Posted on Hozzászólás most!

Beteg kutyájával úszik

Szívszorító fotók láttak napvilágot a képen látható wisconsini férfiről és tizenkilenc éves haldokló kutyájáról, Schroepről.

John Unger esténként hűséges barátjával ereszkedik a vízbe, hogy így csökkentse a súlyos beteg eb ízületi fájdalmait. A Felsô-tó hőmérséklete ugyanis megnyugtatja az eb gyulladásos csontjait, amely ennek köszönhetően kitűnően alszik. John egyébként házmesterként dolgozik, s menyasszonyával nyolc hónapos korában fogadta örökbe a súlyosan bántalmazott kiskutyát.
Ám időközben a nő elhagyta a férfit, aki ezek után öngyilkos akart leni, de Schroep miatt nem tette meg. – Ő mentette meg az életemet, tartozom neki ezzel – mondta a szingli férfi, aki társaként szereti a kutyáját – írja a Bors.

Posted on Hozzászólás most!

Kutyák segítik a fogyatékkal élőket

Bodza kutya, csak ennyi. Ő az akit, ha meglátnak a gyerekek, még rosszalkodni is elfelejtenek. Bodza, egy terápiás kutya, aki néha zavarba is tud jönni, de inkább ő segít másokon. A Mokkában Pechan Eszter, gyógypedagógus elmondta, hogy a kutya jelenléte akkora motivációt ad a gyerekeknek, hogy olyan feladatokat is el tudnak végezni, amiket egyébként nem.

Posted on Hozzászólás most!

