Posted on Hozzászólás most!

Tevecsikó született a Veszprémben

Tevecsikó született a veszprémi állatkertben. A másfél napos kis teve születése után szinte azonnal lábra is állt, és járni kezdett. Anyja, Fatime már másodszor ellett az állatkertben. Három hónappal ezelőtt is született egy teve, őt a gondozója nevelte eddig, mert az anyja nem fogadta be. Most próbálják visszaszoktatni a családjához.

Posted on Hozzászólás most!

Két hópárduc érkezett a veszprémi vadasparkba

Két hópárduc érkezett a veszprémi vadasparkba. A hím Lengyelországból, a nőstény Angliából származik.
A veszprémi vadaspark két új jövevényét, a hópárduc párt mutatták be kedden a sajtó képviselőinek, illetőleg az érdeklődőknek: Waldi, a hím Lengyelországból (Krakkóból), míg Hara, a nőstény Angliából (Broxbourneból) érkezett. A két, ma már ritka és különösen védett ragadozó az állatkert új fajmegmentő programja keretében érkezhetett Veszprémbe – mondta Török László, a vadaspark igazgatója. Wladit a Tátrán át hóviharban szállították egy kisbuszban, míg Hara a La Manche csatornán kompon kelt át, szintén egy kisbusszal utazott a dunántúli megyeszékhelyig – tette hozzá.
A hópárduc a legmagasabban élő macskaféle ragadozó, elsősorban Ázsia – különösen Kirgizisztán – hegyvidékein él, 1800-5500 méternyi magasságokban. Veszprémben azt remélik, hogy a hópárduc párnak utódai is lesznek majd.

Posted on Hozzászólás most!

A veszprémi állatkert új épületei

Hol kezdődik a kultúra? Sokaknak eszébe sem jut, hogy leggyakrabban mondjuk egy állatkertben. Még az utóbbi évek múzeumi gigasikerei mellett is messze a fővárosi állatkert számít a leglátogatottabb kulturális közintézménynek, és ha a kisebb vidékiek látogatószámát összesítenénk, közösen ők is lenyomják a nagy múzeumokat.
Leggyakrabban tehát nemcsak az oroszlánra vagy krokodilra csodálkoznak rá az úgynevezett közintézményi kultúrával először ismerkedők, de mellesleg még a rácsokra, meg a tágasságra vagy szűkösségre, azaz a lehető legtágabban vett környezetre is, és egyáltalán nem olyan mellesleg Kós Károlyék különleges hangulatot árasztó épületeire. Ilyenkor szokták megemlíteni, hogy a budapesti bizony Európa egyik legszebb állatkertje – és ilyenkor nem szokták hozzátenni, hogy milyen állapotban vannak a többiek, a győritől a pécsiig, a szegeditől egészen a jászberényiig. Ezek bizony szolid kistestvérek csak, és részt vesznek ugyan európai közös állatos programokban, de némelyik ránézésre még mindig csak szegényszagú vadaspark, állatmutogató, és úgy fest, mintha még nagyon messze lenne tőle az a valódi tagsággal járó európaiság.
