Posted on Hozzászólás most!

Shih-tzu fajtamentés

Shih-tzu fajtamentés (Facebook): Mint tudjátok, ez évtől mi is gyűjthetjük az adó 1 %-át, így szeretnék mindenkit megkérni, akinek lehetősége van, hogy az adóbevallásánál minket támogasson.

fajtamentes

Ha megosztjátok az ismerőseitek között, azt is nagyon megköszönjük. Nagyon sokat számítana a jövőben munkánkhoz, ha minél több támogatás érkezne. Sajnos az elmúlt években sokszor az anyagiak szabtak gátat még több kutyus megmentésének…

Posted on Hozzászólás most!

Állatotthont támogat a Flairspring

A Flairspring pár hónapja nyitotta meg első üzletét Budapesten a Szabadság téren. A tulajdonosok a zártkörű megnyitón elmondták, a márka egyik legfontosabb értéke az, hogy bizonyos ügyeket támogat. Az egyik ilyen ügy, – amely a cégvezetőknek személyesen is nagyon fontos, hiszen öt befogadott kutyájuk van – a magyarországi állatmenhelyek támogatása.

Már az első üzlet megnyitóján is tartottak adománygyűjtést a HEROSZ Budapesti Állatotthonának. Az akció eredményeként majdnem 200.000 forint értékű adomány gyűlt össze, amelyet a gazdátlan állatok oltására, gyógykezelésére használt fel az állatotthon. A Flairspring szeptember közepén induló kampányában megint főszerepet kapnak a négylábúak, hiszen a promóció ideje alatt 10% kedvezménnyel vásárolhatóak meg a La-Z-Boy fotelek, az ebből származó bevételek 5%-át pedig a cég felajánlja a HEROSZ-nak.
Arra a kérdésre, hogy miért pont a HEROSZ Budapesti Állatotthonára esett a választás Do Hong Nam, a cég egyik tulajdonosa, azt mondta: “Nemrég tudomásunkra jutott, hogy a HEROSZ-nál a szűkös pénzügyi források miatt elbocsájtásokra került sor, ezért szerettünk volna segíteni. Ráadásul, ahogy a megnyitón is elmondtuk, az egyik kutyánk, Tökmag, erről a menhelyről jött és nagyon megfogott minket az a gondosság, amivel az állatokat kezelik az állatotthon munkatársai, önkéntesei.”

– Mi a Flairspringnél azt gondoljuk, hogy az üzlet profitabilitásán kívül az is nagyon fontos, hogy egy-egy sikeres vállalkozás felkaroljon olyan ügyeket, amelyek pont a profitkilátások hiánya miatt háttérbe szorulnak a társadalomban. Szerencsére, egyre több cég osztja ezt a nézetet, egyre több példát látunk az üzleti világban különböző non-profit szervezetek támogatására. A Flairspring egyik célja az elhagyott állatok körülményeinek javítása. A kollégák nálunk nem csak azért csatlakoztak hozzánk, hogy minél több profitot termeljünk, hiszen már az állásinterjúkon elmondtuk a terveinket és olyan munkatársakat kerestünk, akiknek ezek az ügyek ugyanilyen fontosak. Természetesen tudjuk, hogy nagyon sok forrásra és energiára van szükség ahhoz, hogy az ehhez hasonló területeken komoly javulást érjünk el, de minden nagy eredményhez vezető út kis lépések megtételével kezdődik! – mondta el Czirják Eszter a Flairspring másik tulajdonosa. (Piac és Profit)

Posted on Hozzászólás most!