A gyerek örül az állatnak, a szülő meg sétáltathatja

Tartsunk-e otthon háziállatot, ha igen, milyet, és a csemete hány éves korától? A szülők  többsége előbb-utóbb felteszi magának a kérdést. És vajon fogja-e gondozni, nem a szülőre
marad-e a feladat? Vagy inkább járjunk házon kívülre „állatozni”, például lovagolni? A pszichológus helyzete bizonyos értelemben egyszerű, ha ezek a kérdések felmerülnek.
Legrövidebben úgy lehetne elintézni a választ: igen, legyen háziállat, és igen, járjunk  lovagolni! Ha megtehetjük.
Olyan személyiségtípust nehéz lenne említeni, akinek kifejezetten ártana az állat társasága. Persze nem mindegy, mikor, milyen állatot tartunk. Az egészen kicsi babák mellé csak gyermekkedvelő, nagyon megbízható kutya való, nehogy baleset legyen az együttélésből. Egy terráriumban tartott hörcsög társaságát még kevéssé élvezi a kisbaba, a macska pedig kifejezetten veszélyes lehet, ha a csemete óvatlan mozdulatára megijed, és „visszatámad”. A két-három évesnek már meg tudjuk mutatni, hogyan szabad hozzányúlni, még ha egy darabig felügyeletet is igényel a találkozás.
Rendrakás, felelősségtudat – Sok szülő azért gondolkodik el háziállat beszerzésén, hogy felelősségre tanítsa csemetéjét.  Nos, ebben van ésszerűség, azonban a gyermekek érdeklődése bizonyos életkorig könnyen  változik, ne csodálkozzunk, ha nyolcévesünk égre-földre megígéri, hogy tisztítani fogja  a macskaalmot, cseréli a vizet és ételt ad a cicának, ám a lelkesedés néhány napnál nem tart tovább. Egyéni érettségtől is függ, de inkább kamaszkorban várható, hogy a gyermek  következetesen ellássa háziállatát, ez sem mindenkitől. Mielőtt vállaljuk a kisállat  befogadását, mérlegeljük, úgy is elfogadható-e számunkra az új helyzet, ha végül ránk marad  a gondozás feladata. Attól még, hogy így alakul, a kicsi sokat fog tanulni abból, hogy néha  közösen etetjük, tisztítjuk a jószágot.
Testileg-lelkileg – Sok egyéb kedvező hatással jár a háziállattal való együttélés. Ha olyan állatot választunk, aki  kommunikatív, visszajelzéseket ad, az komoly érzelmi töltetet jelent a gyermek számára. Egy  nehezebb pillanatban, mikor otthon túl nagy a feszültség, esetleg vitatkozott valami miatt a  család, jól esik a csemetének, ha fordulhat valakihez, aki nem részese ennek a dinamikának,  és szeretet megnyilvánulással jutalmazza a gyermek közeledését – addig is, míg csitulnak a  viharok, és helyreáll a harmónia a családtagok között. Talán részben ez a feszültségoldó hatás  magyarázza azt a kutatási eredményt, hogy a „jól simogatható” állattal együtt élő embereknél  alacsonyabb a szív-érrendszeri megbetegedések kockázata. Nem kisebbek a kedvező lélektani
hatások sem: különösen a legkisebb gyermek számára jelent sokat, hogy van valaki a  családban, akit pátyolgathat, szeretgethet, akihez képest erősnek érzi magát. Ritkán, de sajnos  előfordul, hogy az állatnak ez a kiszolgáltatottsága gondoskodás helyett éppen ellenkezőleg,  agressziót vált ki a gyermekből. Az állatkínzás az antiszociális személyiségzavar egyik  legpontosabb bejósló jele, komoly aggodalomra ad okot, ha gyermekünk így reagál. Ha  úgy látjuk, a csemete kifejezetten élvezi, hogy fájdalmat okoz a kisállatnak, azzal érdemes  szakemberhez fordulni.
A házon kívül is jó, ha találkozik állatokkal. Lélektani szempontból persze az a találkozás  jelentős, ami közvetlen kontaktust jelent gyermek és állat között. Gazdagabbá teszi a  csemete gondolkodását, érzelmi intelligenciáját, ha alkalma nyílik a haszonállatokkal való  megismerkedésre is. Szomorú, mikor egy fiatal számára az asztalra kerülő hús pusztán  egy termék, aminek számára semmi köze az élővilághoz. Ám ha találkozik élőben azokkal  az állatfajokkal, amelyek tejét, húsát fogyasztjuk, az segít, hogy elhelyezze magát, mint a  természet részét, egyik elemét egy nagyobb rendszernek.
Lovaglás és terápia – Az állattal való házon kívüli találkozásnak szintén áldásos területe a lovaglás. Ma már egyre több testi és lelki kórkép gyógyításában fedezik fel a terápiás lovaglás nyújtotta lehetőségeket. Legyen szó testképzavarról, mozgásszervi problémáról, depresszióról vagy szenvedélybetegségről (és még folytathatnánk a sort), mindegyik lényege a lóval való kapcsolat, kommunikációs és mozgásos összehangolódás élménye.
Összességében, legyen szó háziállatról vagy találkozzon vele a gyermek a természetben,  az állattal való kapcsolat gyógyít, erősíti az érzelmi intelligenciát, és segít megőrizni az egészséget. Bujdosó Karolina, Dívány.hu

Posted on Hozzászólás most!

Lovasterápia

Egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik az állatokkal való foglalkozások, tovább menvén az állatok “szeretetével” történő gyógyítás iránt. Komoly idegenforgalmi aduász lehet a lóterápia, hasznossága azonban nem megkérdőjelezhető.
A lovaglás már önmagában az egészséges emberek számára is megnyugtató, a terápiát azonban kifejezetten betegségek kezelésére alkalmazzák, melyek fajtája sokrétű. Alkalmazzák lelki (érzelmi és mentális zavarok), neurológiai betegségek, valamint testi rendellenességek (ortopédiai problémák, érzékszervi fogyatékosságok) kezelésére egyaránt. Az eljárás nem csak a lovaglásból áll, hanem kvázi a lóval való foglalkozással gyógyít. A hozzáértőt hippoterapeutának hívják, feladata, hogy az állandó mozgásban lévő környezetet, a ló járását korrigálja.

Posted on Hozzászólás most!

Ez a kutya nem fél. Te félsz!