Nyíregyházán és Veszprémben ugyanakkor sikeres EU-pályázatokon vannak túl – de ennek nyomát csak azután lehet meglelni, ha végigjártuk a veszprémi Fejes-völgyet, és még mindig nem találtunk semmi újat. Az 1956-os forradalom után két évvel, az egykori városi szeméttelep eltakarításával született itt meg az ország harmadik vadasparkja. És tegyük hozzá, különleges helyen: a várostól közrefogva, de mégis egy olyan szűk völgyben, ahol a környező fenyőfák szinte minden zavaró városi látványt kitakarnak. Még most is, pedig az emlékezetes nyár végi viharban itt majdnem ötszáz fa dőlt ki. Csak tudni lehet tehát, hogy a medvék, meg szarvasok lejtői fölött lakótelepi házak állnak, de látni nem – és ettől valami különös, komor kortalanság ül a régi, völgyi állatkerten.
Mert hiába voltak itt is kisebb korszerűsítések, azok inkább hasonultak, mintsem felülírták volna az öröklött viszonyokat. Így lett állatkerti beltartalmát tekintve ugyan látogatóbarát a Kölyökdzsungel vagy Böbe majom tanodája, kívülről mégis szerény, sátortetős melléképület zöldre pácolt deszkaborítással. A kismajmok persze itt is ugyanolyan élénken ugrándoznak az ágaikon, mégis morbid kissé, amikor közben a gázkonvektoron pihennek meg, és tüzépes tucatablakokon át kukucskálnak ki a látogatókra. Beljebb, a nagyvadaknál már kőépítményt is emeltek (olcsó terméskőlap borítással és egy talányosan a semmibe – pontosabban egy megnőtt nyárfába –nyúló zászlótartórúddal), míg a tanösvényen találni újabb keletű, szimpatikus újításapróságokat is – különböző korok különböző ötletei úgy rakódnak egymás mellé, mint egy meglehetősen hányatott ötven évet maga mögött tudó fa évgyűrűi.
Ehhez képest aztán tényleg szinte egy új állatkert az, ami a völgy fölötti platón fogad.Majdnem félmilliárdból épült ide, az egykori parkerdőbe, a középen elkerített, majdnem egyhektáros szavannát pedig két valódi épület fogja keretbe. Ezúttal is lehetne külön a formákról beszélni – de az általuk körbeölelt funkcióktól függetlenül nem érdemes. Először is imponálóak a méretek, és az a nagyvonalúság, ahogyan egy valóban új állatkerti világ megteremtéséhez hozzákezdtek. A két épület többé-kevésbé hasonlít egymáshoz (tervezőjük Magyar János), nem hivalkodóak, nem akarnak mindenáron az építészi portfólió csillogó-villogó sarokpontjai lenni, ugyanakkor nyugodt körkörösségekbe, ívekbe foglalják a belső tereket. Visszafogottak, de határozott stílussal: nincs semmi álnépiesen vicceskedő kikacsintgatás, de Kós Károly-idézés sem, és nincs a formákkal ügyeskedő, álmodern extravangancia sem. A most elkészült Afrika-ház (a zsiráfok téli–nyári otthona) tekintélyesebb, bár nekem a fából épített kupolasapkája kissé kilóg az addig szigorúan tartott funkcionalista karakterből – de az is igaz, belül egészen extrém belméreteket kellett egységbe foglalni. (Ugye, a zsiráfok nyaka…) Példaszerű viszont a tavaly átadott Csimpánzvilág, amely egyrészt diszkréten szinte észrevétlen marad, miközben különleges belvilágot teremt (bájosan feledhetetlen például a két csimpánz élettér közé applikált látványkonyha, ahol felügyelőjük egyszerre felügyelhet és elkészítheti menüiket), és szinte mellesleg, a kifutók elrendezésével még az állatkerti illúzióba betüremkedő városképet is elegánsan kitakarja – írja a Népszabadság.

