Posted on Hozzászólás most!

Vadállatokkal pózoltak a modellek

San Francisco – Napi hét órán át festették vadállatira azokat a modelleket, akik vállalták, hogy Lennette Newell fotóművész képein pózoljanak.

A modelleknek a testfestés mellett a vadállatokkal való közös munkát is el kellett tűrniük, ami – tekintve, hogy a partnerek többségében ragadozók – nem épp kockázatmentes.
Ám Newell szerint nagyon figyeltek, hogy ne történhessen baj. Az állatok idomárjaikkal együtt érkeztek, akik ügyesen kezelték a helyzetet.
– A legkönnyebb Suzie-val, az elefánttal volt dolgozni, az egyetlen problémát az jelentette, hogy jut fel a modell a hátára – mondta a fotóművész. – Végül szereztünk egy hosszú létrát, azon mászott fel.
Newell San Franciscóban nőtt fel, ideje nagy részét apja állatorvosi rendelőjében töltötte, ahol arról álmodozott, hogy ő maga is állatként él. Végül más fordulatot vett az élete, de ma is fontosnak tartja hangsúlyozni ősi gyökereink ápolását, s hogy az emberek sosem felejtsék el, hogy maguk is állati sorból származnak – írja a Blikk. Nagyobb fotókért kattints a képekre:

Kép Kép Kép Kép Kép
Posted on Hozzászólás most!

Állatok százai pusztultak el – videóriport

Mint már arról írtunk, több száz állat pusztul el a Szentes melletti új csatornában. Nyulak, őzek, sőt kutyák is. Fóliát terítettek ugyanis a csatorna aljára, hogy a víz ne szivárogjon el és a gazdák öntözhessenek. Így azonban az állatok nem tudnak kimászni onnan.
Az, hogy a víz elszivárgását így akadályozzák meg, jogszerű, ám állatokra és emberekre egyaránt veszélyes. A csúszós felületen szinte lehetetlen megkapaszkodni, és a fagypont alatti hőmérsékletben még akár kétarasznyi vízben is hamar kihűlnek az élőlények. Olvasónk a napokban arra hívta fel a figyelmünket, hogy a Dónát településrészen lévő öntözőcsatornánál a tavalyihoz hasonló helyzetet tapasztalt. Elmondása szerint a közelmúltban külföldi vadászok jártak a területen, akik a vízbe fagyott őzek és nyulak tetemeit vették videóra. Az alábbi videó nyugalom megzavarására alkalmas riport, csak erős idegzetűeknek!

Posted on Hozzászólás most!