Az ivartalanítás után a kutya egy-két napon belül helyrejön, a kedélye töretlen, vidám farkcsóválással üdvözöl, körbetáncol bennünket. Kicsit tartok attól, hogy felszakad a sebe, ezért inkább nem hagyom felugrálni, leülök mellé, az állát simogatom. A lábamhoz dörgölődzik, mint egy macska, kinyújtja a nyakát, úgy kéri a vakarászást.
Még mindig nagyon fél. A hirtelen zajoktól, a feléje nyújtott kéztől, a kapu döndülésétől, a feléje guruló focilabdától. Megvakarnám egyszer a hasát a lábfejemmel, a kert végébe iszkol, sokáig elő se jön. Összeszorul a szívem: rugdoshatták?
Tíz nappal a műtét után varratszedésre kell menni, de épp nincs autóm. Az állatorvosi rendelő néhány utcányira van, családi házas környék, csak egy főútvonalon kell átmenni. Pórázra veszem, elindulunk. A kapun úgy kell kivonszolni, hogy aztán hátracsapott füllel, a tágranyílt pupillákkal, a tekintetében jeges rémülettel ugorjon meg, magát a kezemből majdnem kitépve. Útközben mintha az összes kerítés mögött őrjöngő kutyák tombolnának, az enyém észvesztve rángat, aztán, amikor egy kocsi jön, a farkát maga alá húzva, bénultan leül az úttest közepén. Gyere… gyere már… hasztalan nógatom, végül felemelem a hóna alatt, úgy viszem tovább. Sajátos látvány lehetünk.
Mire a rendelőhöz érünk, a sírás fojtogat, a torkomba tolul a részvét és a tehetetlenség. A zsebemből jutalomfalatokat kotrok elő, imádja ezeket, de most tudomást sem vesz rólunk. Felnyalábolom, úgy lépünk be a rendelőbe, ahol a fiatal állatorvosnő előkap egy ollót, s ahogy a félelemtől megmerevedett kutyát tartom a levegőben, gyors mozdulatokkal kinyisszantgatja a varratokat. Az egész nem több húsz másodpercnél, a „Mivel tartozom?” kérdésre a válasz és a mosolya melengeti a lelkemet: „Jó szóval”.
A komondor minapi támadása, az ivartalanítás, meg a varratszedés kellemetlenségei a jelek szerint rögzítették, hogy a kapun kilépni nem jó. Pedig a kapun ki kell lépni. Mert nem vagyunk örökké otthon, és milyen jó lenne, ha eljöhetne velünk fagyizni, ha leülhetnénk nyáron egy pohár borra a sétálóutcán, ha elvihetném a közeli parkba, ahol kicsit szaladgálhat, ha beengedhetném a csatorna vizébe fürödni. Ha másra bízhatnám pár napra, amíg elutazunk. Ha.
Egyre sötétebb van reggel, a hajnali séták alkalmával már a lámpák világítanak nekünk. Szerencsére ilyenkor még szinte senki se jár az utcán. Eleinte csak a sarokig megyünk, aztán fokozatosan egyre távolabb. Lelkesen és vidáman kocog mellettem az első redőny zajáig, az első biciklis felbukkanásáig, az első kutya haragos mordulásáig. Akkor vagy megugrik, s röpülhetek a nyomában, mint Károly bácsi Frakk pórázán, vagy megbénul és cipelhetem.
A város szélén van egy kiképzőtelep. Kicsit távolabb állítom le az autót, gyalog megyünk. Szép gondozott terület, tágas, füves térség, rajta mindenféle rejtélyes rendeltetésű akadályok. Nincs kerítés, két oldalról bokrok, fák határolják, amott meg épp csak a szomszédos ingatlanon tenyésző parlagfű jelzi, hogy hol a hatalmas terület vége. Még jó, hogy nem hoztuk el, suttogja az egyik gyerek. Tanácstalanul szemléljük az eseményeket. Itt néhány gazda masírozik vezényszóra, bal lábuk mellett a legkülönbözőbb fajta kutyák, balra át, jobbra át, hátra arc, ültetés, fektetés. Amott egy lány egy kis terriert biztat, mellette futva vezeti fel egy sárga pallóra, hogy aztán a kiskutya elbújjon egy hosszú alagútban. Távolabb dühödt csaholás, egy német juhász vicsorogva támad egy kiképzőre, letépi a karjáról a vastag vatelinzsákot, aztán barátságos farkcsóválással a gazdája elé teszi a zsákmányt.
El vagyok veszve.
Úristen, hát mit akarok én itt az én antikutyámmal?
