Posted on Hozzászólás most!

Válságban is növekszik az Alpha-Vet

A vállalkozók napja alkalmából a Nemzetgazdasági Minisztérium Magyar Gazdaságért-díját kapta meg dr. Móré Attila, a székesfehérvári Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. tulajdonosa.
Dr. Móré Attila – aki tavaly elnyerte az Év Vállalkozója Díjat-, jelenleg a Phylaxia 1912 Holding Nyrt. tulajdonában lévő, a Gazdasági Rádiót működtető Műsor-Hang Zrt. igazgatósági elnöke.
A székesfehérvári Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. a gazdasági válság éveiben is logisztikai központot épített, franchise üzletlánc kialakítását kezdte meg, állatgyógyászati- és takarmányozási termékeket gyártó üzemet vásárolt.
A cégcsoport 2009-ben 14 százalékkal, a 2008. évi 8,2 milliárd forintról 9,4 milliárd forintra növelte az árbevételét, 220-ról 340-re bővítette foglalkoztatotti létszámát. Múlt évi eredménye a válság ellenére 330 millió forint volt, a cégcsoport tavaly is fejlesztett, és új üzleti akvizíciókat valósított meg.
A kereskedelmi utak – azaz a forgalmazó és a vásárló közötti távolság – lerövidítése végett a cégcsoport megkezdte saját franchise üzletláncának a kiépítését. Az AlphaZoo üzletetinek száma már csaknem két tucat. Emellett Budapesten és a vidéki településeken is megkezdte az úgynevezett szub-franchise rendszer kiépítését. Ez nem jár új üzletek építésével. A csatlakozó kereskedők saját boltjukban forgalmazzák az Alpha-Vet termékeket, de a cégcsoport 20 éves szakmai tapasztalatára alapozva, minden segítséget megad egyebek között a forgalmazáshoz, a reklámhoz, az igényes bolti arculat kialakításához. A vállalkozás termékválasztékának folyamatos bővítésére törekedve, már két saját gyártóbázist is létre hozott új munkahelyeket teremtve.

Vélemény, hozzászólás?