Posted on Hozzászólás most!

Kutyák szexuális viselkedése

Az élet örök forgószínpadán a tavasz az udvarlás, a szerelem, az utódok nemzésének időszaka. Így van ez, mióta világ a világ. A növények megalkották a virág csodáját, a halak, a madarak, a hüllők pazar „nászruhát” öltenek, ha üt a szerelem órája. Vajon miképpen történik ez a kutyáink esetében?
Nos, ami a szexuális viselkedést illeti, ebben rendkívüli különbség mutatkozik a kutya és őse, a farkas között. Természetes körülmények között a farkas falkában a szerelem egy egész életre szól: a hím és a nőstény párt alkot. Kutyáink között viszont semmi néven nevezendő tartós nemi elkötelezettség, azaz amolyan „házasságféle” nem létezik. Igaz, a szuka gyakran válogat, személyes párválasztási ízlése van, ám a kan, bármikor, bármelyik tüzelő szukával kész párzani!
Arra a kérdésre, hogy a kutyák a farkassal ellentétben miért poligám természetűek, nehéz válaszolni. Mivel a kutyák nemi vonzalmának legfőbb tényezője a szag, s az a szagos anyag, amely fölkelti a kan érdeklődését a szukában sokkal korábban termelődik, mintsem az a párzásra valóban fogékonnyá válna, a kan már jóval korábban nem tágít mellőle. A szexuális „előjáték” – ugyanúgy, mint a farkasok között – tulajdonképpen azzal az időszakkal kezdődik, amikor a szuka már vonzza a kant, de még elutasítja a párzást. Azok az élettani változások tehát, amelyek a szexuális befogadásra késztetik a szukát, a folyamatos társas viszony alapjai lehetnének. Hasonlóan az a körülmény, hogy a valódi fogékony időszak is legalább néhány napig, de néha hetekig is eltart, úgy hogy a szexuális viselkedéssor újra meg újra megismétlődhet.
Többek szerint csupán a párzást követő, a párokat szétválasztó emberi beavatkozás az oka annak, hogy nem alakul ki erősebb kapcsolat a kan meg a szuka között, úgy, mint a farkasok vagy akár a vadkutyák és a pária ebek körében. A lakásban vagy a kennelben élő szuka ugyanis általában csak a tenyésztésre kiválasztott kan otthonában találkozik „párjával”, és ez biztosan zavarja őt. Azt azonban tudományosan még nem vizsgálták, hogy az amúgy szabadon élő falusi kutyát mennyire zavarja embergazdája a tartós szexuális kapcsolat kialakításában.
Más tekintetben is eltér a kutya szexuális viselkedése a farkasétól. A szuka évente nem egyszer, hanem kétszer tüzel. A kan egész éven át képes párzani, ha akad párja. A szabadon élő falun élő kutyák napi ellenőrző kőrútjukat végezve találnak egymásra. Amennyiben a kan ilyenkor tüzelő szuka vizeletével megjelölt helyre bukkan, ő is „megjelöli” ugyanazt a helyet és, ha a szuka párzási időszaka eléggé előrehaladott, vagy el sem mozdul onnan, vagy pedig követi a lebilincselő szagnyomot. Ahol sok kutya mozog szabadon, gyakran látni kanok nagy csoportjait, amint félre nem érthető szándékkal az ivarzó szuka lakóhelye körül gyülekeznek.
A párzás előtt- együttfutás! A kannak a párzást megelőző viselkedése eléggé változatos. Először úgy közelíti meg a szukát, hogy szaglássza annak nyakát és fülét, majd a farka tájékát. A szuka vagy nyugodtan tűri a közeledést, vagy s ez a gyakoribb, futásnak ered. A kan ilyenkor szorosan követi őt: ezt a sajátos viselkedésformát „együttfutás”-nak nevezik. E játékos megközelítés után jellegzetes pózt vesznek föl: két mellső lábukat behajlítják, farukat fölemelik, majd ismét normális helyzetbe egyenesednek ki. A kan olykor a szukához dörgölődzik, vagy partnere hátára helyezi egyik lábát.
A hajlandóságot mutató szuka egy idő múlva félrecsapva farkát jelzi, hogy kész a szexuális aktusra. A kan. amely csak erre várt, mellső lábával megragadja a szuka combját, hátulról ráhág, s végrehajtja a párzást. A konkrét aktus rendszerint csak néhány percig tart, ám a kan és a szuka még utána is egy ideig szorosan összekapaszkodva áll. Ha a próbálkozás valamilyen okból nem sikerül, elsősorban a kan sínyli meg azt: bátortalanná, sőt párzó képtelenné válhat.