Posted on Hozzászólás most!

Veszprémi állatvédő egyesület – köszönet a mentésért!

Köszönjük minden mentésben résztvevő embernek az odaadó munkáját! Őszinte tisztelet és elismerés illeti őket. Reméljük, hogy az állatokkal kapcsolatos bánásmódjuk és szeretetük visszatükröződik közöttünk, az emberek közötti kapcsolatokban.
Kolontári mentés: Kolontár lakosságának evakuálása után nem sok időt kaptunk arra, hogy körülnézzünk, a közterületen vannak-e kószáló, gazdátlan jószágok. Kis csapatunk szétszéledt gyorsan Kolontár utcáin és kerestük a rászoruló állatokat. Két kiscica, két kiskutya (honlapunkon láthatóak az S.O.S. kutyák és S.O.S. macskák rovatunkban), valamint egy szép német juhász kutya (nemsokára ő is látható lesz) szerencsésen a szállító eszközeinkbe került és biztonságba helyeztük őket a veszprémi Állatkórházban (Ady E. u.). Természetesen fürdetés mindegyiknek járt és a német juhász kutyának a sérüléseit is ellátta állatorvos. Holnap a kicsik kapnak féregtelenítőt, majd hamarosan védőoltást is. Szervezzük, illetve együttműködési szándékunkat jeleztük a Katasztrófavédelmi Parancsnokságnak, hogy a kitelepített lakosság állatait továbbra is segíteni tudjuk. Mivel civil személyek egyelőre nem mehetnek a területre, ezért táp adományokat tervezünk szállítani, amit a rendőrség vagy katasztrófavédelem emberei osztanak szét az ott hagyott állatoknak. Ha valaki tud táp adományt adni, kérem jelezze E-mailban vagy telefonon. Nemcsak kutyák és macskák, hanem tehenek, sertés, tyúkok, kacsák, stb. is van, mint egy faluban általában lenni szokott. Számukra is gyűjtünk táp adományokat.
Mentés Devecserből: 8 kutyát, 2 macskát, 50 tyúkot és kacsát mentettek ki eddig tagtársaink a katasztrófa sújtotta területről. A kimentett állatok nagyrészét visszavárják gazdáik, csak sajnos azt időben nem lehet meghatározni, mikor történhet ez meg. A veszprémi Ady E. úti Állatkórházban helyeztük el őket ideiglenesen, de továbbra is várjuk az ideiglenes befogadók jelentkezését, mert itt már egyáltalán nincs hely. Ha fürdetés, ellátás után innen egy-két állatot el tudnánk vinni másik helyre, ahol kivárhatnák a vissza- vagy máshová telepítést, akkor a súlyosabb, ellátásra szoruló kutyáknak, macskáknak újra tudnánk itt helyet biztosítani.
Pénz adományokat is várunk továbbra is a devecseri és kolontári állatok megsegítésére. Számlaszámunk megtalálható a Magunkról rovatban. Adományról igazolást küldünk, adományának 30 %-a az adóból visszaigényelhető.
Képeink ma este készültek a sérült, illetve a maró iszaptól szennyezett állatokról, illetve a fürdetésről. Általában nagyon rémültek,de a zuhanyozás mindegyiknek jól esett, ez látható a képeken. Szombaton megyünk újra a területre, reméljük sikerül még néhány állatnak segíteni.
Veszprémi Állatvédő Egyesület
Számlaszám: CIB Bank Zrt. 11100300-19264952-36000001 Postacím: 8201 Veszprém, Pf.: 545. Telefon: (20) 288-3728 és (20) 368-0744 Honlap: www.veszpremiallatvedok.hu E-mail: allatvedok@freemail.hu

Posted on Hozzászólás most!

Zsiráfbika a veszprémi állatkertben

Megérkezett az első zsiráfbika a veszprémi állatkert új Afrika-házába. Nagy szenzáció ez Veszprémben, ugyanis az ország második legrégibb állatkertjében – tavaly ünnepelték a megnyitása 50. évfordulóját -, még sosem voltak zsiráfok.
A két és féléves fiatal bikát Németországból, a schwerini vadasparkból szállították Veszprémbe, de a napokban még három 2-2,5 éves zsiráfbika érkezik; kettő szintén Németországból (Lipcséből és Hamburgból), egy pedig Dániából.
A fiatal zsiráfok az Európai Állatkertek Szövetségének tenyészprogramja keretében kerülhettek Veszprémbe – tájékoztatott Török László igazgató, megjegyezve: 1-2 év elteltével három bikát zsiráftehenekre cserélnek majd el, s így alakul ki a végleges “csapat”: egy bika és három tehén. A jelenleg négy méter magas zsiráfbikák kifejlett, idősebb korukban elérik az 5,2-5,3 méternyi magasságot is. A zsiráfok az állatkertekben a látogatókat leginkább vonzó állatok.
Az igazgató tájékoztatósa szerint a speciális Afrika-ház 180 millió forintos beruházással készült el – Tegnap tartották a műszaki átvételét -, és szeptember 23-án avatják majd, másnaptól pedig megnyitják a látogatók előtt. A négy zsiráfbikát tehát először szeptember 24-én láthatják majd az érdeklődők a veszprémi vadasparkban.

Posted on Hozzászólás most!

Afrika ház a veszprémi állatkertben

Száztíz négyzetméteres látogatói térrel, fűthető vizesblokkal ellátott, télen – nyáron látogatható Afrika-ház nyílik a veszprémi állatkertben.
A 640 négyzetméteres komplexumban, kapnak majd helyet az állatkert orrszarvúi és az antilopok, de három-négy zsiráf is érkezik a vadasparkba, ami eddig még nem volt – tájékoztatott Szabó Petra az állatkert munkatársa.
A beruházás 180 millió forintból valósul meg, és a tervek szerint októberben készül el. Az Afrika- ház annak az öt fejlesztési elemnek az egyike, mely uniós támogatással épül. Az utóbbi években az állatkert több mint 200 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el, mellyel csaknem félmilliárd forintos fejlesztés valósul meg. A Csimpánzvilág, a Kölyökdzsungel, a Böbe majom tanodája már megépült és ezzel a támogatással készül majd el az Erdei mesterségek tanösvény is.