A lányom ocsúdik fel legelébb a szájtátásból, nézzük meg, mi van ott, és el is indulunk egy régi gumiabroncsokkal határolt terület felé. A téglalap alakú kiképzőhelyen amolyan kutyaovi van, esetlenül botladozó kölyköket próbálnak becserkészni reményvesztett tekintetű gazdik. Lüszi, hozzám, kiáltja valaki, legalább öt Lüszi rohan oda hozzá, és falja fel a kezéből a kis virslidarabokat, ennek ellenére tovább üvöltözik, Lüszi, Lüszike, Lüszi, a kurva anyádat, gyere már ide. Lüszi a többi kölyökkel együtt még nem tűnik a saját identitásával tisztában levőnek, most azért nem megy a gazdájához, mert mintha az Alex nevet ordítozó gazda tenyerének tartalmát akarná megkaparintani, Alex ellenben a Tami gazdájánál próbálkozik. Közben a kölykök időnként összegabalyodnak egy kis birkózásra, úgy lógnak a póráz végén, mint Brumiéknál a szaloncukor a kevéssé szakszerű karácsonyfadíszítések alkalmával.
Az én kutyám persze máris nagyobb az itteni legnagyobbnál is. És ettől a fülsiketítő kölyökcsaholástól meg tán világgá is menne.
De a játéknak vége, az oviban is dolgozni kell, észre is veszem a szőke lányt, aki az utasításokat adja, beszél, tanácsot ad, megmutat, dicsér, Lüszi, Alex, Tami, Maca, Nelli és társaik pedig másodpercekre a gazdáik lába mellé ülnek, hogy aztán folytassák a szertelen kísérleteket a póráz kijátszására.
Az óra végére teljes bizalmam van a szőke lányban, megállítom egy percre, és vázolom a helyzetet, szóval van ez az én antikutyám, töményen retteg mindentől, kiváltképp kutyáktól és férfiaktól. Hozzam el egy hét múlva terápiára, javasolja Anikó, meglátjuk, mit tehetünk.
Pszichoterápiára fogsz járni, duruzsolom otthon a kutyának. Mondhatni… analízisbe. Lehet, hogy egy bőrdíványon szabadulsz meg a félelmeidtől, miközben Anikó feltárja a szubegódat.
A következő szombaton megjelenünk a kiképzőtelepen. Anikó a jelek szerint a csoportterápia híve, legalábbis az oviban már ott reszket egy kis fekete mudi, a sarokba lapulva vakog valami irtózatos fejhangon. Anikó átveszi Remi pórázát, és csak sétálunk az oviban körbe-körbe, ő, mi, meg a mudi gazdája. Nem szólhatunk a kutyákhoz, nem nézhetünk rájuk, csak figyeljük őket. A mudi kíváncsi, közelebb jön, közben még mindig azon a rettenetes hangon csahol. Remi lelapul, feléfordul, hátracsapja a füleit, vadul csóválja a farkát. Kezdeményez. De a mudi rémülten visszarohan a sarokba, merev lábakkal, felborzolt szőrrel ugat felénk. Másnap újabb páciensekkel gyarapszik a csoport, a legbizarrabb látvány Gaga, a félelmetes külsejű rottweiler, aki folyamatosan behúzott farokkal sír. Remi őt is játszani hívná, de elmenekül, csakúgy, mint Csita, a remegő farkú törpe schnauzer. Mit szólsz, kérdi Anikó, s én döbbenten figyelem a kutyámat: de hiszen ez játszani szeretne velük! Azért továbbra is kételkedem, na persze, mondom Anikónak, de lássuk be, ezek itt legalább akkora lúzerek, mint ő, ha nem nagyobbak. OK, mondja Anikó, itt az ideje, hogy találkozzon valakivel. Szép szál kiképző pasi, Tibor lép be az oviba, szorosan a lába mellett egy hatalmas termetű német juhász. A mudi vinnyogva menekül a sarokba, a rottweiler szívet tépően nyüszít. Remi is idegesnek tűnik. A pasi a kutyával lassan játszani kezd középen, egy labdát húzgál az orra előtt. A kutya nem távolodik el tőle húsz centinél messzebbre, a tekintetét keresi. Akkora pofája van, hogy le tudná harapni a kezét. Nem tudom nem észrevenni magamban az irigységet, amit az ember és a kutya kapcsolatából áradó harmónia láttán érzek.
Lassan oldódik a feszültség. Remi közelebb óvakodik a nagykutyához, megpróbálja megszagolni a hátulját. Figyelmeztető morgás a válasz. Hátraugrik, a földre lapul, de a farkát izgatottan csóválja. Újra megpróbálkozik. A negyediknél kölcsönösen körbeszimatolják egymást, aztán egyre fesztelenebb Tibor közelében is. A többiek még mindig sírnak.
Ez a kutya nem fél. Te félsz, mondja nekem Anikó. Jövő héten indul egy engedelmességi tanfolyam. Be lehet íratni.
Iskolaérett a kutyád, rikkantja Tibor. Nézd, milyen domináns, ő fogja fedezni az egész társaságot! Az elég érdekes lenne, nyögöm zavartan, elvégre szuka és ivartalanítva van.
Na persze, kifogást mindig lehet találni, vigyorog Tibor. Egy hét múlva itt legyetek a tanfolyamon! Forrás: Bezzeganya.postr.hu, Brumibaby