Már csak néhány napig kérhető az őshonos állatfajták támogatása

Még február 28-ig postázhatók azok a kifizetési kérelmek, amelyek a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták megőrzésének támogatására vonatkoznak – olvasható a Magyar Agrárkamara közleményében.
2012. február 1-28. között kifizetési kérelmet nyújthatnak be a gazdálkodók a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzésére nyújtandó támogatás kifizetésének igénylésére. Erről szól az MVH 24/2012. (II.02) számú Közleménye.
Ennek alapján azok jogosultak támogatás kifizetést kérni, akik támogatási kérelemnek helyt adó, vagy részben helyt adó határozattal rendelkeznek. A kérelmet papír alapon, a lakóhely/székhely szerint illetékes MVH megyei kirendeltséghez kell postai úton eljuttatni. Az MVH személyre szóló kérelemcsomagot postázott ki az ügyfelek részére. Ha valaki nem kapott ilyen dokumentumcsomagot, akkor a kifizetési kérelmet az MVH közlemény 1.sz. mellékletét képező nyomtatványon (Főlap), valamint az ahhoz kapcsolódó betétlapokkal együtt nyújthatja be. A formanyomtatványok letölthetők az MVH honlapjáról (www.mvh.gov.hu) vagy beszerezhetők a megyei kirendeltségek ügyfélszolgálatán.
Az MVH a kérelem módosításaként kezeli a később – de benyújtási időszakon belül – beküldött, nem névre szóló kérelmeket. Erre a benyújtási határidőn belül van lehetőség, és az MVH az utolsóként benyújtott kérelmet veszi figyelembe.
Ha a kifizetési kérelem az aktuális állatállománynál kevesebb állatra vonatkozik, akkor ez az állomány csökkentésének minősül. Ha a csökkentés után fennmaradó állatállomány létszáma nem éri el a minimálisan támogatható célprogramonkénti állatlétszámot, akkor a támogatásra jogosultat az érintett célprogramból kizárják és köteles a már igénybe vett támogatási összeget a szabályok szerint visszafizetni. Forrás: Szabadföld.hu

Posted on Hozzászólás most!

Megkapják a juh- és kecsketenyésztők a csekély összegű nemzeti támogatást

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a juh és kecskeágazat megsegítésére 2011-ben is ad csekély összegű (de minimis) támogatást – közölte a tárca. A VM rendelete szerint 2011-ben az állattartók legfeljebb 840 000 darab anyajuh után jogosultak az 1900 forintos támogatásra.
A Magyarországra érkező uniós közvetlen támogatások (SAPS) fokozatosan érik el az Európai Unió (EU) által biztosított legmagasabb támogatottsági szintet. Az EU lehetővé teszi, hogy egyes területeknél, amelyeket a tagországok egyénileg szeretnének támogatni – köztük a juh és kecskeágazatnál –, a mezőgazdasági termelőket de minimis támogatásban részesítsék.
A VM él az EU adta lehetőséggel, és az anyajuhok de minimis támogatásával ellentételezi a magyar juhágazat kieső bevételeit – írja közleményében a tárca. A csekély összegű támogatás három éves időszak alatt – az összes de minimis támogatást tekintve – maximum 7500 euró lehet gazdánként.
A magyar kecsketartók nem kaphatnak európai uniós támogatást, mert a magyar természeti adottságok nem olyan kedvezőtlenek, mint a déli országokban. Azért, hogy rossz adottságú térségekben gazdálkodó kecsketenyésztők ne maradjanak támogatás nélkül, 2006-ban bevezette az anyakecskék de minimis támogatását, amelyet 2011-ben is biztosít. A gazdálkodók 2012-ben 3000 forintot kaphatnak a de minimisre jogosult anyakecskék után – írja az Agrominitor.hu

Posted on Hozzászólás most!

A 10 milliós adomány mellett több tucat menhelyi kutya személyre szóló támogatást is kapott idén

A Mars Magyarország, a Pedigree® termékek gyártója idén már harmadik alkalommal indította el a Pedigree® Örökbefogadási Programot, amelynek új eleme a virtuális örökbefogadás volt. A kampány a program több mint 20 ezer tagot számláló Facebook klubjában indult el augusztus elején azzal a céllal, hogy bárkiből kutya örökbefogadó válhasson. A rászoruló kutyák a 2011-es partnermenhelyekről kerültek a klub üzenőfalára napi rendszerességgel, a kutya fotója és leírása alapján a támogatására jelentkező klubtag pedig vállalhatta, hogy minimum egy hónapig legalább 5000 forinttal támogatja az adott kutyust. Több mint negyven menhelyi kutya számára érkezett személyre szóló adomány a virtuális örökbefogadási kampány három hónapja alatt, a partnermenhelyek így igazán sikeres évet zárhatnak, hiszen fejenként 2 millió forintos felajánlást is kaptak a Marstól a programnak köszönhetően.

