálos betegségem van…”

Másfél éven át marcangolta a gyilkos kór a bajai Gergely Alexandra testét, ám a lelkét nem adta a büszke és bátor kamasz. Haláltusájáról internetes naplót vezetett, édesanyja könyvet írt róla.
Meghalt, mégis diadalt aratott a rettegett kór felett Gergely Alexandra. A bajai lány 15 éves volt, amikor megállapították, hogy Ewing-szarkómában szenved, s a kamasz ahelyett, hogy elfordult volna a világtól, internetes naplót vezetett gigászi küzdelméről. Őszintén írt érzéseiről, állapota hullámvasútszerű változásairól, apró örömökről és óriási szenvedésekről.
A lábfájással kezdődő tünetekről kiderült, komoly betegség támadta meg a kamasz szervezetét. Kemoterápia, őssejtbeültetés és sugárkezelés várt az ifjú szépségre, ami fizikailag és lelkileg is meggyötörte. Küzdelmében és szenvedéseiben együttérző támasza volt a kutyája. Bejegyzéseit kor- és sorstársai mellett ezrek olvasták és olvassák országszerte, naplójához közel ötvenezer hozzászólás érkezett eddig. Orvos édesanyja és édesapja kezdettől támogatták Szandra blogját, a lány elhunyta óta is írják és gondozzák.
– A blog egy hagyaték. Átértékelő hatással bír. Mind a mai napig kapok köszönő leveleket, amelyekben betegek hálálkodnak, amiért erőt tudtak meríteni a lányom soraiból – meséli dr. Gergelyné dr. Tóth Éva, aki elhunyt gyermekének tett ígéretét megtartva könyvet írt Alexandráról. – Felért egy pszichológiai gyógykezeléssel a SZASZ – Ewing-kór a Young korban papírra vetése. Már nem sírok, hiszen van még két gyermekem, akikről gondoskodnom kell. Bár Szandra fizikailag nincs közöttünk, mégis velünk van. Utolsó kívánságát teljesítve hamvait a Maldív-szigetek sekély vízében szórtuk szét. Így, hogy a férjemmel mindketten orvosok vagyunk, még nehezebb volt végignézni a küzdelmét, hiszen tudtuk, min megy keresztül. Mindent megpróbáltunk, amit csak lehetett.
A példaértékű életet és küzdelmet folytató lány nevét viselő alapítvány Szandrához hasonló hétköznapi hősöket tüntet ki, és Ewing-szarkómásokat támogat, többek közt a szimpatizánsok által nyújtott egyszázalékos adófelajánlásokból. Részlet Szasz naplójából ewing.blogol.hu
2005. 10. 02. 2005. augusztus 10-én derült ki, hogy daganatom van. A kezelésem 21 naponként ismétlődő kemoterápiás kezelésből áll. Nem is tudom, hogy melyik a rosszabb, a kezelés vagy az utána következő mellékhatások.
2005. 11. 18. Gyenge vagyok, de remélem, holnapra már jobban leszek, mert szeretnék emberek közé menni és „élvezni az életet”.
2006. 02. 19. Őssejt-transzplantáció. A 2. héttől egy steril boxban leszek, igen szigorú szabályok között. A mellékhatások igen kellemetlenek, ezeket kell túlélni.
2006. 03. 05. Lillafüredre mentünk(…) A csodák tavába pénzt is dobtam, hogy teljesítse kívánságomat, amit nem nehéz kitalálni. Hazafelé útba ejtettük még a miskolci Avas-kilátót. Meg voltam elégedve magammal, hogy fel bírtam menni 85 lépcsőn.
2006. 04. 20. A 17. születésnapom Ma reggel 8-kor indultam Szegedre és 10 órára már tudtam is a vérképem remek eredményét! (Fvs: 5200, Hgb: 118, Htk: 35,Tcita: 22 000) Ez azt jelenti,hogy a fehérvérsejt- és vörösvértestszámom már szinte normális,a trombocitáim pedig beindultak!
2006. 08. 25 A legjobb hírem, hogy híztam, elértem a bűvös 40 kg-ot!
2006. 10. 26. Nagyon nehéz most írnom… a PET CT eredménye több helyen is mutat pozitív eltérést a csontban. A szegedi orvosaim sem biztatnak sok jóval. Akinek van valami ötlete az alternatív gyógymódok terén, az megírhatja, mert úgy tűnik, hogy az orvostudomány is véges…
2006. 12. 06. A fájdalommal nehéz együtt élni! Minden este imádkozok, hogy jobban legyek és meggyógyuljak!
2007. 02. 07., 11.53, szerda Hihetetlen szenvedés és küzdelmek után éjszaka 1 órakor Szasz meghalt.