Farkas – háttérkép

A farkas vagy szürke farkas (Canis lupus) a ragadozók családjába tartozó, kutyaféle állat. Belőle háziasították a kutyát (Canis familiaris). Tágabb értelemben farkasnak neveznek a kutyafélék (Canidae) családján belül több más fajt is: ezek a prérifarkas (Canis latrans), a vörös farkas vagy rőt farkas (Canis rufus) és a sörényes farkas (Chrysocyon brachyurus). Itt a „farkas” alatt a szürke farkas értendő.
Holarktikus faj; (az ember után) a legnagyobb területen elterjedt emlős. Észak-Amerika és Eurázsia északi területeinek meghatározó csúcsragadozója, de megtalálhatjuk képviselőit Közép-Amerikában, Észak-Afrikában és Dél-Ázsiában is. Az egykor összefüggő, hatalmas területen a túlzott vadászat következtében ma már csak elszigetelt csoportjai maradtak fenn, így például Észak-Afrika szavanna övezetéből az ember teljesen kiszorította. Kihalt Japánban is; az Arab-félszigeten erősen veszélyeztetett, szinte el is tűnt. Természetes élőhelyét nehéz meghatározni, hiszen (az ember kivételével) a farkas a különböző biomokhoz leginkább alkalmazkodott emlős: a félsivatagtól a tundrán át a trópusi esőerdőig mindenhol képes megélni.
Jelenleg a legtöbb élőhelyén védett; több alfaja szerepel a Nemzetközi Természetvédelmi Szövetség (IUCN) vörös listáján.
A farkas falkák olyan önfenntartó szaporodó egységek, amelyben az egyedek együttműködve, közösen szerzik meg a táplálékot, és közösen nevelik a kölyköket — nemcsak a szülők, de a falka minden tagja, különösen a fiatalabbak. A falka létszáma az élőhely adottságaitól függően 2–36 lehet; általában 5–9. A falkák tulajdonképpen olyan nagycsaládok, amelyekben a vezető alfa-párhoz és utódaikhoz a szaporodási időszakban más farkasok is csatlakozhatnak — ezek később is a falka tagjai maradhatnak. A falkában szigorú a hierarchia: az abszolút úr az alfa-hím, őt követi az alfa-nőstény. A vezérhímet legyengülése (betegség, sérülés stb.) esetén a béta-hím váltja fel. A falkák időnként feloszlanak, majd (átmenetileg vagy véglegesen) újraalakulhatnak, illetve más falkákkal egyesülhetnek is. A régi falka feloszlásával létrejött új falkák egymással barátságosan viselkednek.
A falka együttműködésének két, ellentétesen motiváló alapja:
– az állandó rivalizálással kialakított rangsor és
– az egymást régóta ismerő tagok erős, kölcsönös kötődése.
Az együttműködés megköveteli:
– a fejlett szociális intelligenciát,
– a jó problémamegoldó képességet és
– a képlékeny, a körülményekhez alkalmazkodó viselkedést.
Ezek együttes hatására a farkas élőhelyeinek csúcsragadozója volt, amíg alul nem maradt az emberrel vívott versengésében.
A farkasra a „letelepedett” és „nomád” életmód váltogatása jellemző. Tavasszal és nyáron kis területen marad, amíg a kölykök fel nem nőnek, ősszel és télen azonban hatalmas távolságokat járhat be.
Táplálkozása: Más kutyaféléktől eltérően egyáltalán nem eszik növényeket, csak húst és csontot. Falkában vadászva főleg önmagánál jóval nagyobb termetű növényevőket zsákmányol (ide értve az olyan nagy patásokat, mint a jávorszarvas és pézsmatulok); a falkából kivert egyedek többnyire rágcsálókat és más, kisebb állatokat — egyebek közt rovarokat és rákokat.
A falka kitartóan, hosszú kilométereken át üldözi a kiszemelt vadat, majd amikor beéri, sorozatosan a farába, lágyékába és marjába marva terítik le. A legnagyobb sikerre törekedve elsősorban az eleve hátránnyal induló: legyengült, beteg vagy öreg vadakat szemelik ki, ezzel fontos szerepet töltenek be a préda populáció létszámának szabályozásában.
A táplálékszerző magatartás egy különleges módja a kiszemelt préda csordájának követése. A farkasok ilyenkor hosszú ideig követik és időnként meghajtják a nagy testű növényevők csordáját. Ha ilyenkor leszakadó (gyenge, idős vagy sebesült) állatot vesznek észre, azt megrohanják és felfalják. A zsákmányállatot körülvevő farkasok igyekeznek egymástól nagyjából azonos távolságot tartani. A támadást (sőt, magát a vadászatot is) mindig az alfa-hím indítja meg, a tagok azonban önállóan, de egymásra mindvégig figyelve vesznek részt benne: a farkasfalka vadászata ettől nagyon hatékony.
A zsákmányt leterítve a híres farkasétvággyal egy-egy farkas akár 9 kilogrammot is felfal belőle. Rendkívül erős állkapcsával akár a jávorszarvas vagy a bölény legvastagabb csontjait is el tudja morzsolni.Több amerikai tanulmány is bizonyítja, hogy zápfogaival (Molares) akár 105 kg/cm² (1500 Psi) harapóerőt is kifejthet. A dögöt sem veti meg: a farkas gyakran megpróbálja elkergetni friss zsákmánya mellől a többi farkast, a medvéket és a pumákat. A települések szeméttelepein is megjelenik; hajdan valószínűleg az ősi emberi közösségeket így kerülgető farkasokból háziasíthatták a kutyákat.

Posted on Hozzászólás most!

Bengáli tigrisek és oroszlánok az utcákon: sorra lövik ki az állatokat

Bengáli tigrist, feketemedvét, farkast és oroszlánt is lelőttek, egy majmot még keresnek. Az állatok tulajdonosa valószínűleg öngyilkos lett.
Közel ötven vadállatot lőttek le a hatóságok Ohio államban az Egyesült Államokban, melyek egy helyi vadasparkból szabadultak ki, rémületben tartva a környék lakosságát. Az 56 kiszabadult állat közül már 49-et kilőttek, mondta Matt Lutz Muskingum megyei seriff.
A lelőtt egyedek között volt 18 bengáli tigris – amely a veszélyeztetett fajok közé tartozik -, de végeztek többek között hat fekete- és két szürkemedvével, két farkassal és 17 oroszlánnal is. Egy nagymacskát, amely egy autópályára tévedt, egy gépkocsi ütött el. A szökött állatok közül három leopárdot, egy szürkemedvét és két makákó majmot befogtak, egy másikat pedig még keresnek.
A hatóságok az állatok elaltatásával is megpróbálkoztak. Egy állatorvos például altató lövedéket lőtt egy kifejlett, közel 130 kilogrammos tigrisbe, ám a vad felpattant és az orvosra támadt, mire a seriff helyettese gyorsan leterítette.
Az állatok még kedden szabadultak ki a Zanesville városában lévő rezervátumból. A hatóságok a vadaspark kerítését átszakítva, az állatok ketreceit pedig nyitva találták, majd a rábukkantak a tulajdonos holttestére. A férfi a jelek szerint saját kezével vetett véget életének, bár búcsúlevelet nem hagyott.
A hatóságok a veszélyes vadaktól tartva tanítási szünetet rendeltek el, a környék rémült lakosait pedig felszólították, hogy maradjanak otthon. MTI