A gazdátlan ebek helyzetének javítását célzó mozgalmat eddig 4 kontinens 15 országában vezették be. Magyarország 2009-ben indította el a kampányt, a Közép-Európai régióban elsőként. A korábbi évekhez hasonlóan 2011-ben is 5, pályázat útján kiválasztott menhely nyerte el az egyenként minimum 2 millió forintos támogatást. A program idén a már hagyománnyá vált „Egy tál eledel” szavazás folytatása mellett a virtuális örökbefogadással bővült. „Az idei kampányban az önkéntességre helyeztük a hangsúlyt, amelyet a virtuális örökbefogadási kampányon keresztül valósítottunk meg. A kampány az önkéntes támogatás fontosságán túl azt bizonyította, hogy az is tud kutyát örökbe fogadni, akinek életkörülményei ezt nem teszik lehetővé. A gazdasági válság továbbra sem kíméli az egyébként is nehéz helyzetben lévő állatmenhelyeket, így ebben az évben is számos sikeres akcióval és rendezvénnyel igyekeztünk bővíteni a partnermenhelyek számára felajánlott 10 millió forintos támogatást. A Pedigree® Örökbefogadási Program így a tavalyi sikerek után idén is jó példával járt elöl” – mondta el Ács Tamás ügyvezető.
A kampányban részt vevő állatmenhelyek pályázatait szakmai bizottság zsűrizte, melynek elnöke a kampány kezdete óta Prof. Dr. Solti László, a Szent István Egyetem rektora. Összesen 21 pályázati anyag érkezett az ország minden részéből, az 5 nyertes menhely végül a budapesti Állatotthon Alapítvány, a Gencsapáti Kutyaparadicsom, a kecskeméti Menhely az Állatokért Alapítvány, a Miskolci Állatsegítő Alapítvány, és a tatabányai Tappancs Állatotthon Alapítvány lettek.
Mind az öt nyertes menhely részt vett az augusztus elején indult és a program végén, november 15-én lezárult virtuális örökbefogadási kampányban, ami nagy segítséget jelentett nekik. „A virtuális gazdik havi 5000 forintos adományai fedezik egy-egy kutyus teljes ellátásnak költségeit, amelyek a végleges örökbefogadásra kis eséllyel pályázó kutyák esetében tartósan fennállnak, gyakran rendszeres állatorvosi kezeléssel terhelve. Több virtuális gazdi személyesen is felkereste a választott kutyust, sőt, Nero kutya virtuális gazdájának köszönheti gyógyulását, és most már végleges otthonát is” – számolt be a személyes tapasztalatokról Zsigáné Marosi Éva, a tatabányai Tappancs állatmenhely vezetője.
Lővi Zoltán, Nero – korábbi virtuális, jelenleg pedig már végleges – gazdája hozzátette: „A program Facebook oldalán láttam meg a fotókat a sérült kutyáról, ezért döntöttem a támogatása mellett. A gyakori személyes látogatások során kiderült, hogy ennél többet is tehetek érte. Amikor Nero felépült, és az életkörülményeket is megteremtettem a kutyatartáshoz, örökbe fogadtam őt, ami nagyon jó döntésnek bizonyult. Nero támogatását pedig most egy másik menhelyi kutyushoz küldöm, akit, remélem, szintén hamarosan véglegesen is örökbe fogadnak.”
Az állatbarátok a virtuális örökbefogadás mellett idén is szavazhattak kedvenc menhelyükre a program több mint 20 ezer tagot számláló Facebook klubjában az „Egy tál eledel” alkalmazással. Idén a szavazás négy menhelyet is érintett: januárban a tatabányai Tappancs, októberben pedig a gyömrői Árvácska, a vasadi Állatotthon Alapítvány, és a győri Emberek az Állatokért alapítvány gazdagodott összesen 3500 kg Pedigree® szárazeledellel.
„Az idei örökbefogadási program több területen is társadalomformáló erővel hatott, egyre több állatbarát fedezte fel, hogy a menhelyi kutyák támogatásnak milyen sok módja van. Büszke vagyok a virtuális örökbefogadókra, hiszen mások számára is példát mutattak a szinte ismeretlen kutyáknak elutalt rendszeres támogatással. A napi szinten zajló virtuális örökbefogadások mellett sok virtuális támogató lehetőségéhez mérten személyesen is látogatta védencét, sőt, még valós örökbe fogadás is történt. Néhány virtuális örökbefogadó a kampányzáró sajtótájékoztatónkon is részt vett, így személyesen is megismerhettem őket. Remélem, hogy egyre többen lesznek, akik hozzám hasonlóan nem csak beszélnek, hanem tesznek is a menhelyi kutyákért, akik – ahogy Nero kutya példája is bizonyítja – sokkal jobb sorsra érdemesek” – mondta el Hegyi Barbara, a kampány nagykövete, aki a 2011-es kampányzáró sajtóesemény háziasszonya volt.
További információk: Mayer Zsolt – MARS Magyarország, Vállalati Kapcsolatok – Tel.: 469 2106, 06 30 250 0765 , Fax: 223 1051 – E-mail: zsolt.mayer@eu.effem.com