Ewing-szarkóma: A James Ewing orvosról elnevezett, főként gyermekkorban jelentkező rosszindulatú daganat a második leggyakoribb, csontokból kiinduló rák, de a lágyrészekben is kialakulhat. Kiváltó oka nem ismert, tünetei között szerepel a csonttörés, duzzanat, gyulladás vagy láz. Évente hat-nyolc új gyermeket kezelnek ezzel a betegséggel hazánkban – írja a házipatika.hu

Posted on 1 hozzászólás

A kutyák rákos megbetegedései

Farkas-ősre vezethető vissza a kutyák rákos megbetegedése. Egy kiterjedt kutatás azt mutatja, hogy a kutyák fertőző, rákos megbetegedése több mint 200 éves és valószínűleg farkas őstől származik.
A kutyák egyik szaporodás útján terjedő, fertőző rákos megbetegedésének valószínűleg megvan a gyökere. A kiindulópont egy farkas vagy kutya, mely több mint 200 évvel ezelőtt élt Ázsiában. A betegség a jelek szerint a múltban sokkal agresszívebb volt. Ez szokatlan, mivel a legtöbb rákfajta az idő előre haladásával lesz agresszívebb. Ha a kutatók rájönnek, a betegség hogyan és miért vált kevésbé halálossá, azzal segíthetik a rákos megbetegedések kezelését.
A legtöbb rák akkor alakul ki, amikor az élőlény saját sejtjei kontrollálatlanul növekednek. Ám a kutyák nemi úton terjedő rákos megbetegedése tumorsejtekkel terjed, melyek egyik állatról a másikra vándorolnak szex közben. A betegség a pofát és a nemi szerveket támadja meg, ám rendszerint néhány hónap alatt eltűnik.
A kutatók azt gyanították, hogy a beteg sejtek egyetlen állattól származnak. A rák ma már számtalan kutyát érint Japánban, Amerikában, Európában, Kínában, a Távol-Keleten, a Közel-Keleten és Afrika egyes részein. Claudio Murgia londoni kutató és csapata megvizsgálta 16, egymással kapcsolatba nem került kutya tumorsejtjeinek DNS-ét. A kutyákat Indiában, Olaszországban és Kenyában kezelik a rákkal. Robin Weiss vírusszakértő szerint kiderült, a daganatok nem az egyes kutyákhoz tartoznak, mert genetikailag különböznek a gazdatesttől.
A tumor eredetének kiderítésére, a csapat több mint 400, 85 különböző fajtából származó kutyát vizsgált meg. A rákos DNS leginkább a modern farkasok DNS-éhez hasonlított. Emellett kapcsolatot fedeztek fel az olyan ázsiai kutyákkal, mint a shih-tzu. A kutatók számba vették a farkas és a rák genetikai differenciáit ahhoz, hogy kiszámíthassák, a tumor mikor vált el eredeti gazdatestétől. Az eredmények szerint a tumor maga legalább 200 éves.
Az elmúlt 30 év kutyái rákos megbetegedéseinek vizsgálata – a mintákat lefagyasztották és 7 különböző országból gyűjtötték be – azt mutatta, hogy a tumor valamikor sokkal agresszívebb volt. Murgia szerint, ha ki tudják deríteni, mi volt ennek oka, akkor talán hasonló transzformációt érhetnek el az emberi rákos megbetegedésekben is.
Ha a kutyák rákos megbetegedésének jelenlegi verziója megfertőz egy új egyedet, kiválaszt egy olyan kémiai összetevőt, mely gátolja a kutya immunrendszerét, így a gazdatest képtelen védekezni. Ám néhány hónap elteltével a kutya immunrendszere általában kitúrja a betolakodót.
A többi fertőző rák sokkal agresszívabb. A fertőző pofatumor, mely jelenleg a tazmániai ördögök – Sarcophilus harrisii – populációját sújtja, egyes populációk 90 százalékát pusztította már el, mivel ezen állatok belterjesen szaporodnak, így a rák már sokkal jobban hasonlít gazdatestéhez. Emiatt az immunrendszer nehezebben ismeri fel a betolakodót. A humán tumoroknál nem a fertőzés a betegség fő forrása. Bár az emberek is elkaphatnak rákos betegséget, ha tumoros szervet ültetnek szervezetükbe és immunrendszerük gyenge, sőt elvileg AIDS-es beteg is elkaphatja a rákot nemi érinkezés közben, ám ilyen esetekre eddig nem volt példa.