Posted on Hozzászólás most!

Kutya a fogorvosi rendelőben

A kaliforniai La Jollában van egy kiváló fogorvos, név szerint Tracy Taddey, aki nemrég örökbefogadott egy kutyust egy közeli menhelyről. A doki nem akarta egész nap magára hagyni a Mona névre keresztelt ebet, ezért úgy döntött, magával viszi fogorvosi rendelőjébe. Ekkor még bizonyára nem gondolta, de remek kezdeményezést indított útjára. Mona azóta számtalan ideges vagy éppenséggel rettegő pácienst nyugtatott meg. Akinek van kedve, simogathatja, ölbe veheti a kutyust, akire hihetetlen módon altatódalként hat a fúró hangja. Mindenki egyetért abban, hogy az egykori menhelyi eb sokkal hatékonyabb nyugtató még a kéjgáznál is – ráadásul a kémiai úton kotyvasztott nyugtatókkal ellentétben nincsenek mellékhatásai sem, legfeljebb némi kutyaszőr a ruhán. Bár az egészségügyi előírások nagyon szigorúak, azért szívesen vennék néhány hazai példát is erre. A CBS videóriportját megnézhetitek ide kattintva.

Posted on Hozzászólás most!

Képzett kutyákkal barátkoznak az autista gyerekek

A speciálisan erre kiképzett kutyák csökkentik az autista gyerekek stresszét, és jó hatással vannak viselkedésükre – idézte kanadai kutatók megállapítását a The Daily Telegraph című brit napilap.
A kiképzett kutyák használata régóta elfogadott vak és süket embereknél, hogy segítsék független életvitelüket, ahogy a mozgássérültek egy részének életében is feladatot kaphatnak az ebek. Egy most közzétett kutatás arra világított rá, miként lehetnek az autista gyerekek hasznára a négylábú társak – írja az MTI.
Az autizmus spektrum jellegű zavar, melyben a viszonylag enyhe tünetektől a kapcsolattartás és kommunikáció szinte teljes hiányáig terjedhetnek a problémák. Ezeknek a gyerekeknek nehézséget jelent “olvasni” mások viselkedésében és reakcióiban, szorongóak, beszédkészségük korlátozott lehet, és gyakran elszigetelődnek.
Kanadai kutatók autista gyerekek nyálában mérték a stresszhormonok szintjét, szüleiket pedig viselkedésükről kérdezték ki, mielőtt otthonaikba fogadták a kiképzett kutyákat, majd a kísérlet közben, valamint annak lezárta után is. A tanulmány végén a családok választhattak, hogy megtartják-e a kutyát, melyet egy québeci alapítvány képezett ki számukra.
A tanulmányban 42 család vett részt, közülük a kutyák befogadása előtt 33 családban jelezték, hogy problémák vannak az autisztikus gyerek viselkedésével, a tanulmány ideje alatt viszont már csak 25-ben. A problémák között volt a háztartási készülékek zajának tolerálásának hiánya, a szorongás és a dühkitörés. Ugyanezen idő alatt a gyerekek vérében a stresszhormonok szintje is csökkent.
Mint Sonia Lupien kutatásvezető hangsúlyozta, tapasztalataik egyértelműen azt mutatták, hogy a kutyák hatással voltak a gyerekek stresszének mértékére. A kutyák kiképzése három hónapig tartott, meg kellett tanulniuk, hogy akkor is maradjanak nyugodtak, amikor környezetük kaotikussá válik. A kutatás eredményeit a Psychoneuroendocrinology című szakfolyóiratban tették közzé.