Posted on Hozzászólás most!

800 millió forint állatok elektronikus jelölésére

Összesen 800 millió forint támogatást nyújt a Vidékfejlesztési Minisztérium kecskék és juhok elektronikus megjelölésére.
A Vidékfejlesztési Minisztérium augusztus 6-tól hatályos rendeletben mondja ki, hogy az állategészségügyre és élelmiszerbiztonságra való fokozott igény miatt támogatást nyújt a különféle állatok elektronikus jelöléséhez. Ennek eredményeképp az állatszállítmányok egyre nagyobb számban lesznek azonosíthatók.
Az elektronikus jelölésre való igényeket szeptember 15. és november 30 között lehet benyújtani, és juhokra illetve kecskékre vonatkozik.
A támogatás keretösszege 800 millió forint, gazdaságonként évente legfeljebb 2,8 millió forintot lehet igényelni, az állatlétszámtól függetlenül. A minisztérium az Új Magyarországi Vidékfejlesztési Program forrásaiból a hagyományos és a 2010-ben bevezetett, elektronikus egyedi azonosító eszközök költsége közötti árkülönbséget téríti meg.
A támogatást azok az őstermelők, családi gazdák, egyéni- vagy társas vállalkozók vehetik igénybe, akik juh- vagy kecsketartással foglalkoznak, és regisztrált tagjai a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnak – írja a kormany.hu

Posted on Hozzászólás most!

Támogatják az őshonos állatokat tenyésztő új gazdákat

Augusztus 1-jén hatályba lép az őshonos és veszélyeztetett állatokat tenyésztő új gazdák támogatását lehetővé tévő VM-rendeletmódosítás – hívja fel a figyelmet a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).
Augusztus 1-jén hatályba lép az őshonos és veszélyeztetett állatokat tenyésztő új gazdák támogatását lehetővé tévő VM-rendeletmódosítás – hívja fel a figyelmet a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).
Az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében a szaktárca emlékeztet: az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból segítik az őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták tenyésztését. Ennek rendje eddig nem tette lehetővé, hogy azok a gazdák is kapjanak támogatást, akik 2010 után kezdtek őshonos állatok tartásával foglalkozni.
A Vidékfejlesztési Minisztérium rendeletmódosítása azt célozza, hogy ezentúl évente lehessen kérelmet benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH). Így például az, akinek 2010. január 1-jén még nem volt a rendelet előírásai szerint tartott állata, jogosulttá válik a támogatási kérelem benyújtására.
Az érdekelt gazdák a 2011. január 1-jétől kezdődő támogatási időszakra vonatkozóan 2011. szeptember 1. és 30. között, formanyomtatványon, írott formában adhatják be kérelmeiket az MVH-nak a támogatásra jogosult lakóhelye vagy székhelye szerint illetékes megyei kirendeltségéhez – ismerteti a VM.