A különféle kutyák, kutyafajták persze nem teljesen egyforma „szabályokat” követve tesznek eleget fajfenntartó ösztöneiknek. Az említetteken kívül is meghatározóan módosítják szexuális viselkedésüket az egyéni adottságaik, például életkoruk, a többi kutyával való társas kapcsolataikban betöltött helyzetük (alá- és fölérendeltségük), továbbá a környezetük.
A szex és a rangsor
A szuka és a kan szexuális reakcióinak elsődleges közvetítői a szaglási és tapintási ingereket felvevő szervek. A látás és a hallás itt nem fontos: a teljesen vak kanok és szukák is normálisan pározhatnak. Több szakember ír olyan szukákról, amelyek születésüktől fogva vakok és süketek, s mégis rendesen párosodtak, s minden nehézség nélkül fölnevelték kölykeiket.
Mikor válik egy szuka ivaréretté, az főként fajtájának az adottságaitól és egyéni öröklött tulajdonságaitól függ. Például a beagle és a német juhászkutya korábban, az agarak általában később érik el a serdülőkort. Néhány fajtának, például a chow-chow-nak a kannak korábban képes a párzásra, mint a szuka. Másoknál meg ellenkezőleg, a szuka érik be előbb. A fajták közötti „házasság”-nak általában nincs elvi akadálya, egyedül a saluki (perzsa agár) egyedei nem mutatnak érdeklődést más fajták ellentétes nemű példányai iránt.
Az alá- és fölérendeltségi viszonyoknak a szexuális viselkedésre tett hatása leginkább a kan és a szuka közötti kapcsolatban érvényesül. A sikeres párzás feltétele ugyanis az, hogy a szuka megengedje a kannak, hogy az ráhágjon, s hogy ő az aktus alatt nyugodtan álljon. Ha a szuka túlzottan a kan fölött áll rangban, az – hiába tartozik az „erősebb nemhez” – közelíteni sem mer hozzá. A rangsornak abban is szerepe van, hogy a ranglétra tetején álló kan elmarhatja vetélytársait a tüzelő szukák mellől. Ilyen rangsor persze csak a szabadon tartott kutyák között alakulhat ki. A tenyészetben ennek csak a csoportosan tartott kutyák között van szerepe.
A kan nagyon érzékeny az ismeretlen környezetre, s ez a körülmény határozottan gátolhatja szexuális tevékenységét, ezért általában a szukát viszik a kan otthonába. Ismerős személy jelenléte némi segítséget jelenthet a kannak különösen akkor, ha szuka túlságosan félénk. A tenyésztők általában segédkeznek a fedeztetéskor, de ez csak akkor könnyíti meg valóban a párzást, ha már hosszabb időn keresztül hozzászoktatták a kant ahhoz, hogy ilyenkor elfogadja az ember jelenlétét.
A farkas monogám! A kutya poligám!
Az egyes állatok szexuális kapcsolatainak időtartama a legkülönbözőbb lehet: pár perctől (rovarok nászrepülése) néhány órán át (bizonyos rágcsálók) akár több napig is tarthat (háziasított fajok).
Sok emlősfaj szexuális viselkedése jóval tovább tart, mint ahogy azt a termékenyítés szükségessé tenné. Nyilvánvaló, hogy náluk a „szex” a társas kapcsolatok stabil tényezője, elősegítője. A nőstény farkas ivarzási ciklusa például akár 5-6 hétig is eltarthat, s ez alatt sűrűn lép szexuális kapcsolatba partnerével. A párválasztás egyébként farkasok között egyszerűen közeledés kérdése, hacsak nincs egyszerre több hím a közelben, mert olyankor vad verekedések törhetnek ki a nőstényért. A kialakult pár viszont sokáig együtt marad, azaz a farkas monogám! Természetes körülmények között a hím és a nőstény párt alkot.
A kutyák között ellenben semmiféle tartós nemi elkötelezettség, azaz amolyan „házasságféle” nem létezik. A szuka ugyan gyakran válogat, személyes párválasztási ízlése van, ám a kan bármikor, bármelyik tüzelő szukával hajlandó a párzásra. A kutya tehát poligám! Igaz, sokak szerint csupán a párzás után a párokat szétválasztó emberi beavatkozás az oka annak, hogy nem alakul ki tartósabb kapcsolat a kan és a szuka között.
Dr. Szinák János

Posted on Hozzászólás most!