Posted on Hozzászólás most!

Terápiás kutyanap Nádudvaron

Szeptember 18-án, szombaton, 9:30-18:30-ig, az Ady Endre Művelődési Házban egész napos rendezvény folyamán mutatjuk be az érdeklődőknek ezen állatok munkáját, kiképzésének folyamatát, alkalmazásuk lehetőségeit – tájékoztatott Hermann Mónika, közművelődési szakember.
Magyarországon sajnos nem nagyon ismerik a terápiás állatok munkáját, és sokan idegenkednek tőle. Az egyik legelterjedtebb terápiás állat a kutya, mivel szociálisan érzékeny, jól alkalmazkodik és nagyon fejlett a nem verbális kommunikációja.
Egy jól kiképzett állat számtalan területen használható: tanulási problémák, lelki terhek, fejlődési rendellenességek, mozgáskorlátozottság, egészségmegőrzés, alkoholizmus, drogfüggőség, házassági válság stb. kezelésére. Ezeket a négylábúakat arra tanítják, hogy békével tűrjék idegen személyek simogatását, ölelgetését, és még akkor se kapjanak oda, ha egy óvatlan kéz fájdalmat okoz nekik.
Az ilyen kutyákat rendszeresen viszik idősek otthonaiba, árvaházakba, börtönökbe, és most már kórházakba is, mivel tudományosan is bizonyított tény, hogy az állatok simogatása, ölelgetése sokat javít az emberek lelkiállapotán, csökkenti a stresszt.
A terápiás kutyákkal foglalkozó idős emberek kevésbé hajlamosak a depresszióra, javul a kerengési rendszerük, helyreáll a vérnyomásuk, sőt még az élettartamuk is kimutathatóan nő. A kutya segítséget nyújt a pszichoterápiában résztvevő egyénnek, oly módon, hogy áthidalja a kommunikációs szakadékot a terápiát végző szakember és az egyén között. A kutya elősegíti a gyermekek figyelemkoncentrációját az elvégzendő feladatra, így jobban és tartósabban figyel a tanulásra, cselekvése jobban motiválhatóvá válik.
Komplett terápiákat is bemutatnak: Több terápiás kutyákkal foglalkozó alapítványt (Pacsi, Csodakutya) hívtunk vendégül, akik előadásokat, és komplett terápiákat is bemutatnak külön időseknek és gyermekeknek. Mivel ez a nap csak a kutyákról szól, láthatunk agility, fegyelmezési és őrző-védő bemutatót, dr. Bihari Zoltán zoológustól hallgathatjuk meg, hogyan alakult a kutya-ember kapcsolata az evolúció folyamán. Illés Anett előadást tart a kutya és gyermek kapcsolatáról a családban, valamint körünkben köszönthetjük dr. Polgár Imre állatorvost is, aki a kutyák egészségéről-betegségéről fog beszélni. A napot játékos vetélkedők színesítik, és sor kerül a „Jövő kutyaháza” valamint az „Én és a kutyám” rajzpályázat eredményhirdetésére is. A napot fim vetítéssel zárjuk, mely a program témájához kapcsolódik. A programon a részvétel ingyenes, szeretettel várunk mindenkit.
Kérjük az érdeklődőket, ez alkalommal saját kutyájukat ne hozzák magukkal, mert a művelődési ház területén csak terápiás állatok tartózkodhatnak – ecsetelte a nap lényegét és programjait Hermann Mónika.