Posted on Hozzászólás most!

Még mindig bajban vannak a paksi kutyák!

Paksi Állatmenhely – Létezik egy hely Magyarországon, ahol már több száz kutya kapott egy második esélyt.
Ezek az állatok tiszta szívvel szerettek valakit, aki mégis kidobta őket. Út mellett, kukában és a menhely előtt is „elhagyták” kis
barátainkat. Vannak, akik ott születtek, mert nincs elég anyagi támogatás ivartalanításra és mert hely sincs annyi, hogy minden
kutyát külön zárjanak.
Sajnos segítőkész emberek sincsenek jelen a menhelyen mindig, akik a gondozásban segítenének. Talán összefogás hiányában,
a nem megfelelő kommunikáció miatt. Fontos lenne, hogy mindenki tudja,hogy a gazdátlan kutyákat is kell sétáltatni, fürdetni,
takarítani a helyüket és szeretetre vágynak, ahogy minden élőlény.
Kérlek téged, ha tudod támogatni a menhelyet, gyere el 2011.07.09-én 10.00-kor a Vácikai Cerberus Alapítványhoz és válassz
magadnak egy kutyát, aki igazi hű barátod lesz.
Ha erre nincs lehetőséged, simogass meg legalább egy kutyát, ha nem félsz a piszoktól és a kutyáktól, segíts bolhaporral
beszórni őket.

http://www.paksiallatmenhely.zug.hu/

Posted on Hozzászólás most!

Eljő a kutyák békésebb világa?

Számos területen szabad kezet kapnának az önkormányzatok, egyúttal a gazdák felelőssége is növekedne – legalábbis ez olvasható ki a közelmúltban nyilvánosságra került állatvédelmi törvény tervezetéből. Ez többek között önkormányzati ebadót, éves ebösszeírást, a kölyökkutyák kikötésének tiltását, kötelező chipezést, még magasabb bírságokat vezetne be, és veszélyes ebek helyett kockázatos viselkedésű kutyák lennének. A TÖOSZ szerint azonban mindez sokban növelné a helyhatóságok terheit.
Ebrendészeti hozzájárulást, vagyis ebadót kellene fizetnie kutyái után a gazdának – ezt is tartalmazza az új állatvédelmi törvény tervezete, amelyet a Vidékfejlesztési Minisztérium a közelmúltban hozott nyilvánosságra. A törvény ugyan meghatározná az összeghatárokat – a tervek szerint 2000-3500 forint között -, de a hozzájárulás konkrét mértékének megszabását már az önkormányzatok kezébe adná. “Mivel az ebrendészet állami feladat, annak átruházása mellé forrást is kell biztosítani” – indokol a tervezet, amely végül arra kötelezné az helyhatóságokat, hogy a beszedett ebadónak legalább a felét a kutyák mikrochippel ellátására és ivartalanításra forgassa vissza. (Annak a gazdának azonban nem kell fizetnie, aki örökbe fogad, illetve aki ivartalaníttatja és chippel, elektronikus azonosítóval látja el a kutyáját.) Az ebek chipezésének piaci átlagára – regisztrációval együtt – 5-6 ezer forint, jelenleg az ebek mintegy 5-10 százaléka van ellátva vele. A hím kutyák ivartalanítása 12 ezer, a szukáké 18 ezer forinttól indul.
Ezeken felül az ebek évenkénti összeírása is új elem, amelybe a kóbor kutyák nyilvántartása is beletartozna – szintén a helyhatóságok által vezetve. Az állatokat ugyanis regisztrálni kellene. Egyes becslések szerint mintegy 2-2,5 millió kutya él Magyarországon, a gazdátlan ebek száma százezres nagyságrendű – tájékoztat a tervezet. Mindez azonban, az ebadó kezelésével együtt jelentős adminisztratív terheket róna az önkormányzatokra – vélekedett lapunknak a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) elnöke. Schmidt Jenő szerint erre infrastrukturálisan nem állnak készen a helyhatóságok. Az ebadónak szerinte azért is kevés haszna lenne, mivel azt a chipezésbe is be kellene forgatni, de a gazdáknak eleve maguknak kellene gondoskodniuk erről. Ez nem önkormányzati feladat – vélte. Nem beszélve arról, hogy aki nem akarja, vagy nem tudja fizetni az ebadót, akár ki is teheti állatát az utcára. Így csak növekedne a kóbor ebek száma, amelyek eltartása, befogása eddig is sokba került – mondta Schmidt.
Szakmai szervezetek szerint is az egyik legvitatottabb pontja lehet a javaslatnak az ebadó, ám sokak szerint, akinek fontos a háziállata, ki fogja fizetni. A tervezet azonban nem politikusok és jogászok, hanem állatorvosok, kineziológusok, etológusok, a témában jártas szakemberek bevonásával készült. Így módosulhatott például az eddigi veszélyes eb kategória, mivel a szakértők egybehangzó álláspontja szerint nem lehet kollektíven egész fajtákat veszélyesnek minősíteni – mondta lapunknak Végh Ákos, a közelmúltban megalakult Magyar Állatvédelmi és Állatjóléti Társaság (MÁÁT) elnöke. “Kockázatos fajta” lenne azonban az amerikai pitbull terrier, a bandog, az amerikai staffordshire terrier, a kaukázusi juhászkutya és a rottweiler is. Sokak szerint például a pitbull veszélyes, holott legutóbb is arról lehetett hallani, egy németjuhász támadt kisgyerekre – tette hozzá a jogszabály előkészítésében is részt vevő állatorvos, aki hangsúlyozta: egy állat veszélyessége a gazdája felelőssége, ezért a jogszabályokban is a felelős állattartás kritériumait érdemes meghatározni. A tervezet elkészülte után a MÁÁT elnöke szerint egyébként sok új szempont is felmerült a társadalmi viták és belső véleményezések során, amelyek egy része helyet kaphatott volna a javaslatban. Ezekkel kapcsolatban hamarosan állásfoglalást ad ki a szervezet. Népszava összeállítás.