A farkastól örökölte apportkészségét

A kutya előszeretettel hozza-viszi a helyén összegyűjtött „kincseit” (labda, csont, kefe, kesztyű, stb.). Számára a kedvenc tárgy megkeresése, megragadása, és hurcolása teljesen természetes. Az apportozás az eb veleszületett zsákmányszerző ösztönén alapul, az ember részére viszont az szükséges, hogy megfelelő keretbe szorítsa ezt hajlamot.
A farkasok hosszas hajsza után ejtik el prédájukat, vagyis zsákmányoló ösztönüktől vezetve vadásznak. Ha a képzetlen eb elkap egy vadnyulat, először eltöri a nyakát, utána minden valószínűség szerint a szájába veszi, és zavartalan helyre hurcolja, ahol felfalja. Tehát az apportozás genetikailag rögzített a kutyánál, éppen ezért nem lenne épelméjű az az egyed, amelyik – hasonló körülmények között! – másként cselekedne, ezért a tárgyelhozás tanításánál el kell terelnünk ettől a vadászszenvedélyétől.
Az apportozás tudománya a kutyánál öröklődik, csupáncsak a gyakorlati igényekhez kell igazítani ezt az adottságát. A különféle tárgyak „megszállott” cipelése az erre a célra kialakított fajták (retrieverek, vizslafélék, stb.) vérében van, és e tekintetben – kétséget kizáróan – verhetetlenek! Ezek a kutyák vérbeli specialisták, az apportozás területén nem ismernek lehetetlent, a lövés után megkeresik a vadat, és mindenképpen a vadászhoz viszik.
Valamelyest más a helyzet az őrző-védő (airedale terrier, boxer, dobermann, óriás schnauzer, német juhászkutya, rottweiler, tervueren, malinois, stb.) fajtáknál, náluk ugyanis az apportozáshoz számos más gyakorlat is társul.
A szabályos apportozás azt jelenti, hogy a „tanítványnak” az eldobott tárgyat – nem pedig azt, amit éppen megtalál! – kell odahoznia, és utasításra vagy anélkül letegye. Ahhoz, hogy helyes irányba fusson, többnyire nincs másra szüksége, mint egy pillantás a gazdára, illetve a karlendítés irányának megfigyelésére. Rövid időn belül hallja a tárgy leesését a talajra, valószínűleg a mozgásirányt a hanghoz kapcsolja, és ily módon kondicionálódik. Soha ne a kutya szabja meg az elhozás idejét, ezt mi határozzuk meg. Ne kiáltsunk ki válogatás nélkül minden tárgyat apporttárgynak. Ugyanis kedvencünknek pontosan kell tudnia, mit szabad apportoznia, illetve mit nem, mert ellenkező esetben semmi sem lesz „tiltott” tárgy a számára.
Mivel a legtöbb kutya általában gazdája kedvében kíván járni, nagyon fontos tudtára adnunk, hogy a jól végzett munkájáért elégedettek vagyunk vele. Amikor igyekszik eleget tenni parancsunknak, dicséretet vár ezért. Ha nem is hajtotta végre teljes megelégedésünkre a parancsot, akkor is megérdemli a dicséretet, hogy mindent megtett ennek érdekében. Valahányszor látja milyen elégedettek vagyunk teljesítményével, legközelebb még jobban igyekszik.
A feladat gyakorlása közben sohase legyünk ingerültek, mert a kutya észreveszi, ez pedig nem ösztönzi, inkább gátolja, mivel nem tudja mire vélni indulatunkat. Amennyiben elkedvetlenítjük, ezzel egyszersmind elnyomjuk zsákmányszerzési hajlamát, és ez a további feladatok okítását is negatívan befolyásolja. Melyek ezek a gyakorlatok?
Kezdjük az engedelmességgel, helyesebben a kutya irányíthatóságával, de ide tartozik a tárgyelhozásnál elengedhetetlen néhány egyéb feladat végrehajtása is. Ha vizsgaszabályzat alapján történik az apportozás, akkor előzőleg az alábbi gyakorlatokat szükséges tudnia a kutyának:
• A gazda lába melletti ülést,
• a bejövetelt,
• a gazda előtti ülést,
• az apporttárgy átadását,
• a gazda bal lábához történő beállást, és leülést.
Felesleges hangsúlyozni, ha a kutya nem ismeri a felsorolt gyakorlatokat, akkor az apportozást sem, legalább is abban a formában nem, melyet a vizsgaszabályzat előír és megkövetel.
Az ügyességi jártasság megléte – melyet az engedelmességben összekapcsolunk az apportozással – a különböző akadályok leküzdésére. Itt sok esetben azzal segítünk, hogy kihasználjuk a tanítványunk zsákmányszerző hajlamát, miközben fokozzuk az átugrásra irányuló kedvét. Sokkal könnyebben vesszük rá a kutyát az akadály leküzdésére, ha azon keresztül előzőleg olyan tárgyat dobunk át, melyet apportozás céljára rendszeresen használunk.
Az előreküldés tanításánál ugyancsak gyakran alkalmazzuk a tárgy behozást. Habár e gyakorlat megtanításának nem ez az egyetlen lehetősége, mégis egyike a legmegbízhatóbb módszernek. Hozzáteszem még, hogy a kutya egyéb speciális kiképzésénél (eltűnt személy keresése, kábítószer felkutatása, stb.) sok esetben az apportozás ismerete nélkülözhetetlen segédeszköz a kutyánál.
A nyomkövetés ugyancsak az eb veleszületett képessége. Egyes-egyedül arra kell szorítkoznunk, miként használjuk fel ezt a képességét a saját céljainkra. Az őrző-védő fajták esetében nem követeljük meg, hogy vadcsapát kövessen, ezért az apporttárggyal helyettesítjük a „prédát”, legfőképp a nyomkövetés tanításának a kezdetén. Természetesen ez sem egyetlen módja az okításnak, de bevált gyakorlat, sőt sűrűn alkalmazott fogás. Ha a kutya a nyom végén megtalálja az általa ismert tárgyat, többnyire felkapja, és elviszi, mint saját zsákmányát. A következő alkalommal még nagyobb érdeklődéssel követi a szagnyomot. Vagyis, ha a tanítványunk a zsákmányolási hajlama miatt hozza el az eldobott tárgyat, akkor ugyanez történik a nyomkövetés során is, így ebben az esetben, amikor az ember által lefektetett szagnyomot követi, ugyancsak a préda utáni vágy hajtja.
Hasonló a helyzet az őrző-védő munkánál is. A kutya utolérve a segédet, elkapja, és erős szorítással igyekszik megtartani a „szerzeményét”. Bizonyos vagyok abban, ha módjában lenne a „segédet” apportozni, akkor meg is tenné ezt.
Dr. Szinák János

Posted on Hozzászólás most!

Dr Szinák János

Dr. Szinák János állatorvos, kinológus, számos kutyás könyv írója. A bűnügyi technikában is érdemei vannak: Katona Géza professzor, aki a BM Kriminalisztikai Alosztályt vezette, először a nyomozó kutyavezetők, majd a bűnügyi technikusok országos szakmai irányítói beosztásába hívta meg az állatorvos végzettségű dr. Szinák Jánost. Szinák doktor tevékenységének köszönhetően a nyomozókutyák szerepe felértékelődött. A szagazonosítás elfogadott eljárássá vált. Ekkor épültek ki országszerte a szagbankok. Elmondása szerint volt olyan időszak, amikor 13.000 nyomozókutya-igénybevételből az eredményesség 90 százalékos volt.
Könyvei: A kutya ezer arca, A csodálatos német dog, A kutya hétköznapjai, A német juhászkutya, A világ kutyái, Barátunk a boxer, Ismeri Ön a kutyáját, Őse a farkas, A csodálatos német dog, Az ezerarcú német juhászkutya, Őse a farkas, Macskakalauz, és sorolhatnánk…

Posted on Hozzászólás most!

A kutyakiképzésről általában

A kertes házak őrzésére és sportkiképzésre egyaránt a nagy termetű fajták egyedei a legalkalmasabbak, így hát van kereslet a német juhászkutyák, a boxerek, a dobermannok, a rottweilerek, a belga juhászkutyák, az óriás schnauzerek, és a német dogok iránt.
Társas együttlétükkor ezek a kölykök rendkívül játékosak, ennek során alakul ki a falkában elfoglalt helyük. Az emberrel való érintkezésük nyomán az a képzetük támad, hogy az ember ugyanolyan falkatárs, mint saját fajtársaik.

Egy éves kor körül kifejezetten örömüket lelik az ellenszegülésben, s gyakran egyszerűen nem szándékoznak szót fogadni. Hogyan kerüljük ezt el? A válasz könnyű: kiképzés útján!
A jó nevelés egy egész életre bevésődik a kutyába, de a helytelen is! Engedjük, hogy a kölyök kitombolja magát, így egészségesen, erőteljesen fejlődhet, és az igazi kiképzés csak az első életév betöltése után kezdődjön el. Ott, ahol a gazda a tanítás során csak erőszakkal és kényszerrel botladozik előre, biztosan zsákutcába jut. Biztosabb eredményt ígér, ha a fiatal kutyában rejlő ösztönöket használjuk ki. A durva erőszak félelmet és kedvetlenséget vált ki nála, és kárt szenved a gazdával szembeni bizalom is. Az örömmel dolgozó eb mindig a legtöbbet fogja teljesíteni.
Játékos ösztön magában rejti azt a lehetőséget, hogy nagyobb fáradtság nélkül hajtassunk végre vele csaknem minden alapvető gyakorlatot.
Az elhozási hajlam (apport) előfeltétele a nyomkövetési kedvnek, amely már 8-10 hetes korában megvan a kutyában. Nagyon fontos, hogy a nyomkövetés tanítása érdekében megtartsuk ezt a zsákmányolási ösztönt.
A kiképzés semmiképpen sem jelent csupán játékos tanítást. A játékosság arra kényszeríti a kutyát, hogy kezdetben “bolondozva” hajtsa végre azt, ami tőle kívánunk. Kizárólag fokozatosan alkalmazzuk a kényszert akkor, ha a kutya egyszer már felismerte azt, hogy mit várunk tőle. Semmi néven nevezendő nevelés nem nélkülözhet bizonyos kényszert. A helyes viselkedés ösztönzéseként, a dicséretet és a büntetést alkalmazhatjuk.
Egyetlen kutya sem fogja kifogástalanul végrehajtani a tőle elvárható összes gyakorlatot, ugyanakkor egy bizonyos területen csaknem minden eb tud valami különlegeset teljesíteni. A nagyon elfoglalt emberek gyakran bíznak meg más személyt kutyájuk kiképzésével. Ennek igazán sok értelme nincs, hiszen többnyire a kiképzőnek fog engedelmeskedni, a gazdának sajnos nem! Ezért kell magunknak foglalkozni a kutyánkkal, így megtanuljuk az alapkiképzés gyakorlatait. Egy nagytermetű kutya felett csak úgy lehetünk úrrá, ha tanítványunk szívesen engedelmeskedik. Ha az engedelmesség tanítását elmulasztottuk, akkor jóval nehezebb a dolgunk. Ilyenkor szinte elölről kell kezdenünk a kiképzést. Amennyiben csalódásra is sor kerül, ne veszítsük el lélekjelenlétünket, hanem gondoljunk arra, hogy előbb-utóbb sikerül.
Ősidők óta él benne vad őseitől örökölt falkaösztön (a közösségi hajlam), de a harc árán kialakult rangsort is magáévá tette. A falka élén mindig a falkavezető áll. A falka minden tagja pedig engedelmeskedik neki. A falkavezető kutya helyére a falkavezető ember került. Amennyiben helyt akarunk állni, legyünk képesek arra, hogy alárendeltségre kényszerítsük kedvencünket. Meg kell tanulnia, hogy lemondjon mindenről, ami számunkra nem kívánatos, és megtegyen mindent, amit kívánunk tőle. Előnyös, ha a kutya jól nevelt, illetőleg jól kiképzett. Semmi sem olyan értékes nála, mint az engedelmesség, és a megbízható éberség.
Miként az ember, úgy a kutya is érez örömet, gyűlöletet, szeretett, barátságot, a szerint, ahogyan egy bizonyos dolgot érzékelt, illetve átélt, és ennek megfelelően állítja be magát azzal a dologgal szemben. Ebből adódik az, hogy ha meg akarjuk tartani kedvencünk munkában tanúsított örömét, úgy nem szabad soha olyan kellemetlen érzést kelteni, amelyre azonnal visszaemlékszik, mihelyt tőle a gyakorlat végrehajtását kívánjuk meg.
Érdemes megjegyeznünk: csaknem minden kutya szívesen tanul, hajtja végre az akaratunkat. Mindenekelőtt azonban magunk tanuljuk meg azt, amit tőle kívánunk, ne verjük meg őt saját ostobaságunk miatt. Míg a tanítványunk egész életén át arra törekszik, hogy megértsen minket, használjuk fel életünk egy kis töredékét arra, hogy mi is megértsük őt. Csak ekkor fogjuk szeretni, és benne értéket látni. Ha van szívünk és lelkiismeretünk, nem bánunk soha igazságtalanul a kutyánkkal.
A kutya nem olyan teremtmény, mint az ember, aki képes beszélni. De nem is gép, hanem lélekkel bíró lény. Nem tudja azt, hogy mi a jó, és mi a rossz. Érzi azonban az örömet és a bánatot, a vidámságot és a fájdalmat, mint ahogy mi is. Hibája is van, mint önnek és nekem. Tanulni akar, de szeretetre is szüksége van. Hamar felismeri, vajon a javát akarjuk-e? Ha veszélyben vagyunk, mellettünk marad. Minthogy a kutya őse a falka legerősebbjeinek engedelmeskedett, így mi is csak akkor imponálunk neki, ha féken tudjuk tartani. Nem helyes, ha egy gyenge ember igen kemény, erőteljes kutyát tart. Ha a kutya megharapja saját gazdáját, akkor az rendszerint annak jele, hogy az illető nem méltó hozzá.
Sajnos sok emberben nincs meg a szükséges erő és tehetség a kutya kiképzéséhez. Kiterjedt tanulmányozás és az ezen a területen nyert ismeretek ellenére is sikertelenség mutatkozik náluk. Ugyanakkor mások viszont, akik elméletileg jóformán egyáltalán nem foglalkoznak nevelési kérdésekkel, szép eredményeket érnek el.
Dicsérettel és feddéssel mértéket kell tartani. Nem szükséges az, hogy a kész kutya minden teljesítményéért jutalomban részesüljön ahhoz, hogy előtte a jó és a rossz fogalma tisztázódjék. Azt a felfogást, hogy a kutyának jutalomfalat formájában adott dicséret a legmagasabb elismerés bizonyítéka lenne, nem biztos, hogy helytálló.
Valamely felmutatott teljesítményért a kutyát kezdetben legalább is barátságos – “Jól van. Okos!” – szavakkal jutalmazzuk. Nagyon lényeges, hogy minden gyakorlás után jó egyetértésben váljunk el tanítványunktól. Emiatt a gyakorlat végén mindig olyan feladatot hajtassunk végre vele, amelyet nagyon könnyedén és szívesen visz véghez, s dicsérjük meg.
A keménységgel és a fenyítéssel nagyon takarékosan bánjunk. Mindig csak valamely nem kívánt cselekedettel kapcsolatosan büntessük meg tanítványunkat. Sohase alkalmazzunk fenyítést, ha nem vagyunk biztosak abban, hogy a kutya is felismeri a büntetés célját. Egy elkövetett csintalanság utólagos büntetésével kapcsolatosan a legtöbb esetben nem várhatjuk el tőle azt, hogy megértse annak okát! Azt a büntetést, amelyben a kutya részesül, a legtöbb esetben a gazda érdemli ki. Vagyis, ha nem tudom kényszeríteni tanítványomat valamilyen feladat végrehajtására, akkor helytelen bármilyen büntetésben részesítenem. Ugyanakkor, ha a fenyítés helyett az engedelmességi gyakorlatok bizonyos mennyiségével büntetem a kutyámat, akkor tudatom vele fölényemet és kívánságomat.
A kutya nem ismer emberi értelemben vett erkölcsöt, ezért nem is helyes fenyítésről, dicséretről beszélni. Azonban már annyira hozzászoktunk az állati lélek emberiesítéséhez, hogy ezek a kifejezésmódok egészen magától értetődőnek tűnnek számunkra. Az a tragédiája a kutyának, hogy emberi gondolatokat, erényeket és gyengeségeket feltételezünk nála. Amennyiben a kutya emberi értelemben okos lenne, úgy mindent megtenne, hogy az engedetlenség következményeit elkerülje.
Minden gazdának lebegjen szeme előtt, hogy nem szabad olyan valamiért büntetni kedvencét, ami előzőleg, mint tilos, nem vált előtte ismeretessé. Tartsuk féken az egyéni haragunkat. Vannak olyan érzékeny kutyák, amelyek az egyszeri ütést sem felejtik el sohasem! Az ilyeneknél a “Szégyelld magad rászólással többet érünk el, mint a többinél egy kisebb fenyítéssel.
Dr. Szinák János (Kutya.hu)