Posted on Hozzászólás most!

Tornóczky Anita újra a színen

Nagyon sokáig csak úgy nevezték, hogy ő “Medgyessy Péter nevelt lánya”. Unta is már ezt a címkét Tornóczky Anita akit mostanában már csak az Állatvédőrség szóvivőjeként emlegetnek.
A héten hívták életre az Állatvédőrséget, melynek háromszáz önkéntese, köztük több híresség, az állatkínzások felderítésére, megszüntetésére tett esküt. A szervezet az állatbarátnak számító Tornóczky Anitát kérte fel szóvivőjének. A ma már háromdiplomás, négy nyelven beszélő Tornóczky még a Gazdasági Főiskola külkereskedelmi szakán barátkozott össze Hajdú Péterrel, akivel később közös produkciós céget alapított, együtt kezdték gyártani a Névshowrt az MTV megrendelésére, sőt a program roadshow-ra is indult, melynek egyik műsorvezetője éppen Tornóczky Anita volt. Szalai Annamária a fidesz médiaszakértőjeként éppen emiatt támadta a műsort, mondván, hogy a cég a Medgyessy-kormánynak köszönheti köztelevíziós megrendeléseit. Később T-Akta címmel dokumentumriportokat készített a köztévének, többek között a kalocsai női börtönben, szerepelt férfimagazin fotósorozatában, magyar snowboard-bajnokságokon indult, búvárkodott, ejtőernyőzött, ő kísérte el Győzike esküvői tanúját, Bochkor Gábort a bazi nagy lagziba, társ műsorvezetője volt az ő ötletére született köztévés Ha nyerek, merek című szórakoztató programnak és háziasszonyi szerepre is vállalkozott a politikusok divatbemutatóján. Mostantól pedig az Állatvédőrség szavait viszi – írja a Mixonline.hu

Vélemény, hozzászólás?