Posted on Hozzászólás most!

Több milliárd forint jut az idén az állatbetegségek elleni védekezésre

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter aláírta a járványos, esetenként emberre is veszélyes állatbetegségek megelőzéséről és felszámolásáról szóló jogszabályt.
A tárca rendeletben szabályozza a járványos állatbetegségekkel kapcsolatos feladatokat és a megelőzésre, védekezésre szánt idei keretösszeget is. Minden uniós tagország kötelessége védekezni a kéknyelv betegség, a szalmonella, a sertéspestis,a madárinfluenza, a fertőző szivacsos agyvelőbántalmak, illetve a veszettség ellen, miután ezek egy része a lakosságot is veszélyeztetheti. A feladatokhoz idén 1 milliárd 680 millió forinttal járul hozzá a nemzeti költségvetés, állami támogatás formájában. A pénzügyi forrás több millió eurós másik részét az Európai Unió biztosítja. Az állattartók terheinek részleges átvállalásával segíthető a versenyképességük, megteremthetőek az egészséges élelmiszerek előállításához szükséges feltételek és javul hazánk járványügyi helyzete.
Ezek a járványos állatbetegségek hatalmas károkat okozhatnak a mezőgazdasági haszonállat-állományokban (pl. sertéspestis), ugyanakkor állatról emberre is terjedhetnek, mint például a szalmonella és a veszettség. Éppen ezért kiemelten fontos volt megalkotni az ezekre vonatkozó jogszabályt.
Az Európai Bizottság évente határozza meg a tagállamoknak nyújtott – tárgykörre vonatkozó – pénzügyi hozzájárulás mértékét. A Bizottság határozata egy évre szól, emiatt szükséges a 2011. évre a támogatási összegeket és feltételeket új magyar jogszabályban is rögzíteni. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal bírálja el a kérelmeket és fizeti ki a támogatásokat. Forrás: Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája